Oldalak

2016. július 30., szombat

Mit tennél ha.... ?

.. ha autista gyermeked születne?

Minap olvasgattam egy remek könyvet,ami egy autista gyerek szemszögéből világosítja fel a szülőket arról (és az érdeklődőket),hogy milyen az ő kis világuk,mit érdemes és mit nem érdemes csinálni. Rengeteg szakkönyvet olvasok a témában,mert alapból maga az autizmus a munkám által része az életemnek, illetve valamiért érdekel már egy ideje az egész téma.

Valószínűnek tartom,hogy ezt a "Mit tennél ha..?" rovatot többször fel fogom hozni,mindig más témában,mert nagyon sok minden foglalkoztat és itt legfőképp a Ti véleményetekre vagyok kíváncsi. Én is leírom,hogy miről mit gondolok nagy vonalakban,de főleg az érdekel,hogy Ti mit tennétek ezekben a helyzetekben. Most épp az autizmus az aktuális.
Egyébként annyit megjegyzek,hogy nem vagyok szakértő és gyerekem sincs aki ilyen lenne, viszont az élet úgy hozta,hogy mégis közöttük mozgolódok,részesei az életemnek és nem is egy hanem jóval több. Minden tiszteletem azoké,akik a nap minden másodpercében ilyen embert nevelnek és küzdenek,hogy jó helye legyen a világban.

Nos,ha valakinek idegen az autizmus szó,akkor megpróbálom a legegyszerűbben körülírni. Nem,nem fog menni,mert túl széles körben mozog az egész. A legegyszerűbb szór rá a hétköznapi ember számára,hogy: fura. Nem azért fura,mert máshogy néz ki külsőleg, más a stílusa,vagy mert extrémebb, hanem mert a viselkedése eltér a megszokottól.

Persze azt itt megjegyzem,hogy az autizmust a mai napig kutatják és elemzik,ugyanis annyiféle fajta van belőle,mint égen a csillag. Autizmus spektrum zavar (ASD) lehet,hogy több embernek is ismerős fogalom,amik a  PDD-k (pervazív fejlődési zavar) gyűjtő neve alá tartoznak(ahogy minden más ilyen rövidítés).
Egyébként ez az ASD rövidítést nagyon sok ember használja így az internetes kommunikáció során, és sokszor ha jól értelmeztem akkor a 'LOL' rövidítés helyett van és nem értem miért. Nekem ez sose volt szimpatikus és amióta tudom mi tartozik a rövidítéshez (már jó régóta),még inkább zavar. Szóval ha valaki nagyon vicces kedvében van,nekem ne ASD-zzen mert elküldöm messzire. Szörnyen bosszant ez a fajta tudatlanság és,hogy egy olyan rövidítéssel szlengeskednek,amivel nem kéne.

De nagyon elkalandoztam bocsánat. Vannak főbb kategóriák a PDD-n belül ahogy fentebb is említettem, ide tartozik még az Asperger- szindróma (elvileg ez a legismertebb és több ilyen él közöttünk mint gondolnánk), meg a PDD-NOS (nem meghatározott pervazív fejlődési zavar)- ez annyit tesz,hogy az emberkémnek autizmusra hajazó viselkedései vannak,de valahogy egyik kategóriába se illik bele-, akkor a RETT- szindróma, stbstb...
De igazából nem akarok belemenni így a szakmai részbe,hanem inkább konyhanyelven beszélgessünk.
Szóval írtam fentebb,hogy az ilyen emberek furák. Ami feltűnhet náluk,hogy olyan mintha nem ebben a dimenzióban léteznének,bizonyos dolgokra lekorlátozódik a figyelmük, nem néznek a szemünkbe direkt,nem nagyon élnek szociális életet, viccet nem értik, képletesen nem lehet hozzájuk beszélni, ha  valami kiveri náluk a biztosítékot,akkor a bevásárló központ közepén is tombolni kezdenek (úgy vettem észre,hogy sok esetben ilyenkor tér és idő nem számít nekik,se a helyszín,se az,hogy hányan látják- néha a női ciklushoz tudom hasonlítani,mikor idegbetegek vagyunk, persze az ő kirohanásuk sokkal intenzívebb),nem mindenki viseli a személyes kontaktot,az érintést ,stbstb. Napestig sorolhatnám a különböző jellemző dolgokat rájuk.

Megmondom őszintén,hogy nem tudom mit tennék ha autista gyerekem lenne. Ezzel a fő gond az,hogy nem is azonnal derül ki persze,hanem már eltelik a születése után pár év. Oké ,csecsemő korban is vannak jellemző vonások,ami miatt gyanakodni lehet, mégpedig az,hogy nem készül fel a gyerek arra mikor fel akarod venni, nincs szemkontaktus, nem izgatják a mindenféle körülötte lévő dolgok- illetve vannak még biztos egyéb dolgok, több könyv is foglalkozik ezzel.

Nem merem azt mondani,hogy "sajnos nem lesz jobb soha a helyzetük,mert ez nem betegség amit gyógyítani lehet", mert azok akik anyák és ilyen gyereket nevelnek, nem biztos,hogy a problémát látják ebben. Felfoghatják új lehetőségként, más világként, egy feladatnak amit ők kaptak az élettől. Elég sok pozitív gondolatot olvastam külföldi emberektől ezzel kapcsolatban. Az egyik könyvben kijelentette egy anya,hogy nem szereti ha a gyerekére azt mondják,hogy "autizmusa van",mert hogy ez egy állapot ami a gyerek személyéhez van és sokkal inkább az "autizmussal élő" kifejezést részesíti előnyben.

Ahányan vagyunk annyiféle gondolat van erről,mégis sok olyat hallani,hogy a szülők lemondanak az ilyen "fura" gyerekről. Sokak számára ez gonosz és szemét dolog lehet. Én úgy érzem,hogy nem lehet elítélni semmiért senkit,hisz meg van az oka a döntéseinek mindenkinek. Ha belegondolunk,akkor a régi időkben is megváltak az életképtelenektől,akik csak hátráltatták a közösséget. Mára azért humánusabb az élet ha azt nézzük,mert vannak helyek ahova befogadják az ilyen embereket, van lehetőségük tanulni,fejlődni és ezért hálásak lehetünk. Tudom nem jut mindenkinek arany élet,de megnyugtató a gondolat,hogy akin tudnak az ilyen helyek segítenek.

Most ennyi évesen,ezzel a fejjel azt mondom,hogy nem biztos,hogy bemernék vállalni egy ilyen gyereket- lévén,hogy közöttük dolgozom, tudom,hogy mindegyik nagyon más kategória és nagyon más bánás mód kell mindegyiknek és nem érzem azt,hogy nekem menne ilyesmi (nem beszélve,hogy innentől mindenfele rohangálás,papírok,bizonyítékok,hogy tényleg "sérült",stb).
Viszont azt sem mondom,hogy ha ilyenre kerülne az életem,akkor valóban így döntenék. Egyrészt fogalmam sincs milyen az a pillanat érzelmileg mikor az anya meglátja a gyermekét -de azt mondják,hogy mesés és innentől képtelenek az anyák elszakadni- , illetve ha meg már meg van és csak később derülnek ki a gondok,akkor lehet nem is menne az elszakadás. Nem tudom.

Épp ezért,kíváncsi vagyok a Ti gondolataitokra is ezzel kapcsolatban.

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon nehéz téma.
    Nekem volt egy barátom,neki autista az egyik testvére.Anno amikor jártam a sráccal,sokáig húzta-halasztotta,hogy hazavigyen én bemutasson a szüleinek.Aztán csak megtörtént,ott volt a nővére,előre szólt,hogy mire számítsak....Megmondom őszintén,én nem azt éreztem,hogy fura,hanem féltem tőle.Lehet érdekes amit írok,belőlem ő a bizonytalanságot váltotta ki,tehát néha arra gondoltam,hogy bejön a szobába és lekever nekem két pofont.Egy alkalommal tényleg ránk nyitott,besétált a szobába és leült az ágyra,mert babázni akart.
    Ha ilyen gyermekem születne,nem tudom,hogy viszonyulnék hozzá.Szerintem az ember ép ésszel elfogadja,hogy ilyen a gyermeke,és próbálja ily módon felnevelni,viszont egy ilyen gyermek felnevelése örökké tart amíg él,ebben az esetben nincs az,hogy majd 18 évesen kirepül a fészekből...Szóval nagyon nehéz lehet ilyen szűlönek lenni,én lehet nem is lennék rá képes/alkalmas (persze így gyerek nélkül nehéz ezt megállapítani. )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen,teljesen értem amit mondasz. Nehéz annak a családnak ahol van egy ilyen gyerek,mert ott semmi nem úgy megy mint egy átlagos családnál. A félelmedet megértem, hiszen aki nincs hozzájuk szokva,annak szokatlan ezeknek a az embereknek a viselkedése- már csak ha azt vesszük,hogy nem teremt szemkontaktust,de azért látod hogy figyel néha néha és ez tényleg olyan mintha rosszban sántikálna az illető.. Holott csak nem tudja mit kezdjen magával.
      A düh kitöréseik meg biztosan nagyon félelmetesek, én eddig ilyenből még csak nagyon aprókat láttam.
      Egyébként bántani nem hiszem,hogy bántott volna a régi barátod tesója- már alapból azért sem,mert semmilyen testi érintkezést nem kezdeményeznek másokkal.

      Törlés