Oldalak

2015. augusztus 26., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj} - Blogolás

Hosszú idő után most ez lesz az első és csendtörő posztom.  Nem mondom,hogy most minden szuper az életemben,de valamikor vissza kell rázódni. Így is már annyi téma ,meg gondolat felhalmozódott,hogy muszáj újra belelendülni.
Szóval most a szokásos VKP poszttal jövök/jövünk,aminek a témája a blogolás maga (:  Ki miért és hogyan kezdett el blogolni,stb. A játék szabályait keressétek Szilvinél.
Nálam ha megnézitek akkor az egész 2011 októberére nyúlik vissza; ott írtam az első bejegyzésemet.  Eredetileg barátnőm hatására lett blogom,mert sokat leveleztünk Szilvivel,aztán mindig mondta,hogy ezt megírta már blogon,azt megírta már és hogy ott lessem meg. Aztán egyszer szóba került,hogy mi lenne ha lenne nekem is.  Nem tartottam hülye ötletnek,mert  tini koromban én még  az a fajta voltam,aki rendes naplót vezetett.  Nos ez kinek hülyén hangzik,kinek jól és egyetért, a lényeg,hogy szerettem írni.  Gimiben is akármilyen  fárasztó volt,szerettem irkálni.
Szóval gondoltam megpróbáljuk ezt. Tulajdonképpen maga a blog egy internetes napló,ahova mindenki kiírhatja a maga gondolatait. Ennek nem kell végletesen személyesnek lennie,mint mondjuk egy sima papír formájú naplónak,de meglehet ismerni embereket,kicsit részletesebben mint mondjuk egy fb profil alapján- talán.
 A lényeg,hogy megkreáltam a saját oldalamat -amit egyébként imádtam,mert imádok kódokkal,meg ilyen szerkesztőkkel foglalkozni- és végül elkészült.  Sajnos így visszaolvasva régebbi bejegyzéseket nem voltam túl kreatív és folyamat nyavalyogtam,ami marhára irritáló.  Szerencsére azóta maga az írás stílusom változott és talán egy fokkal jobbak a bejegyzések -de ezt Ti tudjátok megítélni,én csak remélem :D
Szóval ha belegondolok,akkor külső hatásra/ajánlásra lett blog,illetve mert szeretek írni és ez fejlődött is,csak manapság az idő kevés rá.
Azóta több szempont is játszik, például szeretek visszajelzéseket kapni bizonyos témákban Tőletek, szeretek más oldalakra feliratkozni,mert jó másokat olvasni, szeretek ötleteket kapni,inspirálódni... Nagyon sok szempont van ami miatt nagyon hasznos ez a blogger oldal,de kellett egy kis idő míg ezekre rájöttem.
Negatív tapasztalatok is értek természetesen -mint szerintem mindenkit- ,de ez nem fejteném most újra ki sokadjára. Akik követtek azok tudják,akik nem,azoknak elég annyi,hogy megfúrták az oldalam és hátrányomra vált.
Szerencsére több jó dolog ért itt eddig mint rossz és örülnék ha így maradna,mert nem ártó jellegű a blogom.

Lássuk a többiekét:

4 megjegyzés:

  1. Remélem azért egy kicsivel jobban vagy lelkileg. Kitartás!
    Én még most is írok papírra, 1999-ben írtam először naplót. Amit nem értek mert sose írtam le a lelkibajaimat. Arra mindig ott voltak a verseim meg a novelláim...talán azért. Meg a rajzok.
    Blogot először talán a 2000-es évek elején írtam az IM-net fórumon. Volt külön a bloggereknek is felület. Személyes blogot nem szeretnék írni, mert véletlenül sem akarok mások bizalmával visszaélni. Sosem tártam nyilvánosságra semmilyen konfliktusom, sem bánatom se semmim. Visszaélhetnek vele az emberek, és jobb a békesség. Nagyon sok felelőtlenség és hazugságot olvastam már itt-ott, mégha nem is engem érintett. Az a baj ami kikerül a netre kint is marad. Illetve durva jogi lépéseket lehet megtenni. Így inkább a személyesebb dolgaim meghagyom az üres lapoknak vagy a barátoknak. Viszont ezzel együtt a személyesebb blogokat szeretem követni. A Tiéd és a Szilvié a kedvencem. És vissza is olvastam annak idején mindkettőtök blogját. Gratulálok, remélem sokáig élvezhetem írásod és képeid. ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hu, köszi a kérdésed, most már mondhatni jobban vagyok (:
      A papíros napló nekem is bejött nagyon sokáig és imádtam csinálni- aztán így visszaolvasva eléggé jókat nevetek rajta (: Viszont azért kezdtem bele a blogolásba,mert szeretek kiirni dolgokat,tapasztalatokat megosztani, mások véleményét elolvasni- és úgy érzem hogy annyira személyes témákat nem feszegetek. Azért én is láttam olyan oldalakat,ahol olyasmiket irtak ki,amiket én álmomba nem tettem volna és pont ezért amit irtál,mert hogy visszaélhetnek vele, illetve ez alapján ítélnek meg... és elég ha egyszer írsz valami hülyeséget ,az örökre rajtad marad. De én mondjuk azért sem vagyok ideges,mert mindig lesz olyan aki idiótább a másiknál..
      Nekem meg az nem menne amúgy,hogy mindig naprakészen írjak a szépségápolásról meg ilyenekről (: Csodálom az embereket akik ennyire értesültek,meg ennyire benne vannak ezekben- ami amúgy tök szuper,mert hasznos! csak nekem jobb érzés ilyen vegyes blogot vezetni (:
      Amúgy köszi a kedves szavakat!! (:

      Törlés
  2. Szia!
    Örülök hogy visszatértél. Remélem, kezdenek helyrejönni a dolgaid.
    Még jó, hogy az a bizonyos barátnő ajánlgatta a blogolást, jól tetted hogy elkezdted, és jó idejönni olvasgatni,szóval remélem, hogy még nagyon-nagyon sokáig fogod folytatni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aranyos vagy,köszönöm! Én is remélem,hogy minden normális marad most már- bár tudom,hogy lesznek még bukkanók úgyis sajnos. De igyekszem túlélni (:
      De nagyon köszi a biztatást, jól esik! (:

      Törlés