Oldalak

2019. augusztus 26., hétfő

Északi tengeri kalandok - Norvégiai kiruccanás és Midgardsblot II.

Az előző bejegyzésemben meséltem Nektek az utazás körülményeiről meg a megérkezés pillanatáról. Most már szeretnék rátérni a fesztiválra is, mert lényegében azért mentünk.

Csütörtökön volt kapu nyitás, de igazából semmit nem tudtunk, hogy mi hogyan meg mikor. Annyi volt a neten írva mikor elindultunk még, hogy 10- kor van valami kezdés. Dél körül le is sétáltunk a területre és hát az tárult a szemünk elé, hogy még mindig nem lehet a főbejáraton bemenni és pakolnak.

Így hát újra lesétáltunk a Midgard Vikingcenterhez, ahol igazából a mini múzeum volt, kávézó, szuveníres, illetve az udvaron már lehetett a tradicionális viking játékokkal játszani. Itt körbe sétáltuk a területet, megnéztük az ősi viking sírokat is, amik rám nagyon nagy hatással voltak. Igaz látványra  csak nagyobb domboknak tűntek, de maga a tudat, hogy olyan szent földön járunk ahol előttünk nagy emberek jártak, éltek és lettek eltemetve, felbecsülhetetlen. Ennek olyan nagy súlya , értéke van számomra; nagyon szakrális.
Ebben az épületben minden is van 
Amikor meguntuk a járkálást - mert amúgy ne egy kis területet képzeljetek el, vagy ne is egy Rockmaraton fesztivált (ami amúgy szintén nem kicsi), hanem egy hatalmas területet; a napok végére a lábam bedagadt és leszakadt - leültünk nézni a viking játékokat a domboldalra. Nagyon sok érdekesség volt, de az abszolút kedvencem a balta dobálás - na ez nem volt olyan egyszerű mint ahogy hangzik. Zoli kipróbálta egyik nap, itt van is videó róla - remélem le is játssza.

Mellette lehetett íjászkodni, amit szerettem volna kipróbálni utolsó nap, de nem jött össze sajnos (nagyon nagy vihart kaptunk akkor). Ez a kettő volt amolyan főbb játék, segítettek benne ha kellett.

Ezen kívül volt ilyen balance vagy egyensúly játék: a lényege, hogy farönkön álltok ketten, ami alapból inog a lábatok alatt és közben valami zsákkal kell egymást püfölni, hogy essen már ugyan le a másik 😂😂 Nagyon mókás játék volt.
Ennek a másiknak nem tudom mi a neve, de annyi a lényeg, hogy valami faágon van egy mini zsák és fel kell dobni, majd szépen ugyanúgy elkapni a fával - ha jól láttam ezzel főleg gyerekek szórakoztak, nem egy túl veszélyes dolog (habár azok után, hogy fejszét is lazán dobtak nem mondok semmit inkább 😃).

Volt ilyen dobálózós játék, mint valami óriási társasjáték. Két sorban bábuk és lekellet dobni a szembelévő ember bábuit.  Ha ez megvolt, akkor azt az egy szem középsőt is és akkor nyertél. Így nem hangzanak valami izgalmasnak, de igazából ha benne van az ember, akkor eléggé az.  Csináltam egy rövid videót (a pofázásommal nem kell foglalkozni xD) , itt látjátok ezt a fa játékot, meg mögötte a többit is.

Aztán volt még kötélhúzás- na ebből is voltak mókás pillanatok. Igazából elnézegettük itt az embereket, de olyan 2 óra előtt elindultunk a kapuhoz, mert 2 órára volt a kapunyitás meghirdetve, de ugye itt semmit nem lehetett tudni biztosra. Ez az egy ami nem tetszett annyira, hogy sok mindenről sehogy nem értesültél sajnos - pláne ha nulla wifi meg net. Nagyon megszenvedtük ezt a részét. Később világossá vált, hogy a 10 órai kezdés a szemináriumokra volt érvényes (saga előadások voltak), amit itt a vikingcenterben tartottak. Maga a fesztivál minden nap csak 14- kor nyitotta a kapuit meg.

A kapunál nem kellett sokat állni, de tiszta pánik volt, mert kb. egy kisebb csoport volt előttünk csak és senki más. Ergo totál ránk láttak és minden tele volt kamerásokkal, fotósokkal.  Befelé menet nagyon ellenőriztek mindenkit- már szinte ijesztő módon. Igazából a reptéren kellett volna ilyennek lennie 😂😂
Teljesen pánikba voltam, hogy bakker itt majd hozzám szólnak, mi a szar lesz, nem értem majd. Persze azt hozzá kell tennem, hogy az angolját majdnem mindenkinek érteni lehetett, szépen beszéltek vagy nagyon törték, de épp emiatt beszéltek lassan én meg így értettem.
Végül csak annyit kérdeztek, hogy üveg van e nálunk vagy kés, meg ilyen marhaságok... Aztán össze tapiztak. Persze ezt így teljesen felvette a kameraman és azóta Zoliék ezzel piszkálnak, hogy biztos nem értettem mit mond a biztonsági csaj a motozásról és félreértettem- ugyanis én lazán ott ölelgettem. Pedig nem igaz: minden értettem, de ha már tapiznak akkor tőlem is jár ennyi 😂 Szóval ez amolyan poén volt. No meg kevés olyan ember volt, aki ezt nem poénkodta el. 
Egy bejárat

Végre beértünk. Két oldalt különféle árusok, középen egy sörsátor, ami igazából az egyik kisebb színpad volt.  Rögtön körbe jártuk a vásárosokat. Nagyon szerettem volna a Descended from Odin- os srácoktól venni valamit, mert imádom a cuccaikat. Kint voltak az új kollekcióból, aztán különböző ládákban beleömlesztve régi termékek is - jó turkálós képességeimmel 😃 neki is estem, mielőtt elviszik a jó cuccokat. Természetesen így is volt, mert másnapra már alig maradt. Ilyen haspólók, meg gyerek ruhák... Engem meg aznap a Sors vezetett, ugyanis volt egy minta amit imádok Tőlük, de normál pólóban nem volt a weboldalukon, de véletlenül egy a kezembe akadt az utolsó pillanatban egy pont méret és rendes női póló ❤ Annyira boldog voltam, mert ilyet már sehol sem sem látok.
A hátulján van a Training for Ragnörök felirat. Zseniális gym póló, de nekem utcai lesz ♥

Rohadt sok idő ment el, hogy itt nézelődtünk meg sorba álltunk, Zoli már rosszul volt, hogy lemaradtunk a nyitó ceremóniáról és én is full azt hittem. Végül kiderült, hogy nagyon nem, mert az egy külön részen volt a nagy színpad előtt és az bizony még le volt zárva. Elég sokat álltunk ott mire kinyitották, de végreee!

Sajnos a nyitó ceremóniáról nem csináltunk videót, mert hamar körbevettek minket a magas emberek. Úgy kell elképzelni, hogy mikor bementünk, akkor már pár nő állt ott fáklyákkal (a videó alapján kiderült, hogy nem álltak ott végig, hanem velük ment be a tömeg - csak én ezt már nem láttam) a kezükben és középen volt egy Frey szobor (óriási fallosszal; aki nem tudja esetleg annak mondom, hogy ő volt a termékenység istene és neki áldoztak a bőség jegyében) és előtte két tál igazi vér.  De közben találtam az egyik hivatalos videót Tőlük, így ha gondoljátok nézzétek meg, szerintem sokkal jobb képet kaptok az egészről mintha csak dumálok róla, - amúgy megtaláltok a videóban?😎😄

A szervezők között rengeteg olyan ember van akik valóban így élnek és nem csak játék, cosplay, vagy pénzbevételi forrás ez az egész. Három faszi nyitotta meg a blotot; beszéltek az istenekről meg, hogy örülnek, hogy  összejött ez az egész, aztán megszólítottak, beszéltek egy - egy istenről. Igazából sok mindent nem is hallottam. Lényegében Freynek áldoztunk itt. Aki akart később oda mehetett a véráldozásra is - ami abból állt, hogy megszólítottál egy istent és dumáltál neki valamit akár magadban, akár hangosan, végül összevérezted a Frey szobrot és magadat.  Zseniális volt.

Igazából itt lehetett révedni, vagy teljesen beleélni magad ezekbe a dolgokba, de nem fejtem most ki ennek az eszméjét; az istenek meglettek magunk közé hívva. Én persze teljes pánikba voltam a sok ember miatt, de így vissza emlékezve iszonyú jó volt.

Mielőtt valaki megkérdezi: igen, rendesen levágtak egy állatot (nem tudok semmit a körülményekről, de szerintem egy helyi tenyésztővel lett ez megbeszélve); nem nem állatkínzás, mert ugyanolyan mint egy disznóvágás és ebből az állattulajnak haszna van (hús, bőr, stb).
Most azoktól aki esetleg kiakadtak kérdezem:  mit gondoltatok? Egy viking témájú fesztivál nem lehet álszent. Ez egy teljesen hagyomány hű blot volt, nem cosplay vikingeknek.  Ha ezen túl tud bárki is lépni, akkor megérzi a lényegét és szépségét.

Mi egy idő után inkább elmentünk sörözni, mert annyira fojtogató lett a tömeg, mindenki oda akart jutni. Végre kipróbálhattuk a mézsört, az északiak hivatalos italát, vikingeknek kötelező 😀😃 Őszinte leszek: megértem miért itták ezt állandóan, marha finom.
Közben elkezdődtek a koncertek; figyeltek arra a szervezők, hogy ne legyen túl sok lefedés, így nem kellett egyik koncertről a másikra rohanni.
Muszáj volt pohárral kitakarni az embereket megint, mert mindig belelógtak x) 

Három színpad működött: a Valhalla (ami a nagy volt), a Gildehallen (ő volt az épület, minimális férőszámmal sajnos), és a Kaupangr Torg (ez volt a sörsátor és a végében zenéltek).
Amin nagyon csodálkoztam, hogy fellépett a Tormentor zenekar az elsők között, de alig voltak rajta. Ez azért is furcsa, mert elvileg ők egy nagy név és anno mikor rockmaratonon voltak, akkor mocskos nagy tömeg volt (bár lehet csak álmodtam?!), itt meg mindenki leszarta őket. Eléggé elcsodálkoztam.

Aki minket erről az első napról érdekelt, az a legenda ember, akire nincsenek szavaim: Einar Selvik (Wardruna)♥ Ez az ember egy csoda. Tavaly (2018) léptek fel itt a Wardrunával így alap volt, hogy idén nem, viszont neki van egy másik bandája amit Ivar Bjornsonnal (Enslaved) csinálnak és valami Hugsja & Skuggsja néven fut (legalábbis a programfüzetben így írták). Egyszerűen zseniálisak voltak, leesett és le is szakadt az állam Tőlük aztán el is hagytam. 
Ő egy egyszerű ember, mégis csodálatos nézettel, hozzáállással, értékrenddel. Igazából semmi nagy show nem volt; feljöttek, zenéltek, beszéltek, és a végén pár szóban elmondta, hogy álljunk meg, menjünk ki a domb sírokhoz, adjuk át magunkat az érzésnek, mert itt lehet.
Nagyon tud; én csak álltam és beleborzongtam minden egyes mondatába, számába. Ő is tipikusan az a fajta ember aki eszerint a felfogás szerint él- egyszerűen látszik, érződik rajta, mégis egy  szerény egyszerű figura.
Szóval nagyon nagy hatással volt rám az ő kis performance-uk (videót még nem tudok feltenni, mert túl nagy, de lehet feldobjuk youtube-ra és akkor dobok be linkeket - vissza nézve is minden nagyon átjön; nem recseg a hang, nem sül ki a képernyő!).

Ezután már konkrét zenekar nem érdekelt minket, így beültünk a sörsátorba, ott hallgattuk amik következtek.
Meg volt egy sátor amit nem nyitottak ki a többivel együtt, csak valamikor késő délután, így ott extra nagy tömeg kezdett el gyűlni ami estére kígyózott. Mi már be sem álltunk, mert esélytelen volt bejutni aznap (ott délután óta álltak sorba az emberek és éjfél után is állt a sor) ,plusz leszakadt az ég is, szuper volt. Szerettem volna én is körülnézni ott, mert ez volt a fesztivál sátra, itt kaphattál fesztiválos pólókat és pulcsikat, de aznap esélytelen volt (végül másnap bejutottunk ám 😉).

Határozottan hálás voltam Barkas barátnőmnek mert kaptam tőle gyapjú műrasztát fesztivál előtt és az volt a hajamban (- én felkészültem az időjárásra Norvégiában: ha esik, ha fúj, legalább a hajam nem megy tönkre, mert ezek bele vannak fonva; nem vittem se hajvasalót, se sampont, semmit, ez védett -), plusz a nyakamat volt ami melegen tartsa amikor épp rosszra fordult az idő 😄

Hajnali 2 körül hazakászálódtunk, mert úgy elég volt aznapra. Sok zenekart láttunk, sok nagyon tetszett is - azért mondom így, mert nem egy olyan volt ami nem annyira ismert számunkra.

Amit pozitívumként meg kell említenem mindenképpen, hogy a hangosítás zseniális volt. Annyira volt hangos amennyire kellett, hogy legyen, az éneket nem nyomta el semmi, sőt nagyon tiszta volt (feljebb is említettem, hogy nagyon tiszta és szép felvételeket tudtunk készíteni a koncertekről). Mindenki tartotta magát a menetrendhez, nem volt egy darab késés sem! A hangolás, a színpad berendezése sem volt indok arra, hogy bárki is késve kezdhessen. Nagyon tartották magukat ehhez, sőt ez az egész városra jellemző volt.
Le a kalappal a szervezők előtt; a sok munka a szervezéssel biztos nem volt könnyű. De megcsinálták: létezik olyan, hogy késés nélküli fesztivál. Most már tudom, hogy nem csak mítosz. 😂

A következő bejegyzésben mesélek a második napról, hozok onnan is képeket - főleg mert az egy vásárlós nap volt inkább. 

5 megjegyzés:

  1. Kedves Nekromancica! Irigyellek ám, hogy kint jártál Norvégiában. A Tristania-t nem kerested fel esetleg? :)
    Én Finnországba mennék el, Helsinki-be, ha nem lenne olyan piszok drága ott minden. Kerékpárral mennék. Nem lenne lehetetlen, meg tudnám oldani. A kerékpárom, a "Hajnali Szél" igen gyors.
    Egy kérdés: a most következő dark-gothic találkozón a helyszínen is meg lehet venni a belépőjegyet majd, vagy mindenképp netről kell rendelni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szió!
      Nagy álmom volt ám nekem is ez az egész és tényleg örülök, hogy sikerült összehozni (:
      Tristaniat nem sajnos - csak abban a kisvárosban voltunk, ahol a fesztivál is, nem nagyon mozogtunk.

      Igazából megoldható - volt itt is olyan aki 4 napig bicajozott azért, hogy ideérjen ahol a fesztivál volt, szóval nem mondasz lehetetlent. Illetve volt aki gyalog indult útnak, amolyan nagy túrázásnak fogta fel. Tették fel a képeket a csoportba :D

      Szerintem korlátozott számban biztos lehet a helyszínen is jegyet venni - de azt annak kell csak, akik koncertekre is bemennek. A külső rész (még szerencsére) ismét ingyenes. (:

      Törlés
    2. Köszönöm a válaszodat, NekromanCica, tündér vagy! :) Sokat segítettél! Az Országos Gothic Találkozón való részvételre mindig egy külön pénzalapból költök, ezért volt lényeges a kérdés.
      Remélem idén is találkozni fogunk!

      Törlés
    3. Sajnos én idén nem tudok menni. Egy fotózáson leszek egész hétvégén - remélem megéri az áldozat ;)

      Törlés
    4. Ezt szomorúan olvasom, NekromanCica, jó lett volna idén is látni Téged. Hát...majd jövőre akkor. Mindenesetre hiányozni fogsz, remekül lehet Veled beszélgetni!
      A barátaid ott lesznek, nem tudod? Aleesia Starchaser, például? Csak hogy lássak pár ismerős arcot is :)
      Sok sikert kívánok Neked a fotózáshoz - igaz, ehhez csak szépség kell. Az pedig Nálad megvan!

      Törlés