Oldalak

2016. május 9., hétfő

Csodálatos csatornák- Csodálatos műsorokkal

Régebben volt egy bejegyzésem,ahol szerintem megemlítettem már ezt,hogy van egy két tv csatorna,aminek rettenetesen idióta műsorai vannak. Ez a TLC nekem csak pár éve van meg és az elején annyira remek műsorok voltak rajta reklám nélkül(!!), hogy megszoktam az állandó nézését.
Azóta természetesen ez is egy hulladék lett,tele értelmetlenebbnél értelmetlenebb műsorokkal,mint pl. az "Amcsi cigány lányok",meg a "Bazi nagy roma lagzik" ,amik másról nem szólnak mint,hogy a romák balhéznak, illetve ott van a százféle nemzetiségű "Mondj igent a ruhára" műsor, amitől már herótom van mert mindegyik ugyanarról szól csak az egyik lengyeleknél,a másik az angoloknál.
Ami viszont nálam kivitte a biztosítékot egyik nap,az a "Toddlers and Tiaras" nevű rettenetesen bicskanyitogató műsor.
Aki nem ismerné,annak annyit,hogy ez ilyen gyerek szépségverseny. Alapesetben nem lenne baj ezekkel,mert még azt mondaná az ember,hogy jaj de kis aranyos,hogy kislányok megmutatják magukat és jól érzik magukat. Aha,csak nem ebben a műsorban,ahol a versenyek alap követelménye a kislányok sminkelése,barnítása,fogpótlása,műhajazása és műmosoly erőltetése. Nem mondom,voltak olyan részek amik aranyosak voltak és szülő is meg gyerek is nagyon normális kategóriába tartozott,csak sajnos a műsor 90%ban nem ilyen eseteket mutat be,hanem ahol balhé van (tudom kell a nézettség; én már nem támogatom!).
(forrás google)
Rengeteg sebből vérzik az egész. Ott van rögtön a gyerek és szülő kapcsolat. Az ilyen szépségversenyeken részt vevő kislányok rendszerint úgy beszélnek a szüleikkel,mint egy darab szarral , szófogadatlanok,hisztisek, és mindezt a szülő hagyja,mert hát "anyuci virágszála" meg teljesítsél jól a versenyen.
Én nem vagyok szülő,de valahogy ez a fajta gyereknevelés (mert igenis az, ugyanis a gyerek a megerősítésekből kap visszajelzést és eszerint dönti el,hogy mi helyes és mi nem, mit szabad és mit nem) nagyon nem vezet jóra,hiszen játszunk el a gondolattal: milyen felnőtt lesz az ilyen? Az a tipikus hisztis vagyok és mindent kisírok fajta,akinek az arcát egy ütéssel bevernéd.  A ráhagyás,meg a gyerek általi elnyomás sose megoldás,de ezek a szülők nagyon ostobák és csak azért,hogy a gyerek jól teljesítsen ,meg egyáltalán "méltóztasson" részt venni a versenyen rájuk hagynak mindent. Valamelyik részben,a gyerek folyamatosan azt kiabálta,hogy ő most ki akar menni bogarat és kukacot ölni,az anyja meg teljes mértékben támogatta.

Vagy van a másik eset,mikor CSAK a szülő akarja ezt az egész versenyesdit,mert gyerekkorában nem volt rá lehetőség blablabla, és mindezt a szenvedő és utálkozó gyerekére ráerőlteti. Nem is tudom melyik eset idegesít fel jobban a kettő közül.
Volt egy rész,ahol a kislánynak semmi kedve nem volt se kamera elé állni,se részt venni az egészben,se próbára járni és az anyja akkora hisztit meg cirkuszt levágott,hogy komolyan felképeltem volna,hogy térjen észhez,fogyjon le és húzzon el ő versenyekre. Engem rettenetesen dühít ez is,mikor az akarat ellenére van valamibe belekényszerítve egy ember. Ráadásul lehet egy kislány szép,ha egyszerűen nem ez az ő világa,nem szereti, vagy nincs tehetsége hozzá. Itt egyszerűen a szülő kis fétiséről van csak szó és a saját kis akaratát/vágyát akarja kielégíteni másnak a kárán-aki mellesleg a saját gyereke.

S mindez ha nem lenne elég,a kölyköket nagyon undorító viselkedésre tanítják: el kell a többi versenyzőt tiporni. Én értem,hogy ez egy verseny,de gyerekként nem ezt a példát kéne látni,hogy mindenki rivális,mindenkit utálni kell,mindenkit le kell nézni és mindenen átgázolni a saját sikerünkért. Elhiszem,hogy ettől fasza kis felnőtt ember lesz belőle,aki ha karrierista lesz,akkor ezt remekül kamatoztathatja,de én személy szerint gyűlölöm ezt a viselkedési formát. S a legtöbb esetben a szülőket verném addig amíg mozognak,mert ők rontják el a kisgyerekeiket. Tudom,nem az én dolgom,de felháborít.
Biztos vagyok benne,hogy pontosan így néz ki egy fiatal kislány.. (forrás google)
Illetve azt tanítják az ilyen műsorok,hogy mű dolgokkal,meg másnak kiadva önmagunkat mekkora sikerekre tehetünk szert. Mert lényegében erről szól: mindened legyen mű és akkor van esélyed hogy észre vesznek. Nem tudom felfogni,hogy egy kislányt mért kell barnítani, vagy műkörmözni neki,műszempillázni. Nekem volt mindkettő és egy egész napon át viselni nagyon kellemetlen egy műszempillát és most ez mennyire megterhelő egy fiatal friss testnek?! Ráadásul egy gyerek nem fogja magát kontrollálni és ordítani kezd ,a szülők meg elmebajosak és megy a háború-mi meg ezt nézzük?!
A sminkelés meg a másik,mikor ordít a kislány,hogy csípi a szemét a smink és nem viseli, de csak azért is meg üvöltenek vele,hogy viselkedjen. Alapból egy gyerek bőrét sminkelni (akármennyire jó minőségű a smink) vétek. Egyszerűen ezeket betiltanám. Főleg,mert vannak akik kisbabákkal lépnek fel,és azokon is virít a pirosító.
Az erőltetett mosoly a zsűrire az ebszolút kedvenc részem! Egyszerűen nem értem ezen mit tudnak értékelni ,meg mi ebben a szép,ha egy gyerek porcelán baba kinézetű, ki se látszik a vakolat alól és akkor még erőltetetten is mosolyog. Kifutnék a világból.
Azt hiszem másnak is feltűnt (forrás pinterest)
Ha élőállat a főnyeremény,akkor egyenesen megbüntetném az egész versenyt,mert természetesen semmi értelme a kisállatnak,hiszen plusz felelősség, plusz teher ahol már mondjuk van és tudjuk,hogy ha a gyerekeken múlik,akkor a nem sok jó lesz azzal a kutyával. Illetve ha nem nyeri meg aki nagyon szerette volna,akkor csak hiszti van ebből is.

Szóval ez a műsor nem sok jót tanít az embereknek, sőt kifejezetten az idegeimen szokott ugrálni ezzel,hogy gyerekekből műt csinálnak és végig kell hallgatni a szülők mocskolódását is. Meg ne is haragudjon a világ,de "fürdőruhás" bemutató? Ugyan kérlek, mégis mit mutatnak meg fürdő ruhában? Azért egy felnőtt versenyen megint más kipakolni és a testükre kapni pontszámot,mint ezeknek a kis kifejletlen testét félig csupaszon mutogatni. Ne haragudjatok,de ez nekem kiborító,mert így is millió perverz meg pedofil bújuk meg a világban és pont ezekkel a dolgokkal feed-eljük őket! Akinek van kisgyermeke,gondolkozzon el azon,hogy egy perverz ember az ő kicsikéjéről fantáziál minden undorító dolgot csak azért, mert egy kifutón rázza magát egy falat ruhában... S igen,rázzák magukat: az egyik adásban olyan felnőtteket megszégyenítő seggrázást nyomott le az egyik kislány,hogy csak lestem. És egyszerűen nem tudok nem erre gondolni,hogy erre éppen valami perverz veri magát.  Bennem az óvás ösztöne erősebb mindenféle kicsinyes versengésnél és ezért akarsz ki ennyire ez az egész.
Nem tudom ki hogy vélekedik a témáról,lehetne még csűrni csavarni,de én az ilyeneket betiltanám. 

9 megjegyzés:

  1. Teljesen igazad van! Megvallom őszintén ezt a "komoly" szépség versenyt biztosan korhatárhoz kötném és ilyen korban, tiltanám, hogy lehessen ezt művelni. A gyerek igenis maradjon gyerek, ameddig csak lehet! Elképzelhetetlen traumákat élhetnek meg, amivel tönkre teszik az egész életüket. A szülőket sem értem, mégis mit gondolnak, éreznek, vélnek, hogy ilyesmit engednek, sőt, biztatják lányaikat, hogy nyerjenek?!
    Nemes egyszerűséggel, ez kegyetlen dolog egy gyerekkel szemben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen,mert a gyerek fejlődő lény és ha folyamatosan azt látja amit ,akkor egyértelmű,hogy mivé válik ezen az úton. És nem éppen jó irányba. Hát pont az ilyenekből lesznek az ilyen beképzelt béna emberek,akik azt hiszik,hogy a testükkel elérnek bármit (: S ugye gyerekként nem sok beleszólásuk van,így nem is tehetnek sok mindenről.
      A szülők meg az elnyomottságukat élik meg a gyerekeikben, vagy inkább azt hogy akkoriban nem volt ilyesmi mikor ők kicsik voltak.

      Törlés
  2. Teljesen egyet értek veled. Mondjuk, én be nem tiltanám, de szabályokhoz kötném ezeket a versenyeket. Mindenféle műség nélkül, felnőtt allűröktől mentesen. Azt a szülőt, aki szorgalmazza ezeket a versenyeket ilyen formában, minimum kezelésre küldeném.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de annyi szabály kéne,hogy az egész profiljuk megváltozna, ezért is irtam,hogy inkább betiltanám,mert értelme nem sok van ennek. Ha valami gyerek szintű dolog lenne,amit élvezhetnek (bár tudom ezt is sokan élvezik),akkor azt mondom oké.

      Törlés
  3. Én mikor bekapcsolva látom, mindig kommentáljuk párom édesanyjával, hogy ez mennyire szenny.
    Valaki a rokonságból meg is jegyezte, hogy betiltaná ezt az adót úgy ahogy van.
    Egyet kell értsek.

    Mellesleg erről a szépségversenyről még annyit, hogy már ideje korán kezdték el. Ha jól emlékszem, lehet valami netes kamu hír volt, nem tudom. De a kilencvenes évek idején igen is volt egy olyan eset, hogy az egyik legtöbbet díjazott, legszebb ilyen kislányt egy pedofil fazon elrabolta, megerőszakolta és meg is ölte azt hiszem? Ezek meg még a mai napig műsort csinálnak? És akkor sajnáljuk a szegény szülőket, hogy jaj milyen szörnyű dolog történt a kislányukkal. Igen, szörnyű dolog történt vele, nem is akármilyen, de az ilyen szenny szülők nem is érdemelnek gyereket.

    Másrészről még a párom édesanyjával hozzátettük, hogy a gyermekszépségverseny lényege a természetesség lenne. Nem egy kiló vakolat, és műcuccok.
    Az irtó aranyosnak találom, ha betanulnak egy - egy táncot, és tényleg nem kell erőltetni, mert tetszik neki, de sajnos a legtöbb esetben, ahogy írtad is folyamatos a hiszti... meg a rivális letaposása.


    Találtam egy forrást arról az esetről, úgy tűnik Amerikában szívlelik a műsort.


    Tragédia a műsor miatt?
    Amerikában az utóbbi években ismét feléledt annak a hatéves, amerikai JoBene Ramsey-nek a története, aki 1996 karácsonyán gyilkosság áldozata lett. Az eset azért is kirívó, mert a kislány rendszeres résztvevője volt a szépségversenyeknek, és számos díjat is bezsebelt. A család először csak egy 118 ezer dollárt követelő levelet talált a konyhájuk asztalán, majd másnap a gyermek holttestére is rátaláltak a pincéjük egy kevésbé használt részén. A kislányt ütlegelték, majd megfojtották, és a szexuális zaklatást sem zárta ki a rendőrség. A családot nemcsak az eset viselte meg, de a közvélemény sem bánt kíméletesen velük, hiszen hamar ellenük fordult, és hol az apát, hol az anyát vádolták. A vádat évek után a bíróság eltörölte ellenük, de az igazi gyilkos kilétére a mai napig nem derült fény. Bár elfogtak Thaiföldön egy pedofíliával is vádolt amerikai tanárt, aki lehetséges elkövetője lehetett a bűnesetnek, vannak olyan körülmények, melyek kizárják az ő bűnösségét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ezt nem tudtam,hogy régebben is ment ez a műsor ,de akkor emiatt a tragédia miatt szünetelt sokáig. Ugyanis ez a műsor,most került újra a tvkbe, egész idáig én nem hallottam még hirét sem. Szóval itt akkor ez lehet,hogy be lett tiltva és most érezték úgy ,hogy esetleg mehetne újra. De megint ez lesz előbb utóbb.

      S pontosan ezt mondom én is,hogy a természetességről kéne szólnia. Egy 4 éves kislánynak miért kellene tökéletes fogsor? Emlékszem egyszer az egyik részben,ezen pattogott a zsűri. Hát örülök hogy a zsűrik között kifejlett nők ülnek,akiken ki tudja mennyi beavatkozás történt.... De egy gyerek hogy néz ki? Ez a tökéletesség amire törekszenek annyira groteszk.

      Tudod,lehet hogy kegyetlenség,de valahogy én nem sajnálom a szülőket a gyerekük miatt. a gyereket sajnálom,mert átélni mindezeket nem lehetett jó,de valamiért ez történt.

      Törlés
  4. Régebben én is néztem párszor a TLC-t és akkor voltak értelmes és érdekes műsorok, de most ha végignézem miket adnak szinte hányingerem támad... Amúgy ilyen gyerekszépségversenyek Magyarországon is vannak, de nem túl elterjedtek. Meg amúgy ezek nagyon drágák is, mindig új ruhákat venni, mert ha sokszor ugyanazt veszi fel, pontlevonást kap, no comment. De ami nagyon kiakasztott, hogy egyszer az egyik kislánynak műmelleket és műfeneket csinált az anyja csirkehúsból O.O A pedofilok amúgy nem ezekre az eltorzított kisgyerekere hajtanak (legalábbis a legtöbb), hanem az ártatlanságuk, a tudatlanságuk és a gondtalanságuk miatt "kedvelik" a gyerekeket. Szörnyűek ezek a versenyek és a szülők is, nagyon sajnálom a gyerekeket. :( A másik műsor ami kiakasztott nagyon a Honey Boo Boo. Egy kislányról és a családjáról szól, akik szépségversenyesek voltak és lett egy saját reality showjuk. Az egész család el van hízva, a legnagyobb lány 17 évesen terhes lesz és mindig undorító dolgokat művelnek.

    VálaszTörlés
  5. Régebben én is néztem párszor a TLC-t és akkor voltak értelmes és érdekes műsorok, de most ha végignézem miket adnak szinte hányingerem támad... Amúgy ilyen gyerekszépségversenyek Magyarországon is vannak, de nem túl elterjedtek. Meg amúgy ezek nagyon drágák is, mindig új ruhákat venni, mert ha sokszor ugyanazt veszi fel, pontlevonást kap, no comment. De ami nagyon kiakasztott, hogy egyszer az egyik kislánynak műmelleket és műfeneket csinált az anyja csirkehúsból O.O A pedofilok amúgy nem ezekre az eltorzított kisgyerekere hajtanak (legalábbis a legtöbb), hanem az ártatlanságuk, a tudatlanságuk és a gondtalanságuk miatt "kedvelik" a gyerekeket. Szörnyűek ezek a versenyek és a szülők is, nagyon sajnálom a gyerekeket. :( A másik műsor ami kiakasztott nagyon a Honey Boo Boo. Egy kislányról és a családjáról szól, akik szépségversenyesek voltak és lett egy saját reality showjuk. Az egész család el van hízva, a legnagyobb lány 17 évesen terhes lesz és mindig undorító dolgokat művelnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen,nem mindig voltak gáz műsorok,bár ez a gyerek szépségversenyes kaki mindig is volt =( Tudom,hogy vannak itt is ilyenek -vagyis gondolom- ,de semmi értelme. Gondolom milyen drága lehet,tényleg mindig új ruhát csináltatni/venni.. Hát kinek van itt ennyi pénze?!

      Igen,de ha megnézed,ezek a gyerekek is némelyik képen tökre ártatlanok- sőt mitől ne lennének azok =/ Én egy kettőt nagyon sajnálok,mert a tv műsor ellenére így is vannak akik nem akarják az egészet és csak nyűg.

      Juuj a Honey Boo Boo az komolyan annyira rossz volt,hogy már vicces volt... Komolyan szánalom amit ott leművelt az a család és félek,hogy ezek nem csak rájátszottak. De amúgy ezek már nincsenek szerencsére.

      Törlés