Szuper nap egy távol élő barátnőmmel

Mindig is nagyon jellemző volt, hogy olyan barátnőket adott mellém az élet, akik természetesen a világ másik végén élnek.😂 Hát ugye miért ne?! Néha elgondolkodom, hogy vajon miért jó ez, mit kell ebből megtanulnom, hova kell fejlődnöm ezáltal?!
Nyilván türelmet és talán lojalitást.  Mondjuk ezek sose okoztak problémát nálam egy barátságban, ugyanis ezek a dolgok maguktól értetődőek voltak, így nem volt nehéz a távbarátságokat sem kezelni. Nyilván nem lóghatunk mindig együtt aminek sok rossz oldala van, de azért jó oldala is (nem unjuk meg egymást😂) plusz ott lappang egy nagyfokú várakozás a következő találkozás lehetőségéig.

Szerintem aki igazi jó barátnő, azzal nem okozhat problémát olyasmi mint a távolság- főleg egy modern világban. Ha a másik nem hajlandó ilyenekre, akkor az elgondolkodtató és hagy némi kivetnivalót maga után sajnos. Az ilyen kapcsolatok jóindulattal sem nevezhetőek barátságnak és ezt nekem is sajnos be kellett látnom.

A lényeg, hogy az a kevés jó barátnőm akik vannak mind messze élnek tőlem. A legtöbbjükhöz már közelebb kerültem, de ha valaki külföldre költözik /külföldön él, az már megbonyolítja a dolgokat.
Február elején egy ilyen barinőm látogatott haza és jött el hozzám is Írországból. Régóta tartjuk a kapcsolatot majd pár évvel ezelőtt sikerült egy pár órára összefutnunk először, aztán végre most egy egész napot eltöltöttünk együtt.

Sajnos csak egy nap volt, ők másnap utaztak haza, nekem meg az egyetlen szabadnapom a heten kb., de ez is valami. Nagyon vártam már, mert azért személyesen átbeszélni több évnyi dolgot azért kényelmesebb mint neten. 
Nagyon vegyes érzelmekkel voltam  egyébként; izgultam, mert mindig kicsit pánikba esek személyesen az emberektől,de itt "nehezítő" tényező volt, hogy jött a külföldi barátja és jaj mit fog gondolni?, jaj hogy érzik majd magukat? jaj nem ért majd szegény gyerek semmit, jaj beégek...,stb. Szóval az agyam pánikolt, de jó érzésű izgalom is volt bennem, mint amikor vár az ember egy fontos csomagot vagy koncertre készül. Ott volt bennem még a várakozás, a vissza számlálás, a félelem, hogy lehet lemondják, szóval rengeteg minden egyszerre.

De persze nem volt semmi; a találkozásunk pillanata annyira természetes volt, mint levegőt venni. Egyből jöttek a csacsogások, a nagy öröm és a félelmek csillapodtak.
Kaptam ajándékba egy csomó szuper és irtó klassz cuccot ♥, ami tökre szerencsés, mert  egyszerűbb volt így lehozni mint postázni. Mondjuk ezen meglepődtem, mert nem sok olyan kaliberű ember van, aki csak úgy odaadja a másiknak a márkás cuccait. Szóval minden tiszteletem az övé és nagyon köszönöm ♥

Úgy terveztük a napot, hogy megjönnek, átöltözünk és elmegyünk itt a környékre fotózni, közben csacsogunk.  Na ez nem volt ilyen egyszerű, mint ahogy elterveztük természetesen. 😆
Megjöttek és neki is álltunk a készülődésnek, bár előbb átnéztük amiket hozott nekem és kb. az arcom letudtam volna kaparni örömömben, de valahol az agyam mégis azon hitetlenkedett, hogy ez így wtf és why?!
Ajándékoztam én is már el ruhát, de valahogy mostanában csak rossz dolgok értek, aztán így nem vártam ilyen emberi kedvességet, de kellemesen csalódtam és a morálom is emelkedett.
Gondolkodtam, hogy ide tegyem e be a képeket a cuccokról, de végül úgy döntöttem, hogy kap egy külön posztot, mert nem kevés és most inkább a napunkról mesélnék.

Szóval átnéztük a ruhákat, amik az ágyra lettek ömlesztve és végül semmit nem találtunk meg utána, hisz minden fekete volt. 😆Ha ez nem lett volna elég, Lucia az ágyra borította a fehér sminket (vagy barnát?), ami persze királyul látszott a fekete lepedőn.😅 Ez olyan jellemző, de én olyan jókat nevettem, hogy nem igaz, hisz magamra ismertem teljesen. Mondtam is, hogy ne foglalkozzon ilyenekkel, hisz ki lehet mosni. "Jaj de hát Zoli mit fog gondolni.."  Na mint kiderült, ugyanezt mint én. 😂
Több óra után végre elkészültünk, aztán elindultunk. Jó volt mert tudott kocsit szerezni, így nem volt gond eljutni máshova; a gondot a behalt mobilnet és egy félreértés okozta.😪 Nagyon kellemetlen volt, de félreértett engem Zoli, én meg emiatt őt és végül full nem arra indultunk amerre kellett volna. 😞
De végülis ők sem egy ideges típusok  és úgy álltunk hozzá, hogy minden rosszban van valami jó: hát láttunk iszonyú szép helyeket a környéken. Igaz végül a célhoz nem jutottunk el sajnos, de találtunk egy régi -valószínűleg- orosz laktanyát, ahol egész sok hó volt még! ♥
Szóval végül szerencsénk lett. Hazafelé meg tudtuk az ő gps-üket használni, így a legrövidebb úton haza is értünk- igaz kicsit később mint tervezték.

Kisebb szerencsétlenségekkel ugyan, de jól alakult szerintem a nap és végülis beszélgettünk is egy tökre jót a kocsiban, meg lettek képeink és végre újra láttuk egymást. Én nagyon örültem nekik; szegény srácot( a párját)  sajnáltam, mert ő nem beszél magyarul, én meg annyira nem angolul és irtóra sajnáltam.😓 Ráadásul én zavarban vagyok az új emberektől és olyankor még magyarul se tudok mit mondani, nem hogy más nyelven. De megbeszéltük ha máskor jönnek, akkor már hosszabb időre és iszunk is valami lélekmelegítőt, így talán könnyebben kommunikálok, és természetesen bárhova megyünk Zoli vezet és ő is navigál. 😂

Sajnos mikor hazaértünk, akkor még kicsit beszélgettünk és menniük kellett. Nagyon várom már a következő alkalmat, hogy újra az országba járjanak. Megbeszéltük, hogy mi is meglátogatjuk őket, amint a helyzet engedi ♥
Nagyon kikapcsolt ez a nap, főleg mert mostanában nagyon stresszes vagyok.  Várom a következőt!

További képekért látogassatok el az instagram oldalamra, vagy a Facebook Nekromancica oldalára.

Társadalmi elvárások #1

Azon már rég túl vagyunk, hogy tessék megfelelni a viselkedéseddel meg az öltözködéseddel a társadalmi normáknak. Legalábbis ezt én már rég le tudtam tenni. Főleg tini korban nagy ennek a hatása, mikor mindenhonnan ezzel bombáznak, meg akkor még kisebb az ember ellenállása és nehezebben érvényesíti az akaratát, így könnyebb az elnyomás meg a ráhatás.
De ezzel az én koromban (legalábbis aki lelkileg erre megérett) nem sokan foglalkoznak, már rég lerakták és éli mindenki úgy a kis életét, ahogy jó neki- úgy öltözködve ahogy akar.

De valójában nem is erről akarok beszélni, mert most kivételesen nem ez volt ami befészkelte magát a fejembe, hanem egy teljesen más dolog, ami mondhatni ugyanilyen elvárás, minthogy normálisan öltözködjek.
Ilyen többek között, hogy "ennyi idősen meg kellene házasodni".  Valóban feltűnt nekem is, hogy az ismerőseim nagy részénél ez történt, mert a facebook hírfolyam másról sem szól, csak a lánykérésekről, házassági képekről. Amivel persze semmi baj nincsen, mert ugye ez a "normális", ez az elvárás az emberektől, ezt szokták meg, ezt így is akarják.
De annyira feleslegesnek érzem, hogy másoknak is lenyomják ezt az egészet a torkán, szinte kötelező jelleggel, vagy ha más nem akkor nyomasszák vele az embert az állandó kérdésekkel úgy, hogy tényleg legbelül az elbizonytalanodás legyen a végén, a kételkedés önmagunkban és/vagy a másikban, hogy akkor nem is szeret eléggé. Közben ez egy marhaság.
Nem egyszer kérdezték a hozzátartozóimtól, hogy na házasság? Aztán úgy jön le az egész, hogy nekem nincs is jó kapcsolatom, biztos millió gond van, vagy hogy milyen gyerekek vagyunk még. Szinte lehet érezni ezt, meg mellé a szánalmat az emberek részéről.

Elhiheti mindenki, hogy nincsen semmi gond, hogy ennyi idősen én nem házasodtam meg, ugyanis azt tudni kell rólam (aki esetleg még nem tudta), hogy én ellenzem az egészet. Mármint nincs gondom azzal ha más csinálja, de a magam részéről nincs ilyen elvárás vagy távlati terv köszönöm. Amúgy is rengeteg szervezés, tervezés, idegeskedés és nem utolsó sorban rengeteg rengeteg pénz,.... aztán ha el akar az ember válni, még több pénz.
Biztos nagyon király dolog de nekem nem szükséges ilyen papír, ilyen formaság ahhoz, hogy megnyugtassam a lelkemet, hogy tudjam szeret a másik.
Mások nyomása, akarata miatt meg nem mennék ebbe az egészbe bele. Lehet évek múlva változik a véleményem erről, de jelenleg itt tartok és iszonyúan zavar, hogy erőltetni próbálják sokan és nem érdekli őket az, hogy én is tudok dönteni az életemről és nem kellenek hozzá ők.

 Szóval jelenleg ez az új kedvencem, a "mikor lesz már gyereked" kérdéssel kézen fogva. Szóval itt is a másik pontunk mert ugye hát ki nem maradhat a felhozatalból.  Napi szinten van elárasztva a közösségi média a sok gyerek képével, hogy ki milyen aranyos, cuki, vagy ott van az első fing, az első lépés, stb.
Halálos. 😪
Gonoszan hangzik, de a gyerekeket sem kedvelem és sosem éreztem vágyat arra, hogy nekem legyen sajátom. Gyerekkoromban vagy inkább tini koromban ugye azzal magyaráztam magamnak, hogy persze mert én magam is gyerek vagyok, majd biztos jön ez a pont.  Természetesen magamban kerestem a hibát, hogy miért lehet ez, mikor másnak 15 évesen is van és jaj de szereti. Aztán mellém fújt több olyan embert is a szél, akik ugyanúgy gyerek nem kedvelők voltak és rájöttem, hogy ez is normális. 💁

Egyenesen a falra mászok attól, mikor valakivel beszélgetek és más témája nincsen és kb. erről szól minden. Félreértés ne essék, nincs bajom ha valaki erről beszél, de NE állandóan. De az a túlárasztott nyálazás engem nagyon irritál. Sokan a háziállataikkal esnek így át a ló túloldalára és az sem jobb.
Illetve azt tudni kell, hogy van olyan ismerősöm akinek vannak gyerekei és van közte egész pici és teljesen jól elvagyok velük meg szeretem is őket, viszont nem voltak sztárolva őrült módon. 
A kisebbekkel semmit nem tudok kezdeni, a csecsemőket meg egészen csúnyának látom és nem tudom megérteni mi a szép benne- persze erre is az a duma, hogy "majd ha lesz sajátod, akkor nem így gondolod" , de köszi nem, amíg nem muszáj addig nem akarok. ✌
Ráadásul tudom, hogy mire felnő, nem lenne túl szép az élete. Most minek akarnék kínozni egy másik lelket a saját  önzőségem miatt? Már most szívás megélni és akkor neveld fel és ő is éljen meg utána. Na szóval nem hiszem,  hogy jó ötlet erre a világra.
Sok embernek szerintem el kellene fogadni, hogy nem mindenki való erre a szerepre és csak azért minden második embernek van, ne kelljen már kényszerből vállalni. Sőt szerintem tiszteletreméltó ha valaki felismeri a maga határait és nem hagyja magát belerángatni dolgokba csak azért, hogy a másik örüljön, meg a társadalom ne egy elfuserált aggszűznek nézze.

Kicsit komolyabb témákat feszegettem most. Természetesen ez mind általánosságban, az én szemszögemből. Ezzel nem kell egyetérteni és megérteni sem kell, de attól még így van jelenleg. Annak azért valahol örülök, hogy a modernebb társadalmunk nem kényszerít (egyenlőre) semmi ilyesmire.

Ezzel szemben viszont imádom az állatokat, főleg a cicákat így nagy valószínűséggel nevelni fogok valamilyen kis apróságot. 💗