Oldalak

2019. június 16., vasárnap

It's a hard goth life

Igazából a történetem nem itt és most kezdődött. 
Viszont most úgy érzem, hogy valamennyit kiadok ebből mert tele vagyok gondolatokkal, tapasztalatokkal. Igazából én ezt az "életemet" eléggé elrejtem a nagyközönség elől- valójában én magam sem tudom ám, hogy miért, talán nincs is úgy különösebb oka.

Egyszerűen én nem akarok követendő példa lenni, nem hiszem, hogy bárkit is akarnék/ tudnék motiválni vagy bármi. Viszont azt hozzá kell tennem, hogy egy -most már- kedves ismerősöm miatt teszem végül ki ezt a bejegyzést.

Amióta az eszemet tudom én dagadt vagyok. Ezt ki kell mondani, és ami a legfontosabb, hogy meg is kellett tudnom élni, el kellett hinnem: a magasságomhoz képest túlsúlyban szenvedek.

Ez van. Rengeteg minden játszik játszott szerepet ebben. Nyafizhatnék, hogy most akkor genetika vagy nem genetika: nyilván az is, de az én hibám is- az életmódom hibája. Ezek karöltve eredményezték ezt nálam, a pár hónappal ezelőtti életemet, testemet. Az évek alatt felhalmozott szégyenem.

Pár éve már tisztában voltam vele mit szeretnék illetve eldöntöttem, hogy változtatni akarok. Felkerestem egy személyi edzőt még Pécsen, akivel szépen haladtunk, a hónapok folyamán jóba is lettünk nagyon; szerettem csinálni. Kicsit nevetséges a dolog -lévén, hogy nem is látszik- , de én szeretek mozogni. És nem csak a kezdeti lelkesedés beszél(t) belőlem, mert ez a dolog a mai napig tart.
Aztán ugye itt volt amiről korábban meséltem, hogy sajnos jött a költözés plusz mellette a záróvizsgám és minden a feje tetejére állt. Persze mindenki azt mondja, hogy arra van időd amire szánsz, de a prioritások megváltoztak akkoriban. Most ha azt veszem eltelt egy év és mondhatom, hogy megint van egy újrakezdésem folytatom ahol abbahagytam, ahol abba kellett(!!) hagynom.

Nem mondom, hogy nem próbálkoztam mikor frissen ide költöztünk Fehérvárra: örömködtem is, hogy van mellettünk egy fain nagy konditerem. Csak aztán hamar kiderült, hogy ez egy eléggé elit hely és akárhányszor mentem tele volt, minden foglalt volt, plusz rengetegszer lettem ott beteg és emellé drága is volt.
Frissen költözöttként sok mindent nem engedhettünk meg magunknak, pláne amiatt, hogy ugye (most már mondhatom:) idén utazunk Norvégiába és erre gyűjteni kellett! A sok betegeskedés miatt meg kihasználni se tudtam a bérletemet, így elegem lett nagyon; dühös voltam, sajnáltam magamat és persze mindenki más volt a hibás. Újra eltunyultam, stresszeltem rengeteget, idegbeteg voltam.

Nekem nem való a mozgás nélküli élet, de kiadás kiadások hátán és sose fért bele. Én úgy érzem, hogy egy harcoslélek vagyok (egyébként ne gondolja senki, hogy ez ilyen egozás akar lenni mert távol álljon tőlem, de van egy valós képem magamról és ahhoz ezt a kifejezést találtam a legtalálóbbnak; illetve ha már az élet ezt az utat dobta nekem, hogy mindenért küzdeni kell, akkor is találó), nem szeretek semmit feladni - csak már akkor ha reálisan belátom, hogy valami nem fog működni, de addig nem. S ez pont egy ilyen dolog az életemben.
Tudjátok nehéz és fárasztó, hogy ha az egész életed abból áll, hogy vasakarattal fogd magad vissza, míg mások nagykanállal élik az életet melletted. Oké, ez még olyan volt, hogy ment de az akarat is megtud törni. De a legnagyobb löketet az adta - bizony, ismétlem magam-, hogy elköltöztem.

Ne értse senki félre, nagyon szeretem az otthoniakat meg kényelmes is volt pénz szempontjából, de ott más világ volt: mindig kaja, "jaj egyél már",  más életmód és hát észre se vettem mit teszek, mert automatikus volt minden. Szóval az étkezésemre nem tudtam figyelni rendesen, sőt még a mai napig szerencsétlenkedek ezzel.
Szóval ebből a szempontból ez a legjobb ami történhetett, minden más szempontból szomorú és nehéz volt elszakadni.

A lényeg, hogy megmérgeltem magam tavaly ősszel és kerestem egy másik konditermet, ami szerencsémre viszonylag közel van, gyalog lazán megközelíthető és ugyanazok az árak vannak mint Pécsen voltak!  De akkor még aktuális volt ez, hogy kiadás kiadások hátán, így nehéz volt kihozni a dolgokat és megállapodtunk itthon abban, hogy nem karácsony előtt két perccel kezdek el oda járni, hanem az egész után.
Ez nem okozott problémát, mert a fokozatosság elve mellett vagyok: így eleinte, hogy vissza szokjak itthon kezdtem el csinálni a szokásos videóra a mozgást, meg csökkenteni kezdtem a felesleges étkezéseket, nassolásokat, de leginkább a rendszertelenségre próbáltam figyelni, hogy az csökkenjen. Rengeteget olvastam ezek után, mit mikor és hogyan érdemes; tanácsok, tippek, sőt még a mai napig olvasok ilyenekről, mindig tanul az ember valami újat.

Aztán idén volt alkalmunk év elején megnézni ezt az általam kiválasztott termet.  Úgy voltunk vele, hogy azért nézzük már meg mielőtt 100%-ra mondjuk, hogy ide fogok járni.
Ez sokkal kisebb hely volt mint az előző, így nem is járnak annyian ide, viszont teljesen hozta a Pécsi formát: hasonló gépek, kedves emberek (az előző helyen a tirpákság az alap), oda jutsz mindenhova ahova szeretnél, mindenki csinálja a dolgát. Szóval nekem elsőre irtó szimpatikus volt és ott akkor végleg eldöntöttem, hogy ezt a helyet választom.

De kezdeni ott én február közepe felé kezdtem csak, szóval nem rögtön év elején.  Az alapból olyan tré, mert akkor sokan mennek a hülye újévi fogadalmaik miatt. Ahh.😑
Szóval mondhatom, hogy nem most kezdtem vagy ahogy fentebb írtam nem itt kezdődik a történetem, ez csak a folytatás.

Régen is voltak ilyen posztjaim amiket azért írjam, hogy másokat is motiváljak magamon kívül; hogy más is csinálja így; illetve, hogy magamnak is bizonyítsak. Mostanra minden annyira megváltozott; alapból én nagyon sokat változtam az elmúlt időszakban, így a hozzáállásom, a mentalitásom, a személyiségem formálódott.

Már nem érdekel, hogy bárkinek is bizonyítsak- régen ennek a megszállottja voltam: mit gondolnak mások, mit fognak szólni, jaj kövessenek; nem érdekel, hogy mások szerint jó e így ahogy csinálom- én nem szeretném, hogy bárki is engem vegyen követendő példának, mert az megint plusz egy felelősség a vállamon, hogy akkor mindenkinek jó legyen, ráadásul mindenki egy külön test, külön egyéniséggel, külön igényekkel és ami nekem jó az nem biztos(sőt!!), hogy másnak is be fog válni, ez ennyire egyszerű;  nem érdekel, hogy minél gyorsabban fogyjak le- én is azok közé tartoztam aki azonnal akart eredményt és nem fogadta el, hogy rohadtul nem egy könnyen fogyó típus, sőt... , így meg csak csalódást éreztem sokszor; nem érdekel, hogy osszam az észt- nem akarok én okosabb lenni senkinél, nem is akarom az egészet jobban tudni, bőven elég ha a saját testemet ismerem és azt tudom ami neki  kell és ha meg is osztok ebből valamit, akkor az a személyemre szabott (akár eredmény, akár tunning).

Mondhatni mostanra mindent leszarok (elképzelhető ezért rejtettem el ezt az életemet, sőt nem is elrejtettem, hanem úgy éreztem, hogy nem pofázni kell róla, hanem csinálni 💪 ). Ez így nyers és tarthat bárki felelőtlennek, de amíg nekem jó, addig az úgy jó. Egy harcos léleknek csak a küzdelmek számítanak és azokat mi magunknak egyedül magányosan kell megélnünk. Nem számít ha elbukunk, mert annyiszor állunk fel ahányszor kell- itt vagyok ennyi idősen és az egész eddigi életem ebből állt, hogy siker és kudarc, teljesen hullámzóan. Illetve már maga a cél sem érdekel: nekem nincs kitűzött álomalakom, nem érdekel a bikini szezon, nincs időkorlát, nincs kiló meghatározás, nincs semmi.

Csak a megélt pillanat! Nekem ez számít. Utálom és imádom minden egyes percét az egésznek. Igen, nem fogok Nektek hazudni, ott van az utálat is. Tudjátok mint a Gyűrűk urában Gollam: utálta és imádta egyszerre a gyűrűt. Pontosan így érzek minden egyes pillanatban én is.
De csinálom, mert a lelkem és a testem is jól érzi magát ettől és minden egyes alkalommal felül múlom magam és ez kell a harcos léleknek; a fejlődés, az újabb és újabb küzdelmek.

Nem fogom magam centikben se mérni és a mérlegre is ritkán állok, mivel tisztában vagyok a testem változásával  és azzal is, hogy nem ugrik egyből le a mérleg 40 kilóra- nálam az amúgy is esélytelen és nincsenek irreális gondolataim.
Valahogy nincs ezekre a megerősítésekre szükségem állandóan. Ti jelenleg annyit láttok belőlem, hogy dagi vagyok. Igen ez így van. Viszont sok dolog van ami változott csak nem látványos (bár már anno megjegyezte a személyi edzőm is, hogy nem szívesen állna mögém ha rúgok 😂), viszont én nem sietek sehova.  Ha 2 évembe kerül, hogy elégedett legyek magammal akkor kivárom, ha 10 évembe kerül, akkor azt is. Ha elbukok oké, ha nyerek oké. Teljesen mindegy mert szeretem csinálni és ez évek óta tart.
Nem szeretnék leállni hosszabb időkre, az őrületbe kergetne.

Sajnos a harcos lélekhez nem jó párosítás a testem, ugyanis az immunrendszerem az egy katasztrófa- kicsit is nagyobb terhelés, legyengülés és egyből összeszedek valamit (ilyenkor meg bizony kimaradnak az edzések és mindenhogy megterhel ez engem).
Igazából itt kezdtem megismerkedni a különböző gyártók étrend kiegészítőivel és mélyedtem bele még jobban a témába, hogy a lehető legjobbat adjam a testemnek. Vitaminok: na ezek azok amikre nekem a legnagyobb szükségem van. Mozgás szegény életmód alatt nyilván elég az a mennyiség amit az ember megvett egy Herba-házban vagy üzletben, de ha aktívabb vagy akkor édes kevés.
Ezt mind saját káromon tapasztaltam meg természetesen😢 (többek között mikor extra magnézium hiány és kiszáradás kapott el és még az edzés közben fellépett az izomgörcs; valamint mikor másfél hétre kiütött valami nyafka betegség).

Természetesen  ezeket is fokozatosan vittem bele a minden napjaimba (bár van mikor simán elfelejtem a vitamint bevenni), illetve edzőknél kérdezősködtem a használatukról, fontosságukról.  Mindig tanul az ember újat és alapból így állok mindenhez. Ti tudtátok, hogy a testünk előbb emészti el az izmokat mint a felesleget?  Mert én nem.😌
Nyilván lehet mindenféle segítség nélkül fogyni,formálódni, akár testet építeni is- élő példa rá barátom, akinek nagyon szép izmai vannak és szimplán annyi volt a titok, hogy építőiparban dolgozott és emelgette a fene tudja hány száz kilós cserepeket egész nap, illetve rendben volt az étkezése.😂😂 Szóval mindent mindenhogyan meglehet oldani, ez találékonyság kérdése, illetve megint csak az ember alkata.

Örülök, hogy ma már mindenki kedvére válogathat a lehetőségek közül, így mindenki talál magának megfelelő motivációt.
Több embertől kapok pozitív visszajelzéseket és ezekért egyébként hálás vagyok, attól függetlenül, hogy fentebb írtam, hogy nem elvárás részemről. Az embernek mindig jól esik a pozitív megerősítés, de ennyi év kellett hozzá, hogy ne ez lendítsen csak előre.
De ettől függetlenül mindenkinek hálás vagyok aki egy kicsit is támogat ezen az "eltitkolt" utamon.

Rengeteg mindent tudnék még írni, de nem nagyon szeretném széthúzni ezt a bejegyzést. 💓

2019. február 22., péntek

Szuper nap egy távol élő barátnőmmel

Mindig is nagyon jellemző volt, hogy olyan barátnőket adott mellém az élet, akik természetesen a világ másik végén élnek.😂 Hát ugye miért ne?! Néha elgondolkodom, hogy vajon miért jó ez, mit kell ebből megtanulnom, hova kell fejlődnöm ezáltal?!
Nyilván türelmet és talán lojalitást.  Mondjuk ezek sose okoztak problémát nálam egy barátságban, ugyanis ezek a dolgok maguktól értetődőek voltak, így nem volt nehéz a távbarátságokat sem kezelni. Nyilván nem lóghatunk mindig együtt aminek sok rossz oldala van, de azért jó oldala is (nem unjuk meg egymást😂) plusz ott lappang egy nagyfokú várakozás a következő találkozás lehetőségéig.

Szerintem aki igazi jó barátnő, azzal nem okozhat problémát olyasmi mint a távolság- főleg egy modern világban. Ha a másik nem hajlandó ilyenekre, akkor az elgondolkodtató és hagy némi kivetnivalót maga után sajnos. Az ilyen kapcsolatok jóindulattal sem nevezhetőek barátságnak és ezt nekem is sajnos be kellett látnom.

A lényeg, hogy az a kevés jó barátnőm akik vannak mind messze élnek tőlem. A legtöbbjükhöz már közelebb kerültem, de ha valaki külföldre költözik /külföldön él, az már megbonyolítja a dolgokat.
Február elején egy ilyen barinőm látogatott haza és jött el hozzám is Írországból. Régóta tartjuk a kapcsolatot majd pár évvel ezelőtt sikerült egy pár órára összefutnunk először, aztán végre most egy egész napot eltöltöttünk együtt.

Sajnos csak egy nap volt, ők másnap utaztak haza, nekem meg az egyetlen szabadnapom a heten kb., de ez is valami. Nagyon vártam már, mert azért személyesen átbeszélni több évnyi dolgot azért kényelmesebb mint neten. 
Nagyon vegyes érzelmekkel voltam  egyébként; izgultam, mert mindig kicsit pánikba esek személyesen az emberektől,de itt "nehezítő" tényező volt, hogy jött a külföldi barátja és jaj mit fog gondolni?, jaj hogy érzik majd magukat? jaj nem ért majd szegény gyerek semmit, jaj beégek...,stb. Szóval az agyam pánikolt, de jó érzésű izgalom is volt bennem, mint amikor vár az ember egy fontos csomagot vagy koncertre készül. Ott volt bennem még a várakozás, a vissza számlálás, a félelem, hogy lehet lemondják, szóval rengeteg minden egyszerre.

De persze nem volt semmi; a találkozásunk pillanata annyira természetes volt, mint levegőt venni. Egyből jöttek a csacsogások, a nagy öröm és a félelmek csillapodtak.
Kaptam ajándékba egy csomó szuper és irtó klassz cuccot ♥, ami tökre szerencsés, mert  egyszerűbb volt így lehozni mint postázni. Mondjuk ezen meglepődtem, mert nem sok olyan kaliberű ember van, aki csak úgy odaadja a másiknak a márkás cuccait. Szóval minden tiszteletem az övé és nagyon köszönöm ♥

Úgy terveztük a napot, hogy megjönnek, átöltözünk és elmegyünk itt a környékre fotózni, közben csacsogunk.  Na ez nem volt ilyen egyszerű, mint ahogy elterveztük természetesen. 😆
Megjöttek és neki is álltunk a készülődésnek, bár előbb átnéztük amiket hozott nekem és kb. az arcom letudtam volna kaparni örömömben, de valahol az agyam mégis azon hitetlenkedett, hogy ez így wtf és why?!
Ajándékoztam én is már el ruhát, de valahogy mostanában csak rossz dolgok értek, aztán így nem vártam ilyen emberi kedvességet, de kellemesen csalódtam és a morálom is emelkedett.
Gondolkodtam, hogy ide tegyem e be a képeket a cuccokról, de végül úgy döntöttem, hogy kap egy külön posztot, mert nem kevés és most inkább a napunkról mesélnék.

Szóval átnéztük a ruhákat, amik az ágyra lettek ömlesztve és végül semmit nem találtunk meg utána, hisz minden fekete volt. 😆Ha ez nem lett volna elég, Lucia az ágyra borította a fehér sminket (vagy barnát?), ami persze királyul látszott a fekete lepedőn.😅 Ez olyan jellemző, de én olyan jókat nevettem, hogy nem igaz, hisz magamra ismertem teljesen. Mondtam is, hogy ne foglalkozzon ilyenekkel, hisz ki lehet mosni. "Jaj de hát Zoli mit fog gondolni.."  Na mint kiderült, ugyanezt mint én. 😂
Több óra után végre elkészültünk, aztán elindultunk. Jó volt mert tudott kocsit szerezni, így nem volt gond eljutni máshova; a gondot a behalt mobilnet és egy félreértés okozta.😪 Nagyon kellemetlen volt, de félreértett engem Zoli, én meg emiatt őt és végül full nem arra indultunk amerre kellett volna. 😞
De végülis ők sem egy ideges típusok  és úgy álltunk hozzá, hogy minden rosszban van valami jó: hát láttunk iszonyú szép helyeket a környéken. Igaz végül a célhoz nem jutottunk el sajnos, de találtunk egy régi -valószínűleg- orosz laktanyát, ahol egész sok hó volt még! ♥
Szóval végül szerencsénk lett. Hazafelé meg tudtuk az ő gps-üket használni, így a legrövidebb úton haza is értünk- igaz kicsit később mint tervezték.

Kisebb szerencsétlenségekkel ugyan, de jól alakult szerintem a nap és végülis beszélgettünk is egy tökre jót a kocsiban, meg lettek képeink és végre újra láttuk egymást. Én nagyon örültem nekik; szegény srácot( a párját)  sajnáltam, mert ő nem beszél magyarul, én meg annyira nem angolul és irtóra sajnáltam.😓 Ráadásul én zavarban vagyok az új emberektől és olyankor még magyarul se tudok mit mondani, nem hogy más nyelven. De megbeszéltük ha máskor jönnek, akkor már hosszabb időre és iszunk is valami lélekmelegítőt, így talán könnyebben kommunikálok, és természetesen bárhova megyünk Zoli vezet és ő is navigál. 😂

Sajnos mikor hazaértünk, akkor még kicsit beszélgettünk és menniük kellett. Nagyon várom már a következő alkalmat, hogy újra az országba járjanak. Megbeszéltük, hogy mi is meglátogatjuk őket, amint a helyzet engedi ♥
Nagyon kikapcsolt ez a nap, főleg mert mostanában nagyon stresszes vagyok.  Várom a következőt!

További képekért látogassatok el az instagram oldalamra, vagy a Facebook Nekromancica oldalára.

2019. február 7., csütörtök

Társadalmi elvárások #1

Azon már rég túl vagyunk, hogy tessék megfelelni a viselkedéseddel meg az öltözködéseddel a társadalmi normáknak. Legalábbis ezt én már rég le tudtam tenni. Főleg tini korban nagy ennek a hatása, mikor mindenhonnan ezzel bombáznak, meg akkor még kisebb az ember ellenállása és nehezebben érvényesíti az akaratát, így könnyebb az elnyomás meg a ráhatás.
De ezzel az én koromban (legalábbis aki lelkileg erre megérett) nem sokan foglalkoznak, már rég lerakták és éli mindenki úgy a kis életét, ahogy jó neki- úgy öltözködve ahogy akar.

De valójában nem is erről akarok beszélni, mert most kivételesen nem ez volt ami befészkelte magát a fejembe, hanem egy teljesen más dolog, ami mondhatni ugyanilyen elvárás, minthogy normálisan öltözködjek.
Ilyen többek között, hogy "ennyi idősen meg kellene házasodni".  Valóban feltűnt nekem is, hogy az ismerőseim nagy részénél ez történt, mert a facebook hírfolyam másról sem szól, csak a lánykérésekről, házassági képekről. Amivel persze semmi baj nincsen, mert ugye ez a "normális", ez az elvárás az emberektől, ezt szokták meg, ezt így is akarják.
De annyira feleslegesnek érzem, hogy másoknak is lenyomják ezt az egészet a torkán, szinte kötelező jelleggel, vagy ha más nem akkor nyomasszák vele az embert az állandó kérdésekkel úgy, hogy tényleg legbelül az elbizonytalanodás legyen a végén, a kételkedés önmagunkban és/vagy a másikban, hogy akkor nem is szeret eléggé. Közben ez egy marhaság.
Nem egyszer kérdezték a hozzátartozóimtól, hogy na házasság? Aztán úgy jön le az egész, hogy nekem nincs is jó kapcsolatom, biztos millió gond van, vagy hogy milyen gyerekek vagyunk még. Szinte lehet érezni ezt, meg mellé a szánalmat az emberek részéről.

Elhiheti mindenki, hogy nincsen semmi gond, hogy ennyi idősen én nem házasodtam meg, ugyanis azt tudni kell rólam (aki esetleg még nem tudta), hogy én ellenzem az egészet. Mármint nincs gondom azzal ha más csinálja, de a magam részéről nincs ilyen elvárás vagy távlati terv köszönöm. Amúgy is rengeteg szervezés, tervezés, idegeskedés és nem utolsó sorban rengeteg rengeteg pénz,.... aztán ha el akar az ember válni, még több pénz.
Biztos nagyon király dolog de nekem nem szükséges ilyen papír, ilyen formaság ahhoz, hogy megnyugtassam a lelkemet, hogy tudjam szeret a másik.
Mások nyomása, akarata miatt meg nem mennék ebbe az egészbe bele. Lehet évek múlva változik a véleményem erről, de jelenleg itt tartok és iszonyúan zavar, hogy erőltetni próbálják sokan és nem érdekli őket az, hogy én is tudok dönteni az életemről és nem kellenek hozzá ők.

 Szóval jelenleg ez az új kedvencem, a "mikor lesz már gyereked" kérdéssel kézen fogva. Szóval itt is a másik pontunk mert ugye hát ki nem maradhat a felhozatalból.  Napi szinten van elárasztva a közösségi média a sok gyerek képével, hogy ki milyen aranyos, cuki, vagy ott van az első fing, az első lépés, stb.
Halálos. 😪
Gonoszan hangzik, de a gyerekeket sem kedvelem és sosem éreztem vágyat arra, hogy nekem legyen sajátom. Gyerekkoromban vagy inkább tini koromban ugye azzal magyaráztam magamnak, hogy persze mert én magam is gyerek vagyok, majd biztos jön ez a pont.  Természetesen magamban kerestem a hibát, hogy miért lehet ez, mikor másnak 15 évesen is van és jaj de szereti. Aztán mellém fújt több olyan embert is a szél, akik ugyanúgy gyerek nem kedvelők voltak és rájöttem, hogy ez is normális. 💁

Egyenesen a falra mászok attól, mikor valakivel beszélgetek és más témája nincsen és kb. erről szól minden. Félreértés ne essék, nincs bajom ha valaki erről beszél, de NE állandóan. De az a túlárasztott nyálazás engem nagyon irritál. Sokan a háziállataikkal esnek így át a ló túloldalára és az sem jobb.
Illetve azt tudni kell, hogy van olyan ismerősöm akinek vannak gyerekei és van közte egész pici és teljesen jól elvagyok velük meg szeretem is őket, viszont nem voltak sztárolva őrült módon. 
A kisebbekkel semmit nem tudok kezdeni, a csecsemőket meg egészen csúnyának látom és nem tudom megérteni mi a szép benne- persze erre is az a duma, hogy "majd ha lesz sajátod, akkor nem így gondolod" , de köszi nem, amíg nem muszáj addig nem akarok. ✌
Ráadásul tudom, hogy mire felnő, nem lenne túl szép az élete. Most minek akarnék kínozni egy másik lelket a saját  önzőségem miatt? Már most szívás megélni és akkor neveld fel és ő is éljen meg utána. Na szóval nem hiszem,  hogy jó ötlet erre a világra.
Sok embernek szerintem el kellene fogadni, hogy nem mindenki való erre a szerepre és csak azért minden második embernek van, ne kelljen már kényszerből vállalni. Sőt szerintem tiszteletreméltó ha valaki felismeri a maga határait és nem hagyja magát belerángatni dolgokba csak azért, hogy a másik örüljön, meg a társadalom ne egy elfuserált aggszűznek nézze.

Kicsit komolyabb témákat feszegettem most. Természetesen ez mind általánosságban, az én szemszögemből. Ezzel nem kell egyetérteni és megérteni sem kell, de attól még így van jelenleg. Annak azért valahol örülök, hogy a modernebb társadalmunk nem kényszerít (egyenlőre) semmi ilyesmire.

Ezzel szemben viszont imádom az állatokat, főleg a cicákat így nagy valószínűséggel nevelni fogok valamilyen kis apróságot. 💗

2019. január 14., hétfő

Múltévi összefoglaló

Nem szeretnék nagy regényekbe kezdeni, csak pár kis gondolatot osztanék meg az elmúlt évemről, illetve az idei tervekről.  Ja, hát hosszú lett 😅

Jelenleg irtó beteg vagyok, mert ugye mivel mással is kezdődne az új év. Beteg emberek mindenütt, tinik akik nem öltöznek fel rendesen(szakadt farmerek), te meg elkapod és nem elég szenvedés munkába járni, de még a betegség is rájön plusz dolognak.
Ez már mondhatni hagyomány, mert mindig év elején jön ki rajtam- bár elképzelhető, hogy az év végi fáradtság ez, ami volt olyan kedves, hogy nem az ünnepi időszakot dúlta fel. Milyen nagylelkű. De reménykedem, hogy most túl leszek rajta és erre az évre kész.

A múlt évem egyébként nem volt olyan katasztrófa. Volt benne jó és rossz is, nagyobb jó dolgok, sok kicsi rossz.  De tényleg nem panaszkodhatom, mert nagy lépéseket tettünk.

Év elején sikerült Zolival össze költöznünk- de úgy, hogy mindketten függetlenedtünk a szülőktől. Ez azért eléggé nagy lépés (legalábbis nekem, Zoli nevében nem beszélhetek), mert a mai világunkban mást sem hallani, hogy az emberek 30-40 évesen is otthon élnek, mert lehetetlen az önfenntartás. Én is ellettem volna még otthon, de valahol jobb ez így, mert az ember így teljesen önmagáért felelős és nem szól bele senki, hozhatunk ténylegesen saját döntéseket anélkül, hogy minden jóindulattal valaki beleszóljon.

Ezzel egy időben szinte, teljesen önerőből találtam egy másik munkahelyet. Lehet, hogy hülyén hangzik meg nem kellene, hogy fontos legyen kiemelni azt, hogy önerőből, de nekem mégis az. Hiszen az eddigi munkáimat így vagy úgy, de a kapcsolataimnak köszönhettem. Itt viszont egy teljesen új közegbe csöppentem, új város, új emberek és senkit nem ismerek,  és mégis összejött egy munka, ami lényegében ugyanaz mint az előzőek. Aki esetleg nem tudná: felnőtt értelmileg sérült emberek egy lakóotthoni közösségben.

Pont költözés közben volt a záróvizsgám a suliban, szóval egy időben lett még egy szakmám; és ez is mikor máskor lenne, mint költözéskor, az új munkahelyre való beszokásomkor. A nagy vizsgámat már úgy tettem le, hogy Fehérváron laktunk és be kellett utaznom. Iszonyú időszak volt ez az egész, de sikerült és lett végre egy nagyobb fokú végzettségem is.

Újra tartom a kapcsolatot régebbi barátokkal, barátnőkkel. Most, hogy közelebb kerültem a fővároshoz sokkal jobbak az esélyeim utazni az ott élő ismerőseimhez, barátaimhoz. Most már csak egyetlen egy akadály van, hogy a munkám időbeosztása semmit nem enged. Erre igyekszem gyúrni ebben az évben, jobban beosztani az időmet.
De örülök, hogy újra kommunikálok pár emberrel- persze akivel nem lehet, azzal hiába próbálkozom, nem jutok előrébb és ilyenekre egy idő után elfogy a motiváció sajnos; nem lesz kedvem időt és energiát áldozni rájuk, mert ők sem veszik a fáradtságot, holott mindenkinek ugyanannyi ideig tart mint nekem.

Az egészséges életmódomnak most annyi. A legrosszabb dolog volt elhagyni a pécsi edzőtermet, ahova jártam. Itt Fehérváron minden 2×- 3× drágább sajnos és ez nagyon visszavetett több téren is. Erről egyébként tervezek írni, hogy milyennek látom ezt a várost.
A lényeg, hogy kondizni nem sokat tudtam járni, mert horror áron van a bérlet is, meg a napi díj is; itthon egy ideig működött a dolog, de sajnos megcsömörlöttem, meg változott a beosztásom időrendje és már borult minden, szóval szerencsétlenül alakult ez a része az életemnek. Plusz még az ünnepek... Mi egész végig utaztunk. Itt is kajálni, ott is kajálni (és muszáj mert különben "jaj ki kell dobni", és a pazarlást gyűlölöm), de közben 3-4 órát ül az ember egy helyen mert utazik.. Szóval katasztrófa volt.
Ezen a dolgon még változtatnom kell. Iszonyú nehéz ilyen munkarendben összeállítani  normális időbeosztást úgy, hogy pihenésre is jusson a 12 óra munka mellett. Egyenlőre minden évben kudarcot vallok ezen a téren, mert folyamat változás van, nincs rendszer és nem vagyok egy túl spontán ember.
Sajnos emiatt egy drasztikus változást találtam ki: más kondiba fogok járni. Ugye mi eddig együtt mentünk Zolival, mert itt van egy a seggünkbe, de kb. a legelitebb és nem jönnénk ki jól anyagilag. Így én kinéztem egy másikat, ahova buszozni kell, de árban olyan mint a pécsi és ide munka előtt és munka után is tudnék járni. Más módszert jelenleg nem látok.
Ha valaki esetleg dolgozik ilyen munkaidőben, megoszthatja velem a tapasztalatait (: Mindenesetre, ebben még ügyeskedni kell.

Danival szerencsére simán össze tudunk járni- igaz nem annyit mint mikor pécsi voltam, de azért idén tavaly is készültek fain sorozatok, bár nekünk jelenleg a lehetőségeink korlátozottak sajnos, mert nem tudok távolsági busszal annyi mindent cipelni 😆 Szóval erre is valami okosat ki kellene találni, hacsak le nem teszem a jogsit 😝😝 Ami nyilvánvaló, mert Zoli se hagy ezzel békén, bár én nem akarom.

Vettünk jegyet egy külföldi fesztiválra. Meg megvannak a repülőjegyek is, szóval menni fogunk idén a Midgardsblot fesztiválra augusztusban. Ez az amitől rettenetesen félek,- mert nem hogy norvégul nem tudok, de angolul se normálisan, viszont ami biztató, hogy ott senki nem tud rendesen angolul (videókban hallani), így nem olyan gáz ha össze vissza magyarázok majd, meg hát ász lapom Zoli, ő fain angolul-, viszont egy hatalmas álmom válik valóra, hogy eljutok Norvégiába ♥  Szeretnék majd sok sok beszámolóval hazatérni.

Sok minden egyéb dolog is volt, de most egyenlőre ennyit. Vannak dolgok amin változtatni kell, idővel minden  helyére kerül.

További képekért látogassatok el az instagram oldalamra, vagy a Facebook Nekromancica oldalára. 

2018. december 31., hétfő

Kellemes Ünnepeket!

Szeretnék mindenkinek utólag is nagyon Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánni minden kedves Követőmnek és Olvasómnak!


Nekem idén nagyon mozgalmas ünnepi és ünnep előtti időszakom volt, pihenni semmi esély nem volt természetesen- de nagyon élveztem. Jövőre szeretnék majd ezekről mesélni, meg azokról a témákról amiket megkezdtem de nem fejeztem be :D


További képekért látogassatok el az instagram oldalamra, vagy a Facebook Nekromancica oldalra. 

2018. november 28., szerda

Közös munkánk története Danival #1

Nagyon régóta tervben van egy ilyen jellegű írás, ahol szeretném elmesélni a kezdetektől a Danival való munkát, barátságot, kalandokat. Az utóbbi külön lesz véve, kapnak egy egy bejegyzést a kalandosabb esetek.

Rólam azt tudni kell, hogy nem vagyok az a 'csak úgy ráírok valakire' fajta ember, sőt ha erre készülök, akkor tényleg napokig, hónapokig rágódok rajta, hogy írjak e vagy sem, illetve ha igen, akkor mit és hogyan kellene. Tudom, nagyon túlbonyolítok mindent, de ezzel nekem kell megküzdeni az életemben.
Így történt, hogy egy akkori kedves barátnőm (kb. 1,5 éve, most jövőre lesz kettő) ajánlotta Dani oldalát, hogy nézzem meg mert szépen dolgozik és írjak neki. Hát húztam az időt, mert bár jó ötletnek tűnt, de hogy én írjak idegenekre?! Minek? Meg úgyis elhajt, főleg aki ennyire profi. Legalábbis ahogy elnéztem a képeit, nekem nagyon profinak tűnt és hát feltűnő volt az is, hogy nem dolgozott még extrém emberekkel- gondoltam 100% az elutasítás.

Talán egy hónap után rávettem magam, hogy jó akkor írok neki. Emlékszem ez egy nyári alkalom volt, de hamar kaptam is a választ, hogy térjünk vissza erre szeptemberben, mert ő most a Balatonon van. Hát mondom persze, legyen így. Mondanom se kell, hogy ezt elkönyveltem lerázásnak. Tudom nagyon negatív kép van bennem, de az emberek nagy része tényleg nem egyenes és simán leráznak ilyen szöveggel.

Szóval vártam szeptemberig. Nem keresett, szóval úgy voltam vele, hogy egy kérdést megér(októberig vártam), illetve kíváncsi voltam most milyen kifogás következik :D
Végül én égtem be, mert tényleg el akart jönni velem fotózni, csak tényleg voltak munkái. Szóval kicsit kínos volt, hogy nem hittem neki.

Végül eljött a megbeszélt nap, az első fotózás, az első közös munka... Sok minden futott át az agyamon, mert mégiscsak egy új ember, semmit nem tudok róla, mi van ha nem jön el?, idegesít?, perverz?, stb.
Szóval totális pánik kerülgetett, de mikor ott volt a pillanat, már nem számított. Teljes pozitív csalódás.
Nagyon aranyos embernek tűnt, akivel jókat lehetett beszélgetni, nyitott a világra, ismer egy csomó jó helyet, plusz pécsi.


Az első helyszínünk is Pécsen volt az István- aknánál. Anno Dórival is odajártunk, sőt a vizsgamunkáját is ott csináltuk- amiről régebben írtam is-, szóval az egy szuper hely.
Igazából Daniban nem csalódtam, mert tényleg érti amit csinál, nem csak össze vissza kattintgat és akkor majd csak lesz valami, hanem komolyan látja amit kell. Az első alkalommal zavarban voltam, mert ugye ott átöltözni, meg segítséget kérni egy két dologhoz, szóval nagyon kellemetlen volt, de később ez már nem okozott problémát, mert hihetetlen segítőkész is, nem fogja utána a fejedhez vágni!
Jól kihasználja a környezet adta lehetőségeket-pl. az első alkalommal a lemenő/ beszűrődő fényeket ügyesen elkapta- így adva egy szép hatást a képnek. Sok ilyen eset volt és igazából csodálom az ő kitartását, meg lelkesedését, hisz mindent megtesz egy jó képért.  Persze ez lenne a normális, ha már valaki ezt választotta hivatásnak. (:
Igazából ez a mentalitás megvan nálam is, bár csak  abban nyilvánult meg, hogy képes voltam bárhova felmászni, bemenni, stb. Ha már ennyivel is hozzájárulhatok, akkor megteszem. A legjobb amúgy ruhába helyszínt változtatni ám :D

Sok olyan eset volt, mikor ruhástól mentünk odébb és akkor végig cipelni minden cuccot, meg fogni a nagy szoknyát az ágas-bogas részeken... Nem egyszer akadtam bele a tüskékbe, vagy görcsölt be a lábam. A kedvenc esetem a téli időszak volt, mikor ugye be álltam egy pózba, de annyira hideg volt, hogy odafagytam vagy éppen mint egy alkoholistának, full piros volt az orrom, a kezem minden :D Nagyon jól állt. Télen amúgy is szuper lenge öltözékben fent lenni a Mecseken! Körülbelül 15, max 20, de akkor már éreztem, hogy az ízületeim, az idegek nem úgy reagálnak ahogy kellene, plusz fájtak is.

Daninak se volt egyszer sem jobb helyzete, mert ő meg kúszik-mászik fűben, sárban, hóban, porban, festékben, mindenben; felmászik, lemászik, idepakol, odapakol, stb. Szóval bőven több van emögött mint ami kívülről látszik. Egy-egy képért vért izzadunk, elázunk, szétfagyunk. De ez már csak ilyen, aki ezt az életet vállalta, ő tudja milyen is ez. Viszont én szeretem ezeket a kihívásokat, mert tudom, hogy a végeredmény jó lesz és megint alkottunk valami újat, valami szépet. Ha meg mégsem jött össze, akkor legközelebb jobban próbálkozunk.

Igaz most nehéz a helyzet mert én Fehérváron, ő meg Pécsett van- így számolni kell a leutazással és nem csak az van, hogy na beugrok a városba.
Viszont így is megéri, mert ő még ezek után sem mondott le rólam, aminek örülök. Az éveim során sokféle fajta embert ismertem meg, ezek között volt sok fotós- olyan is akit én kerestem meg, meg olyan (és ez van mondjuk többségben), akik engem kerestek. Ez számomra nagyon jól eső élmény, viszont sok csalódás volt ezekből. 
A nemtörődömség, a lemondás  nagyon általános jellemzői az embernek- így volt ez nálam is. Persze nem érdemes a múlton meg az ilyen embereken töprengeni, csak nehéz elengedni is.
Az előző fotós csajszim is kiköltözött külföldre, nyilván ez az első, mert a család, de őt is sokáig hiányoltam (még a mai napig beszélek róla).

De visszatérve az eredeti témához; nagyon örülök, hogy a sors így hozta s amíg Dani nem adja fel, hogy velem dolgozzon, addig nem érzem magam rosszul. Neki mindig van új ötlete, lelkes, várja a közös munkát és mindezeket annak ellenére, hogy legtöbbször tele van melóval és ugrál ide-oda. ♥
Az oldalát itt tudjátok megnézni. 

Szóval köszönöm  Neki! ♥

Mindig próbálunk valami újat hozni, valami szépet, szóval ha esetleg tetszik a munkánk, akkor támogassatok minket. 
Danitól időpontokat kérhettek az oldalán, vagy a facebook oldalán.
Nekem az instagram oldalamon találtok további képeket, illetve  a facebook Nekromancica oldalán. ♥

2018. november 26., hétfő

Az elmúlt hetekről

Nagyon gyorsan telik nekem ez az év, hihetetlen számomra, hogy már lassan itt az év vége. Nagyon sok mindenről szerettem volna írni mostanában, de mire ide kerülök, nincs se lelkierőm, se kedvem, plusz el is felejtem miről akartam.

Nagyon sokat dolgozom - legalábbis én így érzem és nagyon merül az elem.  Így semmi egyéb dologra nincs kedv. Ugyanez vonatkozik a levelekre is facebookon- próbálok oda is időt szakítani, de annyira nehéz leülni és csak arra koncentrálni, főleg, hogy tudom mennyi mindent kellene csinálni ahogy van egy kis szabadidőm.  Ne értse félre senki, nem panaszkodni vagyok itt, csak próbálok valami elérhető képet adni az el-el tűnéseimről.

De azért sok minden jó dolog történt itt közben, amiket inkább megéltem akkor és nem posztoltam azonnal. Viszont jó emlékek, így megosztom.

  • Például voltam otthon, megszeretgettem a macskánkat.♥  Jó, eredetileg fodrásznál voltam, levágattam a hajamat végreDe rájöttem, hogy nagyon hiányzik, hogy itt is legyen velünk egy szőrös kis gombóc, de albérletbe nem nagyon lehetséges- szóval várok. Pedig az embernek milyen jót tenne ♥

Annyira baba ♥

Annyira nem élvezte, hogy zaklatom ♥


  • Biztos észrevettétek, hogy lett egy kis design váltás. Nagyon hamar elszoktam unni a blog kinézetét meg hamar nem érzem magaménak, így jött az ötlet, hogy ideje váltani. Szerencsére van egy emberem akinek ez kapóra is jön, mert használhatja itt a tudását- így mindenkinek jól jön ez, köszönöm neki!
    Ezt a sötét hangulatot jobban magaménak érzem jelenleg; kicsit amolyan darkos, vámpíros feeling. Remélem minden jól működik.



  • Pár hete tartottunk egy kis kiruccanást; húgom felutazott hozzánk és hárman felmentünk Pestre. Benéztünk a Rockpincébe, ahol persze nem tudtam semmit vásárolni, mert más miatt mentem, de boldog voltam, hogy így átalakították a boltot, nagyon jól sikerült és egész tágas lett. Kicsit mosolyogtam, amikor kislányok voltak ott anyuval és válogatták a ruhákat; az egyik anyuka meg mondta a kislányának, hogy nem kell annyira gothnak lenni, hogy denevéreket kakilj. Szóval bölcs tanácsok is repkedtek.

    Kicsit úgy visszaidézte a régi időket, mikor én vásároltam anyával (igaz turkálókban, mert akkoriban nem jöhettem ilyen boltokba, nem is nagyon voltak).
    Nagyon kifogtuk a dolgokat, mert pont Joy napok voltak, mi meg a Westendbe mentünk és ezzel kb a halálos ítéletünket írtuk alá. Undorító volt,  nem lehetett megmozdulni, elférni. Rengeteg ember mindenfelé.

    A Nyx-be muszáj volt bemennem mert tavaly voltam ott utoljára, mikor a megnyitó volt (erről írtam is), aztán most fogytam ki kb. mindenből, így most sikerült vennem folyékony alapozót és por fixálót (szerencsém volt, mert az üzlet szülinapja (??) volt és mindenre volt akció).
    Rengeteg üzletet végig jártunk, de sehol semmi jót nem találtunk, így tovább mentünk. 



  • Zoli mindenképp megszerette volna nézni a Barcraft nevű helyet, szóval oda vitt az utunk. Zseniális egy kocka hely, imádtam. Pontosabban ilyen filmes és kocka hely, kocsma,játékterem. Persze tele volt, így beültünk egy kis terembe, ahol játszottak VR-on, majd átmentünk egy helyre ahol társasoztak, de ott volt a pult ♥ Sokféle koktél, ital, rágcsálnivaló volt filmes nevekkel- haláli.

    Hárman sokfélét rendeltünk, többek között "The cow level is a lie",  "Sauron Szeme" , "Dexter",stb. Nagyon jópofák voltak és valóban azt kaptad ami az itallapon volt kép és leírás.
    Mondtam Zolinak, hogy szeretnék majd máskor is jönni, mert hangulatos.

The Cow level is a lie

A közelebbitől a távolabbiig: Dexter, Stimpack, Sauron szeme ♥

A fecskendős nagyon para volt, de imádtam. Bár nagyon édes volt szerintem.


  • Pár hét múlva meg találkoztam egy régi jó barátnőmmel, sokat beszélgettünk, shopiztunk (így találtam egy fain ajándékot még Zolinak), mi is ajándékot cseréltünk- szóval az idei első ajándékom megvan és nem nyithatom ki :D Ilyenkor van feladva a lecke kérem szépen :D 



  • Volt pár rendelésem is a pár hónap alatt- ezekről később mesélek; illetve pár fotózásra összefutottunk Danival- valamiért még mindig ő az egyetlen olyan ember akinek számítok ilyen téren, aki készül a fotózásokra komolyan, aki keres miatt és nem úgy van vele, hogy "lesz ami lesz majd meglátjuk", aki sokáig dolgozik, hogy a kép olyan legyen amilyen mindkettőnknek megfelel. 
    Ahogy látom sajnos sok fotósnál ezek nem alap dolog és ez a beleszarok stílus jelen van minden 3. fotósnál és nem értem miért. Később tervezek erről is mesélni- mármint a kalandjainkról, meg a mögötte meghúzódó bénázásokról ^^ 



  • Dekorálgatjuk a házat is, amennyire az itteni lehetőségeink engedi. Végre csináltunk egy pókhálós dekort; hozzám került egy újabb csodás koponya, amit úgy találtak nekem egy építkezésen ♥ 



  • Közben szépen készülünk a karácsonyra. Igazából én november eleje óta. Most kicsit nehezebb lesz a helyzet, mert külön városban vagyunk és az egyikünk családja a térkép egyik oldalán, a másikunké a másik oldalán... Szóval ezt oldd meg.

    A lényeg, hogy sok kompromisszum és utazás vár ránk, így muszáj volt hamar készülődni. Nem értem azokat az embereket akik rinyálnak, hogy október végén és november elején már karácsonyi dolgok mennek. De hisz muszáj. Nem mindenki last minute-es,  így nekik is van lehetőség szép apránként vásárolni, főleg, hogy karácsonyig október után már csak két fizetés van, ebből kell gazdálkodni.
    Én örülök, mert így vagy úgy de nagyjából összejött mindenkinek amit akartunk- egy két ember van vissza már csak. De a legjobban azt várom, hogy nyugi legyen egy pár napig, a családdal. 
    Természetesen a legjobb móka, hogy van pár ember, akinek ilyenkor van a szülinapja... Kiakasztó. ^^' De az is lassan összeáll. 



  • Közben két ember felkért, hogy segítsek a termékeiket árulni, ami megtiszteltetés és jól esett, hogy rám gondoltak először. Így minden tőlem telhetőt megteszek, ahogy időm engedi ♥


Szóval megy az élet rendesen, de ez az oka a sok sok kimaradásomnak, nem mindig tudok online élni meg igazából nem is akarok. Bejegyzéseket természetesen írok még idén (remélhetőleg ^^') , ez most csak egy kisebb összefoglaló Nektek is meg igazából magamnak is.

További képekért látogassatok el az instagram oldalamra, vagy a facebook Nekromancica oldalára. ♥