Oldalak

2018. augusztus 14., kedd

V. Országos Goth Találkozó

Már az 5. ilyen országos esemény amit sikerült megrendezni. Pár éve még az ember bele se mert gondolni, hogy ebből bármi több is lehetne majd a későbbiekben- gondolok itt a legelső kis Margit szigetes kalandra (ami egyébként szintén nagyon klassz volt), mikor elindult az egész egy ötlettől vezérelve.  Örülök, hogy ezt az elején sikerült megtolni és érdekessé tenni annyira, hogy így évről évre több embert idevonzott az esemény.
Külön hatalmas köszönet a szervező csapatnak, akik magukra vállalták ezt az egészet, hogy mi egy szuper jót szórakozhassunk. Nagyon nagy pacsi és ölelés nekik és külön köszönet Annie-nek a tiszteletjegyért. Megmondom őszintén, hogy nagyon meghatódtam és jól esett a figyelmessége.♥
Kocsma csapat ♥

Így hát idén is sikerült eljutnom, ahogy eddig szerencsére minden évben- bár mindenféleképpen jöttem volna, mert előre elvolt tervezve. Nagyon szoktam várni az eseményt, mert igazából ez az az alkalom, mikor végre lazíthatok, kiszabadulok a mindennapokból és nem utolsó sorban találkozom mindenkivel akivel jóban vagyok és ha más nem legalább egy köszönés erejéig leállunk egymással.

Rájöttem idén, hogy ez évről évre egyre nehezebb és komoly kihívások elé állít :D  Eddig is sok embert ismertem, de nem mindenkivel voltam beszélő viszonyba de még köszönőben sem, viszont évről évre több emberkét ismerek meg- ami egyébként nagyon jó és örülök Nektek tényleg, de ezer meg egy bocsánat, hogy ha nem jutok oda mindenkihez pár mondat erejéig :( Rosszul is érzem magam ilyenkor. Sajnos rövid az idő arra,hogy mindenkivel nagy beszélgetéseket csapjunk, de azért én örülök annak is ha látok mindenkit.
Elmaradhatatlan. Dórival és Csilláék 

Az utunk felfelé nem volt annyira kalandos mint a hazajutás. Habár elterveztük az utat, semmi nem úgy volt ahogy akartuk- a végén kitérek rá.
Mi Zolival délelőtt elmentünk Dombóvárra egy leányzóért, akit egyébként egy csoportban ismertem meg, mert megakarta venni az egyik ruhámat. :''D Aztán eléggé bonyolult lett volna annyi embert összeszervezni, így ő felutazott oda, mi meg elmentünk érte és addig nálunk volt.
Nagy nehezen és full melegben ventilátor előtt összekészültem. Kicsit izgultam, mert az előrejelzés szerint csak ezen az egy szombati napon akart esni- de szerencsére ez hajnalban megtörtént és így még le is hűlt egy kicsit a levegő.
Aztán késve de megérkezett kolléganőm is férjével (velünk voltak maratonon is, gondoltuk ezt is ki lehetne próbálniuk) - szóval szállítottuk felfelé Zolival a friss húst rendesen, főleg mert Pesten meg várt rám egy olyan barátnőm, aki szintén még sosem volt ezen az eseményen.. Úgyhogy nagyon sok embernek elvettük az OGT szüzességét ;)
Szokásos máv-os késésekkel de felértünk Zuglóba, aztán  a "törzshelyünkön" a Jurtában találkoztunk Aleesiaékkal is - mert ő az utolsó pillanatban csak eldöntötte, hogy jön velünk és mivel tavaly is abban a kocsmában találkoztunk, ne legyen ez másképp idén sem ;)  Teremtjük a hagyományokat♥
Bettivel és Felommal♥

Végre megvolt a "mini" csapat és mehettünk. Kicsit izgultam ezen is, hogy ez hogy jön össze, mert minden embert külön szerveztem össze, hiszen eredetileg úgy volt, hogy csak ketten megyünk Zolival. Na most ahhoz képest már egy sereg ami összejött.  De örülök, hogy mindenkinek volt erre ideje és kedve, aztán ha nem bánták meg akkor főleg megérte.

Kis séta után odaértünk, és hátulról mentünk be a kerthelyiségbe, ahol rögtön az elején lecsaptak ránk az  ismerősök :''D Annyira édesek voltak, csináltunk képet, meg akkor már magunkról is, mert az a vicc, hogy nem sok kép készült- a kocsmában lőttem kettő csoport képet, ami amúgy tök egyforma, szóval lényegében egyet.
Azon nevettünk, hogy idén még kijjebb ragadtunk le a fotózások miatt, mert tavaly azért kicsit beljebb sikerült menni, aztán ott álltunk meg középen.  A törzs asztalunk is meglett, amit el is foglaltunk szépen egészen hajnalig. *-*

Igazából 6 óra után értünk szerintem oda, akkor még alig voltak emberek. Aztán estefelé meg kész tömeg gyűlt össze.
Hamar meglátogattam az árusokat is, mivel mindegyikük nagyon szép dolgokat árult és mondtam is, hogy kb. így mindent vinnék ♥
Gothic Rosett készített nekem külön egy nyakdíszt,amit még jó pár hete agyaltunk ki és azt elhozta nekem- álom szép lett. Zoli ott helyben fel is avatta, ahogy az Aleesiatól kapott fejdíszt is :'D
Aztán Suzanne Kobela is kihozta eladásra a csodálatos képeit, amiket én nagyon imádok. Egy kép jött velem haza, mert nagyon régóta szeretnék tőle valamit- aztán meg amúgy is "gazellákat" fest, gondoltam támogatom :D  Megmondom őszintén, én mindenkit küldtem oda folyamatosan, hogy vásároljanak. 
Illetve a Dark Secret dolgait is nézegettem perceken át. Tőle egy fekete rúzst hoztam el, meg egy szép noteszt, illetve Dóri vett nekem egy zsákbamacskát- amiben egyébként nekem való holmi volt: egy cica nyaklánc♥
A többi helyre is kíváncsi lettem volna, de olyan hamar elment az idő, hogy igazából észre se vettem, hogy már ránk esteledett.
Van egy pár életlen és elmosódott telefonos csoda :D 

Sok emberrel beszélgettem, találkoztam olyanokkal akiket ismerek régóta, de most találkoztunk először. Jaj nagyon élveztem (majdnem) minden percét.
A fotósok munkáját is nagyon köszönöm vagyis hát a többi leányzó nevében is beszélhetek most szerintem, szóval nagyon köszönjük, hogy ennyi időt szakítottak ránk. A régi motoros fotós arcok mellett most jöttek újabbak is- köztük egy férfi aki este a cipőnket fotózta és elvileg valami újságba kerül; erre nagyon kíváncsi leszek amúgy.
Volt egy másik srác, aki szintén csinált pár képet rólunk a csajokkal egy polaroid géppel és volt olyan aranyos, hogy előhívta és nekünk adta; most Bettinél van. Illetve volt még egy amit ott előhívott és alá is íratta velünk. Nagyon kedves gondolat szerintem, tisztára mintha sztárok lennénk x)
A kép ♥ Annyira retro ♥

A hazajutásunk nagyon béna volt, de kb. nem is mi lettünk volna. Éjfél előtt terveztük, de végül hajnali 4re értünk haza. Sajnos elszámoltuk a dolgokat, ugyanis elfelejtettük, hogy nyári menetrend és amit kinéztünk az nem is járt most.
Szóval kellemetlen buszozás és gyaloglás állt előttünk, de nagy nehezen hazakászálódtunk.

Mutatok Nektek pár képet az estéből, amiket szelfiztünk meg amiket Boldizsár Ottó és Zoli készített.










Gondolom észrevehető, hogy melyiket csinálták rendes géppel és melyiket telefonnal :D De nagyon klassz volt emberek, nagyon jól éreztem magam Veletek újra ♥
Aztán itt van pár loot, vagyis szerzemények, amiket ott vettem vagy másoktól vagy az árusoktól ♥
Dóri emlékezett a szülinapomra és ezt kaptam Tőle♥
Nagyon sok izgalmas dolog.
A kép Suzanne műve;
a nyakpánt Gothic Rosette

Egy kedves ismerősöm nyomta a kezembe mikor
indultak már haza. Ők nem messze tőlünk ültek és nekik volt  nagyon
szépen és ízlésesen megterítve az asztaluk. Imádtam és imádom ezt
a tartót is nagyon ♥

Ezt vettem a Dark Secret standról;
a cica (kicsit rosszul látszik) meg a zsákbamacska amit
Dóritól kaptam. Nagyon találó, hogy pont ez került hozzám ,
pedig csak úgy kikaptam :D 

A rúzs is a Dark secret oldaláról van, meg itt még nem nyitottam ki a zsákbacicát
így még nem tudtam mi az, csak ide tettem.
A Nyx-ek meg Trish-től vannak, akinek ezer köszi, hogy felhozta.

Ennyi lenne. Kaptam emellett még egy abroncsot, mondjuk azt kölcsönbe majd egy két kép erejéig ^^ Illetve egy táskát,meg egy mini szoknyát is vettem, de ezeket másodkézből. Azokról nincs kép.

Igazából sokat lehetne még erről mesélni részletesebben, de nem nagyon akarom húzni. Tényleg nem bántam meg, hogy idén is elmentünk és örülök, hogy van itt az országban is ez a lehetőség nekünk.
Remélem jövőre is folytatjuk- bár nem tudom mi lesz a Dürer kérdéssel.


Ti voltatok kint a találkozón?
Ha igen, akkor hogy tetszett? 

4 megjegyzés:

  1. Nagyon csinos voltál, és remekül el lehetett Veled beszélgetni! Pontosan ilyennek képzeltelek el, és nem csalódtam a legkevésbé sem. Nagyon sokat hozzátettél ám, hogy a legelső dark-gothic találkozó, melyen részt vettem, felejthetetlen élmény legyen. Jó volt találkozni az ismerősi köröddel is, akiket eddig csak Aleesia Starchaser tavalyi videójából ismertem. Remélem, jövőre is találkozunk, és akkor már régi jóbarátként üdvözölhetjük majd egymást.

    És köszönöm, hogy részt vállaltok a Tristania 2 projectben, nélkületek ez sohase jöhetne létre.

    Reactor
    Lambda Team

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, kedves Tőled. Örülök, ha nem csalódtál úgy semmiben és jól érezted magad.
      A baráti társaságomból sokan most voltak itt először, így nekik is nagy élmény volt (legalábbis ahogy hallottam a visszajelzéseket) (:

      Jövőre is tervezel kijönni?

      Törlés
    2. Igen, mindenféleképpen. Gyakorlatilag ez az egyetlen alkalom, amikor találkozhatok veletek, a hétköznapokban ennyire nem látni benneteket sehol...amit nagyon sajnálok. Legutoljára - írd és mondd - 2007 májusában voltam hasonló összejövetelen, ahol próbáltam fölvenni veletek a kapcsolatot, de teljes kudarcba fulladt. Érthető hát, ha most még a szokásosnál is jobban örülök :) A normák társaságát ugye elkerülöm, sokkal szívesebben vagyok egyedül, mint velük.
      Remélem ám, jövőre még többen kapnak kedvet ehhez az összejövetelhez, pláne ha olvassák a szemléletes beszámolódat. A képek is igen jól sikerültek, remélem nem baj, ha a jelentésemhez kettőt-hármat felhasználok :)

      Törlés
  2. Zolinak jól áll a napszemüvegem. A fejdíszed meg mindenki fejét végigjárta. :D
    Egyébként tényleg jó volt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem.

    VálaszTörlés