Oldalak

2015. március 18., szerda

Filmélmények

Az elmúlt hetekben volt jó pár film amiket elkezdtem megnézni. Megpróbálom nagyjából összeszedni amiket letöltöttem és amik tetszettek is.
Egy ideje folyamatosan zombi apokalipszissel álmodok,ami nem tudom honnan ered,hisz sose néztem zombis filmeket és aki ismer azt tudja hogy annyira nem is szeretem őket,mert nekem para.  Aztán több napon keresztül állandóan ezzel álmodtam,így gondoltam letöltöm a jó zombis filmeket  és megnézem őket,hátha kielégül a lelkivilágom ezen része :D

Z világháború
"Egy átlagos nap Gerry Lane, az egykori ENSZ-alkalmazott a családjával araszol a csúcsforgalomban. Hamarosan arra lesz figyelmes, hogy az emberek egymásra támadnak. A városban kitör a káosz, kiderül, hogy halálos járvány ütötte fel a fejét, ami harapás útján terjed. A globális méretűvé váló zombijárvány azzal fenyeget, hogy elpusztítja az emberiséget. Miután Lane biztonságba helyezi családját, a munkájához visszatérve azon dolgozik, hogy megtalálja a járvány forrását, és megállítsa a terjedését." - forrás 

Nem most látom először ezt a filmet,de ez az egyik olyan ami szerintem nagyon jól sikerült a maga kategóriájában! Nem kedvelem annyira a zombis marhaságokat,de erre azt lehet mondani,hogy iszonyú ötletes; jók a karakterek, jó a sztori, és a látványvilág is. 
Nagyon ajánlom azoknak is akik nem szeretik az ilyen kategóriás filmeket,mert ez igényesen lett megcsinálva, és nem tudom kit izgat,de Brad Pitté a főszerep :D 


Resident Evil (1-5)
 "Valami szörnyűség lappang a Kaptárban, egy óriási, földalatti genetikai kísérleti üzemben, ahol halálos vírus üti fel a fejét. Válaszlépésként a Vörös Királynő - azaz a Kaptárt irányító óriási szuper komputer - szigorú zárlatot rendel el, nehogy a vírus kiszabaduljon. Ezzel az intézkedéssel egyúttal az összes bent rekedt dolgozót is halálra ítéli. Alice és Rain feladata, hogy kommandós társaik élén izolálják a vírust, a team azonban hamarosan érdekes felfedezést tesz: a dolgozók valójában igazán nem is halottak. Ők most a kielégíthetetlen étvágyú, ragadozó Nem-Holtak, akik a Kaptárban ólálkodnak."-további infókért katt

Az összes többi rész ugyanerről szól,csak más helyszíneken,más szereplőkkel,más feladattal -de ugyanazzal a főszereplővel.  
Ez az a film,aminknek az első részét mindenki ismeri,de senki nem tudja hol tart a film,mert annyi része van. Legalábbis én mint aki nem kedvelem annyira az ilyen témájú filmeket,fingom nem volt ,hogy merre hány méter... Aztán nagy nehezen letöltögettem a részeket-és bár volt kavarodás rendesen- azért sikerült végig nézni az összes részt,kivéve az utolsót. Az lemaradt és nem is bánom annyira,mert rossz szokásom,hogy az ilyen sorozat filmeknek nem nézem meg az utolsó részét,mert nem akarom,hogy vége legyen a történetnek. Sajnos sok filmmel és sorozattal vagyok így.
Amúgy nem rossz a film: nagyon megszerettem a főhősnőnket- igazi szuper-women karakter típus nekem; olyan akire gyerekként simán felnéznék. Persze lehet hogy valakinek túlzás a karakter,mert tényleg mindenhonnan kimenti magát,mindig győz, mindig ő a legerősebb,és minden körülötte forog- de valahogy nekem nagyon bejön az egész; nem mellesleg meg ő a főszereplő,akivel a sok rossz dolog történik. Nekem igazi példaképszerűvé nőtte ki magát ez a harcos figura,pedig nem szeretek rajongani senkiért. 
Az első pár részt nagyon sokszor láttam,de azért végig néztem újra őket,hogy értelmet nyerjenek a még nem látott részek is. Azoknak merem ajánlani akik szeretik,ha egy sztorit nagyon széthúznak. 


Harry Potter (1-7)
 "A Harry Potter hét kötetből álló, fantasy műfajú regénysorozat. Szerzője J. K. Rowling. A sorozat főhőse egy kamasz varázsló, Harry Potter, és az ő barátai, Ron Weasley és Hermione Granger, akik a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola tanulói. A történet arról szól, miként próbálja meg Harry legyőzni a gonosz varázslót, Voldemort Nagyurat, aki megölte Harry szüleit és megpróbálja meghódítani a varázslóvilágot, s leigázni a varázstalan embereket, a muglikat." - továbbá információért katt  

Sorrend
Bölcsek köve
Titkok kamrája
Az azkabani fogoly
A tűz serlege
A főnix rendje
A félvér herceg ♥
A halál ereklyéi I.
A halál ereklyéi II.

Szerintem nincs olyan ember,akinek ezeket a filmeket be kéne mutatni! Aki valamennyire is jártas a filmes világban,a fantasy világban annak ez kötelező. 
A könyveket készülöm elolvasni,de egyenlőre van pár másik amit be kell szereznem,de utána neki fekszem ezeknek is. A filmet nem is említem,mert szemtelenül sokszor láttam elejétől a végéig. Jelenleg újra néztem őket megint és már csak az utolsó rész második fele van vissza-mert ugye nem akarom,hogy vége legyen.
Elgondolkodtam azon,hogy mostanában mért nem jönnek össze ilyen filmek? Mert ezek mind akkor jöttek ki,mikor még fiatalabb voltam,pedig olyan jó lett volna ezeket moziban megnézni. Egyedül a két utolsó részt tudtam elcsípni moziban; A Gyűrűk ura ugyanez: mekkora lett volna már moziban nézni?! Mért kell mindenről lemaradnom ami jó?!
Manapság meg kiszúrják olyannal a szemünket,mint az Annabelle ami nekem eget verően nagy csalódás volt és nem hiszem hogy elmegyek bármire is a mozikba- ja,de nincs is semmi jó soha! 


De visszatérve a Potterhez; imádom a zenéjét-ami az első résztől kezdve szól és végig jelen van az összes részben. A történet csodás-csak azt sajnálom,hogy vannak dolgok amik ki vannak fejtve a könyvbe,a filmbe meg csak beletették és nem érti a néző,hogy hogyan (spoiler- gondolok itt az utolsó részek felé,mikor Potter egyfolytában azt a tükör darabot lesi.... Na annál nem tudni hogy került a filmbe,mégis totál természetességgel ott van- gondolom a könyvben rendesen benne van; EZ).

Szeretem a karakter fejlődésüket és a színészi játékukat; azt ahogy az egész történet a vidám és kedves hangulatból a sötét és fájdalmas,drámai hangulatba fordul szép lassan ahogy haladunk a vége felé; az érzések,az emlékek fájdalmai,a sok csalódás tökéletesen átjönnek. 
Van egy két színész aki nagyon tud és érti a dolgát. Vicces amúgy,hogy mikor gyerek voltam,akkor hogy rajongtam egy kettő szereplőért, mert "jaj de helyes".  Így vissza gondolta nagyon tré voltam,de hát ilyen a gyerek/tini kor. Akkori nagy kedvencem a Draco Malfoy-t alakító Tom Felton volt- valamiért nagy volt a szerelem felé.  Azóta persze nem így szemlélem a karaktereket és színészeket,viszont az ő szerepköre is jól érzékelhető. Tetszik,hogy végig ugyanolyan görény mint az első részbe (gyerekes gonoszkodás, később rossz indulat),aztán hirtelen jön ez a komorsága az utolsó résuekre,mikor megbízzák a feladattal. 
A Hermionet alakító Emma Watsont is kedveltem a filmben,mert dacára annak,hogy lenézi mindenki a mugli származása miatt,igenis okos. Néha kicsit túl szent volt a karaktere,de ettől még szerethető. A Ronnal való viszonyuk (Rupert Grint) kialakulása valami katasztrófa és nem is tetszett sokszor a srác viselkedése és hogy ennyire nem értelmezte a jeleket. De Ron és Harry is szerethető karakterek és tetszik,hogy a film végéig mind a hárman együtt vannak.
De nekem a legnagyobb kedvencem a Pitont alakító Alan Rickman. Annyira bírom ezt a karaktert is: iszonyú bunkó módon tud viselkedni és a legjobb,hogy az egész film alatt rávetítenek minden rosszat és totál elhitetik a nézővel,hogy egy romlott,hazug és áruló ember. Amikor megpofozza Harryt és Ront,meg mikor beszólogat, az nagyon ott van. De a legjobb jelenet a vége,mikor az emlékeit megnézhetjük. Emlékszem moziban láttam és hát kész voltak az érzelmeim tőle; sajnáltam nagyon ,de persze ez volt a cél gondolom ezzel a fordulattal. 
Ami nekem néha furcsa,hogy mikor romantikus,kosztümös filmeket nézek, és benne van Alan Rickman. Egyszerűen ki voltam mikor megláttam az egyik ilyen filmben,és ahogy eljátszotta a hős szerelmes szerepét én sírva nevettem néha. Nagyon szeretem ezt a színészt ♥
Természetesen a többi karakter is hozzám nőtt,főleg Bellatrix (Helena Bonham Carter) -bár itt is inkább a színésznőt imádom.
Volt egy két dolog,amiken azért nevettem,mert néha olyan WTF kategória volt. Például (spoiler),mikor megölik
Dumbledore-t és beszélget Harry és Hermione a kilátónál a továbbiakról,hogy merre induljanak, aztán egyszer csak Hermione benyom egy ilyet,hogy "Ron nem bánja ha te és Jinny; csak ne smároljatok előtte"  Ezen így benéztem rendesen,hogy ez most hogyan jön ide,minek hozta fel..meg tökre jó,hogy épp gyászolnak és terveznik a lelépést...aztán jön egy ilyennel. 
Vagy ott az a rész,mikor Malfoy állandóan a volt-nincs szekrényhez járkál, és akárhányszor leveszi róla azt a leplet,az állandóan poros. Ennyi ráncigálástól annak nem kéne már porolnia :D  Jó tudom,ezek ilyen apróságok,de néha elgondolkodom,hogy  ezt minek- ja meg túl sokszor láttam a részeket ^^ Egyébként sok ilyen észrevételem volt -de nem irkáltam fel őket és csak ennyi maradt meg.  
Viszont nem rizsázok róla többet; egy a lényeg: iszonyú jó volt! Az elejétől a végéig! Mindenkinek kötelező olvasmánynak bevezetném és a filmet is minimum 2× meg kellene nézni :D  Bocsánat fanatikus vagyok és most jelenleg HP lázban égek ^^ ♥

Ti láttátok bármelyiket is ezek közül?♥
Ha igen,melyik tetszett?

8 megjegyzés:

  1. Alan Rickmant imádom. Mondjuk, nem Pitonként lett a szívem csücske, hanem Metatronként (Dogma című film).
    A Z világháború tetszett, pedig nem vagyok oda a zombis filmekért, ráadásul, azt 3D-ben néztük. :S
    A Resident Evilből csak a 3. és 4. rész nem tetszik, túl hamar ellőtték a Föld elsivatagosodását szerintem, de az 5. megint jó lett.
    A HP-nak meg egy része nem tetszik, a Félvér herceg. Olyan béna lett az egész, és a kedvenc a 4. rész. :)
    A sötétebb karakterek közül, szintén Helena az egyik favorit, a másik meg a Lucius Malfoy-t alakító Jason Isaacs.
    No, befejeztem a pofázást. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nee,ne fejezd be -minden érdekel :D
      No Alan nekem Brandon ezredesként lett a nagy szerelmem (értelem és érzelem)- mindig olyan szerencsétlen szerepeket kap ♥ ;de pont valamelyik nap nézegettem ezt a Dogma című filmet és nem mertem letölteni,mert féltem, hogy valami gagyi. De ezek szerint te láttad; érdemes megnézni? (:

      Kemény lehetett 3Dben :O Azért én úgyis simán bevállalnám :D

      Én még keverem a kaptár részeket :D :D De nekem első nézésre tetszett: lehet ha még megnézném újra őket 100×,akkor már találnék benne gagyi dolgokat.
      Mi a baj a félvér herceggel? Melyik része nem jött be?
      A Malfoyok nagyon helyesek :D

      Törlés
  2. A world war Z nagyon jó volt, én azóta többször is megnéztem :) A Harry Potter meg örök kedvenc filmben és könyvben is, bár azért a könyv sokkal jobb élmény, meg hát más is, de nem baj, ez így jó :) Én anno alig bírtam magammal, hogy mikor jelennek már meg az új HP könyvek, elsőkként csaptam le rájuk a boltokban, anyukám alig bírt féken tartani :D Amúgy nekem is Piton a kedvencem - egy teszt alapján jellemileg ő lennék XD Utána viszont Dumbledore és Hagrid jön. Amúgy a hatodik rész olyan katyvasz lett, nagyon erőltették ezeket a tini esetlenkedéseket, pedig sokkal komolyabb dolgokra kellett volna fektetni a hangsúlyt. Azért az utolsó két rész méltón zárta le a szériát, de titkon reménykedem benne, hogy talán még lesz folytatása a sztorinak :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja én azóta most néztem meg először a Z háborút,de még mindig nagyon jó (:
      Hát én is sajnálom,hogy akkoriban nem kezdtem el gyűjteni a könyveket ,mert így most eléggé szívás lesz elolvasni,meg beszerezni. De nem baj,mert legalább lesz életcélom. :P
      Azokat a tini bénázásokat én se értékeltem annyira-de hát biztos volt oka,hogy beletették.
      Igen az utolsó részek azok nem semmik- és ha visszagondolsz az első részre,akkor annyira komor és fájdalmas a vége,hogy hú kiráz a hideg (:
      Hát be kell vallanom,én is titkon reménykedem a folytatásba- hátha (:

      Törlés
  3. Harry Potter az életem, bár szerintem az egész generációnkat meghatározta...a főszereplők nagyjával egy időben nőttem fel, annyira jó volt. Egyetlen fájdalmam, hogy sok kedvencem meghalt, de hát ilyen a háború...Siriust annyira meggyászoltam, talán az ő elvesztése volt a legtragikusabb :( Nekem Rupert Grint a nagy szerelmem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen igen,anyum is ezt mondta hogy lényegében egy idős vagyok a szereplőkkel- szóval így izgi végig nézni (: De meg azt hozzá kell tenni hogy jó színészek,mert azóta többükkel összefutottam más filmben. (:
      Siriust én is sajnáltam,de kb. mindenkit.
      Jéj, végre valami újdonság is :D Nem gondoltam,hogy pont Rupert a kedvenced - ő olyan vicces karakter volt :D

      Törlés
  4. Nem vagyok egy nagy zombi fan, de a Z világháborút nagyon szeretem. Szerintem kb ez az egyetlen zombis film, amiről ezt el tudom mondani (ez pedig nálam nagy szó, mert a hideg ráz tőlük. :D ).

    A Resident Evilnek talán az összes részét láttam, de még ennek ellenére is képtelen vagyok követni. :D Azt hiszem már az elsőnél elvesztettem a fonalat. Valószínűleg nem fog sosem a kedvenceim közé tartozni, de remélem ez bocsánatos bűn. Azért igyekszem nem kritizálni, mert azt nem illik. :P (még mindig nem szeretem a zombikat!! )

    A Harry Potternek mind a 8 részét láttam többször is, és imádom! A kedvencem a 3. rész. Egyedül a Tűz serlegével van problémám, annyira nem tudott meggyőzni. Bár valószínűnek tartom, hogy ez azért, van, mert a filmben nem tudták olyan jól visszaadni a történetet, mint a könyvben. Szerintem akkor lett volna igazán jó, ha ugyan úgy ketté bontják, mint a Halál ereklyéivel csinálták, de ez csak az én véleményem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is ezt mondom,hogy nem zombi fan létemre megszerettem a filmet nagyon- és még jól is sikerült. Meg a másik ilyen a 28 nappal később és a Legenda vagyok című filmek. Ezek még amik szerintem nem esnek túlzásba és jó a sztori.

      A resident evilt én is az évszámok alapján rendezem sorrendbe,de igazából talán a 3.-4. részig jó,a többi mint a problémát okozó cégről szól inkább-ergo sok sok akció,lövöldözés,menő beállás. Történet meg igazából már nincsen- ezeket feleslegesnek is tartottam,de ahogy elnéztem az utolsó részt,lesz még folytatás :/

      Ja hát a Potter könyvek nyilván sokkal jobbak mint a film,de szerintem ahhoz képest is zseniális lett a rendezés. A 4. rész nem tudom mennyire hosszú könyvben,de szerintem így egybe is érthető volt (: Az utolsó részek lettek érdekesek,de azt írtam a bejegyzésben.

      Törlés