Csalódottságom

Régóta motoszkál ez a a téma a fejemben,de valahogy sose akartam róla beszélni és a kedvemet se lehúzni ezzel,de végül úgy döntöttem,hogy kibeszélem magamból.
A helyzet egyszerű: csalódtam egy emberben (megint). Sajnos ez nálam nem újdonság,elég hamar kiismerem az embereket és hamar rájövök,hogy nem passzolunk személyiségileg és nem bírunk egymás közelébe maradni. A legnagyobb hibám az az,hogy nem hallgatom a belső hangomra. Egy jóféle "áldással" születtem (vagy mindenki nevezze aminek akarja), hogy megérzek dolgokat. Például ha megismerek egy új embert személyesen(!),akkor van hogy elsőre letudom szűrni hogy milyen. Mondhatni jó emberismerő vagyok- bár nem voltam mindig az- ,plusz lesz egy megérzésem az illetővel kapcsolatban.

A mostani kliensünket,akiről a sztorim szól már régről ismertem.  Még exemen keresztül zaklatott régen mindenfélével -gondolom haverkodni akart. Már akkor nem tartottam szimpatikusnak,mert túlságosan kicsapongó,meg hebrencsnek tűnt. Persze akkoriban nem találkoztam vele,s most mikor újra felvette velem a kapcsolatot- fene tudja minek- ,akkor úgy voltam vele,hogy adok a dolognak egy esélyt,mert nem szép dolog valakit neten keresztül elítélni.
Nagyon tepert a lány én meg belementem a találkozóba,annak ellenére ,hogy a belső hangom szabályosan ordított,hogy NE, plusz a "hírneve" megelőzte. No de ezzel is úgy voltam,hogy hiába utálja mindenki ( a legtöbb goth,cybergoth, pagan/hagyományőrzős társaságból kiutálták-Márkó sokat mesélt ez utóbbiról,meg hogy mi hogy történt), én nem akartam a szóbeszédekre adni,hanem had tapasztaljam meg személyesen. Én marha.
Összehaverkodtunk,és hamar nagy barátnőjének tekintett -mert persze nem volt más- én meg bedőltem az egésznek ,és én is úgy gondoltam,hogy mégis csak jó ember,mert azért szeret aki vagyok, önzetlennek tűnt teljes mértékben,aki az utolsóját is odaadja. Jó,volt egy kis zizije,mert túl hangos volt és hülye gondolatai voltak  a dolgokról ,de akkor ez úgy nem zavart.
Később elkezdett mindenkit kibeszélni nekem a pestiek társaságából -akiknél előtte próbálkozott,csak hát ott is kiismerték és mindenki jobbnak látta ,ha távol tartja magát tőle. Én sok mindent elhittem neki, és csak lestem,hogy ennyire gázosak ezek az emberek akiket én is ismerek?!  Fura volt elhinni,de akkoriban hittem neki.
Emellett,hogy kibeszélte az embereket,magát mindenek felett állította be; hogy ő itt járt ,ott járt, ezt ismeri,azt ismeri (mindenféle híres emberre gondolok itt), a legjobb tanuló a szakján, ilyen olyan képessége van, ebből abból profi- szóval így hencegett egy csomó mindenről, amit az elején szintén elhittem.
Sokat jártunk össze,szerettem vele lógni,mert jó embernek tartottam és gondoltam én kiállok mellette ha már más nem. Meg is tettem. Viszont sok mindent félreértett a világból és az emberek reakciójából.
Aztán egy idő után kételkedni kezdtem benne- mindenbe amit addig mondott nekem (a hencegései). Elgondolkodtam,hogy ezekben nincs logika,és már legalább 50 évesnek kéne lennie ha ennyi helyen járt volna,és ennyi mindent csinált volna. Szóval olyan bizarr volt. Aztán láttam a viselkedését másokkal neten,és abszolút lejött ,hogy az értelmezési képessége egyenlő a nullával. Folyamatosan harcai és veszekedései voltak neten más emberekkel,mert mindenkit meg akart győzni arról,hogy ő jobb mint az adott ember -és ugye ezt sokan nem viselték. Egy idő után én is dettó ezt éreztem,mintha fölényeskedne,meg mintha magát nagyobbra tartaná, holott hozzám képest nem volt nagy szám- egyedül annyiban volt jobb,hogy neki jó alakja van... De kb. ennyi. Ahogy kiismertem rájöttem,hogy nem sok értékelhető van benne,és kezdtem megérteni azokat akik ellene pártoltak.

Tudjátok nagyon rossz úgy egy barátságban lenni,hogy nincs értelmes témátok egy idő után-mert már kifikázott nekem mindenkit és akkor kuss. Én bármit meséltem neki, nem érdekelte,hanem magával volt elfoglalva. Emlékszem egy konkrét ilyen példára,mikor kimentünk a városba így melóm után és kiültünk a padra,aztán meséltem neki dolgokat,hogy mik történtek aznap,stb... és semmi reakció nem volt rá,csak annyi ,hogy "jaj könnyezik a szemem". Eleinte nem foglalkoztam vele és meséltem tovább,de miután ilyen über fontos dolgokkal belevágott a szavamba,akkor nem szóltam többet. Arra meg megjegyezte,hogy mi ez a punnyadás. Akkor úgy közöltem vele,hogy miután magával van elfoglalva,így nem érzem szükségét annak,hogy beszéljek ,mert nem vele beszélek,hanem csak neki- de szarik rá jóformán. Persze akkor mondogatta,hogy jaj mondjam tovább,meg figyel- de nálam ilyenekkel elkapálja magát egy ember. Nem vagyok kényes,meg hisztis,de ha már kihív beszélgetni,akkor tiszteljen meg ,hogy figyel rám ha beszélek.
De és ez még csak egy kisebb (!!) példa volt a sok durva dolog közül.
Természetesen senki ne higgye,hogy most kibeszélem az illetőt,mert eszemben sincs! Mindezeket neki is elmondtam,sőt durvábbakat is,mert ennél több történt sajnos. A vége felé nekem abszolút nem tetszett a viselkedése. Eleinte totál rám volt gyógyulva,napokat töltöttünk néha együtt,most meg pár hónapja meg csinálta,hogy totál eltűnt se szó se beszéd nélkül egy hónapra. Annyit láttam,hogy facebookon aktív,de nekem nem ír. Akkor mikor ráírtam, két mondatokkal szúrta ki a szemem,közben azokkal jó pofizott nyíltan,akiket előtte kibeszélt nekem. Itt már tudtam,hogy nagyon nagy alapja van annak amit mások mondtak róla ,és innentől inkább ezeknek a szóbeszédeknek hittem,mert sajnos igaz volt. Pedig nagyon bíztam benne,hogy nem lesz igazuk.
Szemtelenül nyalta azok seggét akiket előtte úgy elhordott nekem mint a fene. Komolyan már én szégyelltem magam. Akkor időközben megismertem új arcokat és ők is meséltek róla nekem és kiderült,hogy az a sok hencegés amikkel engem is fárasztott,azt másnak is osztotta.
Nekem ott lett elegem,mikor állandóan magát helyezte előtérbe és az egoja kilökött mindent, de közben facebookon ott sajnáltatta magát üzenőfalon. Aztán szépen rájöttem,hogy ő egy elnyomott ember valójában,akit fiatalabb korában elnyomtak a dominánsabb emberek,s emiatt talál ki mindenféle érdekes és menő sztorit,hogy ezzel az adott csoport/szubkultúra soraiba kerüljön és istenítsék. Nos én nem istenítettem,mert számomra ez gyerekes volt és idegtépő.
Nem akarom felsorolni miket tett,mert igazából nem is lényeg- annyi legyen elég,hogy kétszínű és hazug ember a valódi arca s én rettenetesen nagyot csalódtam benne. Mindezt neki is megmondtam,de általában megmagyarázza,vagy nem inkább nem válaszol. Most ugye ott vannak a régi "barátai" ,akiket jól és csúnya mód kibeszélt,s most újra azokkal lóg.
Nem akartam nagyon negatív posztot írni,de úgy éreztem muszáj ezt kibeszélnem magamból mert elszomorít,hogy ilyen emberek léteznek. De örülök hogy megismertem,mert tanultam a barátságunkból,és belőle; illetve megtanultam használni a megérző képességem és hallgatni rá. Szóval sok szempontból jó dolog ez,de lelkileg sajnos nem. Mondjuk vicces,mert már szomorú se vagyok és az elején is inkább dühös voltam rá,de valahogy az elejétől fogva -nem is éreztem,hanem- tudtam,hogy ez lesz a végkifejlet (: Úgyhogy igyekeztem valamelyest távol tartani magam tőle lelkileg.