A gyakorlatozásom hete

Nost,mivel lassan közeleg a képzés vége,így az utolsó féléves gyakorlatomat is le kellett töltenem. Eredetileg úgy volt hogy Pécsváradri szociális otthonba megyünk gyakorlatra,mert ott lesz a nagy vizsga. Vizsga előtt pár hónappal közölték,hogy nem,mert felújítják. Pécsen belül eltettek minket egy zsidó szociális otthonba, hogy ott lesz a vizsga. Hát mi osztálytársammal be is jelentkeztünk,hogy mennénk a múlthéten. Erre hétvégén jött az infó,hogy jaj mégsem ott lesz a vizsga,hanem Malomvölgyben! 
Na most én kiborultam minden szempontból: Mi a fenének nem tudnak megállapodni egy helynél? És mért kell százfelé rángatni minket,mindezt vizsga előtt két perccel?! Milyen oktatás az ahol még a vizsga helyet se tudjuk?! És akkor készüljünk jól fel. Komolyan mondom,hogy már annak örülni fogok ha kettessel átengednek. Mert ez a két év maga volt a pokol. És én még azt hittem hogy a Kodály gimi volt a szar. Hát van annál is rosszabb. 
A másik ami miatt kiakadtam,hogy pont Malomvölgy. Gyerekek,aki ismeri a helyet az nem kívánkozik oda,se mint dolgozó,se mint gondozott. Nem egy ember halt inkább meg,csak ne kelljen ott poshadni. Olyan híreket hallottam a helyről,hogy azt hittem előtte levő hétvégén hogy felvágom az ereimet.  Lelkileg kiborultam.

Aztán hétfőn belibegtünk; katasztrófa volt az egész hét. De nem is az ellátottakkal volt baj- mert nagyon tündériek voltak- hanem az ott dolgozókkal. Egy szerencsém az volt,hogy mamám ismerte az ottani ápolási igazgatót. Mint kiderült,ők munkatársak voltak valamelyik szociális otthonban annak idején,és mamám biztatta ezt a nőt,hogy tanuljon tovább, s ő megfogadta -és most itt van ápolási igazgatóként. Vagány. Szóval ennyi mázlim volt. De lényegében nem vele voltunk... A többiek meg nem épp szeretetre méltók. Osztálytársam második nap össze is szólalkozott az egyik fiatal kis csajjal. Alig vártuk hogy vége legyen a hétnek. =/  Nagy nehezen vége is volt és csak az tartotta bennem a lelket,hogy hétvégén megyek Szilviékhez.
Az első napok a bénázásról szóltak: azt se tudtuk mit csináljunk,hogy ki mire képes (alul és túlgondozást próbáltuk kerülni) Aztán a hétvége felé egész jó volt; bár hozzáteszem akkor lecserélődött a csapat és voltak olyan kaliberű emberek mint én- lehetett osztani egymást. (:  A nővérek is segítőkészek voltak,jöttek mutatták amit kérdeztünk.. Igazából a nap eleje gyorsan ment,mert reggel mosdatás vagy fürdetés volt, aztán reggeliztetés... és onnantól punnyadás. A nővérek elvonultak a nővérszobába,és ennyi. Mi meg lézengtünk,meg beszélgettünk. Összehaverkodtunk egy nénivel- tökre jó fej volt.
Aztán fotózkodtunk :D  Arra mindig volt időnk.

Dél előtt kicsivel megjött az ebéd,azt még segítettük kiosztani,aztán délbe go. Leléphettünk.  Igazából a 4. 5. napra voltam úgy hogy jó volt már: mindent megszoktunk,nagyjából ismertük a betegeket is,ők is minket, már tudtuk mit hogyan csináljunk.
De volt egy pont mikor majdnem fejbe csaptam az egyik ott dolgozót.  Egy alacsony,öreg,vékony nő- ott dolgozó- és állandóan pattogott,meg mogorva volt. Az a reggeli mosdatásnál nem egyszer beszólt. Kérdeztem és leszólt. Hát akkor ott rohadjál meg,és szartam az egészre rá. Azt mondta a részlegvezető is hogy kérdezzünk- kérdeztünk és lehurrogtak. Nos én elhiszem tényleg hogy sokan ki vannak égve,meg borzalmas mindennap ugyanazt csinálni,de könyörgöm mért rajtunk kell kitölteni?!  Egyszerűen nem fért a fejembe. Hogy tanuljunk meg bármit is ha nem kapunk megfelelő útmutatást? Bármit kérdeztem flegmán válaszolt,meg persze lenézően- mintha úgy kellett volna születnem hogy mindent tudok.
A lényeg,hogy ez a nő egyik nap kötözött felfekvést (kilyukadt gennyes bőrfelületet) De ezt a leszarom stílust,meg durvaságot amit megengedett magának... azt hittem szájba verem. Pedig nem vagyok egy agresszív ember. De azt azért szerintem mindenki eltudja képzelni hogy milyen lehet ha kilyukad a bőre,és gennyedzik mellette. Na most ennek a néninek több ilyenje is volt sajnos. Erre ez az állat nő letépkedte durván a kötözést és ott háborgott,hogy ki kötözte be ilyen szarul. Aztán ficegett egy kis darab bőr a lyukba,amit megfelelő oldattal leszoktak maratni.  Erre ez az állat beközölte,hogy ő azt onnan most kivágja. Na most ott kezdődik,hogy neki mint szoc gondozónak hivatalosan nem kompetenciája a súlyos dekubitusz kezelése. Ahhoz meg pláne nem jöhetne,hogy belevagdosson a sebbe. Hogy merészeli?! Én nagyon kiakadtam. Ott szenvedett az a szerencsétlen,ez meg olyan dolgokat csinál ami nem szakszerű és még csak nem is tehetné meg. Na szóval ott volt elegem ebből. Én utána nem szóltam hozzá és ugyanolyan flegma voltam vele mint amilyen ő velünk- ott rohadjon meg az ilyen.
Azért mert felfekvéses valaki -és ugye nem igen visszafordítható- akkor még így kell bánni vele?! Hülye állat. Szóval nem véletlenül vártuk hogy vége legyen.
De szerencsére csütörtök pénteken nem volt senki ebből a béna csapatból. Pénteken húztam haza ebédeltetés után és ámen. Öltöztem,pakoltam és go Pest♥ Persze ez sem ment zökkenőmentesen-mert hát mért ment volna :D De ezt egy másik bejegyzésben írom le,hogy ne legyen egy kisebb regény ;)

Meghaltam ,hogy egy hétig fehérbe kellett lennem :D De ez sejthető volt. :P