Oldalak

2014. július 5., szombat

Diplomaosztó és a buli

Végre hivatalosan is,péntektől megkezdtem a hosszú szabadságomat,amire már tavaly nyár óta vágyom *-* Meséltem már az előzőekben,hogy sajnos nekem nincs külön nyári szünetem- csak saját szabadságból. Ez annyit takar,hogy a kemény 20 napomból,amit egy évre kapok, el kell osztanom valamennyit nyárra. Hát én úgy döntöttem,hogy a nagy részét kiveszem,aztán majd csak decemberbe a többit.
Szóval pénteken már nem mentem! Ami igazából annak köszönhető,hogy volt diplomaosztója egy gyerekkori barátnőmnek. 
Szerintem ezt a sztorit is említettem,hogy anyum és a mostani munkatársnőm Ildi együtt dolgoztak az ősidőkben itt ahol én vagyok most, és Ildi lánya (Anett)  meg én majdnem egyszerre születtünk (egy év eltéréssel),és nyáron amíg nem tudtak minket hova tenni a szülő anyáink,bevittek a melóhelyükre :D Szóval onnantól ismerem Anettet,és így jóba is lettünk,plusz ezért mondom mindig hogy fogyatékosok közt nőttünk fel :D
Aztán Anettel jelen voltunk egymás életében hellyel közzel- főleg így nyáron találkoztunk,évközbe meg leveleket küldtünk egymásnak anyáinkon keresztül :D Csak mikor anyum elkerült a gyerek részlegről, egy teljesen másik épületbe,akkor szakadtunk el. Neten néha beszélgettünk ,de ennyi. Viszont azért ballagásokra elhívtuk egymást. Így történt most is,hogy elhívtak a diplomaosztóra.,s utána Ildi rendezett nekünk bulit. Mivel Anett lediplomázott, a bátyjának volt a szüli vagy névnapja, én is levizsgáztam,plusz a szülinapom lesz, illetve Ildi is most töltötte az 50et,így mindenkit megünnepeltünk egyszerre. :D
Szóval péntek reggel is kellett kelnem,hogy 9 körülre kiérjek a városba- ugyanis a város főterén rendezték meg a legnagyobb hőségben ^^  Ezekért a képekért órákat kellett egy helyben állnom, de besurrantam a rektorok ,meg a szónokok mögé,hogy csinálhassak képet- persze elém állt egy kamerás,pont mikor az Anett következett volna. Annyira kiakadtam.
No ,utána Ildivel elmentünk hozzájuk,ahol a párja már várt minket. Kicsit éhesek voltunk,mert fent voltunk mindketten 7től,és kb. 13 óra körül értünk haza. Anett és a párja meg annak a családja elment Ildi volt férjéhez, s úgy volt hogy csak utána jönnek ki hozzánk.
Addig mi feltaláltuk magunkat természetesen. Rögtön azzal kezdtük,hogy Ildi párja megkínált pálinkával. Fúj de utálom a pálinkát- ezt mindenki tudja rólam,de mivel alkalom volt,így lement. Aztán persze még kaptam pár kis pohárral és fújci. Kezdtem éhgyomorra jól érezni magam.
Aztán ebédeltünk,meg röhögtünk és értelmetlen dolgokról beszélgettem Lacival (Ildim párjának a neve- így egyszerűbb).
Aztán idővel megjöttek Anették - én addigra már pár kupica pálinkán túl voltam,meg ittam bort is-, velük meg pezsgőztem :D Szóval jó lesz kategória. Anettal jöttek a konzulensei,meg jött a bátyja és valami idióta haverja,akiknek más szórakozásuk se volt egész este mint hogy a harisnyámon szórakozzanak. Én meg egész éjjel dobáltam őket különböző tárgyakkal amik a kezem ügyébe kerültek. Ezek veszélyesen hülyék voltak.
Aztán Anett és a párja elmentek, és itt maradtam ezzel a sok marhával egyedül. Kicsit gáz volt,mert sokszor azt éreztem hogy Anett bátyja és haverja szándékosan basztat,de igazából eléggé rácsesztek,mert nem fogok megsértődni a gyerekes vicceiken. Voltam én tegnap Marilyn Manson,baptista,buddha, pókháló lábú. Tiszta fogyatékosok voltak.
Viszont Ildivel, párjával,meg volt ott még egy csaj meg egy faszi velük nagyon jól elmulattam az időt :D Azok is hülyék voltak,de náluk totál jó értelemben.
Ez ilyen totál félre érthető kép :D S nem is emlékszem mit söpörtem a hajammal- arra meg pláne nem ,hogy kinél volt a gépem :D
Őszintén megmondom,hogy nem tudom mért tettem a srác fejére az alufóliát, és azt végképp nem ,hogy mért adtam neki a napszemcsim,de nagyon vicces volt akkor -és  nekem még most is az. Ildikémről meg ne is beszéljünk a háttérben :D Igzi hastáncos :D
 Nem akarok minden képet közzé tenni,mert elég sok béna kép van,meg a sminkem estére elpárolgott,plusz idiótán néztem ki,de azért ez a pár jó lett (:  Emlékszem Ildikó még felhúzta a szexi combfixét- és a fia,meg a hülye haverja azon is röhögtek,és már annyira felhúztak,hogy hozzájuk vágtam a combfixet -.-" Annyira idegesítően nem voltak jó fejek. Aztán még táncolt az ágyon,meg a széken,meg hasonló finomságok.
Fogalmam sincs mikor mehettünk aludni,de hajnali 6kor arra keltem,hogy meleg van és eléggé szarul voltam,mert én okosan elfelejtettem vizet inni az alkohol mellé. Szóval ez most olyan berúgás volt,ami után azt mondom hogy soha többet. De maga a buli jól sikerült,és örültem,hogy ennyit nevettünk. Ugyan idősebb korosztály között voltam,de komolyan jó volt (:
Reggel mindenki szenvedett,de már nem volt ott senki,csak az Ildi fia (Norbi)- a hülye haverja elment szerencsére- ,meg mi ketten. Szerencsére Norbi elhozott kocsival a belvárosig,onnan meg hazatámolyogtam busszal,s még voltam nagy bevásárolni,mert ez most ránk maradt húgommal ^^

Jövőhéten meg Rockmaratonról jelentkezem,szóval nem tudom miként tudok írni,de igyekszem majd beszámolni ott is mindenről ^^

2 megjegyzés: