Oldalak

2016. december 1., csütörtök

Joy napok - plusz egy kis helyzetjelentés | Személyes

A novemberem kicsit furcsán alakult és nem is volt semmire se időm. Talán most vagyok ott,hogy végre ide tudok ülni és van időm mindenre amit szeretnék.
Ezt a bejegyzést eredetileg a  Joy napon vett termékeknek akartam még ezelőtt jó pár nappal/héttel,de mivel nagyon elcsúsztam - mindjárt kifejtem- ,így sajnos most hó végén tudom csak megcsinálni.

Azzal kezdeném,hogy én november elején rögtön megbetegedtem, jó kis arcüreg gyulladásom lett,ami pár napig hazavágott sajnos.  Dolgozni ugyanúgy jártam,de valahogy úgy hozta az élet,hogy ne kelljen annyira érintkeznem a bentiekkel,szóval megúszták a vírusom. Aztán  így a betegség alatt elvégeztem egy Felnőtt Fogódzó néven futó autista továbbképzést,ami szerencsémre Pécsen volt,és eléggé közel hozzám,ugyanis 3 napos volt- reggeltől estig.


Nagyon nem akartam menni rá,de végül nagyon jó volt. Az első nap volt a legizgalmasabb,mert konkrétan az autizmusról volt szó és nem volt olyan amit ne tudtam volna,mégis az előadó szakember olyan kisugárzással volt és olyan lelkesítően beszélt (mindenféle önmegjátszás nélkül),hogy feszült figyelemmel ültem végig a napot. A másik két nap még hasznosabb volt,de tömény jog és azért ott már voltak elkalandozások,de nagyon örülök,hogy minden anyagot megkaptunk kézhez,így bármikor fel lehet lapozni. Minden óra végén levizsgáztunk és kaptunk róla egy oklevelet is,amit nem rég kaptam kézhez.
A képzés végére királyul meggyógyultam természetesen :D

Ez utáni héten volt a Joy napok,amire most annyira nem készültem,mert én már elkezdtem a karácsonyi meglepiket megvásárolni,így tényleg csak olyanokat vettem meg,amikre nagy szükségem volt. Sajnos elég sok mindent nem tudok közzé tenni,mert használtam fel kupont ajándékra.
Innen az összeset ismerem,s nekem jól beváltak. Egyedül a Fa most az ami limitált kiadású volt,de magát a márkát többször használtam. Őszintén szólva,itthon vettem észre,hogy limitált kiadású darabot hoztam el, ott nem is figyeltem.

Innen az összes márkát ismerem és szeretem,de most ezek nagy csalódást okoztak nekem. A szempillaspirált nagyon reklámozták,meg nyomatták magukat mindenhol,gondoltam a változatosság kedvéért kipróbálom (én alapból L'Orealt használok),hát nagy kudarc. Összeáll a szempilláimon, és lecsapódik nagyon hamar. Nem lett a kedvencem abszolút, sőt sajnálom,hogy újítani akartam. A Garnier sminklemosó tej szintén egy szar. Nagyon jól lemossa a sminket ez tény,viszont annyira csípi a szememet,hogy nem igaz. Nem is értem mért írják rá,hogy szemre- vagy csak én tapasztalok ilyet?  Szóval ezt is nagyon rossz vételnek érzem; ezelőtt meg az Yves Rocheresel fürödtem be,ugyanis annak a sminklemosója is csíp mint a veszedelem. o.O  A L'Oreal kőpúder viszont nagyon jó. Nagyon jól fed ez a világos szín és szép lesz tőle az arcom és nem is nehezít el.

Ezt a légfrissítőt meg azért vettem,mert egyrészt szeretem ezt a márkát és most volt kupon hozzá. Örültem,hogy ennyiért elhozhattam. Nagyon jó illatot csinál -karácsonyi *-* - és tényleg nem vízként csapódik le a levegőben.

Ez megint a kőpúder. Az egyedüli jó vételem sminkek terén. Amúgy is szeretem váltogatni a kőpúdereket is,hogy ne szokja nagyon meg a bőröm. De ez határozottan finom. Persze nekem ezen is átfénylik a bőröm,sajnos a faggyú termelésem túl jó :'(

Rá következő héten úgy voltam vele és adta is magát a lehetőség: elmentem kozmetikushoz. Eléggé borsos ára volt,de ha így körbe néz az ember,akkor erre még sokan azt mondanák,hogy hmm,egész jó ár. Amúgy nagyon kellett már az arcomnak,mert tavaly év elején voltam ilyen mély tisztításon,azóta meg semmi. Szóval meg lettem gőzölve,nyomkodva,ultra hangozva,masszírozva- és esküszöm mindenre,ez volt a legjobb érzés a világon.  Pluszba kis bajusz gyanta és szemöldök igazítást is kaptam,ami jót tett. A végén meg a saját bőrömre kaptam egy tonikot- szépen becsomagolva kaptam-,amit nagyon szeretek,mert isteni illata van és a bőröm is jól viseli.

A következő héten meg húgom megbetegedett a semmiből, és persze rá másnapra kijött rajtam is. Csak most nem arcüreg gyulladás,hanem a fincsi hányás hasmenés.Hétvége felé hajnali 3 körül arra keltem fel,hogy valami nem stimmel. A fürdőben töltöttem a hajnalt...és volt az a pillanat,mikor nem tudtam eldönteni,hogy a wcre fussak,vagy a kádhoz- gondolom ebből lejött,hogy mindkettő csudi szupi dolog meg akart velem történni.
Végül a rókát vissza tudtam fogni,de konkrétan csütörtök este 6tól, szombat este 6ig nem nagyon ettem kekszen kívül semmit. Nagyon durva és a közérzetem is egy rakás trágya volt.. Valahogy az étvágyam azóta se jött vissza,bármit eszek rosszul vagyok tőle,és eszem rá a kekszet. Kellemetlen.

Persze azóta meggyógyultam,nincs gond,de napokig csak feküdtem,plusz a lázam is felszökött többször is. Aztán kijöttem belőle és rögtön pár napra rá a fotósommal egyeztettünk- mert végre hazajött Skóciából- ,hogy úgyis régen dolgoztunk már,kéne valami- plusz hozott nekem onnan pár holmit,mert pont halloween szezonba ment ki :D Fuck yeah *-*
Szóval kedd reggel megindultunk és elmentünk a Mecsek kapuhoz. Én ezt a helyet már tavaly felfedeztem,még mikor járkáltunk kirándulni. Aztán valamiért a mostani témához úgy illett is,mint háttér,szóval kicsit dolgoztunk. De erről majd úgyis írnék külön,amint hozzám került az összes kész kép ;)
Ezt csak ízelítőmnek- én is csak ennyit kaptam egyenlőre meg,és feszülten várom a többit.
S végezetül arra gondoltam,hogy megosztom egy barátnőm írását,amit az én posztom ihletett (: Nem rég írtam a nő és nő közötti barátságról,amivel kapcsolatban vegyesek az érzéseim, s ezen kapva Dóri barátném is írt nem keveset a témáról. Örülök ha megihletek másokat,még ha arról a témáról nem feltétlenül jó véleménnyel vagyok (: 

4 megjegyzés:

  1. Nem "nem jó" téma, inkább gondolatébresztő volt számomra. :)
    A kép még mindig tetszik.
    A légfrissítőt barátnőm használja, csak nekik narancsos van, és ő például azért szereti, mert nem ragacsos, mint a fújós légfrissítők általában, és nem hagy nyomot a padlón vagy a bútorokon. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes,ennek örülök nagyon amúgy. Most engem is megihletett egy vlog, igaz nem ugyan az a téma,de abból le lehet vezetni- majd kifejtem a véleményem arról is :D

      Juj köszi,jól esik,hogy tetszik a kép- ez most kivételesen nekem is ^^
      Igen,ez is egy előnye ,hogy nem ragad a légfrissítő (:

      Törlés
  2. Vettem én is Air Wick illatosítót minap, de a karácsonyos valami cozy illatban.:)
    Na közel 3 éve elkapott engem is ez a vírus és szintén hajnali 3 körül kezdődött. Soha többet...alapból hányas fóbiám van. De talán így lesz egy kis védelmünk a vírus ellen. :)
    Szuper rólad a kép:).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom neked is tetszik az illata nagyon-én mondom beleszerettem (:
      Hm,itthon is mondtam,hogy bármit csak a hányást ne,de eddig - lekopogom- elkerült. Viszont nagyon rossz volt az egész pár nap- már majdnem decubitus-os lett az oldalam,annyit feküdtem rajta X_X

      köszi szépen, képekből lesz még egy pár hamarosan (:

      Törlés