Oldalak

2014. augusztus 24., vasárnap

Elmúlt hétvégék ♥

Az elmúlt pár hetet nem igen töltöttem gépközelben. Most a hét második fele szabadsággal telt és nagyon élveztem,hogy nem kell egész nap üvöltést hallgatnom (:
Előző hétvégén szombaton elugrottunk Krisztián anyukájához és annak élettársához. Én ezelőtt még sose láttam őket,szóval elég para volt. De szerencsére normális embereknek tűnnek így első látásra. Az anyukája is Rák,szóval kicsit mintha ismerném is :P ,mert sok hasonló vonásunk és tulajdonságunk is van; de emellett meg nagyon finom vonású nő, bájjal és jó alakkal (: A párja meg kicsit emlékeztetett az egyik munkatársamra,mert neki is amolyan fahumora volt , kis mosollyal hozzá.
Ez a nap végülis amolyan ismerkedéssel telt, s másnap kitalálta az anyukája,hogy ugorjunk át Siklósra és nézzük meg a várat (Harkányba voltunk eredetileg).
Kocsival átugrottunk és nézelődtünk. Én nagyon nagyon régen jártam már ebben a várban ,de elkönyveltem,hogy ide vissza kell ősszel jönni fotózni- reméljük akkor is nyitva lesz és megmutathatom barátnőmnek ,mert neki tuti tetszene. De még Krisz is azt mondta,hogy vissza jön velem szívesen. Jól meg van csinálva a vár,bár néha azt se tudtam mikor merre megyünk,és épp hol fogunk kilyukadni :D
Nekünk a fegyveres rész, a börtön és a kínzókamra tetszett a legjobban ,de még a háborús kiállítás se volt rossz. Csináltunk pár képet ,de sajnos telefonos- nem vittem gépet nem számítottam kirándulásra a hétvégén :S De szerintem nagyon megérte mert sok mindent láttunk plusz ezt is elkönyveltem fotózási helyszínnek, és ami a legaranyosabb tőlük,hogy nekem nem került semmibe.
Csütörtökön Bátaszékre indulás előtt ^^ Krisznek muszáj volt lefotóznia :D
Siklósi vár melletti rész
Ez is a vár mellett/előtt - sajnos az ujjam belelógott,de annyira sütött a nap,hogy nem is láttam a képet
Belebújtam volna a páncélba :D
A régi Call of Duty-s éveimet idézi elő :D
:D
Várból a kilátás *-*
Kert - sajnos senki nem nagyon gondozza és csúnya volt
Ez is a kertbe volt
Ide való :D

Az udvar részén volt egy nagy színpad -gondolom szoktak fellépni,meg műsort adni - illetve láttunk egy srácot ,akir valószínűleg solymász volt,mert ott ült a karján egy szép sólyom♥ ,illetve volt vele még kettő. Én is tartanák egyet a karomon -olyan gyönyörűek *-* ♥
Várkirándulás után elmentünk Harkányba vissza ebédelni. Hát ahova mentünk ott nem sajnálták az adagot o.O Voltam nagy ritkán étterembe,kajáldába,de mindenhol szerény volt a menü, itt viszont egy áráért lényegében kettőt kaptunk. Oda a diétám :D Bár nagy részét Krisztián ette meg ,mert nekem nem kellett, plusz az anyukája is ilyen hogy figyel magára és ő is elosztogatta. Jó kis hely volt, tényleg ritkán találkozom ilyennel,hogy ekkora adagot adnának.
Utána még elmentünk sétálgatni,majd ki a buszmegállóba és mi hazajöttünk Pécsre Krisszel.
Nagyon rossz volt utána hétfőn elmenni megint a kicsikhez dolgozni-de szerencsére keményen két napot kellett kibírnom,mert 20.ától megint szabadságon voltam ^^
Kedden este megint lejött hozzám Krisz,majd csütörtökön elmentünk az Alexandrába ,mert megjött a könyvrendelésem ,plusz kellett vegyek kőpúdert,mert totál kifogytam belőle.
Miután átvettem a könyvrendelésemet (megszereztem az Igazi Középfölde című könyvet *-*) ,elmentünk a buszpályaudvarhoz, mert úgy volt hogy csütörtöktől Bátaszéken leszünk. Nagyon hamar elrepült az idő,mert végig dumáltuk szokás szerint az utat,pedig azt hittem meghalok majd a buszon.
Csütörtöktől szombatig ott voltunk mamájáéknál (ők már legalább ismertek), aztán szombaton haza,mert vasárnap kiakartunk menni a vásárba anyumékkal.
Szombaton délelőtt mamájával átmentünk a szomszéd házhoz ahol neki állatokat kellett gondoznia,mi meg cicáztunk addig.
Aztán visszajöttünk és pár perc múlva szólt az anyja ,hogy jött utánunk egy kiscica *-*  Krisz amúgy is szeretett volna egy új cicát,mert neki sajna pár hónapja meghalt :'( Ez a kiscica meg csak úgy jött utánunk. Megszeretgettük ,mert nagyon kis cukker volt.
Thor kalapács szeretet ♥
Nagyon kis édes volt ez a cica,meg magától jött,de mamájának nem tetszett a színe,így kellett választani egy másikat. Sajnáltuk őt ,mert ő választott minket ,de egy másik testvére jött végül velünk. Bár nem volt para,mert úgy is a szomszédban laknak és hát simán átfognak jönni :D
A másik cica kislány és nagyon dorombolós *-*  S valamiért imádott engem :D
Cica redős nyelv *-*
Puszikaaa♥
♥Jaj de szereti♥
Triny hasonmás *-*
Komolyan mondom ez a cica olyan mint az én dámám kiskorában :D Mikor megláttam lestem csak. De végülis őt tartják meg. Még aznap beporoztuk bolha ellen ,kapott helyet,meg ételt ^^ A név még várat magára. De ahogy meghallja a hangunkat már jön ,meg visszadumál- irtó édes ^^
Sajnos a cicut ott kellett hagynunk,mert szombaton jöttünk vissza Pécsre.

A héten valamikor megjött a csomagom Gabitól,és Vikitől- az egyiktől egy csonti kezes csatot kaptam,a másiktól meg acélmerevítős mell alatti fűző *-* (gyönyörű és nagyon jól tart ) ♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése