It's a hard goth life

Igazából a történetem nem itt és most kezdődött. 

Viszont most úgy érzem, hogy valamennyit kiadok ebből mert tele vagyok gondolatokkal, tapasztalatokkal. Igazából én ezt az "életemet" eléggé elrejtem a nagyközönség elől- valójában én magam sem tudom ám, hogy miért, talán nincs is úgy különösebb oka.

Egyszerűen én nem akarok követendő példa lenni, nem hiszem, hogy bárkit is akarnék/ tudnék motiválni vagy bármi. Viszont azt hozzá kell tennem, hogy egy -most már- kedves ismerősöm miatt teszem végül ki ezt a bejegyzést.

Amióta az eszemet tudom én dagadt vagyok. Ezt ki kell mondani, és ami a legfontosabb, hogy meg is kellett tudnom élni, el kellett hinnem: a magasságomhoz képest túlsúlyban szenvedek.

Ez van. Rengeteg minden játszik játszott szerepet ebben. Nyafizhatnék, hogy most akkor genetika vagy nem genetika: nyilván az is, de az én hibám is- az életmódom hibája. Ezek karöltve eredményezték ezt nálam, a pár hónappal ezelőtti életemet, testemet. Az évek alatt felhalmozott szégyenem.

Pár éve már tisztában voltam vele mit szeretnék illetve eldöntöttem, hogy változtatni akarok. Felkerestem egy személyi edzőt még Pécsen, akivel szépen haladtunk, a hónapok folyamán jóba is lettünk nagyon; szerettem csinálni. Kicsit nevetséges a dolog -lévén, hogy nem is látszik- , de én szeretek mozogni. És nem csak a kezdeti lelkesedés beszél(t) belőlem, mert ez a dolog a mai napig tart.
Aztán ugye itt volt amiről korábban meséltem, hogy sajnos jött a költözés plusz mellette a záróvizsgám és minden a feje tetejére állt. Persze mindenki azt mondja, hogy arra van időd amire szánsz, de a prioritások megváltoztak akkoriban. Most ha azt veszem eltelt egy év és mondhatom, hogy megint van egy újrakezdésem folytatom ahol abbahagytam, ahol abba kellett(!!) hagynom.

Nem mondom, hogy nem próbálkoztam mikor frissen ide költöztünk Fehérvárra: örömködtem is, hogy van mellettünk egy fain nagy konditerem. Csak aztán hamar kiderült, hogy ez egy eléggé elit hely és akárhányszor mentem tele volt, minden foglalt volt, plusz rengetegszer lettem ott beteg és emellé drága is volt.
Frissen költözöttként sok mindent nem engedhettünk meg magunknak, pláne amiatt, hogy ugye (most már mondhatom:) idén utazunk Norvégiába és erre gyűjteni kellett! A sok betegeskedés miatt meg kihasználni se tudtam a bérletemet, így elegem lett nagyon; dühös voltam, sajnáltam magamat és persze mindenki más volt a hibás. Újra eltunyultam, stresszeltem rengeteget, idegbeteg voltam.

Nekem nem való a mozgás nélküli élet, de kiadás kiadások hátán és sose fért bele. Én úgy érzem, hogy egy harcoslélek vagyok (egyébként ne gondolja senki, hogy ez ilyen egozás akar lenni mert távol álljon tőlem, de van egy valós képem magamról és ahhoz ezt a kifejezést találtam a legtalálóbbnak; illetve ha már az élet ezt az utat dobta nekem, hogy mindenért küzdeni kell, akkor is találó), nem szeretek semmit feladni - csak már akkor ha reálisan belátom, hogy valami nem fog működni, de addig nem. S ez pont egy ilyen dolog az életemben.
Tudjátok nehéz és fárasztó, hogy ha az egész életed abból áll, hogy vasakarattal fogd magad vissza, míg mások nagykanállal élik az életet melletted. Oké, ez még olyan volt, hogy ment de az akarat is megtud törni. De a legnagyobb löketet az adta - bizony, ismétlem magam-, hogy elköltöztem.

Ne értse senki félre, nagyon szeretem az otthoniakat meg kényelmes is volt pénz szempontjából, de ott más világ volt: mindig kaja, "jaj egyél már",  más életmód és hát észre se vettem mit teszek, mert automatikus volt minden. Szóval az étkezésemre nem tudtam figyelni rendesen, sőt még a mai napig szerencsétlenkedek ezzel.
Szóval ebből a szempontból ez a legjobb ami történhetett, minden más szempontból szomorú és nehéz volt elszakadni.

A lényeg, hogy megmérgeltem magam tavaly ősszel és kerestem egy másik konditermet, ami szerencsémre viszonylag közel van, gyalog lazán megközelíthető és ugyanazok az árak vannak mint Pécsen voltak!  De akkor még aktuális volt ez, hogy kiadás kiadások hátán, így nehéz volt kihozni a dolgokat és megállapodtunk itthon abban, hogy nem karácsony előtt két perccel kezdek el oda járni, hanem az egész után.
Ez nem okozott problémát, mert a fokozatosság elve mellett vagyok: így eleinte, hogy vissza szokjak itthon kezdtem el csinálni a szokásos videóra a mozgást, meg csökkenteni kezdtem a felesleges étkezéseket, nassolásokat, de leginkább a rendszertelenségre próbáltam figyelni, hogy az csökkenjen. Rengeteget olvastam ezek után, mit mikor és hogyan érdemes; tanácsok, tippek, sőt még a mai napig olvasok ilyenekről, mindig tanul az ember valami újat.

Aztán idén volt alkalmunk év elején megnézni ezt az általam kiválasztott termet.  Úgy voltunk vele, hogy azért nézzük már meg mielőtt 100%-ra mondjuk, hogy ide fogok járni.
Ez sokkal kisebb hely volt mint az előző, így nem is járnak annyian ide, viszont teljesen hozta a Pécsi formát: hasonló gépek, kedves emberek (az előző helyen a tirpákság az alap), oda jutsz mindenhova ahova szeretnél, mindenki csinálja a dolgát. Szóval nekem elsőre irtó szimpatikus volt és ott akkor végleg eldöntöttem, hogy ezt a helyet választom.

De kezdeni ott én február közepe felé kezdtem csak, szóval nem rögtön év elején.  Az alapból olyan tré, mert akkor sokan mennek a hülye újévi fogadalmaik miatt. Ahh.😑
Szóval mondhatom, hogy nem most kezdtem vagy ahogy fentebb írtam nem itt kezdődik a történetem, ez csak a folytatás.

Régen is voltak ilyen posztjaim amiket azért írjam, hogy másokat is motiváljak magamon kívül; hogy más is csinálja így; illetve, hogy magamnak is bizonyítsak. Mostanra minden annyira megváltozott; alapból én nagyon sokat változtam az elmúlt időszakban, így a hozzáállásom, a mentalitásom, a személyiségem formálódott.

Már nem érdekel, hogy bárkinek is bizonyítsak- régen ennek a megszállottja voltam: mit gondolnak mások, mit fognak szólni, jaj kövessenek; nem érdekel, hogy mások szerint jó e így ahogy csinálom- én nem szeretném, hogy bárki is engem vegyen követendő példának, mert az megint plusz egy felelősség a vállamon, hogy akkor mindenkinek jó legyen, ráadásul mindenki egy külön test, külön egyéniséggel, külön igényekkel és ami nekem jó az nem biztos(sőt!!), hogy másnak is be fog válni, ez ennyire egyszerű;  nem érdekel, hogy minél gyorsabban fogyjak le- én is azok közé tartoztam aki azonnal akart eredményt és nem fogadta el, hogy rohadtul nem egy könnyen fogyó típus, sőt... , így meg csak csalódást éreztem sokszor; nem érdekel, hogy osszam az észt- nem akarok én okosabb lenni senkinél, nem is akarom az egészet jobban tudni, bőven elég ha a saját testemet ismerem és azt tudom ami neki  kell és ha meg is osztok ebből valamit, akkor az a személyemre szabott (akár eredmény, akár tunning).

Mondhatni mostanra mindent leszarok (elképzelhető ezért rejtettem el ezt az életemet, sőt nem is elrejtettem, hanem úgy éreztem, hogy nem pofázni kell róla, hanem csinálni 💪 ). Ez így nyers és tarthat bárki felelőtlennek, de amíg nekem jó, addig az úgy jó. Egy harcos léleknek csak a küzdelmek számítanak és azokat mi magunknak egyedül magányosan kell megélnünk. Nem számít ha elbukunk, mert annyiszor állunk fel ahányszor kell- itt vagyok ennyi idősen és az egész eddigi életem ebből állt, hogy siker és kudarc, teljesen hullámzóan. Illetve már maga a cél sem érdekel: nekem nincs kitűzött álomalakom, nem érdekel a bikini szezon, nincs időkorlát, nincs kiló meghatározás, nincs semmi.

Csak a megélt pillanat! Nekem ez számít. Utálom és imádom minden egyes percét az egésznek. Igen, nem fogok Nektek hazudni, ott van az utálat is. Tudjátok mint a Gyűrűk urában Gollam: utálta és imádta egyszerre a gyűrűt. Pontosan így érzek minden egyes pillanatban én is.
De csinálom, mert a lelkem és a testem is jól érzi magát ettől és minden egyes alkalommal felül múlom magam és ez kell a harcos léleknek; a fejlődés, az újabb és újabb küzdelmek.

Nem fogom magam centikben se mérni és a mérlegre is ritkán állok, mivel tisztában vagyok a testem változásával  és azzal is, hogy nem ugrik egyből le a mérleg 40 kilóra- nálam az amúgy is esélytelen és nincsenek irreális gondolataim.
Valahogy nincs ezekre a megerősítésekre szükségem állandóan. Ti jelenleg annyit láttok belőlem, hogy dagi vagyok. Igen ez így van. Viszont sok dolog van ami változott csak nem látványos (bár már anno megjegyezte a személyi edzőm is, hogy nem szívesen állna mögém ha rúgok 😂), viszont én nem sietek sehova.  Ha 2 évembe kerül, hogy elégedett legyek magammal akkor kivárom, ha 10 évembe kerül, akkor azt is. Ha elbukok oké, ha nyerek oké. Teljesen mindegy mert szeretem csinálni és ez évek óta tart.
Nem szeretnék leállni hosszabb időkre, az őrületbe kergetne.

Sajnos a harcos lélekhez nem jó párosítás a testem, ugyanis az immunrendszerem az egy katasztrófa- kicsit is nagyobb terhelés, legyengülés és egyből összeszedek valamit (ilyenkor meg bizony kimaradnak az edzések és mindenhogy megterhel ez engem).
Igazából itt kezdtem megismerkedni a különböző gyártók étrend kiegészítőivel és mélyedtem bele még jobban a témába, hogy a lehető legjobbat adjam a testemnek. Vitaminok: na ezek azok amikre nekem a legnagyobb szükségem van. Mozgás szegény életmód alatt nyilván elég az a mennyiség amit az ember megvett egy Herba-házban vagy üzletben, de ha aktívabb vagy akkor édes kevés.
Ezt mind saját káromon tapasztaltam meg természetesen😢 (többek között mikor extra magnézium hiány és kiszáradás kapott el és még az edzés közben fellépett az izomgörcs; valamint mikor másfél hétre kiütött valami nyafka betegség).

Természetesen  ezeket is fokozatosan vittem bele a minden napjaimba (bár van mikor simán elfelejtem a vitamint bevenni), illetve edzőknél kérdezősködtem a használatukról, fontosságukról.  Mindig tanul az ember újat és alapból így állok mindenhez. Ti tudtátok, hogy a testünk előbb emészti el az izmokat mint a felesleget?  Mert én nem.😌
Nyilván lehet mindenféle segítség nélkül fogyni,formálódni, akár testet építeni is- élő példa rá barátom, akinek nagyon szép izmai vannak és szimplán annyi volt a titok, hogy építőiparban dolgozott és emelgette a fene tudja hány száz kilós cserepeket egész nap, illetve rendben volt az étkezése.😂😂 Szóval mindent mindenhogyan meglehet oldani, ez találékonyság kérdése, illetve megint csak az ember alkata.

Örülök, hogy ma már mindenki kedvére válogathat a lehetőségek közül, így mindenki talál magának megfelelő motivációt.
Több embertől kapok pozitív visszajelzéseket és ezekért egyébként hálás vagyok, attól függetlenül, hogy fentebb írtam, hogy nem elvárás részemről. Az embernek mindig jól esik a pozitív megerősítés, de ennyi év kellett hozzá, hogy ne ez lendítsen csak előre.
De ettől függetlenül mindenkinek hálás vagyok aki egy kicsit is támogat ezen az "eltitkolt" utamon.

Rengeteg mindent tudnék még írni, de nem nagyon szeretném széthúzni ezt a bejegyzést. 💓