Szuper nap egy távol élő barátnőmmel

Mindig is nagyon jellemző volt, hogy olyan barátnőket adott mellém az élet, akik természetesen a világ másik végén élnek.😂 Hát ugye miért ne?! Néha elgondolkodom, hogy vajon miért jó ez, mit kell ebből megtanulnom, hova kell fejlődnöm ezáltal?!
Nyilván türelmet és talán lojalitást.  Mondjuk ezek sose okoztak problémát nálam egy barátságban, ugyanis ezek a dolgok maguktól értetődőek voltak, így nem volt nehéz a távbarátságokat sem kezelni. Nyilván nem lóghatunk mindig együtt aminek sok rossz oldala van, de azért jó oldala is (nem unjuk meg egymást😂) plusz ott lappang egy nagyfokú várakozás a következő találkozás lehetőségéig.

Szerintem aki igazi jó barátnő, azzal nem okozhat problémát olyasmi mint a távolság- főleg egy modern világban. Ha a másik nem hajlandó ilyenekre, akkor az elgondolkodtató és hagy némi kivetnivalót maga után sajnos. Az ilyen kapcsolatok jóindulattal sem nevezhetőek barátságnak és ezt nekem is sajnos be kellett látnom.

A lényeg, hogy az a kevés jó barátnőm akik vannak mind messze élnek tőlem. A legtöbbjükhöz már közelebb kerültem, de ha valaki külföldre költözik /külföldön él, az már megbonyolítja a dolgokat.
Február elején egy ilyen barinőm látogatott haza és jött el hozzám is Írországból. Régóta tartjuk a kapcsolatot majd pár évvel ezelőtt sikerült egy pár órára összefutnunk először, aztán végre most egy egész napot eltöltöttünk együtt.

Sajnos csak egy nap volt, ők másnap utaztak haza, nekem meg az egyetlen szabadnapom a heten kb., de ez is valami. Nagyon vártam már, mert azért személyesen átbeszélni több évnyi dolgot azért kényelmesebb mint neten. 
Nagyon vegyes érzelmekkel voltam  egyébként; izgultam, mert mindig kicsit pánikba esek személyesen az emberektől,de itt "nehezítő" tényező volt, hogy jött a külföldi barátja és jaj mit fog gondolni?, jaj hogy érzik majd magukat? jaj nem ért majd szegény gyerek semmit, jaj beégek...,stb. Szóval az agyam pánikolt, de jó érzésű izgalom is volt bennem, mint amikor vár az ember egy fontos csomagot vagy koncertre készül. Ott volt bennem még a várakozás, a vissza számlálás, a félelem, hogy lehet lemondják, szóval rengeteg minden egyszerre.

De persze nem volt semmi; a találkozásunk pillanata annyira természetes volt, mint levegőt venni. Egyből jöttek a csacsogások, a nagy öröm és a félelmek csillapodtak.
Kaptam ajándékba egy csomó szuper és irtó klassz cuccot ♥, ami tökre szerencsés, mert  egyszerűbb volt így lehozni mint postázni. Mondjuk ezen meglepődtem, mert nem sok olyan kaliberű ember van, aki csak úgy odaadja a másiknak a márkás cuccait. Szóval minden tiszteletem az övé és nagyon köszönöm ♥

Úgy terveztük a napot, hogy megjönnek, átöltözünk és elmegyünk itt a környékre fotózni, közben csacsogunk.  Na ez nem volt ilyen egyszerű, mint ahogy elterveztük természetesen. 😆
Megjöttek és neki is álltunk a készülődésnek, bár előbb átnéztük amiket hozott nekem és kb. az arcom letudtam volna kaparni örömömben, de valahol az agyam mégis azon hitetlenkedett, hogy ez így wtf és why?!
Ajándékoztam én is már el ruhát, de valahogy mostanában csak rossz dolgok értek, aztán így nem vártam ilyen emberi kedvességet, de kellemesen csalódtam és a morálom is emelkedett.
Gondolkodtam, hogy ide tegyem e be a képeket a cuccokról, de végül úgy döntöttem, hogy kap egy külön posztot, mert nem kevés és most inkább a napunkról mesélnék.

Szóval átnéztük a ruhákat, amik az ágyra lettek ömlesztve és végül semmit nem találtunk meg utána, hisz minden fekete volt. 😆Ha ez nem lett volna elég, Lucia az ágyra borította a fehér sminket (vagy barnát?), ami persze királyul látszott a fekete lepedőn.😅 Ez olyan jellemző, de én olyan jókat nevettem, hogy nem igaz, hisz magamra ismertem teljesen. Mondtam is, hogy ne foglalkozzon ilyenekkel, hisz ki lehet mosni. "Jaj de hát Zoli mit fog gondolni.."  Na mint kiderült, ugyanezt mint én. 😂
Több óra után végre elkészültünk, aztán elindultunk. Jó volt mert tudott kocsit szerezni, így nem volt gond eljutni máshova; a gondot a behalt mobilnet és egy félreértés okozta.😪 Nagyon kellemetlen volt, de félreértett engem Zoli, én meg emiatt őt és végül full nem arra indultunk amerre kellett volna. 😞
De végülis ők sem egy ideges típusok  és úgy álltunk hozzá, hogy minden rosszban van valami jó: hát láttunk iszonyú szép helyeket a környéken. Igaz végül a célhoz nem jutottunk el sajnos, de találtunk egy régi -valószínűleg- orosz laktanyát, ahol egész sok hó volt még! ♥
Szóval végül szerencsénk lett. Hazafelé meg tudtuk az ő gps-üket használni, így a legrövidebb úton haza is értünk- igaz kicsit később mint tervezték.

Kisebb szerencsétlenségekkel ugyan, de jól alakult szerintem a nap és végülis beszélgettünk is egy tökre jót a kocsiban, meg lettek képeink és végre újra láttuk egymást. Én nagyon örültem nekik; szegény srácot( a párját)  sajnáltam, mert ő nem beszél magyarul, én meg annyira nem angolul és irtóra sajnáltam.😓 Ráadásul én zavarban vagyok az új emberektől és olyankor még magyarul se tudok mit mondani, nem hogy más nyelven. De megbeszéltük ha máskor jönnek, akkor már hosszabb időre és iszunk is valami lélekmelegítőt, így talán könnyebben kommunikálok, és természetesen bárhova megyünk Zoli vezet és ő is navigál. 😂

Sajnos mikor hazaértünk, akkor még kicsit beszélgettünk és menniük kellett. Nagyon várom már a következő alkalmat, hogy újra az országba járjanak. Megbeszéltük, hogy mi is meglátogatjuk őket, amint a helyzet engedi ♥
Nagyon kikapcsolt ez a nap, főleg mert mostanában nagyon stresszes vagyok.  Várom a következőt!

További képekért látogassatok el az instagram oldalamra, vagy a Facebook Nekromancica oldalára.