Oldalak

2014. június 1., vasárnap

♥SIKERÜLT♥


SIKERÜLT

SIKERÜLT

SIKERÜLT

SIKERÜLT
El sem akarom hinni,de végre túl vagyok ezeken a fránya vizsgákon!!! *-* Nagyon szépen köszönöm mindenkinek,aki támogatott,gondolt rám, eltűrte a hisztijeimet,kirohanásaimat, meg úgy minden negativitásomat! Sajnos ez az időszak kivett belőlem rendesen. Bevallom február óta pánikolok  ettől a pillanattól, hogy egyszer május lesz.
Vizsga előtte napokon téren és időn kívül voltam és azt se tudtam mit tegyek magammal,mert tanulni már nem lehetett... így csak jöttem mentem és járt az agyam hogy semmit nem tudok. Ami megkönnyítette a helyzetemet,az az volt,hogy nem mentem dolgozni. Azt hiszem úgy nem lett volna szerencsés.
No de hogy meséljek is valamit róla. Most a héten kedden (27.én) volt az írásbelis modulnak a gyakorlati és szóbeli része. Nagyon rettegtem. Úgy kezdődött,hogy amit megadtak tételeket azokat vizsga előtt két nappal bevontak és lecserélték az egészet o.O 20 tétel volt ott is, így meg lett a és b része, ergo 40 tétel.... Kiborultam tőle idegileg hogy kezdhettem előröl a tanulást két nappal vizsga előtt.
Elmentünk reggel gyakorlatra- szerencsére osztálytársam elvitt kocsival- ,és ott akkor át kellett öltözni fehér ruhába. Ez is még mellé frusztrált,mert idiótán érzem magam ilyenkor. 
Ez még gyakorlaton készült most márciusban azt hiszem
De végülis ez volt a legkisebb gond. A sulivezető csaj odajött,hogy megnyugodtam e- hát mondom persze :D Ott vert a víz,mert kitalálták,hogy ketté bontják az osztályt és 15 ember gyakorlatozik,és 15 meg szóbelizik egy szinttel lejjebb. Természetesen én meg egy másik osztálytársam kezdtük a gyakorlatot,mert névsor elejéről ment ^^"
Bementem a kezelőbe (a malomvölgyi szoc. otthonban voltunk végülis,ahol pár napot gyakorlatoztam), kihúztam egy amúgy eléggé könnyű tételt. Azon imádkoztam hetek óta,hogy gyakorlatin olyan tételt húzzak,ahol semmit nem kell csinálnom; ergo ,hogy ne kelljen mondjuk inzulint adni,vagy vércukrot mérni,mert infarktust kapok csak.  Végülis csodás tételem volt: Ágyhoz kötött beteg kényelmi eszközei. ezen belül nekem kellett beszélnem a decubitusról, kezelésekről,megelőzésekről, meg valami gondozási tervet kellett csinálnom fejben ágyhoz kötött betegnek.
Nos velem a tanárom jött,meg a suli vezető és az osztály részlegvezetője X_X Sokan voltak. Míg a másik osztálytársammal az elnök nő ment, aki amúgy egy tündéri emberke volt,és soha nem kötözködött meg nem kérdezett bele semmibe,csak formaságból max.
Amit még kiemelnék így szerencsének, az az,hogy pont az az ellátott tartozott a tételemhez,akivel jóba lettünk a gyakorlat alatt :D Nem hittem el hogy ekkora mázlim van. A 80 fős osztályról pont ezzel az eggyel voltam jóba és pont ő volt a tételemhez :D *-* 
No,végülis fingom nem volt, hogy kell egy ilyet kezdeni- belekezdtem a kényelmi eszközökbe,majd bele a decubitusba... Aztán azért belekérdezett a tanár... Pl. hogy milyen egyéb szövődményei vannak egy tartósan ágyba fektetett betegnek... Elmondtam,de abba is belekérdezett- és már néztem hülyén hogy egy teljesen másik gyakorlati tételsort mondok el :D 
A végére beleizzadtam a ruhámba ,de utána még mennem kellett szóbelizni le. Lent volt a másik részlegvezető és a kamara tag,aki egy idősebb férfi volt,és eléggé leszarom stílusú,emiatt hamar kiszórt mindenkit; bírtam :D 
Ott is kihúztam egy eléggé könnyű tételt. A szóbelikkel az volt a problémám,hogy nem is volt időm megtanulni őket. Bevittem melóhelyemre őket,és kb. egyszer ha elolvastam...végül full nem ugyanazt mondtam vissza,hanem saját fejből,amit logikusnak tartok. Probléma nem volt belőle,egyszer beszélt bele a kamaratag,de utána megköszönték és ennyi volt... fél óra alatt (vagy még kevesebb) végeztem is.
De sajnos még nem volt öröm,mert hétfőn jöttem rá,hogy az adminisztrációs modult még csak el sem olvastam. Én totál azt hittem,hogy az nem lesz szóbelin,hanem azok csak segédletek. Szóval hétfőn délután a felét elolvastam,majd kedden vizsga után a másik felét :S Iszonyú kapkodás volt. 
Aztán szerdán szintén kikerültem tértből és időből,mert ott is névsor szerint mentünk be és persze hogy elsők közt vagyok. Egyszerre 3at kellett húzni ,mert ugyanis 3 modulból vizsgáztunk egyszerre :'( Gyerekek azt az érzést mikor egy rakat kidolgozandó papír áll előtted és azt se tudod miről mit mondjál... Hát kész voltam.  Ültem csak a tételek felett... Az egyik modul az egy hosszú esetes volt, sok kifejtendő szemponttal. Területi hülyeségek voltak benne,meg Maslow-féle piramis (ez volt a megmentőm,mert erről a hülye is tud rizsázni).. benne volt külön a cukorbetegség,meg magsavérnyomás... a kettő kombinálása. Szóval meg voltam áldva. Azt se tudtam mit lehet ezekről mondani-pedig akkor abban a pillanatban nekem is egekben volt a vérnyomásom. 
Végül rizsáztam,a tanár belekérdezett, a férfi meg ugyanazt elmondta mint kedden,mert hasonló tételt húztam tegnap is xD Örült nekem. 
Aztán mentem kidolgozni a másik kettő tételt... Az egyik modul a gyakorlati órákhoz kapcsolódott...,amiről megint csak fogalmam nem volt,mert a legtöbb időmet a melóhelyemen töltöttem,szóval ezt beleszőttem. Az adminisztrációsnál szintén hatalmas mázlim volt,mert pont nem figyelt az elnök asszony,így nem szólt bele, a tanárom meg jófej volt... plusz egész tűrhető tételt húztam,és ezt is hozzá csaptam a melóhelyi tapasztalatokhoz. 
És kész voltam- de nem csak idegileg. 

Utána kimentem és a másik osztálytársammal akivel együtt mentünk be,elugrottunk virágokért,mert azért a tanárokat meg akartuk köszönteni.
Iszonyú nyomás és stressz,meg pánik volt rajtam,mert ettől még koránt sem biztos hogy meg lesz a papír. Végül 16 óra magasságában végzett az utolsó ember is,és megkaptuk a bizonyítványokat *-*  Én úgy mentem vizsgázni,hogy csak egy kettes legyen... Ahhoz képes fényévekkel jobb lett. alapból az irásbelim bőven 50% felett volt (innentől kettes). Aztán megnéztem a %okat,és nem akartam elhinni,hogy az adminisztrációs részre kaptam a legtöbb %ot xD  Komolyan kiakadtam :D Hát hogy létezik?! De ezek szerint szépen beszéltem neki,meg hát jó fejek voltak tényleg.
De összesített pontszámmal végül az egész egy 4es lett. Ahhoz képest hogy kettesért indultam,köszönöm szépen JÓLESZ *-*

Azóta se tudom ám felfogni a dolgokat. A szervezetemet újra egyensúlyba kell hozni,mert az utóbbi időben mást nem kapott csak stresszt meg bajt. Sajnos meg is érezte és már az idegösszeomlás szélén vagyok. de szép lassan helyreteszem magam. De amit nagyon vártam: a szabad hétvégék!! *-* Azt csinálok újra amit szeretnék; újra élhetek az olvasásnak, a barátoknak .. és végre sokkal higgadtabban élhetem az életem. Habár továbbra is lesznek bajok,meg stressz keltő helyzetek,de igyekszem most tojni mindenre.
Azoknak akik meg kiálltak mellettem így is hogy már lassan elvesztettem önmagam,azoknak ezer köszönet és hála!♥ Puszi♥

4 megjegyzés:

  1. HATALMAS GRATULA!!!!! :) Látod, mindenki mondta, hogy sikerülni fog és szuperül fogsz szerepelni, nem is volt ez másként! :) Nagyon büszke vagyok rád ^^ Most már lehet pihenni, sőt, kötelezően punnyadnod kell, rázódj újra helyre és hozd rendbe a tested-lelked :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. KÖSZIII ^^ Annyira vártam ezt a pillanatot ^^ Nagyon nagyon utáltam már ezt a nyomást és nagyon gáz volt az egész,de túléltem,és megcsináltam!! ^^
      És köszi a drukkot♥

      Törlés