FőoldalMegbeszéltem vele,hogy jöjjön vasárnap este,és akkor lesz időnk örülni egymásnak meg kicsit dumcsizni,aztán legalább nem a hétfői napunkból megy el az idő; lesz időnk a programokkal foglalkozni.
Természetesen nem hazudtoltuk meg magunkat most sem: Fingunk nem volt mi legyen a program és hova menjünk, mindent hétfőn reggel találtunk ki... Sok minden számításba jött,köztük Szigetvár,Máré vára, Mandulásnál az elhagyatott szanatórium,stb. Végül neten ráakadtunk Óbánya nevére és gondoltuk,hogy az ottani erdőbe még nem voltunk és szép kis hely lehet. Egy baj volt csak,méghozzá az, hogy reggel 10kor indult a távolsági,és mi 8:55kor még otthon voltunk egy szál semmibe azon tanakodva,hogy hova menjünk. Szóval gyors összecuccolást követően 9:30kor megindultunk innen tőlünk- és bár nem sok esélye volt,hogy innen Patacsról beérjünk 10re az állomásra: mi azért megpróbáltuk. Rohanás fel a dombon le a buszvégállomásra...onnan fel egy buszra ami kivisz az árkádig.... az árkádon lenyomtunk egy maratoni futást- persze mindezt fényképezővel, cuccokkal és én bakancsba,amitől olyan szinten elszoktam,hogy mázsásnak éreztem a lábaimat és azt hittem minden egyes lépésnél,hogy ott menten meghalok.
Az állomáson szembesültünk vele,hogy elment a busz,így rögtönözve felpattantunk egy olyan távolságira,ami a leghamarabb indult, illetve amirere ki volt írva,hogy: Szigetvár.
Gondoltam magamba kicsit vicces,mert a régi munkahelyemmel is voltam ezen a helyen és tettem egy fogadalmat magamnak,meg itt a blogon: hogy ide elhozom Verát,mivel olyan gyönyörű a hely és tudtam,hogy ő értékelni fogja. Ez volt az a mondat,amit a rossz akaróim átfirkáltak itt a blogon -vagyis az egyik a sok közül ;) De lám,mégis eljutottunk ketten ide,habár fogalmam nem volt már hogy merre menjünk mert csak egyszer voltam itt és akkor is más vezetett én meg nem erre figyeltem. Viszont ezek szerint fantasztikus fotógráfmemóriám van,mert minden bonyodalom nélkül odataláltam a várhoz különböző utcákon haladva -egyébként nem vészes az út oda.
Délelőtti órákban érkeztünk meg, bolyongtunk az utcákon,nézelődtünk,reggeliztünk (ja mert itthon készülődés alatt nem ettünk,ittunk semmit).
Végül eljutottunk a várhoz.
Ott már fotózgattunk és az eredeti terv az volt,hogy nem megyünk be mert biztos sok a felnőtt belépő és elég nekünk kint is. A vár előtt van egy képkeret kiállítva(ami fantasztikus ötlet szerintem): amikor a régi munkahelyemmel jöttem,akkor a fiatalok nagy részét beleállítottam a keretbe és sorba lefotóztam őket- nagyon jó buli volt, s most Verának is ott volt a helye :D Aztán gondolkodtunk merre és hogyan tovább és ott lézengtünk a bejárat előtt gondolván,hogy bekukkantunk azért... Aztán egyszer csak felbukkant mögöttünk egy férfi - János- ,aki látván,hogy mennyire elveszettek és szerencsétlenek vagyunk(vagyis gondoltuk ezért) odajött hozzánk,bemutatkozott és beinvitált minket. Minden olyan gyorsan történt,hogy mi csak sodródtunk az eseményekkel.
János nagyon rendes volt,mert minden kérés nélkül jött velünk, végig vezetett minket a váron(meg privát helyeken ♥) s szinte minden méteren mondott valami hasznosat. Kicsit aggódtam afelől,hogy mi Verával nem sokat ismerünk a magyar történelemből,végül jól elhúzódott a sétánk és sok érdekességet megtudtunk,sok érdekességről beszélgettünk. A vezetőnk amúgy rendkívül nyitott volt és bőbeszédű, nem mellesleg jó sok tudással,amit szívesen meg is osztott. Kicsit úgy éreztem magam,mint mikor bekerültem az új munkahelyemre: rengeteg hasznos információ,ami egyszerre nagyon sok,de később leülepszik (:
Megtalálható jó pár nyilvános írása neki,meg kollégáinak; ITT olvashattok tőlük, meg ITT és ITT. Linkelek egy Vármúzeum kalauzt is,ami szerintem hasznos azoknak ,akik valamennyi belátást szeretnének,vagy tervezik a várlátogatást.
Viszont sose fogjuk ezt a sorsszerű találkozást elfelejteni: mindennek meg van a maga oka- nekünk ezért kellett az Óbányai buszt lekésni ;) Képeket és leírásokat egy külön posztba publikálok.
Az idegen vezetés után "el lettünk engedve",így mi próbálkoztunk közös képekkel emléknek,hogy itt jártunk. Persze nem úgy jött össze a dolog,végülis inkább Verát fotóztam a várfalon...,ahol kapta a munkásoktól a csodás beszólásokat: a "Júlia hol a létrád?" elhangzása után én könnyesre röhögtem ott magam és azt a kép sorozatot el is neveztük így. Miután a várba kifényképeztük magunkat,kimentünk a várból és elmentünk a tóhoz ami mellette van- ezt a vár sétánk alatt fedeztük fel és Vera mindenképp akarta közelebbről is látni.
Gyönyörű tájkép nyúlt el végig előttünk: szép,kellemes időnk volt, kezdett zöldellni minden ott és a víz színe is valami eszméletlen látványt nyújtott- olyan türkiz volt talán. Láttam egy kis szigetet és eszembe jutott,hogy jó fotózási lehetőség: odaültem meditálni.
Ami a legpozitívabb dolog a várban is,meg itt is: nem voltak emberek! Egyszerűen fantasztikus élmény így végig nézni valamit,hogy nem nyomulnak az aurádba 100 ezren,nem sétálnak bele a fényképezőgép lencséjébe...stb.
 |
| Váron kívüli élményem volt épp |
Kellemesen elfáradtunk, én marha meg bántam,hogy bakancsba mentem- simán jöhettem volna sima cipőbe mert végül nem erdőbe kötöttünk ki- de tudta a fene; az erdőbe meg áldottam az eszem,hogy bakancsba mentem. Értitek ezt?! :D
Pécsre érve Vera kitalálta,hogy nézzük meg a naplementét; azt meg egy helyről lehet igen jól látni: mégpedig a a Tettye Havi-hegyéről. Szóval felmásztunk még oda is, de nem láttunk semmi szépet,mert nem volt egy darab felhő se az égen... Kezdett hűvösödni,mi meg meguntuk és végül hazamentünk.
Totál kidőltünk aznap,mert sokat mászkáltunk,sokat fotóztunk,sok információval gazdagodtunk és nehéz volt a bakancs... A lábamról ne is beszéljek: totál kilyukadt pár helyen a bőröm (ami a saját hibám,mert régen hordtam), és izomlázunk lett.
Másnap reggelre már felkészültek voltunk az óbányai útra és el is határoztuk az este,hogy korábban felkelünk a biztonság érdekében. Na most ebből az lett,hogy korábban keltünk mint az óracsörgés- lehet a tudatalattink dolgozott. :D Hamar elkészültünk és elindultunk,majd az állomáson próbáltuk megkeresni honnan indulhat. Persze kiderült,hogy nem olyan egyszerű mint mi azt gondolnánk: átszállásos. Első körben elkellet jutnunk Mecseknádasdig,s csak onnan lehetett busszal kimenni Óbányára. A Mecseknádasdin rendes volt a sofőr,mert elmondott ezt azt, meg hogy ha leszálltunk merre: na most a puszta kellős közepén lettünk kirakva és az út mellett volt lényegében egy buszmegálló,ahol megkellet várni a másik buszt.....
Az jött is pár perc után,amin szintén jó arc volt a sofőr és segített.
Hivatalosan 2 km-t tettünk meg oda és vissza is,ami ugye összesen 4km, plusz a falusi séta,mert ott is sokat kellett felfelé menni. Nem mondom,hogy ez a nap nem volt fárasztó és szintén fényképezővel,cuccokkal és bakancsban ;)
De esküszöm Nektek,hatalmas élmény volt! Végre valami új helyet fedeztünk fel (már amennyire új- szerintem én voltam itt általános sulis koromban az osztállyal,de hát nyilván nem értékeltem az egészet annyira mint most). Csodálatos időnk volt ezen a napon is, épp annyira sütött a nap amennyire kellett, a fények jók voltak a képek készítésére és olyan gyönyörű volt a táj,hogy nem igaz. Voltak helyek ahol többet időztünk és én beleszerettem. Emberekből itt se sokan voltak szerencsére,szóval miénk volt az erdő.
Voltak olyan "vízesés" részek,ahol totál nehéz volt átkelni -erre írtam fentebb,hogy visszafordulási lehetőség,mert sokan itt nem keltek volna át- ,de mi szokás szerint megpróbálkoztunk vele. Én még jobb helyzetben voltam,mert bakancs... de Vera tornacipőbe,ami beázik..szóval trükköznünk kellett rendesen. Arról beszéltünk,hogy tiszta edzettek leszünk és még az egyensúlyérzékünk is fejlődik. Szívesen eljönnék két hetente is túrázni,mert annyira izgalmas és szép a hely; a következő posztban zúdítom a képeket is,hogy Ti is gyönyörködhessetek a tájban ;)
Szóval megtettük ezt a nagy erdőjárást és igazából tovább is mentünk volna,de a helyzet az,hogy nem kocsival voltunk így muszáj volt visszafordulni,hogy elérjük a falujáratot- sajnos összesen ha 4-5 busz közlekedik Óbányáról....
Visszafelé megbeszéltük,hogy haladunk és nem fotózunk- persze ez se lett betartva,de azért simán leértünk időbe. Kicsit körülnéztünk a faluba,ahol a kocsmába már összegyűltek az emberek. Mi meg lecsöveztünk a megállóba a fűre,mert persze az egész faluban egy darab pad se volt kitéve -nem is értettük.
Ez a túra sokkal jobban lefárasztott,mint a hétfői várlátogatás- itt konkrétan elaludtunk párszor a buszon. Jó érzés volt hazaérni,leülni,elnyúlni,enni/inni...és csak létezni (:
Persze ne értse félre senki: iszonyú jó volt mindkettő nap, és nem is cserélnénk el az emlékeinket semmire (: Elvertünk egy rakás pénzt ezalatt a két nap alatt a távolsági buszokra és rájöttem miért is nem utazgatok olyan sűrűn... Mindenesetre most belefért-vagyis igyekeztünk úgy kalkulálni ,habár ha ketten együtt vagyunk,akkor a tervezés nem jó barátunk...inkább a spontaneitás. S amint láttátok ez a két napunk ennek a jegyében telt. De nagyon szükség volt erre, mivel mostanság úgysem voltam túl jó lelki passzba.
No nem akarok annyit dumálni, bár félő így is kimaradt pár dolog; viszont majd beszélnek a képek ♥
Nektek volt valami jó élményetek mostanában?
Ismeritek ezt a két helyet ahol jártunk? ♥
