Oldalak

2018. július 16., hétfő

Rockmaraton 2018

Rockmaraton. Gondolom aki régóta követ, ismer, vagy olvas bizonyára tisztában van vele, hogy minden év nyarán ez egy szent program nekem. 2006-ban volt az első alkalom, hogy kimentem egy napra, rákövetkező évben meg már állandó hetijegyesként voltam jelen.

Tudom, hogy a kívülállók számára ez csak egy koszos fesztivál, de nekem annyi mindent adott. Lényegében ha azt vesszük, ott nőttem fel :D Új ismeretségek, sátrazás, nyaralás, tombolás, barátságok, szerelmek, első csók.. Annyi mindent el lehet mondani és ha belegondolok, vannak akik most annyi idősek mint én akkoriban voltam és most élik át ugyanazokat az élményeket amiket én.
Így visszagondolva kellemes emlékeket idéz bennem az egész, még azok a kellemetlen dolgok is, amikre akkoriban húztam a számat. Többek között gondolok itt a nappali rohadt melegre és az éjszakai hidegre; vagy a reggeli nagy pókokra a sátorban a párnád alatt, a részeges sátorállításra... ♥

Aztán elköltözött az egész fel, Pest alá Dunaújvárosba. Már nem is tudom talán a 4. alkalom volt ez, hogy a Szalki szigeten került megrendezésre. Engem akkoriban is elszomorított a dolog, most is kesergek rajta de aztán elfogadtam meg így, hogy most már közel lakunk könnyebb a feljutás végülis.
Öm, nem tudom már miért vágtunk ilyen fejet- nem
beszéltünk össze :D ♥

Az idei volt az első olyan alkalom mikor semmi sem dobogtatta meg annyira a szívem, egyik zenekar sem.  Aztán persze szép sorban mérlegeltünk és végül úgy döntöttünk, hogy idén nem hetire megyünk X_X   Szomorú, de igaz.  Zolinak az egyetem miatt nincs amúgy sem szabadsága,  én meg elfogadtam, hogy akkor csak egy nap.

A pénteket választottuk végülis, ahol nagy húzóerő volt az Iced Earth.
Eljöttem szerdától szabadságra, de konkrétan onnantól vasárnapig nem volt megállás.  Szerdán nagy takarítás, mert jött hozzánk hétvégére egy barátnőm, mondom a következő napokban ilyenekre nem lesz idő; csütörtökön sikerült összehozni egy fotózást- nagyon izgatott vagyok, hogy arról is meséljek, mert teljesen más kaliberű volt mint amit eddig megszoktatok, megszoktam;  aztán pénteken meg Rockmaraton; szombat- vasárnap Dóri.  ♥ De ezekről majd később írni fogok külön- külön.

Szóval kicsit sűrű lett így a múlthét, de én azért élveztem. A pénteket is. Napközben én pihentem, mert Zoli mindenképp akart a végéig maradni, na mondom akkor nem én leszek az aki elalszik majd ott hajnali 3-kor :D 
Délután indultunk, kb. 17 óra előtt és viszonylag hamar odaértünk. Jött velünk egyik kedves kolléganőm/ barátnőm, plusz a férje. Én már a kocsiban jól éreztem magam (ha értitek mire gondolok :D ), szóval mire odaértünk még jobban. Kicsit gáznak éreztem magam de végülis arra jutottam, hogy mióta itt élek Fehérváron szinte nem is szórakoztunk így; se egyedül, se barátokkal,se senkivel.

Ahogy megérkeztünk ment az agyalás a parkolás miatt. Hihetetlen, de mocskos sokan voltak ezen a napon (a többit nem tudom, nincs viszonyítási alapom), így elférni is alig lehetett a parkolóban- vagy hát a füvön valahol.
Befelé menet összefutottunk egy nagyon régi kedves ismerősömmel, Vicával. Kicsit beszélgettünk, aztán mentünk a karszalagokért.
Próbáltam nagyon figyelni, de szinte alig vettem észre ismerőst, ami szomorú. De tényleg rengeteg ember eljött erre a napra és ez csak fokozódott. 
Csillával ♥

Az AWS-ről lemaradtunk, pedig azt én nagyon megnéztem volna, hiszen tavaly akkora koncertet adtak, hogy megfogadtam muszáj lesz következő évben megnézni az elejétől. Hát nem jött össze, nagyon korán kezdtek :'(

Tales of Evening- re már viszont ott voltunk. Megmondom őszintén abból nem sokra emlékszem, mert nem mentünk közel, meg pont akkor jöttek oda ismerősök, ismeretlenek.. Találkoztam újra Irénnel, ami mókás volt, közben Veroni (akitől a viking karperecem van) is megtalált, akivel lelkiztünk kicsit; meg jöttek oda ismeretlenek, akikkel már nem tudom mit beszélgettünk. Az a baj, hogy pont eléggé ittas voltam, így vannak részletek amik kiestek.
Felonyval is végre újra találkoztunk!! Nagyon nehéz most megoldani nekünk, hogy találkozzunk vagy elmenjünk egymáshoz mert így, hogy már ő is dolgozik sokkal keményebb a helyzet. Viszont én most nagyon örültem nekik, jó volt újra találkozni

Aztán Iced Earth következett végre- igazából emiatt mentünk főleg ♥ Rossz belegondolni, hogy lassan ez a fajta metál stílus teljesen ki fog halni, mert egyszerűen nincs utánpótlás. Mindenki a numetálra megy és ennyi. Így aztán ez még értékesebb dolog volt, meg hát ők azért nem jönnek minden hónapban hozzánk.  Feloval végig buliztuk a koncertet, nagyon élveztem, isteni hangja volt a csávónak komolyan ♥

Amit még nagyon vártunk, de főleg Zoli, az az Alestorm volt. Én őket annyira nem ismertem ezelőtt, csak annyit tudtam, hogy valami kalóz metál, bulizósabb zene, ami egyszer kétszer szólt mikor így összejöttünk Zoliéknál
De kellemes csalódás volt, mert ők is bőven visszaadták azt, amit a felvételeken és hatalmas koncertet csaptak. Rengeteg ember jött el, így nem is tudom, hogy nekünk hogy sikerült közel állni a színpadhoz komolyan; illetve akkora pogó volt, hogy lestem. 
Szóval hatalmas bulit csaptak itt nálunk és nagyon megérte megnézni őket. Nem mondom, hogy ez a fajta stílus közel áll hozzám, de néha jól esik az embernek.

Amikor vége volt az Alestormnak, akkor csak azt lehetett látni, hogy mindenki vonul át Paddy and the Rats-re. Oda annyira nem siettünk, mert őket többször látni azért, meg egyszerűen annyira elkezdett fájni a lábam a sok állástól, hogy mondom le kell tennem a méhem. Meg a sok pia kényszerített a folyamatos wc-re járkálásra :'D Közben rájöttem, hogy amit napokkal ezelőtt feltankoltam kávé, szépen otthon maradt, úgyhogy lehetett megvenni - fail.  Enni is végre ettünk valamit, mert én is kb. délben ettem aznap utoljára- így nem volt nehéz kitalálni, hogy a pia miért ütött annyira. ;)

Aztán 2:10-kor elkezdődött a The Moon and the Nightspirit.  Na ők egy olyan banda, hogy hu. Pár éve hallottam őket először, mikor első sorba kerültem Heidevolk-on, és utánuk ők léptek fel amin ott maradtunk. Akkor valamiért nem maradt meg sok, most viszont nagyon élveztem. Mondjuk én leültem a sátor oldalába, mert tényleg nagyon elfáradt a platiba a lábam (hát persze, nincs benne talpbetét :') ), de nagyon élveztem ott egymagam, néha közben a csillagokat bámulva, elmerülve a gondolataimban.  Adta a hangulatot hozzá.
Csilla férjével is- a lábtechnikám alakul, mert
muszáj neki mivel mindenki kisebb nálam
;)

Szóval összességében ha mondanom kellene valamit erről, akkor azt tudom csak, hogy jó volt. A koncerteket nagyon élveztem, örültem a régi ismerőseimnek, hogy végre összefutottunk, illetve barátnőknek ♥ Még az ismeretlen követőknek is, akikben volt annyi, hogy odajöttek legalább egy köszönés erejéig. Ez kedves gesztus volt, köszönöm és örülök ha velem tartanak ;) 
Akikkel meg nem jött össze a találkozó, majd OGT-n, vagy egyéb Düreres buliban talán, a legrosszabb esetben jövőre ♥

Menni szerettem volna amúgy szombaton is, mert ugye Pokolgép aznap lépett fel és hú őket nagyon szeretem, illetve hát a The 69 eyes. Ahogy láttam ismerősöknél az is nagyon jó volt.

Ami nekem most idén egy plusz pozitív észrevétel volt, hogy amikre mi mentünk koncertek, akármennyire voltak vadak, nem voltak idióták.  Nem tudom, hogy ez most szerencse, vagy jókor voltam jó helyen, de semmi baj nem történt. Akik pogoztak és vadultak azok ott a saját kis részükön és kész. Nem volt lökdösődés a tömegben, nem vágtak fejbe, nem jöttek nekem, pedig aztán olyan hering filing volt Alestormon is, hogy ha nem látom nem hiszem el.
Persze voltak tömeg szörfösök és ha őket nem tartották előttem akkor bizony az kellemetlen volt, de szándékos köcsögösködés most nagyon nem volt (vagy legalábbis mondom a közelemben).
Esküszöm, hogy emberileg az In this Moment koncert szörnyűbb volt. Arról írtam, hogy mekkora tirpák emberek vettek közül, ahhoz képest ez mint valami babazsúr. Nagyon normálisak voltak az emberek.

Remélem lesz valami jövőre is amire ki lehet menni majd (:

Képből van rengeteg, mert valaki mindig fotózott. Van ezeken  kívül még egy csomó- folyamatosan kerülnek fel fb-on a mappába, de egy külön bejegyzésbe beteszem őket, hogy aki csak itt követ és érdekli megtudja nézni (: 

3 megjegyzés:

  1. Élvezet volt olvasni. Majd jövőre megyek, vagy megyünk együtt, hogy utána nálatok hiénázzak. :D :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt valahogy mi is így gondoltuk, hogy jövőre csapathatjuk együtt- bár azért idén is látod mindkettőnk eszébe jutott csak szokásunkhoz híven rohadt későn :D
      De gyere nyugodtan potyázni :''D Majd itthon folytatjuk az ivást :D

      Törlés
  2. Jó bejegyzés, meg tetszik ahogy írsz, de egyébként mégis ki játszik ma még nu metalt, melyik zenekarokra gondolsz ezzel?
    Egyébként pedig egyetértek, jó kis hangulat volt most, jófej emberekkel a Maratonon. :)

    VálaszTörlés