Oldalak

2014. július 14., hétfő

Rockmaraton 2014 - II. rész

Csütörtöknél hagytam abba. Ezen a napon megint csak nem volt semmi olyan ami olyan hú de érdekes lett volna. Így hát miután kijött értünk Malomvölgybe,jött az sms,hogy menjünk inkább Kökénybe- szóval a buszon maradtunk. az eső ömlött mintha muszáj lett volna neki,és utáltuk érte mint a fene. Ezen a napon én eléggé feszült voltam,mert húgom szerencsésen felidegesített otthon a hisztijeivel.  Szóval nem jó emlékként maradt meg ez a nap.
Felérve Krisztián összes haverja ott volt, és piát kevertek- mondván,hogy ma lehet inni mert nem érdekelt semmi minket.  Elég rendesen jól is éreztük magunkat. Húgom azon röhögött már néha,ahogy az egyik csávó nevetett :D Hát kész volt komolyan. A baj az,hogy az aznapi képeket jelenleg még nem tudom megmutatni,mert nem kerültek hozzám- de vicces volt.
Ami a csúcs volt,hogy odajött húgom pasija és hozta magával az egyik külföldi ismerősét. Na most ezt el lehet képzelni,hogy ennyi ittas állapotú emberke neki áll angolul magyarázni- vagy legalábbis próbál :D Nagyon vicces volt. De szerencsére a külföldi fasziba is volt pia és hát igyekezett magyarázni ő is.  Valamit magyarázott nekem egyszer,én meg benyomtam rá a >>jó lesz<< szövegemet és utána ezen röhögött :D Úgy vettem észre ,hogy tetszett neki pár magyar szó; köztük a rendőrseg, a jó lesz, és a tényleg :D
Mikor már jöttünk vissza Kökényből akkor engem fárasztott és ezeket mondogattam neki és örült magának :D  Biztos meg van a véleménye a magyarokról. De  én élveztem hogy ott volt,vicces csávó. Viszont nála is vannak képek,amiket kb. szerintem sose látunk,ha csak fel nem teszi -de akkor lopom le :D
Estefelé eszembe jutott,hogy el akarok menni Nevergreenre. Nem a kedvenceim,de van pár számuk ami úgy egészen jó és tetszett. De elszarakodtuk az időt a kökényi kocsmánál, aminek az lett a következménye,hogy lekéstem -.-" A végéből láttunk egy számot.
De a legjobban egész héten a péteket vártam *-* Ugyanis az pagan nap volt és sok olyan banda volt ami ilyen pagan metalt játszik- ugyan nem ismertem őket,de itthon belehallgattam az egyikbe és örök szerelem alakult ki.
Úgy terveztük, 18:30kor kezdődő Vida Rock Bandre elmegyünk Krisszel. Ide eredetileg nem nagyon akartam menni,mert gondoltam ez is ilyen magyar ,meg ossiános és hogy majd megőrülök. De komolyan mondom,hogy csalódtam pozitívan. Ugyan idősebbek a tagok,és magyarok is... de komolyan mondom a szemembe sok külföldit lepipáltak. Nagyon sajnáltam,hogy nem ismerem a számaikat jobban,de örültem,hogy nem hagytam ki. Olyan gitártémáik voltak,hogy csak lestem s a szövegeik is nagyon jók voltak. Szimpatikusak voltak a tagok is,és nagyon jót tett a bandának,hogy volt benne szinti (:
Igen,ez egy nagyon béna közeli kép,de valamelyik koncert nagyon tetszett- én meg a fotósnak,hogy így bezoomolt :D ♥

Ez azt hiszem a Vida Rock Band volt,mert itt néha elgondolkodtam,hogy én ezeket mért nem ismerem.
Azt sajnáltam nagyon ,hogy nem ismertem a számokat-pedig ezeket is jó lett volna üvölteni. Kicsit olyan Pokolgépes volt nekem és lehet ezért is nőtt úgy a szívemhez. (: Amúgy utáltam a koncertek elején,hogy jöttek a fotósok és ott kattogtak előttünk- és tuti hogy mindig idióta fejet vágtam :D
Aztán utána jött a Deák Bill,amiből 3 számot ha meghallgattunk. Azon gondolkodtam közben,hogy anyuméknak ez hogy tetszene,mert szeretik az ilyen zenéket. (:
Mondjuk én nem bírtam sokáig,é mondtam már Krisznek,hogy menjünk át The Moon and the Nightspirit-re. Ez az amit nem nagyon ismerek,de állítólag magyarok. Ennyit tudtam róluk meg.
The Moon and the Nightspirit
  Egy számot kaptam hétvégén,hogy hallgassak bele,és az amúgy nagyon is jó szám volt. A nevük is tetszett,meg az is hogy a dobos kézzel dobolt. Nagyon hangulatos zenekar. azt sajnáltam,hogy a szélén kaptunk helyet elsősorban,és ott nagyon szétment a fülünk. De amint mentek el az első sorból,én löktem arrébb a mellettem lévőt,hogy ne ennyire a szélén legyünk. Tényleg irritáló volt,meg valahol szerintem el is volt szúrva a hangosítás,mert az éneket megint nem lehetett hallani... Csak a dobot hallottuk ki,meg a gitár dübörgését.
Jó zenekar,de valahogy nekem úgy tűnt,hogy olyan egysíkú az egész. Nem sok változás volt a számok között. Kicsit vártam már,hogy vége legen. Bár ezt be lehet tudni annak,hogy utána jött az a zenekar,amire már vasárnap óta vártam *-*
A Heidevolk♥  Annyira örültem mikor jöttek a hangosítók és pakoltak. Akkor már tudtam,hogy jó lesz *-* (a ruhájukat leloptam volna,mert heidevolkos pulcsiba,meg pólóba mászkáltak).
Ott álltunk első sorba egy svéd zenekar előtt,amit még imádok is. Ez a másik felbecsülhetetlen érzés,mikor olyan zenekar előtt tombolhatsz ,akiket történetesen még szeretsz is. Igaz nem rég ismertem meg őket,de ugyanaz a szerelem volt mint a Tyrnél. S ez fantasztikus volt,hogy alig pár napos ismeretség után már élőbe nyomják a városomba! Ez kész :D
♥Heidevolk♥

♥♥Közös kép a tagokkal♥♥
Elképzelheti mindenki,hogy ha Pokolgépen tomboltunk,akkor itt mit nyomtunk :D Igaz a szöveget nem tudtam,mert azért egy nap alatt nem tanulok meg a nyelvükön,de a hangulatot adták rendesen és nagyot buliztunk rá. Kaptunk még az első sorba is a pogóból,amin meglepődtem,de még szerencse hogy vissza szorították,mert gyűlölöm.
Ott vagyunk a szélén *-* igen,hülye fejet vágok,de mosolyogtam ezerrel- jó kedvem volt *-*
A másik felemelő érzés,mikor készülnek koncert képek,és utána kikerülsz a zenekar hivatalos oldalára *-* Szerencse hogy Krisz rávett az első sorozásra- magamtól tuti nem tettem volna ilyesmit. Nem nagyon szeretek középpontba lenni,meg látszani se,de levetkőztem ezeket a korlátaimat- s megérte. Rám néztek,együtt tomboltunk,buzdítottak,és ami számomra a legnagyobb élmény volt,hogy a koncert végén az én kezembe nyomta az egyik tag a listájukat *-* (minden zenekarnak van lejátszási listája,ami alapján nyomják a koncertet. és ők ezt szét osztották; 3 darab volt összesen) Az első a jobb szélre adta,amit szét téptek a marhák,a másodiknál indult meg felénk,és addig kalimpáltam,meg nyújtózkodtam míg odaadta nekem,amit persze a mellettem lévők elvettek volna ,de ehhez korábban kell felkelnie az embereknek :D Ja és nem árt a hosszú kar se hozzá :P Egyszerűen nem tudtam felfogni se,hogy a sok száz ember közül pont nekem sikerült megszereznem ♥ A harmadikat megint jobb szélre vitte és repcsit hajtogatott belőle.
A pengetőt is pont közénk repítette a gitáros,de azt senki nem kapta el és leesett;  s utána már hiába kerestük ,mert egy valaki felszedte addigra :'(
Ezt kaptam valamelyik Heidevolkos tagtól *-* Életem első relikviája :D
Ami még nagyon irritáló volt,hogy konci után mi még ott álltunk a kordonnál,és Rolival (Krisz haverjával) próbáltuk megkeresni a pengetőt,persze nem sok sikerrel, és odajött az egyik tag és a jobb oldali embereknek adott dobverőt :''( Mi meg ugye balon voltunk. Tökre kiakadtam,mert az egyiket meg balra kellett volna hoznia :D No de úgy voltam,hogy nem elégedetlenkedek- ez a playlist is igazán megteszi *-*
Utána már kidőltünk totálba. Akartam volna aznap venni Heidevolkos pulcsit vagy pólót,de amikor én mentem kora délután akkor nem volt. A Roli közölte velünk,hogy van, én meg úgy voltam vele,hogy jó akkor majd másnap az lesz az első. Aha,csak,hogy azt senki nem mondta,hogy  ez "szezonális" és csak addig lehet kapni amíg itt a zenekar,mert viszik magukkal. Komolyan kiborultam X_X Másnap már nem lehetett kapni.
 Hajnalba megint hazamentem és tökre hatása alatt voltam az estének *-*
Jöttek *-*

Szombaton engem egyedül a Sabaton érdekelt volna. De az csak este lépett fel,így volt időnk kiülni újra a Casanovához (:
Casanovánál piálás
 Kicsit iszogattunk,röhögcséltünk meg szívtuk egymás vérét- szóval a buli hangulat meg volt. Több képet majd később teszek fel,ahol látni lehet ,hogy kikkel voltam.... vagyis ,hogy kik ették az életemet egy rohadt héten keresztül :D
Aztán mentünk este Wisdomra és Sabatonra. Wisdomnál elhagytak a fiúk; vagyis én kajak nem vettem észre,hogy előre mentek, így meg már nem rohantam utánuk. De mázlim volt,mert ott volt egy mostani volt osztálytársam a férjével :D Hát meglepődtem.
Wisdom után Krisztián összeszedett, és mondta hogy Sabaton dedikálás lesz.
Habár azt a zenekart se ismerem annyira de nagyon,viszont tudom ,hogy rettentő jó hangja van az énekesnek és nagyszerű zenéket csinálnak. Csak szimplán annyit nem hallgattam őket- de így is volt pár kedvencem.
Iszonyú nagy bulit adtak amúgy.
Krisztián mondta hogy megy,én meg sorba álltam vele aláiratattni . De azt ne akarjátok tudni,hogy hány méteres volt a sor o.O Nagyon durva,és megint ezer évet kellett állnunk...de ez is megérte. Gondoltam,ha már én is sorba állok,mert itt szívok,akkor ha már ott vagyok,akkor dedikáltatok :D Csak nem volt nálam semmi- így a határidő naplóm jókor volt jó helyen :D Még szerencse hogy nem vettem ki. ^^
Sabaton dedikálás ^^
Ilyet se csináltam volna ezelőtt. Krisz jó hatással van rám,felbátorodtam :D Itt csak azt utáltam,hogy mindenki kamerázott szembe,mert hát külföldi banda,meg stbstb. Jól el is húzódott a dedikálás,és majdnem nem jutottunk be,de behúztam a kordon mögé Kriszt- nehogy már ennyit szenvedtünk és akkor kint maradunk.
Amúgy nagyon kis vicces volt az egyik tag,mert megjelölte a kezemet. Fogalmam sincs hogy mért csinálta -mert ott volt előtte a füzet-, de ott mosolygott. Oké mondom :D Szívesen megkérdeztem volna mi a fene,de már így is annyira hajtottak minket a biztonságiak,mert járt le az idő és utána még volt egy Wisdom dedikálás is.
Wisdom

Sabaton egyik tagja megjelölte a szőrös kezemet :D
Dedikálások után elmentünk a sátorhoz,és go vissza Sabatonra. Annyira látványos volt ,hogy nem igaz. itt minden passzolt; jó volt a zene,jó volt a fellépés,és még a látványra is adtak (: Képeket erről is később teszek ki,mert most nincsenek nálam a képek.
Itt viszont nem voltunk első sorba,de még így is látványos volt *-*

Sajnos vasárnap reggel muszáj volt össze csomagolni és elhagyni a területet :(
Készülődés haza
Vicces volt,mert 3 sátrat csavartam össze,mert Krisztiánka olyan lassú,hogy szerintem még mindig ott lennénk xD
Amúgy nagyon élveztem ezt az egy hetet,és örültem,hogy együtt lóghattam ezekkel az emberekkel. Szerencsére nagy részüket ismertem,de örültem azoknak is akiket most ismertem meg. Viszont megtisztelőnek vettem,mikor egy lány odajött hozzánk ,és felhozta nekem a fotós blogomat,meg ezt is o.O Azt hittem lehidalok,hogy van aki így megismer,meg olvas. Nagyon jól esett,és mindig örülök ha követőkkel futok össze♥
Voltak jó és rossz pillanatok azért az egy hét alatt- hazudnék ha azt mondanám,hogy minden hú de jó volt- de túlnyomó részt pozitív élmények vannak bennem,és jól eset kicsit kiereszteni a gőzt. Mondjuk magamon is meglepődtem,hogy egyáltalán képes voltam első sorozni sokszor,meg tombolni- tényleg nem volt még rá példa és ezt kifejezetten Krisztiánkának köszönhetem- aki ugyan nem várta el tőlem,de örült ha vele mentem (elmondása szerint).
Amúgy azt még elmesélem,hogy a héten azért szerváltam cuccokat, a dedikálásokon kívül *-* Pl. lent volt a pécsi rocker bolt,és vettem tőlük rockmaraton logós pólót,meg egy tatyót,plusz rendeltem tőlük pulcsit is,mert azt nem tudtam venni- elfogyott. Illetve utolsó nap lent volt apám,és meghívott minket mindig inni,és akkor már kértem tőle sört ,hogy kaphassak maratonos poharat, amiből végülis kettőt hoztam haza :D
Rockmaratonos cuccok- a pólónak az eleje állítólag világít :D De eredetileg nem azért kellett,hanem mert csak ilyen volt,és örültem mint majom a farkának.

A pénztárca meg szerelmem; a pohárból meg kettő van.. Így összesen van három.. lassan kész vendégváró leszek :D
Ezen kívül vettem egy Amon Amarthos pénztárcát. Világéletembe ilyen fajta pénztárcáim voltak;  a legelső Green Day-es volt, utána volt a Children of Bodom, aminek sajnos szét jött az a része ahol az aprót tárolom,és hát élmény volt belőle pénzt kivenni. Maraton előtt akartam venni,de a boltba javasolta a csaj,hogy várjak maratonig,mert ott is lent lesznek ,és jó sok cuccaik lesznek. Megfogadtam a tanácsát. S az összes pénztárca közül ez tetszett a legjobban, jók a színek rajta (:
Aztán pagan napon (pénteken) kaptam Krisztiánkától egy templom égetős női pólót :D s így egyen pólónk volt,amit nem örökítettem meg,pedig kértem,hogy legyen egy ilyen fotónk -.-"
Ez egy gyors kép indulás előtt pár perccel a Burn your local church- os pólóval
Szóval összességében ez volt a második igazi maratonom! Tavaly is végre jó volt,hogy nem ültünk a sörsátorba egész nap- mert előtte ennyi volt a maratonom... Szóval ez az utolsó kettő kicsit többről szólt,és most már megértem azokat akik totál átadták magukat eddig is ennek. Leszartam más embereket,beszélgettem azzal aki akart,mentem jobbra balra- jó volt *-* S nem tudom elégszer elmondani ^^
A képeket meg külön teszem majd fel szerintem- igen,vannak még ♥

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt olvasni a beszámolóidat. Ilyenkor eszembe jut, hogy milyen régen voltam fesztiválozni. Örülök, hogy összességében jól sikerült, és jól érezted magad! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt tudom javasolni,hogy valami számodra megfelelő fesztiválra -ha nem is végig- de menj el (: Én is féltem ettől kicsit,de tényleg jó volt (:

      Törlés
    2. Oh, nekem ez bőven megfelelne, csak messze volt, meg időm se nagyon. Majd jövőre szerintem. :)

      Törlés
    3. Ja értem. Nem is gondoltam volna,hogy tetszene neked a rockmaraton (: De ez jó dolog. Az tény,hogy sokaktól messze van és ezt sajnálom is,mert különben lehetnénk még többen (:

      Törlés
  2. A fotós fickó helyében én is lefotóztalak volna. Nem kicsit sikerült jóra a kép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát köszi,aranyos tőled- de én csak azt látom rajta hogy dagadt a fejem :D de legalább tükrözi ahogy éreztem magam- mert jó volt ;)

      Törlés
  3. De jó, hogy láthattad és hallhattad Sabatonékat :) Én mondjuk már ezer éve nem voltam koncerten, lehet ki is jöttem a gyakorlatból :P De akkoriban én is élveztem, hogy lazulhatok, tombolhatok, jó volt a társaság, meg minden :) Meglehet most is élvezném, csak valahogy abszolút nem jut eszembe ilyesmi, hogy koncertre menjek. Hjaj, a régi szép idők, mikor még fiatal voltam és bohó :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze,mintha most öreg lennél :D Bolondság :D Amúgy mennek 2015be Pestre ,és kiirták,hogy lehet már jegyet kapni. azt hiszem januárba vagy hogy. Elmagyarázta ezt nekünk szombaton ,de elfelejtettem xD
      Amúgy jók voltak,és mondom a díszletükkel vittek mindent (:

      Törlés