Oldalak

2017. május 24., szerda

Filmélmények

OMG, körülbelül tavaly írtam utoljára filmekről,pedig nagyon sok új élményem van-bár leginkább azért nem tettem közzé egyiket se,mert szarok voltak :D Volt pár olyan ami tetszett, és most próbálok vissza emlékezni majd párra.

Mostanság van pár olyan film,amiben megjelenik a természetfeletti,meg a boszorkányság valamilyen formában. A helyzet az,hogy nem igen lehet olyan jókat kifogni,mert mindegyik valahol hibádzik. Ami talán ebben a témában tetszett nekem,az a The VVitch volt,de szerintem arról írtam. Az olyan volt,amilyet úgy elvár egy olyan ember,aki foglalkozik ezzel a témával.
Aztán kijött a The Blair Witch 3. része,ami szerintem nagyon ígéretesen indult,sőt egészen a film végéig tartja a szintet és azt mondaná az ember,hogy na végre,aztán jön a csalódás,mikor lassan a vége a filmnek. Az utolsó pár percben sikerült elcseszniük a filmet,mert az egész  utolsó jelenet kapott egy ufos filinget. Na most az ember egy Blair Witch témánál nem ufokra vágyik szerintem az ember,meg valahogy a két stílus nem összeférhető. Aki látta az talán tudja is miről papolok,aki nem,az nézze meg és megérti. A csodás villódzó fények :D  Pedig annyira jó lehetett volna.

Lényegében minden ilyen témájú filmet sikerül elrontani valami hiteltelenséggel,így ritkák az olyan filmek, sorozatok,amik jól sikerülnek.
Hoztam most kettőt,amiket megnéztem.

The autopsy of Jane Doe

"Tommy és fia, Austin, mindketten halottkémek, akik egy nap rejtélyes esettel találkoznak. A halott nő elvileg öngyilkos volt, ám a halál okát képtelenek megállapítani. Ahogyan próbálják felfedni a szépséges Jane Doe halálának okát, egyre több megmagyarázhatatlan dolog történik a boncteremben. Ezek a bizarr események rejthetik a megoldás kulcsát."

Ezt Zoli mutatta nekem,mondván,végre egy jó sztori. Megnéztük és tényleg azt kell mondjam,hogy ahhoz képest,hogy mostani film,nagyon jól összehozták.
Spoiler. Lényegében egy ősrégi boszorkányról szól - ő lenne ez a Jane Doe- , akinek a holt teste lényegében vándorol a világban (ide oda szállítják), s így kerül a főhőseinkhez.
Itt a fater egy baromi okos és tapasztalt bonc mester,aki a fiát tanítgatja a mesterségre. Spoiler.

Igazából ami nagyon tetszett a filmben,hogy kicsit reálisabban mutatja a dolgokat- többek között,hogy a két főhős mennyire emberszerűen reagál a helyzetre ami kialakul körülöttük, illetve a boszorkány ábrázolása se esik túlzásokba. Lényegében nem is csinál semmit fizikailag a filmben,mert biológiailag halott,csak az elméjével/lelkével van jelen a filmben. Ettől függetlenül nagyon durván hat az elméjére a két főhősnek,de nem mondom el,hogy mik vannak pontosan.

Örülök,hogy végre csináltak egy ilyen filmet,amiben nincsenek eltúlozva a reakciók,az emberi képességek,vagy a boszorkány ereje. Ezt nem minden filmkészítő veszi figyelemben,de itt jól összehozták.
Tetszik ez a reális sík és a természetfeletti találkozása. Engem egyébként is érdekel az ilyen boncolás téma - s itt nem a horror filmekben lévő,fröcsög a vér féle, élő ember felboncolására gondolok. Hanem úgy maga a szakma érdekes lehet,bár nem dolgoznék azért benne.

Egyébként a film vége -szerintem- nincs lezárva, mivel úgy van vége,hogy arra utal, nem ennyi volt a sztori. Nem tudom,hogy akarnak e folytatást,de ezt nagyon sokféle módon lehetne folytatni: lehetne neki egy előzményt is akár,mivel nem tudni mi történt a lánnyal idáig,hogy lett belőle az ami,mit tettek vele,miért tették;  illetve lehetne csinálni folytatást,hogy mi lett vele miután elszállították, megölt e mindenkit, feléled e,stb.
Sok mindenre kíváncsi lennék,és nagyon örülnék egy jó folytatásnak,bár nem hiszem,hogy olyan népszerű lenne a film.

Amerikai Horror Story 6. évad

Sorozatokról nem sűrűn írok,mert én azokat legtöbbször bedarálom és helló- vagy tetszik és akkor még a hatása alatt vagyok,vagy utálom és el is felejtem,hogy megtörtént.
Az AHS sztorikat én az elejétől nézem- igazából már nem tudom mi vett rá,hogy megnézzem,bár talán az,hogy azt gondoltam,hogy lesz egy jó horror sorozat végre.
Tény,hogy nem panaszkodhatok,mert én például ennek a sorozatnak az első évadját imádtam. Végre egy tök rejtélyes,izgalmas sorozat, bár az utolsó részek nem tetszettek,mert olyan hülyeség volt,meg tudtuk onnantól,hogy mi van.

Vártam erre a 6. évadra is,mert kíváncsi voltam mi az amit még feltudnak dolgozni. Nem tudom hányan látták,de bennem kérdőjelek voltak.
Az egész film úgy van felépítve,hogy mesélnek páran egy sztorit,és van aki ezt eljátssza- olyan mint az ilyen szellemjárta házaknál a dokumentum filmek,mikor ott is mesélnek az élményről,meg hogy hogy menekültek meg.
Aztán ez a történet menő lesz és folytatást akarnak ugyanennél a rémháznál ,de közben valóság showt is,és meghívják azokat akikkel megtörtént az eset és azokat is akik csak eljátszották.. S elvileg újra megtörténnek a borzalmak mindenkivel,de úgy van vége ,hogy mégis élnek a szereplők és ez is csak színjáték volt.

Szóval igazából jó volt a sztori,meg hát azért nem ilyen egyszerű a történet,ahogy leírtam. Van ebben is gyilkolás, helyi parasztok/szektások, erdei boszorkány, lélegző erdő,szellemek... Szóval így jó a felhozatal,de valahogy nem minden szál van kidolgozva rendesen,meg értelmetlenség az egész,meg úgy az egész vég kifejlett érdekes,nem igen tudtam eldönteni,hogy mi történt és mit akarnak és miért így van vége.

Megnézni érdemes,mert egyes részek nagyon izgalmasak és úgy bele lehet élni magad ,de ha a kerek egész sztorit nézem,akkor fura- ebbe az erdei boszorkányos mítoszba bele van vonva a modern élet,az okos telefonokkal,a valóság showkkal... Szóval olyan fura érzést keltett a film és megmondom őszintén nem tudom eldönteni,hogy ez volt e a cél,vagy csak egy félresikerült valami ez most.

Azon nevettem,hogy vannak benne jó kis Blair Witch koppintások,főleg azokkal a kis figurákkal amik megjelennek többször is a filmben. Szerintem ez mindenkinek feltűnt- és nem tudom,hogy direkt lopták e el ezt, bár kicsi az esélye,hogy véletlen legyen.

Olvastam kritikákat és sokan nagyon lehúzták ezt az évadot,meg hiányolták a trailert,ami eddig minden évadnál volt. Hát nem tudom. Érdekesnek érdekes,betegnek beteg,de nem tudok eligazodni rajta-ami mondom lehet,hogy a cél volt :D

Esetleg láttátok?  Van valami vélemény? 

1 megjegyzés:

  1. AHS...Nekem az első és a negyedik évad tetszett nagyon - a házas meg a cirkuszos, a zárdás felejthető volt (olyan elcsépelt, annyi jobb régennáciszadista-diliházas film van), a boszorkányos pedig egyszerűen röhejes (a hoteles nem volt rossz, kiderült, hogy Lady Gaga jó színész, számomra viszont a hatodik se volt az igazi...nyáron egy huzamban végig akarom nézni az összeset, és majd kiderül, hogy másodszorra tetszeni fog-e jobban). Én mondjuk inkább drámának mondanám, nem a horror vágyaimat elégíti ki, és csak azért maradtam itt, mert fantasztikus, hogy hogy cserélgetik a színészek a karaktereket az évadok folyamán, ebből annyira látszik, hogy ki a jó színész, és ki nem...Hatalmas szívfájdalmam volt, hogy az ötödikre nem ment vissza Jessica Lange, mert csak miatta szenvedtem végig a második-harmadik évadot, és őszintén szólva csak miatta kezdtem el nézni az elsőt is...De örülök, hogy legalább Evan Peters megmaradt "végig" (bár a hatodik évadban elég keveset láttam, ha már itt járunk) - illetve hogy azt a down-kóros lányt (A gyilkos házban főszereplő volt, de a színész neve nem ugrik be) is többször visszahozták még, ha csak kisebb szerepekre is...Mondjuk megvan a hátránya is ennek, mert az ötödik évadra például engem már nagyon irritált Sarah Paulson...Vagyis az első néhányban se kedveltem (és igazából a Mi kell a nőnek? valamint a Szilveszter éjjel című filmekben se kedveltem - bár utóbbit elég pocsék filmnek tartom, szóval nem igazán ártott neki), viszont az ötödik évadra már teljesen elegem lett belőle, vagyis igazából már a negyedik évadban besokalltam, de mikor megláttam, hogy az ötödikben is ott van, már túl sok volt...és aztán itt volt a hatodikban is...
    Persze várom a hetediket is (leginkább több Evanst és kevesebb Paulsont - úgy tudom, Lange már nem jön vissza). :D

    VálaszTörlés