Újra

Sok idő telt el azóta,hogy legutóbb írtam. Sajnos nem voltam valami jó lelkiállapotban,plusz nem is ültem valami sokat itt.
Barátom miatt lehetetlen itt hosszabb ideig ülni,így nekem maradtak a könyvek,meg a tv, meg a depresszió. Nem szoktam depressziós lenni,sőt igyekszem mindig pozitívan gondolkodni,de az utóbbi idő,mintha inkább azt akarná elérni,hogy negatívan gondolkodjak. Összefoglalom mi történt velem mostanság. Lehet,hogy valakinek szánalmas, unalmas,nevetséges,hülyeség,de nem érdekel,mert magam miatt írom meg,meg azok miatt,akiket még érdekel mi van velem. (túl hosszú lenne újra,és újra ugyanazt leírni pontosan)

Az egész akkor kezdődött,mikor megint naívan hittem egy emberben. Ez az illető elhitette velem,hogy jó lenne ha együtt laknánk Pesten,mert ott tuti én is találok melót,plusz kellenek neki a lakótársak. Először nemet mondtam,mert hogy mi lesz Márkóval. Aztán beszéltem vele,és ő is jó ötletnek találta ezt az egészet. Belementünk,felmentünk,jó is volt egy ideig. Aztán mi találtunk melót,de nagyon korán kellett kelni,és nagyon későn értünk haza,így otthon nem mindig tudtam az illetővel beszélni (aki felcsalt minket) Ezen valószínűleg besértődött,mert eldöntötte : neki össze kell velünk vesznie. Folyamatosan az ment,hogy fönökösködött,azt hitte ő ott a királynő. Mindenkiről hazudozott nekem (mint kiderült ; exeiről, közös ismikröl... Onnan tudom,mert sokan megkerestek,és írtak nekem,hogy mi is volt igazából. ) Azóta már tudom,hogy minden amit mondott,és mindenki akit kifikázott ártatlan,és ő volt a hunyó mindenben,csak ezekre a szerencsétlenekre terelte.
Ezek után,hogy meghozta ezt a döntést,provokált minket,de nem szemtől szemben,hanem kis szaros cetliket irogatott. Rájöttem,hogy azért van,mert egy irdatlanul félős emberről van szó,aki olyan mint egy cigány,ugyanis csak bandába képes pofázni,meg keménykedni,egyedül rá sem mer nézni az emberre. Aztán Márkó persze ugye reagált a cetlire,és kész volt a botrány. Innentől mindenki tud mindent: jöttek a vádolások,hogy mi lopunk,hazudunk,csalunk,és bántjuk őt. Mindenki szemében mi lettünk köcsögnek beállítva,de azzal senki nem számol,hogy ez a csaj beteg. Anyum mondta is mi ennek a betegségnek a neve,de most meg nem mondom már. A lényeg,hogy ő beképzel magának valamit, el is hiszi,majd másokkal is elhiteti. A papucs pasijárol is sokat kamuzott-szerintem annak a fele se igaz, a volt jó barátnőiről is folyamatosan kamuzott... stb. És ezt az elméletemet ,miszerint beteg, az is alátámasztja,hogy régen bedugták a pszihiátriára. Ezt akkor mesélte nekem,mikor a kövérségéről dumált,hogy ő nem képes lefogyni,mert régen gyógyszerezték. Szóval ennyi. Az ez utáni sztorikat akkor mindenki tudja szerintem,ha nem,akkor a régebbi bejegyzéseim között megtalálható, nem fogom ismétleni magam.
Ezek után,hogy megkeserítette ez a beteg ember az életünket elköltöztünk exemhez ideiglenesen. Ott se maradhattunk sokáig,mert hát milyen már az. Ezek után a kedvenc hörcsögöm is meghalt,és akkor nagyon kiborultam,ugyanis a kisállataim tartották bennem a lelket.
 Aztán a házat,amit lefoglaltunk (azért kellett várni,hogy a lakók kiköltözzenek), a tulaj fia már elboltolta előlünk,és ezt költözés előtt egy nappal közölte,és akkor is csak azért mert Márkó felhívta,hogy lefixálják a részleteket. Hát akkor kicsit kiakadtunk,és megint ezerrel lakás keresés. Találtunk is pár jó helyet,de jött egy ingatlanos nő,és ő segített. Ránk sózott egy galériás lakást,amit muszáj volt elfogadnunk,mert szorított az idő exemnél,meg elég kellemetlen volt ott,mert a földön aludtunk 3 hétig.
Elfogadtuk a lakást ,mert elég gyorsan jött. Beköltöztünk,meg minden,de elég bizarr volt,mert a falból kiálló vezetékek,meg vérfoltok. (bogarakból) Aztán elvoltunk 1-2 hétig,majd megint jöttek a gondok,csak hogy ne érezzük jól magunkat. A szoba ahol aludtunk,tele volt poloskákkal (bogár),és szét csíptek minket éjjelente. Nem tudtuk először elképzelni mi a fene ez. Aztán egyik nap mikor jöttünk haza vásárlásból odajött egy csajszi,hogy odaadja a nála maradt másik lakás kulcsot. Kiderült,hogy ő lakott ott előtte,meg pasija. Aztán ő is figyelmeztetett,hogy tele van a lakás fura bogarakkal,amik agyon fognak csípni. Hát így is lett.
 Ezek után a számítógép szobába aludtunk,csak ott meg egy egyszemélyes ágy volt. Így vagy nyomorogtunk,vagy felváltva aludtunk... Nem volt kellemes.
Aztán hívtunk bogárirtót,aki egyszer ki is jött,de nem volt elég,mert újra jöttek,aztán az emberke újra kijött,de  nem tudta kiírtani őket. Mondjuk tele volt a lakás olyan helyekkel,ahol simán megbújnak,ugyanis a sötét,és meleg helyeket szeretik. Az egész lakás egy telephely volt nekik,és baromira elszaporodhattak,mert az előző lakók nem foglalkoztak ezzel. Beszéltünk a főbérlővel erről,de csak lesett,és kiakadt,hogy mi ez. De kicsit bunkóságnak tartom,hogy az ingatlanos nem szólt,ugyanis neki már más is jelezte a bajokat,és mégis kiadták. Aztán ezzel be is telt a pohár,elegünk lett abból,hogy egy kis helyen nyomorgunk,ami még lakhatatlan is,és úgy döntöttünk hogy hazatérünk. (persze nagyon időt eltöltöttünk ott abban a lakásban is,és a végletekig reménykedtünk,hogy egy normális otthont kitudunk alakítani.
Itthon mindenki örült nekünk,mamám se annyira vészesen betegeskedik már mint előtte (csak mert volt egy ilyen is,amivel kiakasztott rendesen. nagyon beteg lett a sok idegeskedéstől,és én már akkor hazajöttem volna)
Amúgy itt ezt meg kell jegyeznem,hogy nekem vannak boszorkányköveim,amiket még 15 évesen kreáltam,és mindig velem voltak,eléggé erősek,s egyszer egy darab eltünt belőle! Először azt hittem elvesztettem,de éreztem a jelenlétét a szobában (ez még a legelső lakásban volt-ahol a beteg lánnyal éltünk). Felkutattam mindent,de egyszerűen nem jött elő. Aztán mikor költöztünk,Márkó megtalálta az ágy matrac alá becsúszva,amit elképzelni se tudok,hogy került oda. De rájöttem hogy ez egy üzenet! Ugyani a kő annyit jelentett,hogy utazás,költözés. Nem volt nehéz kitalálni mért ez veszett el. Ez egy üzenet volt,hogy huzzunk haza. De nem,mi dacoltunk a sorssal,és nem jöttünk haza Pécsre,hanem ott maradtunk ugye. Amint az írásomból látszik,ott a másik lakásban is értek "kellemes" dolgok.
Végül beadtuk a derekunkat.
Nagyon nehéz volt eljönni,mert ettől a sok rossztól eltekintve,történtek nagyon jó dolgok is: egy nagyobb barátság alakult ki. Megismertem anno egy lányt,aki Pesten a legelső női fotóalanyom volt! Nagyon megkedveltük egymást,és nagyon jóban lettünk. Remélem sose felejt el,és lesz rá még lehetőség hogy elmenjünk fotózni! Akkor ott volt az én drága Szilvi barátnőm,akivel már több éve (6?!) jóban vagyunk,és tartjuk a kapcsolatot gmailen. S végre találkozhattam vele személyesen! Annyira nehéz volt elszakadni. Ezenkívűl jóban voltam Márkó barátaival is ; Ákos és a bandája. Őket se felejtem el sose.
De a szívem másik fele meg ezerrel húzott haza,ahol anyukámék nagyon örültek nekem/nekünk!

Itt most Pécsen jobb,Márkó mamája elintézte ,hogy legyen lakásunk,meg minden,és itt semmi bogár,meg élőlény,csak az én kettő hörcsögöm,meg egy cicám. Vannak ablakok,és világos van a lakásban,nem úgy az előtt- a galériásban egy deka ablak se volt,és semmi fény,semmi friss oxigén. Amikor hazajöttünk,akkor itt egy egész napon át az ablakban álltam,és már belefájdult a fejem a fénybe.
De vicces volt az is,hogy mikor karácsonykor hazajöttünk egy deka hó nem esett,de bezzeg Pesten igen. Mikor visszamentünk Pestre,akkor ott nem volt egy deka hó sem,és Pécsen esett. Annyira elment ettől is a kedvem,és letörtem. Mikor hazaköltöztünk 40 cm-es hó esett Pécsen,és én éjjel nappal hazarohangáltam gyalog anyumékhoz ^^ Nagyon élveztem. A 20 perces gyalogút kb. egy órás volt ekkora hóban,meg hó fúvásban =) De nagyon élveztem. Egyszer mikor Márkó is jött velem haza anyumékhoz,akkor beleugráltam a nagyobb hóbuckákba az utcánkban. Mikor egyedül voltam,nem mertem,de így ..=D Nagyon élveztem,és totál eláztam a hótól,de kb. nem érdekelt,és akkor egy kicsit jobban éreztem magam.
Ebből a sztoriból azért van tanulság azt hiszem. Én megfizettem a naívságomat,és tudom,hogy ezek az emlékek sose fognak elhagyni,és hiába jönnek nekem azzal,hogy felejtsem el... ezt nem lehet! Ember velem így még nem cseszett ki. Szerintem még a kövi életemben is emlékezni fogok erre. Nem tudom mi célja volt ezzel a sorsnak,de biztos hogy érdekes felnőtt leszek.. DE élő példa ; mindig hallgassatok az első gondolatotokra!

De ezen kívül,mostanában is volt egy depressziós időszakom. Ezért tűntem el. Rám jött az hogy elegem van. Hazajöttünk,és Márkó újra azt csinálja,mint mielőtt elköltöztünk volna. Éjjel-nappal wow. Semmi más nem létezik neki megint,csak ez. Én meg érjem be a tv-vel,a könyvekkel,amikkel elhalmozott. Ez mind szép és jó gesztus,hogy kaptam könyveket,de nem hiszem,hogy csak ebből áll az élet. Semmi közös program,és már ott tartunk,hogy  aludni is külön járunk. Délután mindig kitur a gép elől,hogy most ő akar játszani. Én ideengedem,és akkor másnap,illetve hajnali 6kor jön lefeküdni. Aztán meg mamája minden reggel jön,mert vagy ügyet kellene intézniük,vagy hozna ebédet,de Márkó nem kel fel,ha meg felkel,és mamája beszól,akkor kirobban a háború. Így nőttem fel,hogy a szüleim között háború volt folyton... most is ez van. Vagy én háborúzok vele,hogy legalább maga után pakoljon,vagy mosogasson el, vagy a mamája,mert hogy milyen már. Múltkor is itt üvöltözött mamájával. A legjobb,hogy mamája meg engem okol,hogy kupi van a lakásban,meg a mosatlanok feltornyozva vannak..... Semmi gond,hogy én kb. alig vagyok itthon. Ugyanis bele untam ebbe,és van egy jó barátom,aki legalább foglalkozik velem,és vele járok el sétálgatni,meg ki hozzá gépezni,eg filmezni (itthon már nem lehet semmit csinálni)  S általában későn érek haza,mert haza gyalogolunk. Aztán mindig másnap reggel veszem észre ,hogy a tiszta,rendes konyhámban mit művelt Márkó. Mert nem hogy nem mosogatta el azokat a cuccokat amiket mondtam,még halmozott is rá másikat. Na ilyenkor jön ,hogy elegem van. A szobát is összekupizza állandóan,és nem vagyok itt mindig,hogy rendbe tegyek utána mindent. Aztán a mamája szemében én vagyok a szar.
Ebből elegem lett. Bedepiztem,mert elegem volt,hogy mindenért engem vonnak felelősségre,én vagyok a hibás,akkor még öreganyám is piszkál a hülye munkával,és nem veszi észre hogy tönkre teszi az életemet,és a lelkivilágomat. Aztán mamám jött utána azzal is hogy a szomszédok is azért utálnak engem,mert nem dolgozom,meg akkor anyum pasija is ezért utál... Ja mondom tökre jó,van olyan aki nem utál?!
Ez is rátett egy lapáttal a szar közérzetemre , akkor még ocsmánynak is találom magam,aztán Márkó is idegesített,és elég volt. Nem lehetett vele beszélni,mert jött nekem azzal,hogy az én feladatom a háztartás vezetése,ergo a konyha,a  mosogatás,a takarítás... Igen,erre mondtam,hogy neki akkor meg a munka lenne.... ha dolgozna,akkor megcsinálnék mindent. De jelenleg ott tart,hogy a szülei rábeszélték,hogy fejezze be a sulit... Tehát ebből meg arra lehet következtetni,hogy én dolgozzak,én csináljak itthon mindent,ő meg wowozik,és néha ha van kedve bemegy a suliba. Ebből is elegem lett.
Elvonultam sírni,és sírtam mint a fene,de a végén már nem ment,mert nem akartam ,hogy úgy jöjjön le,hogy sajnáltatom magam. Aztán jött a gondolat,hogy öngyilkosság. Gyáva,és szánalmas dolog,de annyira elegem volt,hogy senki nem hinné el. Így nem jön át milyen érzések kavarogtak bennem,de szörnyű. Végül inkább aludtam.
Másnap beültem reggel gépezni,és barátom (nem Márkó,egy barát barát,akit az előbbiekben említettem) fent volt,és neki meséltem mindezt el,és ő próbált nekem segíteni, ki is hívott talizni,és kivételesen jól éreztem magam aznap. Aztán azóta mindennap foglalkozik velem,sokszor összefutunk. Tegnap például feltette a Sims2öt az összes kieggel együtt,és annyira boldog voltam,mert imádom azt a játékot!! Utoljára egy éve játszottam, még Márkó mamájának gépén. És most újra játszhattam ^^ Nem nagy szám,de nekem sokat dobott a lelkivilágomon! Kinyírtam rögtön pár embert,a régi szép idők kedvéért,amit anno Csancsival is csináltunk :P
Na de a lényeg,hogy ő tényleg most barátként viselkedett velem,és felhúzott a mélyből. Legalábbis így érzem.

Azt meg elfelejtettem mesélni,hogy az Attilával,akivel előtte Pesten olyan jóban voltunk,már nem vagyunk. Én mindenben mellette voltam,meg ő is nekem,csak mikor épp szükség lett volna rá napokra eltűnt,illetve mikor lebeszéltünk egy talit mindig lemondta. Ebből is kicsit elegem lett,mert lassan egy féléve ez ment. Pedig azt hittem jó barátok vagyunk.  Ez is sokat dobott a negatív lelkivilágomon. De ezen valamennyire már túl vagyok. De folyamatosan jönnek a negatív érzések. De nem lepődnék meg,ha el lennék átkozva- ez most független attól hogy valaki hisz e benne vagy sem,mert mindenféleképpen hat.

Ez most elég hosszú,és szomorú bejegyzés,de jobb egy kicsit,hogy ki írhattam magamból.