A fűzőm és én | Személyes

Biztos emlékeztek arra bejegyzésemre,ahol ezerrel örömködtem az első acélmerevítős fűzőmnek,amit egy lánytól vásároltam,aki ilyenekkel foglalkozik. Akkoriban sose gondoltam volna,hogy gyűjtő leszek vagy minimum fanatikus. Későbbiekben még több fűzőt szereztem be,annyi változott az elsőhöz képest,hogy mindig egy- egy számmal nagyobbakat rendeltem.  Ez a legelső darabom egy 24-es méretű csoda,ami akkoriban épphogy rájött,de még nem voltam kiforrva a méretekkel,így fogalmam sem volt,hogy mi a jó nekem... Nem akartam óriásit rendelni és a lány segítségével választottam ezt a méretet. Mint mondtam,akkoriban jó volt,de kb. csak összekapcsoltam és ennyi- semmit nem húztam magamon. Aztán rendeltem még fűzőket az idő elteltével és volt ami 26os méretű volt ,sőt 28asom is van valahol szerintem. Itt kicsit megijedtem,mert közelítettem a 30as méretűekhez és ez nem normális. Szépen feljöttek a kilók rám az évek alatt,ami mondjuk nem csoda,mert a mozgást minden formában hanyagoltam és nagyon a kajálásokra se figyeltem oda. Igen,ezt itt és most bevallom.  Néha megesett,hogy végig nyomtam a tornát,de mivel nincs rendszeresség az életemben,így ennyi is volt.

Mindenesetre kétségbe voltam esve a méretek növekedésétől és féltem,hogy mi lesz így velem,hogy fogok a végére kinézni. Emlékszem a tavalyi nyaralós képeimre, ott például veszettül meglátszik az alakom változása.  Persze a fűző mindig,mindenkinek jó alakot csinált és bár hiába vagyok molett ember,derekam van,csípőm van: van mit kihangsúlyoznia a fűzőnek ha viselem. Szóval ennyiből szerencsém van,hogy nem deszka alkatom van (ezzel persze nem leszólom az ilyen hölgyeket,mert annak a típusnak is meg van az előnyös öltözködése!).
Tulajdonképpen engem az elmúlt év végi történések törtek meg nagyon(ez visszatérő téma lesz nálam),de annyira,hogy a túlevésemen is felül kerekedett a melankólia. Folyamatosan ezt a reményvesztett érzést éreztem (mikor mindenki elhagyott,akire számítottam),az emlékekbe temetkeztem és egy pillanatra a kontrollt is elvesztettem: nem volt étvágyam, nem volt életkedvem, nem volt kitartásom, semmi nem volt,de  nem is akartam. Év végére eléggé lejjebb adtam a testméretemből,mert a nem evés mellé sokat tornáztam és futottam esténként, végül a karácsonyi napok megmentettek,mert ott ugye muszáj enni ebből is,meg abból is. Érezhetően jobban lettem: visszajött az életkedvem, lett energiám,éreztem,hogy a testem felüdül és van kontroll.
De megint elég ijesztő egy eset volt,mert ezzel megint áteshettem volna a ló túlsó felére,hogy visszajön a zabálhatnékom. Szerencsére mivel az irányítás most nálam van,ezért mindent rendesen csinálok: totál alacsonyan van a fogyasztásom (igaz nem vagyok kocsi ;) ) és némi mozgás is megesik (amint felolvad az eljegesedés megint lehet futni menni; hóban még úgy ahogy elmentem,de a jégen sport cipőben futkosni életveszély). 
Meg tudjátok,volt egy tanulmány,amiben arról volt szó,hogy van egyfajta egészséges éheztetés. Erről Felony tudna nagyon sokat mesélni,mert angolul volt a cikk,ő olvasta a kutatók munkáját. Nyilván nem ajánlom senkinek,mert nem tudok róla mit mondani,de ennek egy lightosabb verzióját űzöm: ritkán eszem. Ezzel nem mondtam nagy újdonságot nyilván,de nálam úgy néz ki működik.
Igazából arra akartam már a cikk elején kilyukadni,hogy ez a fűző amit legelőször vettem, most olyan szinten jó rám,hogy lazán be lehet húzni is. Most már csak kicsit meg kéne emberelnem magam és tornázni újra valamit,mert kell a forma tartás.  Persze ne értsen senki félre,nem mondom,hogy én most über sovány vagyok,vagy hogy jól nézek ki- mert még nem. Csak jó érzés ilyennel szembesülni.
Ma reggel húztam fel a fűzőt egyébként és befűzve is meglepően könnyed volt rajtam. Boldog voltam. ♥