Oldalak

2018. július 31., kedd

Márkák, hamisítványaik és csináld magad

Minap ahogy nézegettem az egyik oldalt ugrott be ez a téma; illetve folyamatosan látom, hogy mennek a szócsaták, hogy melyik megoldás is a jobb: a csináld magad, vagy a megrendelem az oldalról megoldás. 
Illetve elgondolkodtam rajta, hogy mik lehetnek az előnyei és hátrányai ha egy minőségi goth márkát az ember valami hamisítvány oldalról rendel meg. Ugyanis azt is látom, hogy gomba mód szaporodtak el - többek között- a Killstar illetve Restyle hamisítványok, de megmerem kockáztatni a NewRockot is.
A legtöbb ilyen rendelős oldalról visít, hogy kamu az egész és valami gyér utánzat.

Többféle minőségi márkával találkoztam már mióta az eszemet tudom( olyan is ami goth és olyan is ami nem goth) és valahogy mindig is annak a híve voltam, hogy inkább dolgozom többet, inkább spórolok, de nem kell hamis darab. Ne gondoljon e mögé senki semmi extrát, egyszerűen tudom milyen az amikor hivatalos oldalról szerezhetem be a terméket és milyen ha nem.
Ezek is kézzel készült darabok, amiket itthoni emberek alkottak
nekem meg nagyon tetszett. Régiek♥

Viszont valahogy úgy érzem, hogy ez sok ember szemét böki és megvan a lenézés, burkolt célozgatás, utálkozás, megmagyarázás,hogy miért jobb ha olcsót veszek vagy ha magam csinálom. Ilyen cirkuszok mindig is voltak amióta a stílust képviselem (gondolok itt anno a myvip klubokra, ahol konkrétan külön csoportja is volt a "sima" gothoknak és a "turis" gothoknak- csak akkoriban a darkshopból vásárolt embereket fikázták; ne kérdezzetek semmit, de ölték egymást ezek az emberek. ...de érdekes, mert a "sima" gothok nem szólták meg soha azokat akik csak turkálóból öltöznek....).
Úgy érzem, hogy ez a háború a mai napig folytatódik, mert sokakat bánt, ha valaki megteheti és meg is teszi.


Szerintem egyébként bárki megléphetné ezt, csak egyszerűbb kifogásokkal jönni, hogy miért nem megy. Értelmetlennek tartom az efféle ellentéteket, mert én ettől se több se kevesebb nem leszek, ahogy az sem aki turkálóban vásárol. Én is szoktam ott- és nem egy fasza ruhám van onnan, csak hát senki meg nem mondja róla, mert olyan mintha rendeltem volna, én meg nem tolom senki arcába, hogy jaj nézd ez turis cucc. Aztán meg mégis potom pénzért vettem- vagyis azt kaptam pont, mert más fizetett.


Tény, hogy ami márkásabb azt persze több pénzért lehet beszerezni, míg a másolatok, turkálós cuccok olcsóbbak, így sokkal kecsegtetőbbek isNem is hibáztatok senkit ha ilyen megoldás felé nyúl, csak az utána lévő hisztit nem szoktam érteni, illetve a márka fikázását. Hiszen biztos tudatában van az illető, hogy mire adta a fejét, akkor meg sajnos vállalni kell a következményeket. Sőt igazából azt sem értem, hogy az miért fáj bárkinek is, hogy ha valaki több tízezret ad ki egy felsőre. Szerintem szíve joga, lehet már tini kora óta tetszett neki vagy legalábbis évek óta és most válthatta valóra. Nem hiszem, hogy tudjuk mi jár a másik fejében és mi mozgatja őt, mik az okai és biztos, hogy nem a mi dolgunk megítélni, elítélni meg főleg, célozgatni a dolgokra pláne nem.

Ilyenkor elgondolkodom, hogy haver, ha bemész egy nem goth márka boltba akkor ott mi van? Ott meg megveszik maguknak az emberek a ruhákat ugyanúgy mocskos drágán.Vagy ha egy átlagos drogériát nézek, ahol szintén egekben az árak, főleg ha több tételben vásárol az ember. Szóval így néha teljesen fuck logic az egész és ezért érzem azt, hogy az egész csak kötözködés.
A giga DIY-es pólóm, akkora királyság van :D
Amúgy meg csak viccelek, ez nulla; csak egy Killstaros
felvarró és egy egyszerű hétköznapi póló.

"Én megcsinálom magamnak a ruhát". Pompás, remek ötlet. Nekem is csinálhatsz ha ennyi időd van és ennyire kreatív vagy- és ezt minden gúny nélkül mondom. Minden tiszteletem azoké, akik valóban képesek megálmodni és megkreálni a szabásmintát és azáltal létrehozni a ruhát vagy bármi mást. Tényleg szuper jó dolog.
Ha több tehetséggel születtem volna, akkor biztos én is emellett szavaznék, mert nyilván így azt a végeredményt kapja az ember, amire igazán vágyik, viszont ehhez is a pénztárcába kell nyúlni szerintem.
Nem egy ismerősöm van aki ezzel foglalkozik, és bizony nem jönnék ki olcsóbban ha így csináltatnék ruhát- sőt lehet, hogy drágább lenne. De még ha le is veszem az alkotó hasznát ebből, akkor is mindig ugyanott voltam, mint mikor kinéztem magamnak valamit egy márka oldalon. Ezt tapasztalatból mondom ,mert több ember akart velem dolgozni ilyen téren és csináltak volna rám ruhát- de nem érte meg nekem, bár igazából a fő ok az volt, hogy mindenkitől messze lakom.
De tényleg, ha valaki  azt érzi, hogy bevállal, hogy a hülye ötleteimet megcsinálja, én állok elébe. Tényleg szeretem a DIY- s embereket, nem egytől szoktam is vásárolni, meg tervben is vannak mások is.
A Szabó név sem hiába van :D Mit nem tud ez az ember?
Ezt egyik nap kaptam el, bár eddig is tudtam, hogy
Zoli képes ilyenekre, de úgy sose láttam- szóval tessék
DIY.

A lényeg, hogy teljesen mindegy mit csinál az ember, honnan és hogyan vesz, fizetnie kell érte. A márkánál a nevet is meg kell fizetni akár goth cuccot vásárolsz, akár valami mainstrem cuccot. Nyilván a cégek ebből tartják fent magukat, meg kifizetik a modelleket, stb. Nem vagyok benne, de tuti van helye a befolyt összegnek. De cserébe biztosan azt kapsz ami a képen van, van garancia és élhetsz az áru vissza küldés/csere lehetőséggel. Ha többet vásárolsz kupont kapsz, vagy valamilyen kedvezmény mindig van.

Ezzel szemben egy hamisítványt áruló oldal nem fog neked semmire se garanciát vállalni. Igaz megkapod azt a jól kinéző terméket (ja, ha megkapod ;) ) és még villoghatsz is vele, hogy na ez XY márka, de aztán lehet, hogy az 5. hordásnál vagy az 5. mosásnál lerohad rólad, szétesik. Az is lehet, hogy nem olyan érkezik amit kinéztél magadnak, lehet nem úgy áll.
Visszaküldésre meg nincs lehetőség, nem cserélik. Szerintem nagyon nem fognak veled foglalkozni, így jártál.
S rendben, legyen az, hogy megcsinálod - mert ha csak egy szakadás van rajta, akkor nem nagy a baj-  de akkor is kidobtad az eredeti márkás cucc felét egy hamis vacakra. Most akkor nem lett volna jobb kicsit még gyűjteni és akkor eredetibe megvenni?

Vagy például vehetjük a smink termékeket, ami így nem kifejezetten goth. Abból is manapság annyi hamisítvány létezik. Akkor van szerencséje az embernek ha az fake darab is megállja valamennyire a helyét.
Nekem pl. a Nyx-től vannak ilyenjeim - nem vagyok rá büszke, de volt idő mikor csak ki akartam próbálni- és persze nem hozzák azt a színvonalat (onnan tudom, hogy később lett termékem a saját boltjukból is). A rúzs nem szárad meg és csak kenődik, a szájfény hasonlóan. Kicsit kellemetlen ha mondjuk mész valahova és hát szétkenődik az arcodon. 
De ez is csak egy saját példa, biztos Ti is tudnátok mesélni.

De ne értsetek félre, nem védem én az ilyen drága cégeket, meg kaptam már hibásan terméket én is- de ez ilyen 1 a 100ból eset tényleg.
Illetve sokszor irreálisan drágán hoznak valamit be (bár azt sem szabad elfelejteni, hogy nem a mi csóró pénztárcánkhoz van kalibrálva az ár :'') ).
 Kiskapukat meg mindig lehet találni, mert szerencsére a legtöbb  webáruház tart akciós részleget fent, vagy kiárusítást. Így lehetőség van olcsóbban hozzájutni dolgokhoz.  Ugyanúgy ahogy mondjuk a méterárú boltokban is van akció, amikor érdemesebb több mindent venni a saját cucchoz.

Szóval én azt mondom, hogy ami jól esik, ahonnan tetszik. Csak hagyjuk már egymást békén, a célozgatást, meg a felesleges hencegést,  mert tényleg sokszor úgy érzem, hogy olyan mintha újra 16 lennék és épp a myvip / iwiw világába csöppennék (nem jó nosztalgiázás ez így) és gyermeteg dolgok vennének körül és az ilyesfajta  dolgoknak nem örül a lelkem.  Mindenki csinálja úgy ahogy tudja, de bármit is léptek- márka bolt vagy turi- a hamisítványt ne válasszátok♥

2018. július 30., hétfő

Filmes élmények- I kill giants

Életem legnagyobb csalódása- de akkora, hogy komolyan majdnem elsírtam magam a végén és nem a megható befejezés miatt. Nem is tudom mit mondjak meg hol kezdjem vagy hogyan...
Az biztos, hogy spoilerezni fogok.

Sajnos még magyar leírást nem találtam hozzá, igazából a film nem olyan rég került fel szerintem így szinkron sincsen-  csak magyar felirat. A lényege a filmnek, ahogy a trailer is bemutatja, hogy van egy gyerek főhősünk egy szőke kislány, akit amúgy Thorsonnak hívnak, ki van jelölve a világ védelmezésére, és óriásokkal küzd.
"Barbara Thorson struggles through life by escaping into a fantasy life of magic and monsters" -IMDb
Egy ilyen epic borító után mire gondoljon az ember? Mire számítson?
Hát ne arra..

A trailer nekünk nagyon szimpatikus volt, bár egyikünk se rajong a gyerek főhősökért, de annyira jónak tűnt a világa, hogy nagyon vártuk- én legalábbis.
Örültem is mint majom a farkának mikor Zoli letöltötte. Nagy érdeklődéssel vártam.
Hmm, nem is tudom hogy kellene folytatnom- egyszerűen érzem a csalódottságot még mindig.

Szóval adott egy főhős, egy kislány, aki tipikus különc életet él az iskolában illetve a saját családjában - szerintem konkrétan fogyatékosnak tartják és valóban furcsán is viselkedik.  Amit mutat a film, hogy nem tudjuk a családi körülményeket, mert a nagyobbik lány testvér gondoskodik róla és a fiú tesóról, aki szintén idősebb, de egy szarzsák aki semmit nem segít otthon.
Így a családi feszültség adott, a kislány ez a Barbara meg minden probléma elől lemenekül a pincébe a saját kis fészkébe- ha mondhatom így-, mert neki fontosabb dolga van, mint a mosogatás.

Egyébként nagyon királyul megcsinálta a maga kis búvóhelyét, világát. Nagyon tetszett. Vannak utalások valami baseball- os dolgokra, de több nem derül ki, számomra a végére se semmi fontos (bár lehet, hogy a sokk miatt).
A történetben azt látjuk, hogy végig furán viselkedik a lány és az iskola pszichológushoz jár. Viszont maga a főhős személyisége nagyon magabiztos, erős szinte már túl felnőttes. Abban biztos vagyok, hogy egy általános iskolás gyerek nem fog így viselkedni :D Mindenesetre nekem nagyon tetszett, véltem felfedezni hasonlóságot Zolival X)

Ami nagyon tetszett még, hogy rúnákat használt. A Futhark rúnakészlet rúnái szerepeltek a filmben és csodával határos módon jól használták őket. Lehetett bindrúnákat is látni és ez a kislány egész életét körbevette. Az iskolában is voltak ilyen jelek, a búvóhelyén, a lakásban, a kabátjára is fel volt festve, stb. Nekem is kifejezetten imponált és tényleg feszült figyelemmel figyeltem mi lesz ebből.
Imádtam a tengerparti kis kuckóját, ami szintén nagyon jól volt össze rakva- az egész díszletet elfogadtam volna. Koponyák, szárított növények, könyvek. *-*

Az elején még valami trutyit is kevert és a hatását figyelte, hogy vonzza e az óriásokat. Mindenféle jelre odafigyelt, számolt, osztott szorzott kb folyamatosan :D  Nagyon jó hangulata volt a filmnek, még óriásokat is láttunk néha néha.

Pedig még maga a kiscsaj is szimpatikus volt- olyan pont neki való a szerep
Közben lett egy kis barátnője, aki persze elárulja, majd megbánja- szóval kellett még egyéb dráma. Közben új pszichológus jön, aki nagyon segíteni akar, túl nyomulós is szerintem, aztán át is lépi a határt, ott is gondok lesznek. De közben a kiscsaj, ez a Thorson folyamat lelép, mert a világot kell megmentenie ugye, így soha senkit nem hallgat végig mikor a problémákról lenne szó.

Igazából ahogy én látom nagyon sok mindent emeltek át az északi mitológiából és talán jól is sikerült. Rúnák (legalábbis a Thurisas nevűt sokszor használták és említették- így lehet, hogy csak azt ismerik; mindenesetre az Thor rúnája), a neve (Thorson) és persze ki lehet találni, hogy milyen mágikus fegyvere volt: egy kalapács ugyebár.  Ki gondolta volna :D

De akkor mért utálom és csalódtam akkorát, hogy arra nincsenek szavak?!

Mert a film szerint ez nem volt valós. Már a végén jártunk, mikor leesett mindkettőnknek, hogy valami nem stimmel, meg sok a homályos rész amire még csak nem is utalt se a trailer, se a film egészen addig.
Természetesen kiderült, hogy az egész egy asszociáció a kislány részéről, egy kitaláció a kis fejében mert  rohadtul nem tudja feldolgozni, hogy az anyja halálos beteg!!!!

Mi a fészkes fene?!?!!?!? Erről a trailerben szó nem volt, sőt semmi utalás nem volt rá, hogy ez lesz a végkifejlet. Undorodom. Rettentően gusztustalan, hogy minden egyes filmbe beleviszik a halálos betegséget és képesek így eladni, hogy ilyen szépen körbe csomagolják ezt a bűzölgő gusztustalan maszlagot!  Hihetetlen mérges vagyok.

Ez annyira visszarántott a földre, hogy kezem lábam eltört. A lelkem is darabokban. Annyira örültem, végre egy jó fantasy; rohadt jó karakterek, mert egytől egyik nekem nagyon tetszettek, irtóra eltalálták őket és a kislány maga a megtestesült tapasztalt óriásölő, magabiztosság; nagyon szép és igényes volt a díszlet és részletes kutatómunka, mert végre nem fa***gokat beszéltek össze vissza, hanem tudták hogy melyik rúna mit jelent, védelemre  használta  Thorson a legtöbb jelenetben (aztán az is lehet, hogy csak ráhibáztak, vagy ez volt szimpatikus... ezek után már nem is tudom mit gondoljak).
Egyszerűen hihetetlen, hogy ezt a szuper történetet, képet, rávezették arra, hogy a kislány belső vívódása ez az egész  és az óriások az anyja elvesztésének a félelmeit jelképezik, amik egyre inkább elhatalmasodtak az életén és ő ezt kivetítette, mintha ez a valóságban lenne.

Egyszerűen nincsenek rá szavak. Egy gennyes fertő ez az egész amit manapság filmkészítésnek hívnak. Az arcom leszakad, hogy egy ilyen undorító dolgot képesek egy ennyire  király történetbe csomagolni.
Lehet én vagyok őrült és kényes, de ha leülök szórakozni, akkor rohadtul nem szenvedő rákos betegeket akarok látni, meg öreg haldoklókat. Baromira nem. Épp elég ilyen van az életemben, így nem értem miért erre mennek rá, kinek van rá igénye.

Szóval hatalmas csalódás lett nekem ez a film, pedig imádtam az elejét. Ráadásul a végén még megküzd ugye a fő óriással, akit legyőz meg minden, végre fel mer menni az anyjához, aki rá nem sokára meg is hal. Hú de király. Na most? Milyen jó sztorit kaptunk már?

Sok mindent tudnék még hozzáfűzni,de már nem akarom szaporítani a szót. Nagyon szomorú vagyok és tényleg nagyon fájt ez nekem. Ráadásul a közelmúltban jött ki egy pontosan ugyanilyen témájú film- lényegében kottára ugyanez, csak annak a főszereplője egy fiú. De ugyanúgy egy óriás mutatja neki az utat, ugyanúgy nem tudja feldolgozni a dolgokat, ugyanúgy  képzelődik, ugyanúgy meghal az anyja, stb.

Pedig tényleg reménykedtem. Persze lehet azt mondani, hogy hú ez egy nagy csavar... ,de semmilyen formában nem válik a film előnyére szerintem.  Ráadásul egy ilyen névvel, hogy Thorson azért többet vártam volna, mint egy kis mentális betegség és lelki trauma.

De nézzétek meg, kíváncsi vagyok ki mit gondol róla.

2018. július 23., hétfő

Egy normálatlan hétvége normális emberekkel - vagy fordítva

Nos, nagyon sűrűre sikeredett a rockmaratonos hétvégénk. Előtte tényleg semmi nem volt, pangás maximum. Aztán elmentünk rockmaratonra pénteken, szombaton hajnalban haza is jöttünk mert csak napin voltunk és nem akartunk már ott hajnalban rostokolni.

Viszonylag hamar hazaértünk és el is csendesedtünk olyan hajnali 5 felé. Na most délelőtt 10- 11 között lehetett kelni, mert kedves barátném is ezen a hévégén ért rá - pont :D  Így akkor már mért ne.
De ugye amit hajnalba szétdobáltam cuccok, valamikor el is kéne pakolni. Nem arról van szó, hogy kényes lenne, mert tuti biztos leszarja, de azért ne így fogadjuk már ♥
Meglepő de sokkal előbb felkeltünk mint ahogy terveztük, szóval mehetett a ház összedobálása- avagy a ruháim elpakolása ^^' Hiába, ilyen ez a goth szakma :D

Délre mentünk ki az állomásra- persze a legmelegebb időszakban, és mellé ahogy vártuk: késett is a vonat. Igaz valami 5 percet csak, de az elengedhetetlen.
Végre sikerült Dórinak is megismernie Zolit. Ez pillanat mindig érdekes, mert azért már pár éve együtt vagyok Zolival és hát  fontosnak tartom, hogy a barátnőim ismerjék  és esetleg kedveljék. Ami persze nem mindig van így, mert nyilván nem vagyunk egyformák, nem szerethet mindenki mindenkit - habár sokak szerint kötelező lenne szeretnünk mindenkit... de őőőő, nem. Nem is elvárás ez, csak úgy jó ha kijönnek egymással.
Dóri illusztrációja a hétvégéről- nem tévedett kicsit sem :''D

A lényeg, hogy ők ketten kijöttek, szerencsére rólam a teher kicsit lejjebb jött, mert Zoli az ő vérét is szívta, így rám nem maradt annyi energiája :D A vasútról elmentünk bevásárolni; minden nagyon fontos dolgot megvettünk ami kellett: kezdve a söröktől, a töményen át a zsemléig. Azt a mai napig nem tudom, hogy mi a fenének vettünk vagy 20 db zsemlét o.O Így nem értem mi történt, de oké. Lehet Dóri azt hitte nem kap kaját, de mondjuk bennünk se volt annyi, hogy szóljunk már neki, hogy nyugika.

Aztán felvértezve magunkat jó sok szesszel, hazamentünk. Itthon aztán jött a lazulás, chill, piálás- nem mintha nekünk ne lett volna elég előző nap. De hát így szép az élet. Sokat beszélgettünk régi dolgokról (azért már mi is elég régóta ismerjük egymást :O ), mostani dolgokról.
Igazából Zoli volt most a háziasszony; nagyon cinkes, de ő volt most az aki konkrétan gondoskodott arról, hogy mi ne haljunk éhen, mert ha rajtunk múlt volna akkor addig dumálunk míg tényleg éhen halunk.


Később Dórit nagyon vonzotta a ruhás birodalmam- hát persze, mint nő mi is lett volna az első (bár mondjuk az a pia volt ^^'' ). Annak idején megígértem neki, hogy ha jön akkor mind a paróká(i)mat, mind a platformomat felpróbálhatja :D Tökre kiborító volt, hogy a Killstar platiba sokkal magasabb volt nálam... én meg ott törpültem mellette. Hihetetlen ratyi érzés volt, főleg mert azt szoktam meg, hogy én görbülök le másokhoz.
Kincses barlangomban, meg az álom cipőben *-*

Így is g*ci kemény vagyok még törpeként is :P
De neki is jól állt a cipellő *-*
 

Zoli ennek örömére, hogy látta de jól elvagyunk, beállította a sarokba a gépét és csinált timelapse-ot, mert jó ötletnek gondolta, ha ez megmarad az utókornak. Katasztrófa lett az az összevágás, de örök emlék. Zenének bevágtuk alá a jó öreg Iron Maident- csak úgy, mert az is örök.

Viszonylag hamar beütött a "meleg", vagy a szesz..,  mi meg persze csak úgy próbálgattuk a parókákat, ami még 5× melegebb volt. Csináltunk egy csomó közös képet, meg jóga gyakorlatokat természetesen és nagyon szerettük egymást ♥ Szerintem most aztán bőven mindennek eleget tettünk.
Ez így igazából azóta se tudom mi, de biztos nagyon szép volt :''D

Ezt csak azért merem kitenni, mert ő is kitette ^^'
Őőő, nem fotózáson vagyunk... De azért cukii

The ihlet squad ♥

Mikor fölittük a Carolans-t, meg az Angelli-t meg egy rakás sört, még elmentünk ide a tescoba, ahol még egy csomó Somersby-t vettünk meg még egy Angelli-t. Basszus hihetetlen finom ez az utóbbi likőr. Találtunk belőle meggyeset és eddig ezt az ízt még nem kóstoltam, de eszméletlen finom. Olyan csokis keksz ízű vagy nem tudom :D Szóval lett még egy kedvencem ♥

Persze mire visszaértünk már kidőltünk- akkor jöttek ezek a nagy beszélgetések, komoly koncentrációval, meg az elmebeteg bolond képek készítése és küldözgetése pár ismerősnek.. Hát a szokásos :P
Másnap rohadt sokáig aludtunk, aztán végig fetrengtük Dórival a napot- ha Zoli nem gondoskodik rólunk akkor éhen veszünk aznap is. Délutánig pofáztunk, aztán a 3 órási ebédhez megnéztünk 2 filmet (ami közben szintén fetrengés volt), aztán sajnos Dórinak mennie kellett.
Megmondom őszintén én észre se vettem az idő múlását- ha nem mondja, hogy mennie kell én észre se veszem mennyi az idő.  Jó lett volna ezt a bulájt folytatni rákövetkező hétvégén, ugyanis 19.-én volt a szülinapom és emiatt megyünk fel Abonyba meg onnan Pécsre mert itt is ott is szülinapozunk- aztán jó lett volna együtt, de a kutya miatt nem lehet :'(
Itt a bizonyíték, hogy szerettük egymást 

Itt meg, hogy nagyon elmélyülten beszélgetünk. Kicsit off volt már.
Nem tudom, hogy itt van e minden- de reggelre ezeket szedegettük össze

Szóval jó zsúfolt volt a hétvége, de nagyon jól telt és jól éreztem magam, végre tömény kikapcsolódás.

Egyébként ha Dóri beszámolójára is kíváncsiak vagytok, akkor ITT megtaláljátok. A képek ugyanazok lesznek, mert ezeket Zoli fotózta és kb ennyi van. A videót hm., inkább nem- majd ha egyszer Zoli kiteszi a youtube oldalára, akkor belinkelem, de addig jó helyen van.  :D

Ja és Dóritól olyan cuki meglepit kaptam szülinapomra - örültem neki mikor reggel megláttam. Tudja mi kell nekem ♥ egy kis Ulquiorra ♥ Insta sztoriba láthatjátok ;) 

2018. július 18., szerda

Rockmaraton 2018 - Képek

Az első bejegyzésben leírtam részletesebben azt a szuper pénteki napot amin részt vettünk a kis squadommal :D Aki olvasta tudja, hogy mik voltak, mi érdekelt aznap minket, kikkel találkoztunk, stb.

Most igazából nem akarok sokat dumálni,  megmutatok nektek pár képet ami ezen a szuper napon készült ;) Ha az előző bejegyzés  is érdekel,de még nem láttad, akkor katt ide.

Így visszanézve a képeket sok mindent lehet rólunk mondani, de azt nem, hogy nem vagyunk egy vidám társaság- hülyébbnél hülyébb fejeket vágunk, de hát mindenkinek volt baja :'D

Odafele úton- még jól tartottuk magunkat :D 
Ahogy leértünk, Vicáékba futottunk (: 

Nekem egész nap valami nagyon tetszett :'))

Végre egy Irén is ^^ Valahogy annyira nem tűnt lelkesnek a szentem :O 

Csilláékkal (:

Valami itt is nagyon vicces volt, meg úgy egész nap *-*

Iced Earth előtt ♥
Saját szelfizéssel próbálkoztunk először, aztán ráhagytuk Zolira inkább :'D 

Johnny bácsi ;)

Mindenki kisebb volt nálam, így állandó jelenség a lábaimnak a pakolászása- itt éppen eldőltem xD
A szomorú, hogy ezek mind utólag tűntek fel. 




Zoltánommal is ♥♥♥♥
Valami nagyon komoly dolgon agyalhattunk..

Aztán valaki mondott valami vicceset is- legalábbis nagyon figyelünk valamerre ˇˇ

♥♥♥


Állandóan ez a szadizás- tavaly is ugyanez, pedig most még csak nem is bénáztam és nem ittam le magam :D
De hát csak kihasználja, hogy alacsonyabb nálam ♥

Oké :D 

♥♥

Erről a koncertről csak ennyi kép készült keményen, mert elvoltunk teljesen- Zoli pogóba,
én meg beszorulva pár ember közé :D 
Hajnalok hajnalán még mindig nagyon lelkesek voltunk és tartottuk magunkat :D 

Ezek lettek volna a képek- több nem nagyon készült, mert nem csak ezzel foglalkoztunk. Feloval is csináltunk, de sajnos nagyon sok vállalhatatlan (mármint minőségileg mondom). Ezek sem a legjobbak, mert sima telefonosak, de ez jutott :D

2018. július 16., hétfő

Rockmaraton 2018

Rockmaraton. Gondolom aki régóta követ, ismer, vagy olvas bizonyára tisztában van vele, hogy minden év nyarán ez egy szent program nekem. 2006-ban volt az első alkalom, hogy kimentem egy napra, rákövetkező évben meg már állandó hetijegyesként voltam jelen.

Tudom, hogy a kívülállók számára ez csak egy koszos fesztivál, de nekem annyi mindent adott. Lényegében ha azt vesszük, ott nőttem fel :D Új ismeretségek, sátrazás, nyaralás, tombolás, barátságok, szerelmek, első csók.. Annyi mindent el lehet mondani és ha belegondolok, vannak akik most annyi idősek mint én akkoriban voltam és most élik át ugyanazokat az élményeket amiket én.
Így visszagondolva kellemes emlékeket idéz bennem az egész, még azok a kellemetlen dolgok is, amikre akkoriban húztam a számat. Többek között gondolok itt a nappali rohadt melegre és az éjszakai hidegre; vagy a reggeli nagy pókokra a sátorban a párnád alatt, a részeges sátorállításra... ♥

Aztán elköltözött az egész fel, Pest alá Dunaújvárosba. Már nem is tudom talán a 4. alkalom volt ez, hogy a Szalki szigeten került megrendezésre. Engem akkoriban is elszomorított a dolog, most is kesergek rajta de aztán elfogadtam meg így, hogy most már közel lakunk könnyebb a feljutás végülis.
Öm, nem tudom már miért vágtunk ilyen fejet- nem
beszéltünk össze :D ♥

Az idei volt az első olyan alkalom mikor semmi sem dobogtatta meg annyira a szívem, egyik zenekar sem.  Aztán persze szép sorban mérlegeltünk és végül úgy döntöttünk, hogy idén nem hetire megyünk X_X   Szomorú, de igaz.  Zolinak az egyetem miatt nincs amúgy sem szabadsága,  én meg elfogadtam, hogy akkor csak egy nap.

A pénteket választottuk végülis, ahol nagy húzóerő volt az Iced Earth.
Eljöttem szerdától szabadságra, de konkrétan onnantól vasárnapig nem volt megállás.  Szerdán nagy takarítás, mert jött hozzánk hétvégére egy barátnőm, mondom a következő napokban ilyenekre nem lesz idő; csütörtökön sikerült összehozni egy fotózást- nagyon izgatott vagyok, hogy arról is meséljek, mert teljesen más kaliberű volt mint amit eddig megszoktatok, megszoktam;  aztán pénteken meg Rockmaraton; szombat- vasárnap Dóri.  ♥ De ezekről majd később írni fogok külön- külön.

Szóval kicsit sűrű lett így a múlthét, de én azért élveztem. A pénteket is. Napközben én pihentem, mert Zoli mindenképp akart a végéig maradni, na mondom akkor nem én leszek az aki elalszik majd ott hajnali 3-kor :D 
Délután indultunk, kb. 17 óra előtt és viszonylag hamar odaértünk. Jött velünk egyik kedves kolléganőm/ barátnőm, plusz a férje. Én már a kocsiban jól éreztem magam (ha értitek mire gondolok :D ), szóval mire odaértünk még jobban. Kicsit gáznak éreztem magam de végülis arra jutottam, hogy mióta itt élek Fehérváron szinte nem is szórakoztunk így; se egyedül, se barátokkal,se senkivel.

Ahogy megérkeztünk ment az agyalás a parkolás miatt. Hihetetlen, de mocskos sokan voltak ezen a napon (a többit nem tudom, nincs viszonyítási alapom), így elférni is alig lehetett a parkolóban- vagy hát a füvön valahol.
Befelé menet összefutottunk egy nagyon régi kedves ismerősömmel, Vicával. Kicsit beszélgettünk, aztán mentünk a karszalagokért.
Próbáltam nagyon figyelni, de szinte alig vettem észre ismerőst, ami szomorú. De tényleg rengeteg ember eljött erre a napra és ez csak fokozódott. 
Csillával ♥

Az AWS-ről lemaradtunk, pedig azt én nagyon megnéztem volna, hiszen tavaly akkora koncertet adtak, hogy megfogadtam muszáj lesz következő évben megnézni az elejétől. Hát nem jött össze, nagyon korán kezdtek :'(

Tales of Evening- re már viszont ott voltunk. Megmondom őszintén abból nem sokra emlékszem, mert nem mentünk közel, meg pont akkor jöttek oda ismerősök, ismeretlenek.. Találkoztam újra Irénnel, ami mókás volt, közben Veroni (akitől a viking karperecem van) is megtalált, akivel lelkiztünk kicsit; meg jöttek oda ismeretlenek, akikkel már nem tudom mit beszélgettünk. Az a baj, hogy pont eléggé ittas voltam, így vannak részletek amik kiestek.
Felonyval is végre újra találkoztunk!! Nagyon nehéz most megoldani nekünk, hogy találkozzunk vagy elmenjünk egymáshoz mert így, hogy már ő is dolgozik sokkal keményebb a helyzet. Viszont én most nagyon örültem nekik, jó volt újra találkozni

Aztán Iced Earth következett végre- igazából emiatt mentünk főleg ♥ Rossz belegondolni, hogy lassan ez a fajta metál stílus teljesen ki fog halni, mert egyszerűen nincs utánpótlás. Mindenki a numetálra megy és ennyi. Így aztán ez még értékesebb dolog volt, meg hát ők azért nem jönnek minden hónapban hozzánk.  Feloval végig buliztuk a koncertet, nagyon élveztem, isteni hangja volt a csávónak komolyan ♥

Amit még nagyon vártunk, de főleg Zoli, az az Alestorm volt. Én őket annyira nem ismertem ezelőtt, csak annyit tudtam, hogy valami kalóz metál, bulizósabb zene, ami egyszer kétszer szólt mikor így összejöttünk Zoliéknál
De kellemes csalódás volt, mert ők is bőven visszaadták azt, amit a felvételeken és hatalmas koncertet csaptak. Rengeteg ember jött el, így nem is tudom, hogy nekünk hogy sikerült közel állni a színpadhoz komolyan; illetve akkora pogó volt, hogy lestem. 
Szóval hatalmas bulit csaptak itt nálunk és nagyon megérte megnézni őket. Nem mondom, hogy ez a fajta stílus közel áll hozzám, de néha jól esik az embernek.

Amikor vége volt az Alestormnak, akkor csak azt lehetett látni, hogy mindenki vonul át Paddy and the Rats-re. Oda annyira nem siettünk, mert őket többször látni azért, meg egyszerűen annyira elkezdett fájni a lábam a sok állástól, hogy mondom le kell tennem a méhem. Meg a sok pia kényszerített a folyamatos wc-re járkálásra :'D Közben rájöttem, hogy amit napokkal ezelőtt feltankoltam kávé, szépen otthon maradt, úgyhogy lehetett megvenni - fail.  Enni is végre ettünk valamit, mert én is kb. délben ettem aznap utoljára- így nem volt nehéz kitalálni, hogy a pia miért ütött annyira. ;)

Aztán 2:10-kor elkezdődött a The Moon and the Nightspirit.  Na ők egy olyan banda, hogy hu. Pár éve hallottam őket először, mikor első sorba kerültem Heidevolk-on, és utánuk ők léptek fel amin ott maradtunk. Akkor valamiért nem maradt meg sok, most viszont nagyon élveztem. Mondjuk én leültem a sátor oldalába, mert tényleg nagyon elfáradt a platiba a lábam (hát persze, nincs benne talpbetét :') ), de nagyon élveztem ott egymagam, néha közben a csillagokat bámulva, elmerülve a gondolataimban.  Adta a hangulatot hozzá.
Csilla férjével is- a lábtechnikám alakul, mert
muszáj neki mivel mindenki kisebb nálam
;)

Szóval összességében ha mondanom kellene valamit erről, akkor azt tudom csak, hogy jó volt. A koncerteket nagyon élveztem, örültem a régi ismerőseimnek, hogy végre összefutottunk, illetve barátnőknek ♥ Még az ismeretlen követőknek is, akikben volt annyi, hogy odajöttek legalább egy köszönés erejéig. Ez kedves gesztus volt, köszönöm és örülök ha velem tartanak ;) 
Akikkel meg nem jött össze a találkozó, majd OGT-n, vagy egyéb Düreres buliban talán, a legrosszabb esetben jövőre ♥

Menni szerettem volna amúgy szombaton is, mert ugye Pokolgép aznap lépett fel és hú őket nagyon szeretem, illetve hát a The 69 eyes. Ahogy láttam ismerősöknél az is nagyon jó volt.

Ami nekem most idén egy plusz pozitív észrevétel volt, hogy amikre mi mentünk koncertek, akármennyire voltak vadak, nem voltak idióták.  Nem tudom, hogy ez most szerencse, vagy jókor voltam jó helyen, de semmi baj nem történt. Akik pogoztak és vadultak azok ott a saját kis részükön és kész. Nem volt lökdösődés a tömegben, nem vágtak fejbe, nem jöttek nekem, pedig aztán olyan hering filing volt Alestormon is, hogy ha nem látom nem hiszem el.
Persze voltak tömeg szörfösök és ha őket nem tartották előttem akkor bizony az kellemetlen volt, de szándékos köcsögösködés most nagyon nem volt (vagy legalábbis mondom a közelemben).
Esküszöm, hogy emberileg az In this Moment koncert szörnyűbb volt. Arról írtam, hogy mekkora tirpák emberek vettek közül, ahhoz képest ez mint valami babazsúr. Nagyon normálisak voltak az emberek.

Remélem lesz valami jövőre is amire ki lehet menni majd (:

Képből van rengeteg, mert valaki mindig fotózott. Van ezeken  kívül még egy csomó- folyamatosan kerülnek fel fb-on a mappába, de egy külön bejegyzésbe beteszem őket, hogy aki csak itt követ és érdekli megtudja nézni (: 

2018. július 2., hétfő

Filmes élmények

Mostanában annyira nem jók ezek az élmények, mert mintha már direkt nem csinálnának jó filmeket. Az előzetesek alapján tökre tetszik egy kettő, de mire oda kerülünk, hogy na akkor essünk neki, rájövünk, hogy konkrétan mindent ellőttek az előzetesben- így az persze, hogy tetszett.
Mondjuk ahogy látom szerintem érdemes a Netflixre odafigyelni, mert eléggé jó filmeket kezdenek alakítani.

A mostani film/ filmek amiről muszáj szót ejteni az a Hang nélkül vagy ha úgy tetszik a Quiet Place.

"Világunkat látszólag sebezhetetlen, ragadozó lények foglalták el, melyek a legkisebb zajra is azonnal lecsapnak prédájukra, kíméletlen, halálos erővel. 
Egy leleményes családnak sikerült életben maradnia teljes csendben, úgy, hogy elnyomnak minden lehetséges zajt, ami a mindennapi életükkel jár. Egyik gyermekük már odaveszett a borzalomban, így a szülők és a két megmaradt gyermek a gyásztól sújtva küszködnek a túlélésért... és megpróbálnak minden lehetséges módon felkészülni egy újabb gyermek születésére... " - forrás

Én ezt a filmet eléggé vártam, de még Zoli is. Moziba sajnos nem jutottunk el rá, mert valahogy nem úgy hozta az élet, de így utólag már megértettem miért.
Nagyon vegyes érzelmeim vannak a filmmel kapcsolatban, mert ez lehetne irtózatosan jó. Sőt, történetileg rettenetesen odabasz, és az ember akar még belőle. Viszont ettől függetlenül szerintem rengeteg sebből vérzik a film.

Bocsánat, de valószínűleg tele lesz spoilerrel, szóval aki előbb meg akarja nézni, az akkor ne most olvassa.

Ahogy  a leírásban olvashatjátok egy családról szól egy elpusztult világban. Ez kicsit téves, mert nem egy család élte túl, hanem többen is - az egyik jelenetben ott van ha jól emlékszem.
Mi egy család életét látjuk, hogy hogyan rendezkedtek be miután ezek a szörnyen erős, giga éles hallással bíró szörnyek elfoglalták a földet és főleg emberekre vadásznak.
Fainul megjelenik a filmben a kis szakterületem- a fogyatékosság. Nekem nagyon tetszett, hogy a siket lány miatt az egész család képes a jelbeszédre, így kicsit könnyebb helyzetben vannak.

A hangulat is tetszett a filmben, mert kellően nyomasztó volt, és igazából a stresszt végig fenn tartották a film végéig, sőt nagyot szólt mikor a film első jelenteiben rögtön széttépik a legkisebb gyereket ♥ Na most itt igazából már előjöttek a negatív, kötekedő gondolatok vagy inkább kérdések, hogy miért olyan extra nehéz egy gyerekre oda figyelni?!  A fater cipelte a középső gyereket, ezt a legkisebb, döntésképtelen kisembert pedig ott hagyták, hogy jaj majd jön utánunk.  Why?  Erre mondom azt, hogy baromira nem kell mobiltelefon okostelefon ahhoz, hogy egy szülő felelőtlen legyen és szarjon a kölykére.

Ezután persze a szülők egy év után is gyászolták a gyereket és egymásra volt majdnem mindenki dühös, ment a flegmázás a tini lány felől a fater felé, a középső gyerek hisztizett a félelemtől.. Szóval idilli.
Na és mi a megoldás egy posztapokaliptikus világban, ahol ráadásul csak úgy maradsz életben, hogy kussolsz?! ?!
 Szülök egy gyereket természetesen :D 
Ugye érzitek?! Én olyan boldog voltam, hogy ezeknek a szülőknek a felelőtlensége nem állt meg annál, hogy egy döntésképtelen kölyköt magára hagytak egy ilyen világban, mondhatni ráhagytak dolgokat...hanem még gyereket is csinálnak ♥ Az év szülői díjat biztosan nekik adnám ^^

Természetesen jól tudom, hogy ez a lépés a rendező által egy direkt dolog volt, hogy ezzel is növelje a már amúgy is nagy feszültséget. Hiszen egy újszülött hogy lenne képes csendben maradni mikor a felsírás az első levegő vétele? Omg.
A filmben persze készülnek erre, nagyjából így egy- másfél év után jönnek rá, hogy lehet nem ártana egy hangszigetelt szoba ;) Tök király, hogy ennyi év után rájöttek erre.
Sokat agyaltam azon, hogy vajon a nem szándékos zajokat hogy nyomták el? Gondolok itt éjszaka a horkolásra, magában beszélésre, wc-zsre (hasmenés főleg), egy pukira, gyomor görcsre, illetve ami nekem nagyon nagy kérdésem, hogy kilométerekről meghallják ezek a lények ha a parketta recseg, de mikor ott vannak pár milliméterre az embertől, akkor nem hallják a szívverését?!?!?!?! Ezt így hogyan?

Szóval ez kicsit olyan szelektív dolog, mert van amire nagyon rámentek a készítők és van ami ugyanolyan felelőtlenül el van hanyagolva, mint a filmben az a kölyök akit megettek.
Igazából egyszerű a története, a gyerek meg is születik nagy nehezen (elismerésem, hogy tényleg hang nélkül vajúdott, érzéstelenítés és minden nélkül), mert hát pont akkor kell bent ólálkodnia egy lénynek mikor a nő szülni készül(és bár elvileg éreznek, de azt a nagy mennyiségű vért, meg izzadtságot szintén nem érzik közelről), aki közben ügyesen bele lép egy rozsdás szögbe tövig... és mégse kap vérmérgezést, pedig nem lett kezelve a seb. Tényleg respect! 

Meg azon is elgondolkodtam, hogy honnan volt áram? Mert láthatóan volt, viszont nem használták ki azt rendesen, hisz rögtön mehetett volna egy árammal teli kerítés a telek köré.
Az meg, hogy miért pont a kukoricáson keresztül csináltak maguknak járatot, nem tudom felfogni. Főleg ha tudom milyen lények kapkodhatnak el onnan bármikor.

A karakterek szemszögéből szerintem a fater volt a kőszikla, aki hatalmas lelki sebet hord magában mióta meghalt a gyereke, mert magát hibáztatja, hogy ez történt mert nem tudta megmenteni. Nyilvánvalóan nem csak az ő hibája,hanem mindenkié- mivel extra felelőtlenek, illetve a legnagyobb testvér adta neki a játékot annak ellenére, hogy a fater megtiltotta.
Mégis nekem a fater szikla szilárdsága tetszik, hogy védi a családot, hogy próbál rájönni ezeknek a lényeknek a gyengeségére- amit megmondom őszintén nem értem mért nem jöttek rá basszus :D

Én nem vagyok egy hú de nagyon okos ember így a reál tárgyakban, nem fogok sose képleteket levezetni, viszont józan paraszti ésszel: mi a fene pusztít el egy olyan lényt, ami ilyen extra élesen hall?! A film elején megmondtam, hogy mit kellene tenni, de ebben a filmben erre a végén jönnek rá és ráadásul nem a fater aki évekig kutatta, hanem a siket lánya. Naaagyon epic.

Visszatérve a faterhoz, hát nagy csalódás az a karakter a végére. Amennyire szerettem és elpusztíthatatlannak, józannak gondoltam annyira nagy bohócot csináltak a végére belőle, csakhogy bemutassák a nagy önfeláldozást... Akkora fuck off szerintem ez a befejezés, hogy nincsenek rá szavak.
Itt ez az ember, aki végig küzdi az életét, hogy védje a családját mindenáron és ez nagyon jól is megy neki. A filmből nem derül ki a szakmája, de mi arra tippeltünk, hogy valami mérnök szerűség lehet, hiszen olyan rendszereket szerel össze, hogy az ember csak les.
Tényleg képes megóvni a családot, erre az ő utolsó jelenete, hogy fogja és ami a kezében van balta, vagy kés (már nem is tudom pontosan, de fegyver), eldobja a fenébe és ordibálni kezd, hogy a gyerekeiről elterelje a lény figyelmét.. De miért?! Miért dobja el a fegyvert?
Persze tudja, hogy itt a vég, de akkor nem küzdök már? Hátha valami sikerül? Annyira bosszantó volt, mert az ő karakterének nem ez a lényege; ráadásul így mindenkit magára hagyott hogy csak eldobta az életét.

A film igazából nincs befejezve, de úgy igazából elkezdve se- azt olvastam, hogy lesz folytatása, hát nem várom.
Igazából se eleje, se vége az egésznek, semmi lényeges nem derül ki: hogy kik ezek az emberek, honnan jöttek, mit csináltak eddig, mi a szakmájuk, a lények honnan jöttek, hol a hadsereg, miért nem jöttek rá már mások hogyan kell elpusztítani? Bennem annyi de annyi kérdés van, hogy hihetetlen, bár biztos nem csak bennem és erre fognak a következő részben talán rámenni, hogy valami előzményt összedobnak.. ki tudja.
Persze ez lehet valaki számára jó is, hogy ennyi infót kapunk és örüljünk neki, minden mást az ember fantáziájára bíznak. Ez is egy opció.

Amúgy a szereplők nekem tetszettek, jól játszották amit kell. A végére a feleség - így hogy nem halt bele a vérmérgezésbe :D - egész kemény lett, plusz így, hogy rájöttek a gyenge pontjukra, ők ketten neki álltak a lányával irtani a lényeket. Igazából mivel nincs befejezés, rád van bízva a vége, ahogy írtam is. Zoli szerint mindenki meghalt, szerintem nem :D Teljesen jó.
A szörnyek is zseniálisan vannak kialakítva- nekem kicsit Venom keverékeknek tűnnek- de mind a megjelenésük, mind a látszólag sérthetetlenségük félelmet kelt. Mondjuk jó lett volna tudni, hogy ezek hogy kerültek ide- hogy az emberiség tehet róluk, vagy az űrből jöttek, esetleg a Föld küldte ránk mert elég volt?!

Úgyhogy igazából én nem panaszkodom a filmre, egyszer jó volt megnézni azért, de moziban semmiképpen sem- főleg ha szörcsögnek, meg esznek az emberek. Aki szereti az ilyen sejtelmesebb filmeket, aminek se eleje,se vége és rád van bízva a befejezés, annak ez jó időtöltés lehet. Én is nagy stresszbe voltam végig ez alatt a kb. másfél óra alatt, de hol a film miatt, hol pedig az emberi hülyeség miatt.