Oldalak

2016. október 4., kedd

Országjárók II. - Abaliget és a Denevérmúzeum | Személyes

Az előző posztomban megígértem,hogy írok majd részletesen külön is az abaligeti kirándulásunkról és többek között a Denevérmúzeumról,ami szűk körben zajlott (ugye írtam a másik bejegyzésben,hogy kevesebben mentünk) és bár gyorsan kellett haladni a fiatalok miatt -ők nem mindig voltak annyira türelmesek- , azért próbáltam mindent megörökíteni mind kívülről,mind belülről és azt bátran elmondhatom mindenki nevében,hogy élveztük.
Ezt a pózt ne kérdezzétek
Busszal indultunk meg Orfűről Abaligetre,ami amúgy abszolút nem nagy távolság. Az ötlet is pont ezért jött,hogy így utolsó nap se maradjunk program nélkül. Én személy szerint iszonyúan lelkes voltam,mert már olyan régóta vágytam oda,meg amúgy tavaly is mikor voltunk itt szóba került,csak akkor majdnem minden nap esett,így elmaradt, én meg magán emberként nem jutottam el idáig,pedig nincs olyan vészesen messze Pécstől se.
Odaérve,azonnal szembesültünk a gyönyörű reggeli tájjal, iszonyú jó időnk volt: az a tipikus meleg őszi napfény,ami szépen terül el a tájon. Elmentünk egy nagy tó mellett is és ahogy közeledtünk a célunk fele,feltűntek a világ legeslegcukibb turista jelzései ♥ Ezek a pici denevér jelzések- hát elolvadtam ♥ Még jó,hogy kolléganőmnek eszében volt,hogy na akkor egy közös fotó ezzel kis szépséggel :D
Nagyon sok képet lőttem amúgy a fiatalokról is,meg a környezetről is. Ahogy haladtunk,megtaláltuk a múzeumot,meg volt lehetőség barlangjárásra is idegen vezetéssel. Nem mondom,nem volt csúnya a barlang se,meg való igaz,hogy szívesen végig mentem volna,de most amúgy is csak lightos kirándulást terveztünk,arra meg a múzeum épp elég volt.
Igazából csak egy szimpla ház volt berendezve denevéres kiállítással,makettekkel, de nekem az egész nagyon filinges volt. Szó volt mindenféléről bent- nem minden irományt sikerült elolvasni,de mind meg van örökítve. Többek között a legfontosabb,amit mindenkinek tudnia kéne,hogy nem élnek hazánkban vérszívó denevérek, és amik vannak azok is védettek.
Két szoba volt és az irományokon kívül voltak amolyan interaktívabb kiállítási tárgyak is; például egy berendezett padlásrészlet,ahol kolléganőm is találhatott magának kedvére való állatot (ugye aki bagoly mániás :D ). Illetve volt egy bejárható kisebb műbarlang,meg odú szerűség. Szóval szerintem nagyon érdekes volt és még gyerekeknek is érdekes lehet ezek miatt a kipróbálható dolgok miatt,meg a látvány miatt is,hiszen nem csak írások vannak. Hamar végig lehet menni a helyen,mert nem  nagy szobák ezek,így el sem unja magát az ember.
Igaz már nem volt szezon -ami mondjuk szerintem jó is,mert nem kellett kerülgetni az embereket- ,de így is voltak rajtunk kívül a teremben, illetve barlang túrára is sokan elmentek.
Miután végeztünk,megnéztük a szuvenír vásárokat,meg sétáltunk a tó körül. Hallottuk,hogy van lehetőség valami denevér tanösvényen végig menni az erdőben. A lényege,hogy követni kell a jelzéseket és akkor pontról pontra lehet haladni. Sajnos ezt nem tudtuk megcsinálni,ugyanis előző éjjel esett és nagyon nagy sár volt mindenhol. Ráadásul a tanösvény első felében meg kellett volna mászni egy nagyon meredek részt és hát ez a fiataloknak nem nagyon ment volna,de lehet,hogy még nekünk se. No meg páran nem erdei túrához öltöztek.
Úgy döntöttünk,hogy elnézünk a közeli játszótérre,ahol kicsit lazíthatnak,meg játszhatnak,majd elindultunk délután vissza a buszra. Én vettem egy két aranyos dolgot,mert hát nem bírtam ki- főleg ha már eljutottam ide. Meg hoztunk brosúrákat,amiből visszatérve mindenki kapott.
Teljes mértékben megérte elmenni,egy fél napos dologról van szó,ha tényleg nem kapkodva halad az ember.

Itt van még pár fotó










Csak hogy a panelban élők se legyenek olyan nyugodtak :P


A kitűzdelt denevérek látványa nem villanyozott annyira fel =/

A múzeumban lévő tárgyak közül nem mindenről teszek ki képet, az irományokról szintén nem,mert nem akarom lelőni az élményt. Szóval mindenki akit érdekel és erre jár,tessék benézni. A belépő sem egy hajmeresztő,szóval megéri.  S ugye mondtam,hogy nem jövök el üres kézzel- két hűtőmágnest hoztam onnan,egy Abaligetes nagyon mini dísz bögrét, meg kaptam kolléganőmtől ajándékba egy gumi denevért ♥



2016. október 2., vasárnap

Orfűi nyaralás a fiatalokkal | Személyes

Szeptemberben volt négy nap,mikor nem voltam itt az éterben,ugyanis munkahelyi kirándulásra/nyaralásra mentünk a fiatalokkal. Szerintem nagyon tartalmasra és jó hangulatúra sikeredett,így engedélyt kaptam,hogy nyilvános platformon meséljek róla Nektek.
Ne kérdezzétek :D
Hogyan is néz ki egy több napos nyaralás sérült,fogyatékkal élő emberekkel?  Szerintem kb. olyan lehetett,mintha sok kisgyerekem lenne,akikre non-stop figyelem kell.  Természetesen nem volt mindig minden egyszerű és sokszor nem ment zökkenőmentesen,de hát mi az ami egy gyerekes háztartásban zökkenőmentesen megy?! Az már a The Sims 2 lenne- bár még ott is bonyolult az élet,annak ellenére,hogy "csak egy" életszimulátor.

Szóval lelkesen, több boldog pillanattal tengettük a napokat. Lehet 3 házat kibérelni a tó környékén,amik amúgy nagyon szépek,mert fa házakról van szó és bárki mehet oda nyaralni. Nekünk kényelmes volt,mert mind elfértünk benne és iszonyú jó volt pár napot a természetben tölteni. Nagyon élvezték a fiatalok és töretlenül végig szórakozták ezt a 4 napot- utána meg napokig ment a pihengetés.
Hétfőn mikor megérkeztünk délután elmentünk az orfűi szabad strandra,ahol ugyan nem fürödtünk,mert azért annyira meleg nem volt,viszont a hely tele volt állatokkal (ott tartják őket),amiket megnéztünk,megetettünk és amiket lehetett megsimogattunk. Ott voltunk egy pár órát,aztán visszasétáltunk,ami alatt mindenki ismét nagyon vidám és lelkes volt.
Este szeretett Laci bácsinkat (aki nálunk a mindenes szakembÖr, "ős" tag és lakóotthon barát) köszöntöttük fel,amire a fiatalok énekléssel,táncikálással készültek fel. Mindenki nagyon aranyos volt és ügyesen felléptek,amit élveztek nagyon.

Keddre terveztük,hogy megyünk Magyarhertelendre,ahol azelőtt pár héttel ezelőtt mi is voltunk Zolival,így ismert terepen mozogtunk. Szerencsre szép napos idő volt,így nem volt kérdés,hogy kint vagy bent leszünk,de azért voltunk itt is ott is :D A gyerek medencébe mentünk és hihetetlenül élvezték a vizet és a fürdést- külön úszóverseny is volt a fiúk körében,ahol hihetetlen ügyesen teljesített mindenki. Délután indultunk vissza a házakhoz,ahol még volt egy kis zenehallgatás,játék a fiatalokkal,meg szalonna sütés.

Szerdára én egy olyat találtam ki,hogy mi lenne ha egy másik kolléganővel és pár fiatallal ellátogatnánk Abaligetre a Denevér múzeumba ♥ Alapból már sokat hallottam róla,de még senkivel nem jutottam el oda és végülis Orfűtől nincs messze busszal, így mint egy fél napos kirándulás belefért. Erről majd írok később egy részletesebb beszámolót. Elöljáróban annyit,hogy nagyon jó hely, remek időnk volt azon a napon is,a fiatalok iszonyú lelkesek voltak a helytől és annyira király fotót sikerült csinálni odafelé menet *-* De akkor erről majd külön. Délután mikor visszaértünk,ismét volt egy zenés,táncolós kis erezd el a hajam még utoljára- mondhatni még jobban bele lendültek a fiatalok és kifulladásig járták a táncot.

Csütörtök reggel meg indultunk vissza a lakóotthonba.

Szerintem minden fiatal nagyon jól érezte magát, kicsit elengedhették magukat és lazulhattak,más időtöltés volt ez a négy nap,mint mikor otthon vannak. Kirándulások,minden nap új élmények, és nagyon sok nevetés. (:
Na ha még metál zene szólt volna :P
 A többi fénykép nálam van,tőlem lehet elkérni.

2016. szeptember 30., péntek

Fotózás VI. | Személyes

Körülbelül tavaly ősz óta várom,hogy ismét ősz legyen,meg tél. Nagyon nem nekem valóak a nagyon meleg évszakok. Szerencsére jelenleg élvezhetjük a csodás őszi pillanatokat, és idén nagyon kedvezőnek tűnik,ugyanis kellemes az idő és nincs hideg meg eső,hanem épp annyira süt a nap és van meleg amennyire kell,hogy elviselhető hőfok legyen. Ezt természetesen úgy gondolom ki kell használni,hiszen esős és téli időkben ülünk majd épp eleget otthon.
Ebből adódóan sikerült egy újabb fotózást összehozni,annyi különbséggel,hogy most életemben először nem tudtam mi lesz,meg hogy lesz, ugyanis számomra egy teljesen ismeretlen ember talált meg.
Egy facebookos eladós csoportban láttam egy olyan kiírást a lány részéről,hogy a vizsgamunkájához keresne extrémebb embereket. Hát elnézve azokat akik jelentkeztek,hírből nem ismerték az extrém fogalmát, de mivel ki volt írva,hogy meg van az alany,így először tovább pörgettem. Aztán úgy voltam vele,hogy azért oda kommentálok neki.
Rögtön jött a jelölés és elkezdtünk privátban beszélgetni,majd kitűztünk egy időpontot. Számomra külön öröm volt,hogy lány az illető és,hogy rendesen a fotózással foglalkozik és nem csak amolyan hobbi szinten. Már csak a kérdés az volt,hogy valóban össze jön e.

Az eddigi instagramos pályafutásom alatt,azt hiszem vagy 3 fotóssal sodort össze az élet és mindhárom belelkesült,de végül egyikkel se jutottunk el odáig,hogy dolgozzunk is. Volt amelyik a megbeszélt idő pont előtt eltűnt,elérhetetlen volt, volt egy amelyik messzire rakta a fotózás időpontját -ebből már leszűrtem,hogy nem akar ő semmit se (bár sose értettem,hogy miért nem lehet nyíltan,őszintén elmondani,hogy nem és pont)- és volt egy akivel egyszer vagy kétszer ha beszélgettünk,de ott a "majd" szócska mindent elárult. Ezek amúgy mint hímnemű illetők voltak,szóval annyira nem bántam a dolgokat,viszont miattuk fenntartással vagyok azóta mindenki felé aki fotósnak mondja magát.

Szerencsémre,ez az ismeretség teljesen pozitívan sült el. Egy barátságos,lelkes és megbízható emberről van szó,akinek már csak egy kevés van vissza a vizsgáig és nagyon lelkiismeretesen készíti a képeket.
Persze nagyon furcsa volt,hogy nem én magam oldottam meg most,meg úgyszólván tényleg szinte semmi dolgom nem volt,viszont szembesültem egy nagyon rossz részével az egésznek: ez pedig a derítőlap :D  Utálom,nagyon sok képen azok a gyengén kivehető mimikai ráncok totálisan látszottak és hát kisült a szemem akárhányszor használtuk. De ettől függetlenül nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, meg úgy beszélgetni is,szóval örülök az egésznek,meg annak,hogy bár nem itt lakik,de közel Pécshez. Ha valakit érdekelnek a munkái,az a Dora S Photography oldalon megtalálja őket.

S akkor íme pár kép a mi munkánkból- párat tettem már fel facebookra,de sokat itt láttok először.  Úgy gondolom,hogy fogunk tudni fejlődni még együtt és kezdetnek nem rossz (: 













2016. szeptember 17., szombat

Őszi szerzemények | Személyes

Még elutazásom előtt ellátogattam a helyi üzletekbe,de egyenlőre még csak a Kikben lehet őszi és halloweenes cuccokat kapni. Minden évben  itt van a legjobb választék és hát előszeretettel térek vissza. Lidl-ben szoktak még nagyon jó dolgok lenni és tavalyról is sok szép dolgot szereztem,szóval várom a pillanatot,hogy oda is be lehessen szabadulni. Mondjuk a Kik-be úgy szedtem össze a dolgokat,hogy még ki se voltak pakolva :D

Kik

Minden évben találok vagy torta formát,vagy szilikonos muffin sütőt, de ez azért kellett,mert nekem csak műanyagból vannak ilyen formáim és a fém a legjobb szerintem- főleg,hogy a műanyagom közül az egyik eltörött már.

Ez nagyon megtetszett nekem és haza is hoztam egy közepes méretűt, majd vettem végül még egyet,ugyanis tökéletes lesz a nyavalyáim kezelésére vett gyógynövények és egyebek tárolására- lenmag és anyalevél van most ezekben.

Ez egy kis mécses tartó,nagyon édes mintával. Kétféle volt belőle, ez tetszett a legjobban,de az a pókhálós is jöhetett volna (:

Ez amolyan karácsonyfa dísz,meg függöny dísz. Világító pókok,amiket szét lehet szórni a függönyön pl.


Ebben a hónapban sikeresen vettem magamnak kettő könyvet megint. Ugye írtam korábban,hogy Anne Rice-okat keresek és hát egy ember segített és linkelt pár eladót és ott szúrtam ki azt aki árulta a Táltos című könyvet. Ez egy ritka könyv és sajnos előjegyzést se lehet rá leadni,mert próbáltam,ahogy több másik regényére is.
Illetve szereztem egy érdekesnek tűnő vámpíros könyvet,amit már szintén régebb óta szeretnék elolvasni,de könyvesboltban nem láttam eddig. Ettől bevallom kicsit féltem,mert Moly.hu-ról vettem egy emberkétől és fene se tudja,ott mennyire megbízhatóak a tagok,de nekem most szerencsém volt. (:






Ezeken kívül még volt két fb.-os vásárlásom,amiktől szintén szoktam rettegni,de ebből egy emberkét már ismertem és tudom,hogy vele nincs gond. Természetesen a másik eladóval se volt. Mindenkitől rendben megérkeztek a dolgaim.
Dark Secret

Hajcsatos kalap és cat napszemcsi ♥

Örök kedvenceim,a csont tollak ♥

Triquetra szett - ha nem ismered,kérdezz; de a legismertebb jelentése a védelmezés és a "hármasságok".

Ezt már egy másik emberkétől vettem,de nagyon szeretem-pici és kényelmes.
Ez pedig Restyle-ról van. Nagyon szeretem,de ilyen idétlen fülbevalót még nem láttam: az a rész amit a füledbe dugsz,nem kerek,hanem lapított és egyre szélesedik,ergo szétvágja a füledet. Nem sok értelmét látom ilyen kialakításnak,de szerencsére hozzászokott a fülem. A súlya nem olyan vészes nekem,ki lehet bírni,habár picit se könnyű. Könnyű elhagyni,legutóbb egyet suhintottam a fülem mellett és ahogy eltaláltam kirepült a fülemből.

Nagyjából ennyi, illetve kimaradt még egy pohár a Kik-es vásárlásból,de arról nincs képem. Hamarosan jövök a munkahelyi nyaralásos beszámolóval,plusz egy érdekességgel azon belül ;)

2016. szeptember 12., hétfő

Fotózások V. | Személyes

Ez előtt a héten,illetve az azelőttin töltöttem a szabadságom,ami fantasztikusan kikapcsolt és az első hétben Zoliéknál voltam,ergo semmit nem csináltam. Őszintén szólva nagyon jól jött,mert rettenetesen fáradt voltam, nem tudtam előtte magam rendesen kipihenni és ez tényleg kellett mint kiszáradt embernek a víz.
Direkt nem jelentkeztem ezidáig,mert bár sok mindenről szeretnék pötyögni,mégse jött úgy még a helyzet ,hogy leüljek és írjak. Most is azért döntöttem így,hogy posztolom az egyik időtöltésünk eredményét,mert most megint egy hétig nem jelentkezem,ugyanis a múlt héten meg kezdtem a munkát újra,és ma (hétfő) az egész munkahellyel fogjuk magunkat és elutazunk Orfűre,a fiatalokat nyaraltatni,ergo majdnem egy hétig megint nem leszek itthon,így gép közelben sem.
No,és hogy ne legyen nagy pangás,ezért most jelentkezem.

Nagyon jól telt a két hét és úgy érzem,hogy nagyon sok jó dolgot csináltunk miután leutaztunk a szabadságom második hetében Pécsre. Volt strandolás,kirándulás, fotózás,séta,vásárlások,jó hosszú filmezések,meg ami kell. Ebben az évben ezt az egy napot voltam keményen strandon,de épp elég is volt,viszont nagyon jókat úsztunk,felfrissített-; kár,hogy itt Pécsen nem tudok eljárni senkivel-de ez egy másik gondolat.

Egyik nap csak úgy jött a gondolat,hogy ha már megyünk kirándulni,fotózzunk . Kérdeztem Zolit,hogy hát csak erdős dolgokat akar fotózni ugye és nem engem?! Aztán mondta,hogy ha már ott vagyok akkor engem is. Na így akkor gyors hajmosás,meg összekészülés; még jó,hogy a fotós szerkók össze vannak egy helyre dobálva,meg most amúgy nagyon lazára vettük a figurát és szinte csak a fűző volt rajtam úgymond extrémebb. De igazából nem is akartam mást, inkább csak megnézni,hogy Zolival,hogy lehet ilyen téren dolgozni,mert ő végülis elég sokat ért ehhez a fotós,média világhoz- és nem is csalódtam. (:♥

Nagyon jó volt újra végig járni az erdőt,a szokott helyeken- annyi újdonsággal,hogy Zoli még nem volt soha a mohás részen (ahol annyi kép készült is rólam és amiről annyit áradoztam ugye), és mindenképp tervben volt már,hogy neki is megmutatom. Sajnos már nem olyan szép mint mikor mi anno Verával rátaláltunk,így mentünk tovább,mert végülis az erdő a maga szépségében így is úgyis lekötötte a figyelmünket.
Meg most már hajlik az évszak erősen az őszbe,amit én -meg jó sokan- kedvelünk. Én mondtam már Nektek többször is,hogy ősszel nagyon szép lágyak a fények  és a színek is ugye megváltoznak- adnak egy nagyon jó kis filinget. Plusz már nem döglök bele a ruhámba se- nagy előny :D

Szóval elmentünk jó mélyen az erdőbe egy kis pihenőig,tűzrakóig,ahol egy kis patak csordogált valaha le a hegyről,de sajnos azóta eléggé elapadt,viszont megvan amit vájt magának út és hát azon keresztül lejjebb lehetett ereszkedni a völgybe,ahol szintén nagyon gyengén -vagy semennyire se- csordogált valami patakocska. S mivel nem volt túl nagy víz,de szép volt a területe,ezért lementünk oda és ott is lőttünk pár képet.

Igazából két fényképező gépet vittünk,egy kisebbet mint az enyém,meg ugye a sajátomat- de mindkettő ugyanazt a szintet tudta és hát így dupla annyi képet lehetett volna csinálni. Mindketten kellemesen elfáradtunk, elég mulatságos is volt az egész,amolyan őszt váró képek

S akkor a képek







Pöppet becsillant a fény,de hagytuk így,mert nekem így tetszik.








Azt szerintem mondanom se kell,hogy sokszor miféle akrobatikus mutatványok kellettek,hogy bizonyos helyekre fel vagy le másszak, a fotózási pózokról nem is beszélve ( azt a mutatványt,ahogy full behúzott fűzőbe,egyensúlyozva haladok,hogy ne essek el, el lehet képzelni és szabad mosolyogni :D Mondtam Zolinak,hogy ha elesek,akkor úgy fogok itt vergődni,mint egy páncéljára fordított teknős :'D). Ilyen amikor két fotóbolond találkozik és lelkesedik ♥
Szóval ezek amolyan light-os képek,meg tényleg hirtelen ötlettől vezérelve jöttek. (: