A fiatalság ára

Sokat gondolkodom évek óta ezen a témán,főleg mert az elmúlt években -vagyis mióta dolgozom- folyamatos problémákba ütközöm egy olyan állapot miatt amiről nem tehetek: és ez a fiatalságom.
Sokszor meg sem szólítom az embereket,vagy épp emiatt hezitálok mert nem tudom,hogy mi az amin megsértődnek és mi az amin nem. Mocskosul bután hangzik,de eljutottam arra a pontra,hogy rosszul érzem magam a fiatalságom miatt; mintha bűnös lennék. Tudjátok,szörnyű volt nap mint nap úgy létezni egy közösségbe,hogy megvető és féltékeny pillantásokat kap az ember, illetve -burkoltan- gonosz "poénkodásokat", be/meg/leszólásokat.
Nem elég,hogy ilyen életkorban nem sok embert vesznek komolyan,de sokan szeretik fitogtatni,hogy ők a nagyobb hatalmúak,mert x idő és tapasztalat van mögöttük és egy taknyos ne merjen okoskodni. Nos ez az amit én mindig tiszteletben tartottam,mert valóban aki nálam idősebb,az tuti több mindent átélt már és többet tudhat, viszont ha én nem vagyok határozott például a munkámban,akkor az hogy néz ki?!  S itt nem arról van szó,hogy én okoskodok vagy jobban tudom a másiknál,egyszerűen helyt kell állni,mert máskülönben a bénázás vet gyermeki fényt az emberre.

Számomra ezek nehéz kérdések voltak régebben és mára idétlen beidegződéseké lettek. Egyedül a kolléganőimet és a környezetemben élőket tudom kezelni,mert ott evidens például,hogy összetegeződünk. De egy ismeretlen embernél már nehéz,mert ha magázom,de épp ő marhára fiatalnak/fiatalosnak érzi magát,akkor úgy megsértődik mint a huzat... Viszont ha letegezem,akkor meg milyen pimasz meg tiszteletlen vagyok. Ez tipikus "van rajtad sapka azért,ha nincs rajtad akkor meg azért kapsz" esete.
Az ember alapesetben az otthonról hozott és az iskolában belevert viselkedési formákból indul ki. Megtanuljuk,hogy a néniket,bácsikat magázni kell,mert úgy illik... Csak hogy egy idő után mi magunk is idősödünk és elég csak a hivatalos személyeket magázni (bár szerintem tökre cinkes,hogy ha teszem azt elmegyek orvoshoz és az fiatalabb mint én :D ).
De ez csak egy része az elgondolásomnak. Ott vannak még azok a hiú idősebb nők,akik féltékenységből bántanak másokat és mindent elkövetnek,hogy az illető szarul érezze magát (akár azt is megkockáztatják,hogy ne dolgozzanak együtt,ergo eltávolíttatják). Sajnos tapasztalatokról beszélek,ezért merem ilyen biztosan kijelenteni ezeket.
Akárkivel beszélek erről a témáról,mindig elmondom,hogy tini koromban álmomban se gondoltam volna,hogy egyszer a fiatalságom lesz a bűn és minden baj okozója. Főleg mert ez egy olyan állapot,amiről nem nagyon tehet senki. Szerencsére sok megnyugtatást kaptam már azóta,de maga ez a helyzet,hogy létezik ilyen probléma eléggé kiábrándító.
Ráadásul -csak hogy a magam szemszögéből nézzük- én nem vagyok az az egoista,meg szemétkedő ember,aki bármivel is kérkedne ,meg mások orra alá dörgölné. Sose éreztettem egy kolléganőmmel/osztálytársammal (szakmánál) sem,hogy én jobb lennék,mert fiatal vagyok. Nekem alap esetben minden ember full egyforma és úgyis mindent a viselkedése,hozzáállása és személyisége fog meghatározni. Olyan magasról tettem mindig  is a korra és a korkülönbségekre,hogy eszembe se jutott ilyenekkel foglalkozni,most meg azon kapom magam,hogy folyton ezen kattogok és nem lépek túl a témán. Ez kicsit olyan dolog,mint mikor harc közben figyelmetlenségből megsérül az ember egy ponton és onnantól folyamatosan azt a pontot figyeli/védi.  Nekem ez beleégett az életembe és nagyon bánt, mert maga a fiatalság múló dolog és félő,hogy ennek fényében stresszelem szét a fiatal koromat,majd mikor elmúlt, akkor meg bánom,hogy ilyenek foglalkoztattak.
Nehéz ügy.

Ti mit gondoltok erről?

Volt atrocitás a korotok miatt? 

Van hiú ember a környezetetekben? Hogy kezelitek?