Oldalak

2018. április 25., szerda

Újraszervezés

Tudjátok most,hogy vége a vizsgaidőszaknak,megvan ez a szakmám is, így újra visszatérhetek az életemhez,a mindennapi dolgokhoz végre. Nem is gondoltam volna egyébként,hogy ez ennyire nehéz lesz majd,mert így hirtelen nem találom a helyem, most kezdem felfogni,hogy másik városban lakok... jaj. Eddig minden energiámat a suli kötötte le és az,hogy már vége legyen.

Nem meséltem erről korábban,mert nem akartam ezt sem elkiabálni,de tavaly (2017) augusztus legvégén, szeptember elején elkezdtem járni edzőterembe és fogadtam magam mellé egy személyi edzőt , Szőke Zita személyében - aki amúgy lehet,hogy a pécsiek nagy részének ismerős,mert eléggé híres emberről beszélünk (ő fest amúgy kávéval,voltak kiállításai; rengeteg versenyen volt felkészítő,stb). Persze nekem erről fogalmam sem volt,mert úgy választottam ki,hogy beírtam googleba,hogy mit akarok és ő volt az első,de utána már hiába akartam mást keresni, ő volt a legszimpatikusabb.

Hozzá kell tennem,hogy ez nem egy olcsó mulatság,viszont most,hogy már nem Pécsett élek rá kellett jönnöm,hogy az még mindig olcsóbb volt,mint ahol most vagyok.
Mindenesetre sokat áldoztam erre az egészre és függővé váltam egy idő után. Hihetetlen de a mozgás,a sport is ugyanolyan függőséget okoznak,mint ahogy a drogot vagy a cigit leírják.

Az elején fájt,rosszul voltam, a kis hang a fejemben folyamatosan sírt és tiltakozott,hogy miért csinálom ezt, úgyse leszek sose vékony. Na most ez a gondolat már iszonyú régen fúrta magát az elmémbe és azóta rossz kis hangként mindig ott van.
Azt el kell még mesélnem,hogy nekem az egész családi hátterem nem éppen a vékonyok táborát erősítik- egy két kivételével, de úgy mondom,hogy nálunk az elhízás a domináns, és vékonyság a recesszív.  Emiatt mindig kicsit úgy éreztem,hogy sokkal nehezebb szintről indulok ,meg sokkal hátrébb mint más emberek,akiknek jaj le kell dobni 1-2 kilót.

Nem nagyon voltam sose az a fajta ember,aki leül a sarokba,és akkor ezen bánkódom,hogy ez a helyzet,viszont tényleg nagyon sokszor elvette a motivációmat,a lelkesedésemet. Ugyanis jártam sokat nagyon Zitához,de egyszerűen semmi változást nem vettem észre magamon(mondjuk pár alkalom után nincs is mit), vagy ha változott is valami, iszonyúan nem volt észrevehető.
Persze én éreztem,mert jobban voltam, jobb lett az állóképességem, a kitartásom, az ingerküszöb, a stressz nagy része így le lett vezetve, kiizzadtam a méreganyagokat, éreztem,hogy fejlődnek az izmaim,a szívem,és éreztem,hogy élek. Fittebb voltam annak ellenére,hogy kövér vagyok.  A ruhaméreten épphogy elkezdett látszani a változás,de nálam nagyon lassan.

Zita mindvégig rendes és türelmes volt velem. Elmondta,hogy ezen ne aggódjak,mert nem vagyunk egyformák és neki van olyan vendége,akinek azt mondja,hogy dobjon le 3-4 kilót a verseny miatt, és azonnal meg van,míg vannak az ilyenek mint én,akik küzdenek minden egyes kilóért. Szóval nehéz,ha ezt komolyan csinálja az ember, és főleg az,hogy mindenki azonnal akar változást,holott az jó ha a 3.- 4. hónapban jön.
Tudjátok én sose voltam vékony ember, nem tudom milyen érzés az- amióta az eszemet tudom ebbe a testbe vagyok zárva. Egyszer dobtam le nagyobb súlyt,de az azért ment ám,mert nem suliztam és nem dolgoztam még és otthon voltam,így ment a házi edzés,heti 5 alkalommal 90 perc - de még így is csak egy év után lett eredmény.

Szóval ezért mondom,hogy nagyon elkeserítő. Ennek ellenére sejtem hol rontottam most el. A kajára nem nagyon figyeltem,pedig az ilyen fogyásoknak a  70%át a kaja teszi ki. De gondolom mindenki aki dolgozik és sulizik egyszerre tudja,hogy ez mennyire nehéz néha. Ráadásul én sokat éjszakázok, és mikor leszek éhes? Este 10 órakor ;) 
Persze a végén belejöttem és megtaláltam az utat, és elég szépen meg is indultam,de aztán jött a költözés, az új munka lehetősége (amikről az előző posztomban írtam) ,és közeledett a vizsgaidőszakom.

A vizsgákat nem nekem találták ki,mert én ájulásig képes vagyok hergelni magam ,és mivel késleltetni akartam,állandóan csak ettem,hogy ne kelljen se tanulni,se ezzel foglalkozni. Ami a legrosszabb,hogy mióta itt élek Fehérváron,nem voltam kondizni (vagyis azóta egyszer dehogynem,tegnap :D végre ♥ ),és kb majdnem két hónap telt el,hogy kondiztam volna. Rettenetesen eltunyultam, és ami kiborított,hogy szerintem jött fel rám kiló. Zoli életét ezzel a keserűségemmel,letargiámmal és depressziómmal megettem, de volt olyan rendes,hogy elvitt a kondiba tegnap ♥ 

Mondanom se kell,hogy nagyon féltem,mert továbbra se szeretek új és sok ember közé menni,itt pedig rengetegen vannak. Ez a hely kétszer vagy háromszor nagyobb mint az előző hely ahova jártam. Ráadásul itt senkit nem ismerek.
Nagyon rossz a szokásoktól eltérni,mert ugye ahova jártam (Mecsek Fitness), ott már voltak beszélgető partnereim, jó ismerőseim, szóval volt pár olyan arc,akikkel az unalmas kardió napok elteltek (:  Szerettem odajárni, aranyosak voltak nagyon -legalábbis a délelőtti emberek(mindig akkor jártam).

Itt viszont senkit nem ismerek még,egyedül Zolihoz tudok szólni. Viszont ami nekem pozitív,hogy nagyon vegyes itt is a társaság,mert vannak a szép formás emberektől kezdve, az átlag alkatú embereken át, olyanokig mint én. Nagyon szimpatikus,hogy mindenki csinálja a kis dolgát, és nem néznek ki. Itt is rengeteg személyi edző van, ki is néztem magamnak egy hölgyet,akivel néha lehet hogy dolgoznék együtt.

Szóval a lényeg az,hogy bár nagyon örülök annak,hogy Zolival ez az összeköltözés sikerült,csak sajnálom,hogy a testem bánta. Szerinte egyébként nem változott rajtam semmi,de hát én érzem meg látom és nem viselem magam.  Eléggé elszánt vagyok és nem nagyon érdekel semmi,mert már megéreztem az edzés világ ízét, függője is voltam, szóval nem lesz talán nehéz vissza zökkenni. Ráadásul Zoli is járni fog, így meg akkor ketten lehet még jobb lesz.

Zitáért nagyon kár,mert ő vele igazi jó barátok lettünk,igazi mentor volt. Mindig volt egy két biztató szava, és sose felejtem el,de év végén szaktanári dicséretet kaptam tőle tesiből :D A legizgibb dolog volt.
Meg ő tudta,hogy sok mindenre képes vagyok,hogy nagyon erős vagyok- legalábbis,hogy vannak erős részeim :D  Élveztem vele minden egyes percet és nem lesz még egyszer ilyen jó ember az életembe,aki még edzés után haza is visz csak úgy ♥
Mindent köszönök neki,mert az ő szerepe volt a legnagyobb és a legfontosabb,hisz elindított a helyes úton,sokat tanultam tőle,mert ő nagyon képzett és iszonyú okos meg rutinos ember, bármilyen körülmények között feltalálja magát egy teremben vagy akár szabad téren.

Nem akartam sose úgy odamenni a terembe,hogy na akkor magamtól ott okoskodok. Sokkal célravezetőbb egy szakember segítsége(ha kezdők vagyunk), főleg ha egy tapasztalt embert fogunk ki. Most már úgy érzem,hogy megleszek anélkül,hogy valaki napi szinten foglalkozzon velem,mert sok mindenre emlékszem.
Remélem,hogy most már semmi akadály nem kerül elém ami miatt esetleg nem tudom ezt folytatni. Tudom,hogy mindig az első lépések a nehezek,de ennél elszántabb nem lehetnék,mint amilyen az elmúlt időszakban voltam. Talán ennek köszönhetem,hogy ennyi minden összejött mostanában.

2018. április 19., csütörtök

Helyzetjelentés

Nagyon sűrűn szeretnék azoktól az Olvasóktól elnézést kérni,akik még valamilyen formában de követnek itt. Nem volt szándékos ez a nagyon sok hallgatás,de sok sok minden történt és változott meg az életemben nagyon rövid időn belül,ami nem engedte,hogy másra is koncentráljak.

Egy hónapja kb. elkezdtem megírni egy bejegyzést,amit végül nem véglegesítettem és posztoltam ki - nem is tudom amúgy miért. De most azt a bejegyzést és a mostanában történteket szeretném összesűríteni és röviden leírni.

Szerintem most már sokatok rájött,hogy egy ideje elkezdtem egy képzést munka mellett estin (ez kb. minden szombatomat elvitte),aminek most lett vége pár napja.
Önmagában ez nem lett volna nehéz,mert mikor elkezdtem,még stagnált az életem: jártam dolgozni,aztán edzeni (időközben elkezdtem személyi edzésekre járni,amik nagyon jó hatással voltak rám,és imádtam), pihenni, újra dolgozni, találkoztam Zolival hétvégente,ha épp egyikünk se dolgozott (bár az utóbbi időben ő is minden hétvégén dolgozott és én is,vagy suliba voltam), meg tanulgattam.

Szóval semmi extra nem volt az életemben,aztán pont karácsonykor tettem egy kijelentést,hogy mondom tuti lesz valami akkor,mikor majd vizsgáznom kell. Zoli már régóta próbálkozott Pécsett valami IT-s munkát találni,de egyszerűen nem jött össze. 
Tavaly márciusban elindult egy cégnél a folyamat,de az úgy annyiban is maradt és nem értettük miért,emiatt nagyon csalódottak voltunk.

Valamiért januárban (idén) nagyon beindultak az események,és ha most belegondolok,hogy még csak 4 hónap telt el az évből és mennyi mindenen átmentünk,hát elfáradok a gondolattól.
Úgy alakult,hogy Zolit felkeresték ettől a cégtől,hogy még érdekli e,és folytatták a felvételt,ergo pár hét alatt bekerült hozzájuk.
Emiatt én is elkezdtem random helyeket nézni - és mindezt Székesfehérváron,ugyanis a cég ott van és emiatt költöznie kellett, így meg már nekem is, hiszen ez volt a cél a váltással,hogy együtt tudjunk lenni.
Kinéztem először kettő,majd még kettő helyet. Nem volt annyira biztató,mert féltem,hogy hol találok még egy ilyen helyet,mint a lakóotthon, illetve nem nagyon válaszoltak hamar vissza,így marad a bizonytalanság.
Aztán végül mikor nem számítottam rá felhívtak február elején egy helyről, majd be is hívtak, így február 20.-án  Zoli ment szerződést aláírni,én pedig be meghallgatásra,mert kíváncsiak voltak rám.
Erről azért is nem beszéltem senkinek,mert ugye semmi nem volt biztos és késélen táncolt a dolog és nem hiányzott,hogy elbízzam magam,aztán koppanás.  Nagyon régóta szeretnénk együtt élni, saját életet kialakítani,így mindent megtettünk,hogy ez összejöjjön.

A meghallgatásom nagyon egyszerű volt szerencsére,semmi hivatalos, de azért annyira féltem mint még sose.  Hova kell menni, mi lesz, mit mondjak, mi lesz ha meglátnak?! Rengeteg kérdés.
Nagyon nehéz ám feladni a régi,jó,megszokott helyet,amiben már könnyen és biztonsággal mászkál az ember.
De jó volt, több mint 2 órán át beszélgettünk bent az intézményvezetővel és a részlegvezetővel. Nagyon kedves embereket sikerült megismernem,és volt olyan kegyes hozzám az élet,hogy nem sok minden változott, mivel ugyanúgy lakóotthonba kerültem,mint ahol eddig voltam (:

Így csak a környezet,a város,az emberek,a lakók változtak,de maga a hely formája és célja nem. Egyenlőre nagyon jó minden,én szeretek itt lenni,akikkel együtt dolgozom elfogadtak,befogadtak, segítettek/nek, bíznak bennem(legalábbis én úgy látom).

Nagyon féltem,mert egyházi helyről van szó a Karitász jóvoltából,és hát a külsőm nem feltétlenül illik bele egy ilyen közegbe,de ezek az emberek teljesen elfogadtak,nem szólnak semmit és nem is nagyon figyeltek a külsőre,én érdekeltem őket ami nekem nagyon nagyon szimpatikus volt.
Szóval úgy nézett ki,hogy kellek,így  viszont kénytelen voltam a másik helyemet ott hagyni,ami szintén okozott álmatlanságot,mert a megszokás,a kötődés.

Aztán ki lett jelölve egy időpont ameddig ott vagyok a régi helyen,majd az új helyen mikor kezdjek,közben költözés,mert Zoli jóval előbb kezdett. Szóval rengeteg idő ment el az ide-oda autózással; az ő cuccai Abonyban, az enyémek Pécsen... Aztán be és kipakolás. Káosz volt az egész.

Közben sík ideg voltam,mert közeledett a modulzáróm. A hajam már hullott,kényszeresen ettem,csakhogy ne kelljen tanulnom, de azért meló,meg költözés.
Végül a modulzárón túl lettem, és sikerült. Utána számoltunk vissza egy hónapot.

Most április 9.-én volt az írásbelim, amit megelőzött egy családtagom kórházba kerülése,ami engem hazavágott lelkileg, ugyanis daganatot diagnosztizáltak. Na most ez úgy nagyon kellett a lelkemnek. Idegbaj idegbaj hátán, de megírtam az írásbelit,ami nehéz volt nagyon szerintem,meg mindenki szerint.
S most rá egy hétre 17.én meg volt a  szóbeli és a gyakorlati is. Előtte szét pánikoltam magam,kiborultam,már a síráson és az örömön is túl voltam, igazából nem tudtam mire gondoljak. Közben a családtag rendbe jött,eltávolították amit kellett és minden rendben lett.
Nekem meg sikerült a vizsga, nagyon jó eredménnyel,szóval most már gyógypedagógiai segítő munkatárs vagyok ♥ Röhögtem,mert nem gondoltam volna,hogy szóbelin úgy kell majd elküldeniük,mert csak beszéltem,beszéltem,beszéltem :') Kicsit vicces így visszagondolva. Viszont örülök,mert felsőfokú okj képzés volt ez és talán egy kicsit többet ér mint a másik. Jelenleg így egy érettségim és két szakmám is van már- de azt hiszem elég volt ;) 

De nagyon nagy megkönnyebbülés és már nagyon vártam a végét,mert éreztem,hogy lelkileg nem viselem az egészet már. Sokszor felakartam adni,tomboltam magamban, elegem volt, nehéz volt nagyon munka mellett,meg ekkora nagy váltás mellett ezt végig vinni és ugye ahogy megmondtam: természetesen pont akkor kellett mindennek hirtelen összejönnie,mikor vizsgázom- tipikus, és nem én lennék :D 
Már nem figyel a nagy szem,és bármit csinálhatok,nem ránt vissza az,hogy tanulni kell :D 

Szóval most ha így összegzem, 4 hónap alatt megtörtént,hogy felmondtam,elköltöztem egy teljesen másik városba, összeköltöztünk Zolival,lett egy új munkahelyem, új embereket ismertem meg, megszereztem a szakképesítésemet.

Nagyon sajnálom akiknek elmaradtam a levelekkel,meg nem találkoztunk mostanában eleget,vagy egyáltalán... Egyszerűen sorrendet kellett állítani de ez most fontos volt. Igaz online voltam sokszor,meg tettem ki képeket,de ettől függetlenül online se voltam sokat.

Akik  kitartottak mellettem és velem voltak itt a vége felé a hisztimmel együtt,azoknak külön köszönöm! Meg akik támogattak a költözés közben ♥ Meglepődtem,mert főleg olyan emberektől jött támogatás,akikre nem számítottam,nem gondoltam volna. Akik meg a barátaim és még csak le se szartak ez idő alatt -pedig tudtak a helyzetemről-,hát nekik nem tudok mit mondani.

Viszont most jó,mert rengeteg tervem van,meg sok könyv vár rám olvasni,amikre már nagyon vágytam, illetve vár a bűntudat nélküli Skyrimezés, Simsezés, kockulás ♥