Közös munkánk története Danival #1

Nagyon régóta tervben van egy ilyen jellegű írás, ahol szeretném elmesélni a kezdetektől a Danival való munkát, barátságot, kalandokat. Az utóbbi külön lesz véve, kapnak egy egy bejegyzést a kalandosabb esetek.

Rólam azt tudni kell, hogy nem vagyok az a 'csak úgy ráírok valakire' fajta ember, sőt ha erre készülök, akkor tényleg napokig, hónapokig rágódok rajta, hogy írjak e vagy sem, illetve ha igen, akkor mit és hogyan kellene. Tudom, nagyon túlbonyolítok mindent, de ezzel nekem kell megküzdeni az életemben.
Így történt, hogy egy akkori kedves barátnőm (kb. 1,5 éve, most jövőre lesz kettő) ajánlotta Dani oldalát, hogy nézzem meg mert szépen dolgozik és írjak neki. Hát húztam az időt, mert bár jó ötletnek tűnt, de hogy én írjak idegenekre?! Minek? Meg úgyis elhajt, főleg aki ennyire profi. Legalábbis ahogy elnéztem a képeit, nekem nagyon profinak tűnt és hát feltűnő volt az is, hogy nem dolgozott még extrém emberekkel- gondoltam 100% az elutasítás.

Talán egy hónap után rávettem magam, hogy jó akkor írok neki. Emlékszem ez egy nyári alkalom volt, de hamar kaptam is a választ, hogy térjünk vissza erre szeptemberben, mert ő most a Balatonon van. Hát mondom persze, legyen így. Mondanom se kell, hogy ezt elkönyveltem lerázásnak. Tudom nagyon negatív kép van bennem, de az emberek nagy része tényleg nem egyenes és simán leráznak ilyen szöveggel.

Szóval vártam szeptemberig. Nem keresett, szóval úgy voltam vele, hogy egy kérdést megér(októberig vártam), illetve kíváncsi voltam most milyen kifogás következik :D
Végül én égtem be, mert tényleg el akart jönni velem fotózni, csak tényleg voltak munkái. Szóval kicsit kínos volt, hogy nem hittem neki.

Végül eljött a megbeszélt nap, az első fotózás, az első közös munka... Sok minden futott át az agyamon, mert mégiscsak egy új ember, semmit nem tudok róla, mi van ha nem jön el?, idegesít?, perverz?, stb.
Szóval totális pánik kerülgetett, de mikor ott volt a pillanat, már nem számított. Teljes pozitív csalódás.
Nagyon aranyos embernek tűnt, akivel jókat lehetett beszélgetni, nyitott a világra, ismer egy csomó jó helyet, plusz pécsi.

Az első helyszínünk is Pécsen volt az István- aknánál. Anno Dórival is odajártunk, sőt a vizsgamunkáját is ott csináltuk- amiről régebben írtam is-, szóval az egy szuper hely.
Igazából Daniban nem csalódtam, mert tényleg érti amit csinál, nem csak össze vissza kattintgat és akkor majd csak lesz valami, hanem komolyan látja amit kell. Az első alkalommal zavarban voltam, mert ugye ott átöltözni, meg segítséget kérni egy két dologhoz, szóval nagyon kellemetlen volt, de később ez már nem okozott problémát, mert hihetetlen segítőkész is, nem fogja utána a fejedhez vágni!
Jól kihasználja a környezet adta lehetőségeket-pl. az első alkalommal a lemenő/ beszűrődő fényeket ügyesen elkapta- így adva egy szép hatást a képnek. Sok ilyen eset volt és igazából csodálom az ő kitartását, meg lelkesedését, hisz mindent megtesz egy jó képért.  Persze ez lenne a normális, ha már valaki ezt választotta hivatásnak. (:
Igazából ez a mentalitás megvan nálam is, bár csak  abban nyilvánult meg, hogy képes voltam bárhova felmászni, bemenni, stb. Ha már ennyivel is hozzájárulhatok, akkor megteszem. A legjobb amúgy ruhába helyszínt változtatni ám :D

Sok olyan eset volt, mikor ruhástól mentünk odébb és akkor végig cipelni minden cuccot, meg fogni a nagy szoknyát az ágas-bogas részeken... Nem egyszer akadtam bele a tüskékbe, vagy görcsölt be a lábam. A kedvenc esetem a téli időszak volt, mikor ugye be álltam egy pózba, de annyira hideg volt, hogy odafagytam vagy éppen mint egy alkoholistának, full piros volt az orrom, a kezem minden :D Nagyon jól állt. Télen amúgy is szuper lenge öltözékben fent lenni a Mecseken! Körülbelül 15, max 20, de akkor már éreztem, hogy az ízületeim, az idegek nem úgy reagálnak ahogy kellene, plusz fájtak is.

Daninak se volt egyszer sem jobb helyzete, mert ő meg kúszik-mászik fűben, sárban, hóban, porban, festékben, mindenben; felmászik, lemászik, idepakol, odapakol, stb. Szóval bőven több van emögött mint ami kívülről látszik. Egy-egy képért vért izzadunk, elázunk, szétfagyunk. De ez már csak ilyen, aki ezt az életet vállalta, ő tudja milyen is ez. Viszont én szeretem ezeket a kihívásokat, mert tudom, hogy a végeredmény jó lesz és megint alkottunk valami újat, valami szépet. Ha meg mégsem jött össze, akkor legközelebb jobban próbálkozunk.

Igaz most nehéz a helyzet mert én Fehérváron, ő meg Pécsett van- így számolni kell a leutazással és nem csak az van, hogy na beugrok a városba.
Viszont így is megéri, mert ő még ezek után sem mondott le rólam, aminek örülök. Az éveim során sokféle fajta embert ismertem meg, ezek között volt sok fotós- olyan is akit én kerestem meg, meg olyan (és ez van mondjuk többségben), akik engem kerestek. Ez számomra nagyon jól eső élmény, viszont sok csalódás volt ezekből. 
A nemtörődömség, a lemondás  nagyon általános jellemzői az embernek- így volt ez nálam is. Persze nem érdemes a múlton meg az ilyen embereken töprengeni, csak nehéz elengedni is.
Az előző fotós csajszim is kiköltözött külföldre, nyilván ez az első, mert a család, de őt is sokáig hiányoltam (még a mai napig beszélek róla).

De visszatérve az eredeti témához; nagyon örülök, hogy a sors így hozta s amíg Dani nem adja fel, hogy velem dolgozzon, addig nem érzem magam rosszul. Neki mindig van új ötlete, lelkes, várja a közös munkát és mindezeket annak ellenére, hogy legtöbbször tele van melóval és ugrál ide-oda. ♥
Az oldalát itt tudjátok megnézni. 

Szóval köszönöm  Neki! ♥

Mindig próbálunk valami újat hozni, valami szépet, szóval ha esetleg tetszik a munkánk, akkor támogassatok minket. 

Danitól időpontokat kérhettek az oldalán, vagy a facebook oldalán.

Nekem az instagram oldalamon találtok további képeket, illetve  a facebook Nekromancica oldalán. ♥