{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - VKP szülinap és Életem állomásai s vallomásai

Ismét elérkeztünk egy VKP fordulóhoz! Akinek esetleg felkeltette az érdeklődését és szívesen részt venne benne,az keresse fel a játék szervezőjét Szilvit: ő majd pontos leírást ad a játék menetről,hogy mikor ,mit,hogyan,milyen témát kell,stb. Szóval bátran forduljatok hozzá!
Február 26.án tölti be a játék az EGY éves szülinapját,ezért most amennyire lehet a résztvevők együtt ünnepelnek! Nagyon Boldog születés napot kívánok neki és remélem sokáig elszórakozunk még együtt.
Én nagyon örülök,hogy rátaláltam erre a kis játékra,szerintem izgalmas és feldobja a blogot, mellette sok más ember véleményéről,élményeiről lehet olvasni, újarcokat/ blogokat lehet megismerni, plusz jók a témák.

 Ezt a posztot azoknak ajánlom,akik szeretnek olvasni,és érdeklődőek.

A mostani bejegyzéshez szabadon választott témát kaptunk,ami valahol nehéz,mert ilyenkor annyi minden kavarog az ember fejében. Egyedül annyi kikötés volt,hogy a meglévő témák között NE szerepeljen.
Mivel én szeretek hosszasan írni és sok ember számára új lehetek,ezért próbálok egy hosszabb bemutatkozót összehozni. A meglévő témák között nem találtam regény méretű bemutatkozót,szóval ezt választom.
Persze nem akarok egoistának tűnni,nem azért beszélek magamról, hanem mert hátha valakit érdekel- magamból kiindulva: engem érdekel mások személyes bejegyzése. Illetve az évek alatt jól kiismertem magam,van belső értékelésem és ezt képes is vagyok megfogalmazni.
Tudom,hogy oldalt kint van néhány információ,na de nem csak annyi vagyok én (:

Rólam

Azzal kezdeném,hogy Zsófinak hívnak,de a barátok,haverok csak Zsúnak (a becenevem még gimnáziumból ragadt rám), 24 éves (leszek nem sokára),nő (bár gondolom ezt mindenkinek leesett :D). 
Nem mondom,hogy idős ember lennék,de azt sem,hogy keveset tapasztalt. Ehhez a jelenlegi állapotomhoz,énemhez göröngyös út vezetett; néha utáltam,néha szerettem,mostanra meg elfogadtam.
Nem mindig voltam ilyen mint most,és az Élettől (Sorstól- nevezze mindenki úgy ahogy szeretné) számtalan pofont kaptam,mikor rossz irányba tarthattam. Megtanultam tisztelni másokat,igazat adni mikor igazuk volt,de még mindig nem tartok ott ahol kell. Bár szerintem van még időm tanulni,fejlődni.
 Sajnos a hibáimmal is tisztában vagyok,és  emiatt tudom,hogy néha elviselhetetlen vagyok,meg hülyén viselkedem,de akik a barátaim,azok elvileg ezzel együtt elfogadtak és képesek szeretni- én meg pontosan ezért tisztelem őket,mert nem mondanak le rólam akkor sem,mikor legidegesítőbb és gusztustalanabb vagyok.

 De kezdhetném a legelején. Gyerek koromat az általános iskolától számítom most,mert előtte alig voltam tudatában dolgoknak. Annyit tudok amennyit a családtagok elmeséltek: miszerint kurva idegesítő gyerek voltam,aztán x évesen vettem egy Páli-fordulatot,és totál normális lettem. Erre én nem emlékszem sajnos,de jó,hogy ők igen.
Általános iskola nem volt könnyű. Gyerek koromban testileg nagyobb voltam az átlagnál mind magasságban,mind szélességben; lelkileg meg totál visszahúzódó,félénk ember voltam,aki gyűlölte az újdonságokat. Ijesztő volt egy nagyobb csoportba/közösségbe bekerülni. Sokáig nem is volt bajom,de mikor elkezdtek csúfolni a külsőm miatt,nagyon kiborultam. Valószínűnek tartom,hogy akkor összetörtek bennem valamit,és onnantól rendelkezem testképzavarral. Ezt sikerült kapnom az ottani emberektől. Sajnos egy lelkis gyereknek ez fájdalmas,csalódás,és keserűség.  Felső tagozatra már nem érdekeltek a dolgok,de valahogy ezek addigra  le is csengtek és mindenki mással volt elfoglalva,mint bármelyikünk kinézete.  Azok az évek nem voltak rosszak: barátok, sok vicces dolog volt,meg sok sztár szerelem... ezek már kellemesebb emlékek (: Volt egy lány,akivel felsőben ismerkedtem össze,és barátnők lettünk: talán valahol neki köszönhetem,hogy nem dohányzom. Emlékszem,ő minden ilyesmit elitélt,és néha uralkodni akart felettem,ergo nem lehetett nekem se semmit (nem mintha lett volna kínálkozó alkalom!). Azóta már nem vagyunk olyan jóba,néha váltunk pár szót ha találkozunk,de ennyi. Mégis mekkora szerepe volt az életembe. Plusz nem szabad elfelejteni,hogy 8.ra már rocker leányzó voltam feketében és szegecses csuklópántokkal. Ez egy lépés volt a magabiztosság felé,ami akkoriban csínján volt nálam. Könnyen lehetett irányítani,nem volt önálló véleményem -vagyis volt,de nem mondtam ki,mert féltem. Aztán ez is gyökeresen megváltozott azóta. (:

Gimnáziumba egy kedves ismerősünk által kerültem,ami szintén egy ijesztő kezdet volt az életem során. Nem tudom mért,de minden újdonságra ráparázok az elején,amíg meg nem szokom. Megint sok új ember,sok új lehetőség a nagy ismeretlenben.  De végülis ezek az évek sem voltak olyan rosszak mint amilyenre számítottam a legelején. Egy csomó új tapasztalatot szereztem,sok új embert ismertem meg- szóval építő jellegű volt. Azt persze nem tudom elégszer hangsúlyozni,hogy Csanád jó barátommal itt kötettett a jó barátságunk,csak akkor még nem értékeltünk dolgokat.
A középiskolás éveim alatt külsőleg is változtam: a suli első éveiben ismertem meg a goth szubkultúrát és onnantól híve lettem,és szép lassan a ruhatáram is átalakult,nem csak a lelkemben hordoztam a stíluselemeket (azt tudni kell,hogy majdnem egy évig csak olvasgattam a goth stílusról, és csodáltam más embereket,akik eszerint élnek,öltözködnek. Aztán ekkortájt ismertem meg egy lányt Pécsen -nem nevezem nevén,de ma is beszélő viszonyban vagyunk,habár ő már elhagyta a  szubkultúrát-,aki akkoriban nagy goth volt és jóba lettünk.
Lényegében neki köszönhetem,hogy levetkőztem a fiús külsőmet,és egy nőiesebb formát "kaptam". Amíg vele nem találkoztam addig  inkább néztem ki rockernek mint gothnak. Bevallom féltem ettől az újdonságtól is; féltem mit szólnak majd az emberek,ha szoknyába látnak,ha sminkbe látnak. De mivel akkoriban tombolt bennem a megfelelési vágy -mint minden tiniben- így eleget tettem a kérésnek,és húztam szoknyát,meg csinos felsőket. Valahogy onnantól más is lett minden,ráéreztem a dologra és képes voltam magamtól is ilyen szép ruhákat összeválogatni és felhúzni és rájöttem,hogy lehetek így is vagány. Nagyon menőnek éreztem a hosszú szoknya bakancs kombót, amire így mai szemmel visszatekintve inkább égek :D  De hamar fejlődtem,és persze túl vagyok rég ezen a korszakomon (: Bakancsot is ma már csak télen hordok :$).
A stílus és én fejlődés közben megnyílt számomra a világ,mikor lett internetünk. akkoriban ismerkedtem meg az ismerőseim és barátnőim egy nagy részével.  Mára az igaz barátokból nem sok maradt meg,de egy kettő igen- aminek én örülök nagyon. Régen nagyravágyó voltam,és szerettem volna,ha minél több jó barátom van,de mára rájöttem,hogy ha kettő három van,az bőven elég.

 Felnőttképzéses szakközépbe mentem tovább,ahol a fényképészet szakirányt választottam. Ez az egész szenvedélyem  onnan eredt,hogy mikor voltunk osztálykirándulásokon,szerettem fotózni, megörökíteni az akkori pillanatot egy képkockában (: Emellett emlékgyűjtő is vagyok -ha látnátok hogy a merevlemezemen mennyi kép is van :D- nekem fontos ezeket eltennem és később esetleg nosztalgiázni,vagy röhögni rajtuk. Nem titok az se,hogy a szobámba vannak képkeretekben közös képek barátokkal/barátnőkkel, mert az adott képek sugároznak egyfajta hangulatot és emléket amit akkor abban a szent pillanatban átéltünk. Öreg koromra lehet,hogy ezer is lesz belőle- mármint nem annyi barát,hanem annyi különféle közös kép.
A fotós sulit nem kedveltem: megint új emberek,új szokások,új szabályok....,amivel még nem is lenne gond,de nem az én iskolám volt ez. Lehet,hogy ha másik helyre megyek ugyanilyen szakra,akkor pozitív véleménnyel vagyok-de így nem, úgyhogy egy év után ott hagytam.
Sokáig lelkiztem rajta,hogy jól tettem e,de ma már azt mondom,hogy szerencse,hogy megtettem,különben a mostani szakmám nem lehetne meg. De ezt akkoriban nem tudtam,és sorra jöttek egymás után a kudarcok,a negatív dolgok,a szerencsétlenkedések. Bár voltak pozitív dolgok azért,mert akkor találkoztam Szilvi barátnőmmel legelőször mikor Pesten éltem és 6-7 év levelezés után először láttuk egymást; vagy hogy akkoriban lettek meg életem első tetoválásai, Verával is akkor ismerkedtem meg: szóval kaptam sok szép és jó emléket,de maga az az időszak rémes volt. Nem írnám le még egyszer,mert egyrészt hosszú,másrészt már megtettem és azóta próbálok felejteni. De eltelt azóta  3 év kereken és még mindig bennem vannak a sebek. No de nem kesergek.

Sokáig nem találtam a helyem a világban,miután ott hagytam a fényképészetet. Aztán egy szomszédunk ajánlott egy képzést,ami szintén felnőttképzéses,de esti tagozatos- én meg bevállaltam. Itt kezdődött meg életem segítő szakasza,amikor szociális gondozó és ápolónak álltam. Ennél már annyira nem izgultam,csak a legelső naptól. De valahogy nem stresszeltem szét magam-talán mert ez nem volt kötelező. Lazábban vehettük,habár nem mondom,hogy könnyű volt. Néha olyan dolgokat kellett tanulnunk,amit orvosin tanítanak, és akkoriban meghaltunk, De azt mondom,hogy megérte. Sok hasznos információt szereztem itt is,aztán egy év leforgása után jött életem első komolyabb munkahelye. Innen kicsit nehezedett az életem,mert dolgoztam egész héten,után a hétvégémet is sulival és tanulással töltöttem. Azt hittem sose lesz vége és hogy nem sikerül majd. Tévedtem szerencsére. Rendesek voltak a tanáraink,és a vizsgáztatóink.
tudjátok mi volt iszonyú félelmetes? Hogy ezelőtt sose volt még gyakorlati/terep vizsgám. Ráadásul utálom,ha néznek miközben csinálok valamit,szóval reménykedtem,hogy nem olyan tételt húzok,amit meg kell csinálni. Szerencsém volt. De ezekről írtam is; a lényeg,hogy ez is sikerült és túléltem.
Persze az élet nem hagyott nyugodni,mert másfél év után a munkahelyemről elkerültem (ez nem is olyan régi téma),és akkor is egy világ dőlt bennem össze- újabb megpróbáltatás.
Sokáig csak tengettem az életemet és aggódtam,habár volt reményem egy munkahely felé. Ezalatt az idő alatt kezdtem el kockulni és más játékokat is kipróbálni,mint amikkel régen játszottam; megismertem új embereket,akik közül kettővel ma is tartom a kapcsolatot; megbizonyosodtam afelől,hogy mikor beüt a baj nálam,akkor ki az aki meghallgat és ki az aki eltűnik az életemből, ki az aki hisz nekem,és ki az akit el lehet bizonytalanítani könnyen... egyszóval megint kaptam egy nagy tapasztalat bombát.

S végül elérkezünk a mosthoz,amikor is lett új munkahelyem,új környezet,új emberek,új szokások... és most nem féltem tőle annyira mint mondjuk általános iskolából átmenni gimnáziumba (:
Jelenleg itt tart az életem; sok bukkanón vagyok túl,de érzem,hogy kapok még az élettől ezt azt. Sok mindent megtapasztaltam,sok mindenre rájöttem,sok emberben csalódtam így is- úgy is, és örülök neki hogy keresztül mentem ennyi mindenen,mert megtanultam értékelni bizonyos dolgokat.
Sajnálom és őszinte bocsánatkérés azoknak,akiket életem folyamán esetleg bármivel megbántottam- nem mindig volt szándékos és hát az ember élete végéig formálódik,remélhetőleg én is egyre jobbá. Igyekszem kevés hibát véteni és kevesebb embernek ártani- de sajnos nem lehet mindenki kedvére tenni.
Egyébként ez a kis visszatekintés csak nagy vonalakban van,mert ezek alatt sok minden más is történt,de nem akartam regény hosszúságú bejegyzést írni. Így is nagyon hosszú lett és sokan nem szeretnek olvasni,szóval előre gratulálok annak akinek sikerül (:

Megkértem pár közeli barátomat és barátnőmet,hogy mondjanak róla pár mondatban valamit,főleg ha szeretnék miért,vagy ha nem szeretnek mért nem. Köszönöm Nektek ezeket a visszajelzéseket nagyon jól esett; illetve köszönöm,hogy vettétek a fáradtságot!

Mások mondták rólam:

Zoli

"Vonzó nő aki ad magára, és tesz a határozott céljaiért.
Érzelmes, és kedves lány aki megérdemelné hogy egy törődő párt találjon, aki pont annyira értékes embernek tartja mint amennyit tényleg ér, és nem veszi természetesnek a létét.
Egy értelmes nőnek akinek ha megvan a véleménye valamiről, akkor azt meg is tudja rendesen fogalmazni. A denevérek és goth cuccok iránti rajongása még nem a mániákus szinten van, hanem a "de cuki ahogy lelkesedsz" szinten van.
Érett gondolkodású és érzelemvilágú. Türelmes (velem mindenképpen legalábbis) az emberekkel, lehet ezért is képes foglalkozni a sérült emberekkel. Számomra talán kicsit túl nyitott a közösség felé, és emiatt sok bosszúsága van, mert sokan félreértik a szándékait és tetteit, vagy elítélik amiért publikus naplót vezet olyan témákról amik a legtöbben nagyon privát dolgok.
Összességébe véve, szeretni való lány, és értékes ember. Kár lenne ha nem becsülnék meg..."

Csanád

"Zsófival való megismerkedésünk a véletlennek köszönhető, ugyanis habár osztálytársak voltunk, mégsem beszéltünk egymással, főleg mert stílusban is különböztünk. Azonban tizenegyedikben mindketten részt vettünk az erdélyi kiránduláson és persze, hogy én érkeztem utolsónak az osztályunkból. Már csak Zsófi mellett volt hely, ezért mellé ültem le és ekkor történt, hogy elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy mennyi dologban egyetértünk és hasonlítunk. Innentől kb. az egész utat végigfecsegtük és ekkor lettünk igazán barátok, ami mind a mai napig tart és ezáltal Zsófi tulajdonképp az egyetlen igazi barátom. Nagyon hasonló az érdeklődési körünk, mindketten szeretünk játszani, szeretjük a béna középiskolás filmeket, a horrorokat, és az is jellemző, hogy ugyanazokat az embereket utáljuk :D De még rengeteg közös dolgot tudnék felsorolni. Nem gondoltam volna, hogy ő lesz az, akivel évekkel később is tartom a kapcsolatot és rendszeresen találkozunk, de nagyon örülök, hogy így alakult. Voltak olyan időszakok, amikor összevesztünk valami hülyeségen és egy darabig nem beszéltünk, de ettől függetlenül szerintem akkor is barátok maradtunk, csak nem tudtunk róla. Szerencsére ma már mi is csak nevetünk ezeken a hülyeségeinken. "

Vera

"Drága Zsúm, hogy kedvellek-e és ha igen, miért? Persze, hogy. De nem is csak hogy kedvellek, hanem szeretlek. És csak. Mert szeretetreméltó vagy. :) (Az ember nem azért szeret valakit, mert ilyen vagy olyan- mert sok ember lehet hasonló tulajdonsággal, egyeseket mégis kedvelünk, másokat meg nem... Ha szeretsz valakit, akkor elfogadod, úgy ahogy van. Ha meg nem szereted, akkor lehet, hogy a legkisebb apróság is idegesít... Szerintem.) No azért kiemelnék egyet s mást: rendkívül jó szívű, őszinte, kedves, okos, figyelmes, segítőkész, érdeklődő, türelmes, stílusos, életvidám lány vagy, akire mindig lehet számítani, és akivel mindent meg lehet beszélni. Fontos megemlíteném a kitartásodat is: mert mióta megismertelek, rengeteget fogytál, folyamatosan tornázok és figyelsz az étkezéseidre is: ez példaértékű! A másik meg: mivel jó a szíved, ezért hajlamosak egyesek kihasználni és mindenféle emberek megtalálni.. de akármilyen fura szerzetekkel hoz össze a sors, soha sem veszíted el az életkedved. És ez nagy szó. S végül, de nem utolsó sorban: azt hogy nagyon szép is vagy, csak azért nem emeltem ki külön, mert akinek van szeme, az úgyis látja. :) (Most így hirtelen ennyi jutott eszembe.)"

Dóri

"Azért bírlak, mert nem árulsz zsákbamacskát saját magaddal kapcsolatban, és ez az írásaidon is látszik, meg a blogodon. Azért is érzem, hogy az utóbbi egyben van, mert ilyen vagy. :)

Arra gondolok, hogy kimondod, amit gondolsz, és ki is állsz a saját nézőpontjaidért, gondolataidért, véleményedért, és nem mész neki annak, aki esetleg más nézőpontot képvisel.

Utálni vagy kivetnivalót nem találok." 

Roland

"Azért kedvellek, mert egy aranyos, kedves, ugyanakkor kegyetlen kis sárkány-fanatikus vikinglány vagy."