Oldalak

2014. február 3., hétfő

Felüdülés


 Nem vesztem el,csak kicsit elfoglaltam magam. Tudjátok szakítás után nekem nehéz. Nagyon tudok kapaszkodni a másik emberbe,és kell némi idő míg elengedem. De eljött az a pillanat mikor már nem sajnáltatom magam,és túllépek ezen- ráadásul jobban is érzem magam lelkileg.

Egyetlen egy dolog zavar -amit nem írtam le az előző bejegyzésben-, mégpedig,hogy hogy lehet egy emberben ennyi gerinctelenség,hogy neten keresztül szakít. Ráadásul úgy,hogy aznap kétszer is találkozunk!! Efölött még a mai napig nem térek napirendre.  De nem gond,elkönyveltem egy béna embernek,aki erre se képes és csak azért mert nem rajongtam körbe mint egy kis tinilány friss szerelmes.

Nos,de nem is rontom el ezzel a marhasággal a bejegyzést- mert már hiányzott a blogolás,és most szeretnék vidámabb témával jönni (:
Szakítás után a barátaim marha édesek voltak♥ Szilvi barátnőm egyből felhívott,hogy uristen mi van,meg mi történt és jó pár percet telefonáltunk (és mindig ilyenkor eszmélünk rá,hogy jéé,létezik mobil is a világon), plusz  Viktorral is váltottam pár szót és mindketten megerősítettek,hogy velem vannak és szeretnek♥ Ennek nagyon örültem,mert nekem sokszor kell a megerősítés.
Aztán hétvégém a sulit leszámítva jól sikerült! Vera barátnőmmel sajnos ősszel találkoztam csak utoljára,szóval vele a karácsonyozás,meg úgy minden elmaradt,így leutazott hozzám. Nekem ilyen lelki gond esetén nagyon jól esik kibeszélni magamból többször is a dolgokat -és szeretem ha véleményezik.  Mert én tudom jól ,hogy nem mindig a másik ember a hibás.
 A lényeg,hogy délután meg is érkezett! Nagyon jó,mert Pécsen pont most volt menetrend változás, ugyanis az összes járatot megvariálták és összekötötték- így a belvárosból egyenesen jött ki hozzánk busz és elég volt neki egy jegyet lyukasztani. Természetesen nem úsztuk meg: a soför elbénázta és volt egy megálló ahol ott hagyta az utasokat és féluton visszahívták,hogy vegye már fel őket :D Mondhatjuk ez jellemző. De nagy nehezen és dupla menetidő alatt de hazaértünk. Már ideje volt,ugyanis az a hét Pécsen az ónos esőről szólt! El nem hiszitek mekkorákat estem majdnem. Nagyon untam már ezt az eljegesedést és nagyon nagyon a hideget. Imádom a telet,meg a havat,de kegyetlen hideg volt.
Miután hazaértünk nem nagyon csináltunk semmi extra programot,mert esett az ónos eső és fagyott. Szóval amit hozott filmet azt megnéztük,meg amit én ajánlottam (: Ez ilyen mozizós est volt. Megnéztük a Sherlock 2. részét; mindkettőnknek nagy kedvence a Robert Downey Jr *-* és hát ő játssza a Sherlockot.  Utána ajánlottam,hogy nézzük meg az Elvira a Sötétség hercegnője című filmet. Én nagyon kedvelem  független attól hogy régebbi film.
Vasárnap sem csináltunk hú de nagy mászkálós programot,ugyanis ami előző nap esett,az akkora totál ráfagyott.... Szóval semmi extra dolog. Elmentünk a közeli parkba és fotózgattunk,de most semmi beállított kép. Mindketten szeretjük a havat és jó képek lettek. (:
A levelekre így ráfagyott az eső- nagyon szép volt egyben.



A farsangi álarcom :P



Ez letörött belőle



Életkép
Hangulatos lett szerintem



Vera szereti a gazokat


Hát nagyon cukcsi fejet vágtam

Nekem ez a kép nagyon tetszett Veráról
Nagyon messze nem mentünk ,mert nagyon hideg volt és kimerített minket ez a kis séta is. Hideg csípős szél fújt egész nap,jégen tapostunk, elestünk majdnem. Szóval hamar visszafordultunk (:
Még szombaton kaptam egy csomagot Verától- elmaradt karácsonyi ajándékok,meg amiket vásároltam pestiektől. (szegényt mindig megkérem vegye át) Megmutatom őket.





Ezt a csomagot kaptam Verától. Volt benne egy számomra ismeretlen eredetű mini testápoló meg tusfürdő. Az illatuk egyébként nagyon kellemes,vaníliás amit imádok♥ Kaptam jó minőségű teát, amire rá volt kötve az anyukája által készített díszek.  Illetve hozott nekem gyógyszertári smink lemosót,mert azt imádom :D A denevért meg nem kell mondanom.
Ezen kívül elhozta azokat a dolgokat amiket vettem. Vettem a boltjukból (Szellemlovas) egy antikvár Kárhozottak Királynője könyvet. Ezt már nagyon régen megvettem,csak nem találkoztunk. Nagyon vártam már a könyvre,mert a Lestatot még nyáron befejeztem és sóvárogtam a folytatásra. Imádom♥ Már bele is kezdtem természetesen és imádom.
Egy csaj oldaláról rendeltem két denevéres hajcsatot- iszonyú jól megcsinálta és beleszerelmesedtem *-*
A régi kiadású könyv. Újat nem találtam sehol.
Kaptam egy kocka csomagot,mert az üzletből vásároltam :D



És a szerelem első látásra *-*


Van élesben is kép,mert az egyiket már beletettem a hajamba és olyan szép *-*
A csat a lényeg♥




Amit még elfelejtettem elmesélni,hogy pénteken meg osztálytársammal találkoztam(Anitával),akitől szintén kaptam egy horgolt denevér kulcstartót :D
Ráadásul aznap találtam a munkahelyemen egy rózsaszín (!) plüss denevért :D

12 megjegyzés:

  1. a szakítás mindig szomorú dolog.
    engem anno 2007-ben megvislet nagyon egy szakítás,az akkori barátom szakítása vágott padlóra.Mi előző nap nem találkoztunk mert pesten volt a tesójánál,másnap eljött és akkor mondta hogy vége.Sohasem tudtam meg,hogy miért.Egyszerűen vége lett. Nagyon fájt,igazából még ma sem felejtettem el az egészet,annak ellenére hogy más mellett vagyok boldog 5 éve. Ilyenkor a legjobb ha kiöntöd a lelked valakinek,aki megért és kicsit pátyolgat téged,szórakozz sírj csinálj minden olyat ami állendít ezen az egészen.Elkeseredni nem szabad,mindenkinek van egy párja a nagyvilágban,Te is megtalálod majd azt,aki igazán hozzád való és szeret téged :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm,hogy megosztottad velem. Sajnálom,hogy neked is átkellett élned. Ez egy nagyon rossz dolog,főleg így ha derült égből jön.
      Szerencsére sokan meghallgatnak ezzel kapcsolatban és minél többet beszélek róla,annál inkább rájövök hogy semmi jelentősége,és semmit nem érzek. De legbelül meg tudom,hogy szívességet tett,mert én is éreztem,hogy nem stimmel.
      Sokan biztatnak ezzel,hogy mindenkinek meg van a párja a világban- hát remélem 30 éves korom előtt megtalál (:

      Törlés
    2. Meg fogod találni. ;)

      Nálam egy szakítás volt ami padlóra kent, pedig ott én mondtam hogy legyen vége... az indokokat inkább max privátban írom le (már említettem róla pár részt), de legyen elég annyi hogy egy harmadik fél miatt iszonyatos jellemtorzuláson ment át a leányzó, és mikor a hazug és manipulatív alak vagy én köztem választ azonnali szakítás eredményével akkor nem engem választott. Mondjuk azóta már a családját is többszörösen átverte, és a barátait is lecserélte olyanokra akik HISZNEK... Kár hogy hideg fejjel minden állításukat zsebből meg tudom cáfolni, vagy be tudom bizonyítani hogy az állításuk hamis...

      Hónapokig voltam padlón, és nagyon sokszor csak a remény miatt nem csináltam semmi baromságot. A remény hogy felnyílik a szeme és visszatér hozzám. Tudom hogy nem vagyok egy nagy csajozós alak, és ismerkedésben csapnivaló vagyok, de mindenki azt mondta aki ismerte a dolgokat hogy álompár szintjén voltunk, és boldog volt mellettem... Akkor és még bő fél évvel ezelőtt is fájt a dolog, de mostanra eljutottam arra a szintre hogy ha valakinek jobb a hazug élet akkor miért én érezzem rosszul magam? Sokáig áldozatnak tartottam egy szociopata karmai között.. ma már őt is defektesnek tartom..
      Mondom én akire gyakori jelző a nem komplett... XD

      Én is keresem az álompárom.. és bár már elmúltam 30, de lehet hogy megtaláltam... de próba nélkül ezt bizony nem tudhatom, csak reménykedhetek benne.

      Törlés
    3. pedig néha nem jó ha elnyomod az érzéseidet.
      most,hogy visszagondolok erre a srácra,tudnék mit mondani neki.
      valójában ebből az esetből is sokat tanultam,mert erre nagyon jó volt. viszont nem tartom tisztességesnek ha valaminek vége van nem szemtől-szeemben mondják meg. nem is biztos,hogy minden esetben van rá magyarázat,hoyg miért megy szét két ember-vagy idővel rájössz erre- de azért tiszteljük a másikat,akkor is ha szétmegyünk.
      nálam szerelem után nem létezik barátáság,sokaknál meg igen,lehet ehhez éretlen vagyok nem tudom,pedig már én is 30 éves elmúltam.
      visszatérve arra amit írtam,anno sokat mentem utána,hogy megtudjam miért lett vége,nem azt bántam,hogy elhagyott,hanem azt,hogy nem tudtam mit rontottam el. de hát választ sohasem kaptam,majd meguntam és hagytam az egészet.:)
      nem tudom ti mennyi ideig voltatok együtt?!

      Törlés
    4. Igen,sokszor az ember utólag érzi úgy hogy tudna mit mondani a másiknak. Ez ismerős.
      A mi esetünkre se volt magyarázat- max annyi hogy nem illettünk össze mégis többet vártunk a kapcsolattól. Emiatt szétmentünk,amivel nekem nem lenne bajom,mert oké... de ez hogy annyira se méltat,hogy személyesen megbeszéljük. Nem szeretem az ilyet. De látom ebben egyetértünk! (:
      Gondolom ez a barátság dolog is azért lehet,mert nem egyformák vagyunk, minden kapcsolat más és más okokból van vége. Gondolom ha nem utálkozva válik el két személy,meg ha közös megegyezés alapján,akkor még lehetnek jóba. Nem tudom,annyira nem értek ehhez.
      Mi amúgy keveset voltunk együtt- nyár óta próbálkozott nálam,és végül csak novemberben találkoztam vele először,de azt se akartam. Végül 3 hónapig voltunk együtt. A legrövidebb kapcsolatom. =/ Pedig nem szeretem váltogatni az embereket =/

      Törlés
  2. Jó olvasni ismételten. A első két bekezdésre inkább nem írok semmit.

    NA DE A TÖBBI!!! :D Szépek a jéglevelek, szép a környezet. Jó látni a Vera - Zsó duót ismét. Remélem izgi lesz a könyv és a kockáknak is látod majd némi hasznát. (meglehetősen szép színkombója van), a denevéres csatod nagyon jópofa. :) A három potyadenevér pedig rém jópofa... főleg a horgolt. :D (mondjuk a derpis rózsaszín is nagyon vad).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát most ennyire futotta,de végülis mozogtunk a hétvégén,fotóztunk és beszélgettünk (: Szeretem a baráti összejöveteleket,mert mindig szép ls vicces emlékek készülnek :D
      A kockákkal még nem tudom mit kezdek,majd félrerakom. Így is van még ezeken kívül 2 sárkányos *-* Azt a sárkányok miatt kaptam,mert azokat is imádom :D
      A potya denevérek meg rém jófejek. A fekete horgoltat Anitától kaptam- valami ismerősével csináltatta. A rózsaszínt meg én találtam :D A bőr denevért mert Verától kaptam :D

      Törlés
    2. Ha pedig megrajzolod a denevér sziluettet akkor megpróbálok teremteni neked saját csokidenevér formát. Hátha sikerül. :)

      Törlés
    3. Oh,hát azzal még nem foglalkoztam :$

      Törlés
  3. Látod, ránk mindig számíthatsz :)
    Egyébként nagyon jók lettek megint a képek, komolyan mondom rólatok lehetetlenség rossz képeket készíteni, olyan bájosak és szépek vagytok mindketten :) A tájképek is szuperek lettek, na és ezek a cuccok! :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd legközelebb felétek jár próbáljatok meg direkt rossz képet csinálni, hátha... :D A jó/rossz képek arányából meg majd kiderül hogy milyen nehéz szándékosan rossz képet csinálni a szépséges Zsófiról!
      Szerintem ez olyan 5-10% lesz kb. :D Persze lehet hogy csak elfogult vagyok... XD

      Törlés
    2. Köszi Szilvi,de azért lehe :D sok béna kép van rólam,max nem teszem közzé (: Mindenkinek vannak előnyös meg béna oldala (: De azért köszi ^^

      Zoli- rossz képet nem akarunk csinálni,mert nem is arra ment ki a dolog hogy most nagyon fotózkodjunk. Ez csak ilyen megszokás. Minden találkozómon,bárkivel talizok készülnek közös képek (:

      Törlés