Oldalak

2020. július 9., csütörtök

Fény és Sötétség

Bűn és ártatlanság; Jó és Rossz; Fekete és Fehér;

Rengeteg ellentétet lehetne felsorolni hiszen nagyon sok létezik, amit sokszor az emberek nem kedvelnek és mégis ami felett nem lehet elsiklani, az ami közös bennük, hogy nem létezik egyik a másik nélkül (szokták mondani). Erre a témára építettünk barátnőmmel, mikor életünk első közös fotózását összehoztuk.

Régóta terveztük már - még bőven karantén előtt, - aztán végre júniusban összejött. Eredetileg csak egy sima csajos hétvége lett volna, de barátnőm felajánlotta, hogy lejönnek értem (Nyírjesből 😌 először azt hittem viccelnek ♥ ), így akkor már úgy voltunk vele, hogy miért ne ugorhatunk bele egy közös, régóta dédelgetett projektbe?! Lehetőség volt sok cuccot felvinnem, így miért ne?
Azóta persze hatszáz millió másik ötletünk van közös fotókra😂, szóval ez csak a kezdet volt (remélhetőleg) ♥

 Rövidke sztorit mutatnak be a képek, pár gondolattal.

A sötétség eljő, megkörnyékez.. 
Körülötted marad, árnyékod lesz...

Megérzed.
Hatalmába kerít, fojtogat, bekúszik az életedbe.

Félsz, menekülsz, elbújnál de nem lehet, mert megtalál..

Majd kíváncsivá tesz..
.. megbűvöl..
.. elfogadod..
Végül eggyé váltok, összeolvadtok.
♥ Teljessé válsz. Rájössz, hogy  Ő Te vagy. ♥


Nagyon élveztem minden percét, nem hittem, hogy  ilyen természetesen  és lendületesen működik köztünk a "munka" - főleg, hogy Asfald fotózott minket (amiért utólag is ezer hála 🙏 ), Barkash férje; aztán izgultam az elején (az első két másodpercben csak szerencsére😂 ), mert vele nem dolgoztam még soha, aztán az idegenek (idegen fotósmunka)  eleinte parát keltenek bennem, végül tökre nem is érdekelt, hiszen eléggé elszórakoztuk az egészet, meg nem ment ez vérre. 
Nem volt egyébként ez a téma konkrétan betervezve, teljesen magától jött és a végén így állt össze. Nagyjából tudtuk mit akarunk, de mivel semmi pontosat nem beszéltünk össze, így csak megtörtént.

Természetesen mocskos meleg volt és mire elkészültünk a ruhával a smink lefolyt 😂😂 Szóval élmény volt. ♥

Egy másik fontos dolog ami azon a hétvégén történt: meglett az új tetkóm ♥ Barkash korábban elvállalta, hogy az agyamból kipattant hülyeséget megvalósítja. Mellkasra terveztem és rettenetesen féltem tőle, viszont semmi nem volt. Szólt a fain zene, tudtam, hogy lesznek rajtam rúnák, jókat dumáltunk közben, így mi más kellett volna még?! 
Nem mondom, hogy élveztem😌😌, de azt igen, hogy megérte 😎 Büszke vagyok a bőrömre, ugyanis nem volt vele semmi gond se közben, se utána és a gyógyulás is hamar ment.

Hálás vagyok a munkáért, a testem reakcióiért, és boldog vagyok - sőt büszke-, hogy egy nagyszerű tehetség alkotását viszem magammal majd a sírba ♥