Oldalak

2013. szeptember 29., vasárnap

Amikről nem is meséltem

Nem rég jutott eszembe,hogy míg keseregtem,és a siránkozásaimat írtam ki, elfelejtettem megosztani a kisebb örömöket is.
Szoktam az eladós goth csoportokban felsőket, meg kiegészítőket rendelgetni (: Most is volt pár apróság amiket beszereztem. A ruhákat nem tudom megmutatni,mert nem csináltam képeket róluk,de a többi dologról igen (:
Az első ilyen dolog egy könyv.  Az egyik ismerősöm elakarta régóta adni a Drakulás könyvét,én meg lefoglaltam. Régebb óta foglaltam,és most már eljött az ideje hogy elküldje. eredetileg nekem meg van a Drakula, de az valami újabb kiadás, ez meg régebbi szerintem. Így beleolvasva, sokkal érthetőbb a szövege,meg a cselekménye mint a másiknak. Ráadásul ez kisebb,így magammal tudom cipelni ha megyek valahova.
Nem olvastam még ugyan ki,de eddig érthető az egész. A másik könyvnél voltak érthetetlen dolgok,ráadásul kétszer ekkora a könyv,és vastagabb is- szerintem sok hozzá írás van benne,vagy nem tudom.
Aztán egy másik ismerősömtől meg egy egyszerű,vékony,elegáns kis nyakpántot rendeltem. Egyenlőre még nem hordtam,ugyanis most hogy beköszöntött a hidegebb időszak, garbós nyakú felsőket hordok,így meg nem tudom a kis nyakpántot feltenni.  De egyébként szép darab.
A kép sajnos kicsit sötét lett- elnézést,de a fények borzalmasak ilyenkor télen.
Ezen kívül szoktam még az avonból is rendszeresen rendelni. Már nem vagyok egyébként tanácsadó,átadtam a poziciót húgomnak. Viszont mindig van valami termék ami kell :D Rendeltem múltkor egy vanilia szettet, amiben testradír van,testápoló,és testpermet *-* Egyszerűen imádom a vanilia illatot.  Alapozót is mindig innen rendelek,de sajnos hülye egy bőröm van,és csak a katalógus legdrágább fajtáját fogadja el.... Egy habállagú,könnyű alapozó. Egyébként nagyon jó,és szépen fed, ráadásul nem fullad be alatta a bőröm,és pattanások se jönnek ki ha felkenem.  Volt egy idő mikor ehelyett valami másikat használtam,na akkor tropára ment a bőröm. Úgyhogy maradtam ennél,és inkább fizetek érte többet,de nem éri meg feláldozni az arcbőrömet.  Szoktam még tusolózseléket is rendelni- szoktak lenni limitált szériás darabok is, téli illattal. Hát az az abszolúte kedvencem *-*
Múltkor rendeltem egy szettet,amiben volt permetes testápoló, szemkörnyék ápoló gél,valami férfi dezodor, körömlakk,és egy nagyon nagyon finom illatú parfüm *-*
Ebből először csak illatmintát szagoltam,mert az előző katalógusból amit rendeltem, adtak ajándékba mintát. Aztán beleszerelmesedtem az illatba. S pont jött egy ilyen szett.. hát mondom akkor ez jön velem (:  Nagyon megérte. Amúgy a parfümön van egy kis csipkés virág díszítés- de erről nem is tudtam,mert a katalógusban nem emlékszem,hogy így hirdették volna :D Volt olyan kollégám,aki meg is kérdezte,hogy emiatt rendeltem e meg. Valószínű igen... Ezért kiadok ennyi pénzt.  Hülye. 
Szoktam még nagy bumszli szempillaspirált rendelni :D Az a SuperShock szempillaspirál- legutóbb abból is szép csomagolású darabot küldtek; olyan mint a fűzőm mintája. meg is lepődtem,mert ilyet nem láttam,plusz az újságban sem így volt hirdetve.
Egyenlőre most szépség ápolás terén mindenem meg van, de persze mindig van valami amire elcsábulok és kell :D Ez már csak ilyen női dolog :D

Ezen kívül volt még vagy 3-4 felső amit összerendeltem nyártól egészen mostanáig.  Sajnos képeket nem tudok mutatni,mert nem pózoltam még bennük, csak úgy lefotózni meg nem buli.  De mindegyik harangujjú,fekete *-* Szóval szépek. Gondoltam tudom majd hordani ha elmegy a nagy meleg,de arra nem számítottam,hogy  nem lesz átmenet.... Itt egyből nagyon hideg lett,esik az eső...
A legnagyobb bajom még mindig a kabát körül forog. Most már lassan egy hónapja hogy kint kéne lenniük a vásárba,de anyum mindig nézi,és nem hozzák ki őket. Itt meg egyre hidegebb,meg mínusz fokokat mondanak,én meg kezdek baromi ideges lenni,ugyanis nem vagyok hajlandó még egy évet abban a gusztustalan ,uniszex ,zsák kabátban eltölteni. Így mindig nézem azért a vaterát,meg az üzleteket,turikat... Már eBay-re is felmentem,ott ki is néztem egyet,és ha nagyon szakad minden kötél,akkor az jó lesz B-tervnek. Ugyanis nem fogok decemberig bolerókban mászkálni- ugyanis rendes pulóverem sincs -.-" Szóval sok a hiányosság,de nem találok semmi olyat ami nekem jó lenne. (mert azért akármit nem húzok fel) De most a kabát az elsődleges,de mindig rossz híreket kapok anyumtól =(
Amúgy találtam egy  essence márkájú lilás körömlakkot a táskámban valamelyik nap :D Nagy meglepetés volt,mert fogalmam nincs kitől kaptam,és hogy mióta lehet ott :D Ma kipróbáltam és egész szép színe van. Mostanában nem nagyon lakkoztam a körmöm,mert a munkám lévén lekopik hamar,és kár őket pazarolni. Szilvi barátnőmtől kaptam szülinapomra ilyen márkájú lakkot,csak vöröset -tudja mi kell nekem :D- és hát bevallom,baromira meglepődtem mikor egy hét után kezdett csak el lekopni,meg lepattogzani :O Nagyon tartós kis csoda. Ez a lila nem tudom meddig tart,mert már pár helyen meggyűrődött- valószínűleg lassan száradt,és ahogy nyúlkáltam vele elkentem =/
Megint csak elnézést a rossz minőségű képért,de vakuval totálisan elvesztette a szín a valódiságát.... Konkrétan kék lett belőle,és azért látjuk,hogy nem az. Így kicsit elmosódottabb,meg narancssárgásabb a kép ugyan,de az eredeti szín köszön vissza (:  Szóval valami ilyesmi most a körmöm színe. Szép szerintem. De a vörös jobban meghat :D ♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése