Oldalak

2014. augusztus 10., vasárnap

Heti összefoglaló♥

Most megint alkalmam van írni végre-  pedig már egy ideje nem élek a virtuális világgal, s azt veszem észre hogy egyre kevesebbet ülök a géphez. Ennek talán az is az oka,hogy sajnos nem nagyon jó a gépem és bármikor meghalhat- ezért kímélem tudat alatt. Ezen kívül nem tartom jónak,hogy itt görnyedjek állandóan,fáj a hátam tőle. Ellenben viszont a hetem aktívan telt ha visszagondolok (:
Hétfőn és kedden Bíró Icáztam (100fokba -.-"), utána egy nyugis nap, csütörtökön jóga, majd pénteken Rubint Réka 20 perc lábra,fenékre, hasra (: 
Hét elején szenvedtem ,mert elszoktam a tornától, ugyanis régen vettem már rá magam hogy neki álljak...,viszont kicsit megembereltem magam most.
*törölt bejegyzés rész*
{...} ,mentem Krisztiánka elé,akit már jó ideje nem láttam- szóval most már jó volt (: Annyira drága volt,mert míg Fehérváron Fezenezett,addig is gondolt rám; ugyanis járta  a várost délelőttönként és talált olyasmit amit tudta hogy nekem való *-*


3Ds Victoria Frances-os kirakó állvánnyal (:  Mondjuk mondtam neki mikor lement ,hogy ne költsön rám -bár nem is tette volna :D- de mondta,hogy ez is le volt árazva mint az ugyanilyen puzzlem és vétek lett volna ott hagyni. Nagyon örültem neki ,szeretem az ilyen dolgokat ^^
De ha már itt tartok,akkor még megmutatom amit Verától kaptam szülinapomra (az is elmaradt,mert sajnos a gépem nem volt jó )


Egy nyakpántot kaptam egy csillogós NYC Rock Star-os fedőlakkot , egy denevéres dobókockát :D, plusz anyukája kreálmányaiból és helykitöltőnek egy csomag zsepit xD
No de visszatérve a hétvégéhez; Krisszel utána elmentünk vásárolgatni mert kellett vennem hajfestéket (meg felváltani a pénzem).
Szombatra kitaláltuk,hogy mehetnénk mozizni *-* Én már ezer éve nem voltam s érdekelt ez a Demona,Krisztiánkát szintén és a Hercules is. Reggelre volt meghirdetve a Demona,s sajnos nem 3D-s volt,pedig olyan jelenetei voltak amik jól mutattak volna.  11kor kezdődött a vetítés,előtte még elugrottunk a Coopba,hogy ott veszünk inni, és belefutottunk a Coop szülinapozásba :D Volt ingyen torta osztás meg italasztalok...Persze Krisztiánnak muszáj volt az ingyen torta és még velem is kéretett,pedig utálom az ilyesmit. No utána meg bevásároltunk japán zacskós levesekből- voltak olyanok is amiket még sose láttunk.
Aztán go a mozi *-* Először délelőtt Demona,utána Hercules :D

Elég sok rossz véleményt hallottam emberkéktől erről a filmről, de nem tudom mi bajuk volt. Szerintem tipikusan jó fantasy és tündérmese keverék. Igazából nekem a mondanivalója átjött és elgondolkodtam utána hogy a mai világba is ez megy,hogy az emberek elárulják a társaikat a hatalom és a becsvágy miatt. S valahol mindkettő film erről szólt.
Eredetileg a Demónát azért nem akartam megnézni,mert Angelina Jolie kapta a főszerepet,és az a nő sose volt szimpatikus nekem,de igazán jól játszotta a szerepet,szóval szerencsére élvezni tudtam a filmet ettől függetlenül. Imádtam a jelmezét tetőtől talpig, és a látvány világ is fantasztikusra sikeredett. De pont,hogy nem lehet behatárolni az egészet,mert gyerek mesének túl erős, felnőttnek meg eléggé gyerekes. Viszont jó ,hogy a végén van megtorlás és nem csak úgy annyiba hagyják. Teljesen azonosulni tudtam a főszereplővel, átéreztem a fájdalmát,a bosszúvágyát ,a haragját,s a sértettségét. A király meg végül megérdemelte hogy belebolondult öregkorára az egészbe. Annyi talán,hogy ezt mindig is hülyeségnek találtam filmekbe és mesékben is,hogy mért mást kellett megátkoznia ,ha nem is az a kívülálló ártott neki. Bár erre rá lehet húzni,hogy a düh elvakította és  jobban örült ha a királyt szenvedni látja. De nem tudom ,hogy ezeket direkt csinálják e a filmekben. Jó volt látni hogy oka van a főhős dühének, s hogy hány éven át szenvedett és komorodott el a lelke egy szemét korcs miatt. Bár a film elején is lehetett látni,hogy a srác karakter nem lesz épp kedvező és itt lesznek bajok. A másik dolog amit csak sejtettem,hogy végül Demóna saját "csókja" töri meg az átkot. S ez a film nagy igazsága volt,hogy: nincs olyan hogy érző szív. Ez sajnos mostanság is igaz- és igen tudom nem mindenkire,meg tisztelet a kivétel- ,de minden 3. ember önző egoista nagyra törő és képes átgázolni a szerettein csak hogy a céljait elérje (a filmben a király utódja volt ilyen, de még így is hazudott,mert a király  kérése Demóna elpusztítása volt -ez a szemét meg csak a szárnyát tépte le {no meg a szívét ki}). Lehet azért is éltem úgy át a történetet,mert hasonló mód jártam én is.
Azon jót mulattam magamban,hogy a saját lányával játszik együtt egy jelenetben,mert más gyerek félt tőle :D
A Herculesnél ugyanezt éreztem és az is olyan film volt ,ami megmozgatta az ember idegrendszerét és izgulhattunk. Legalábbis én párszor totál kiborultam és itt is átéreztem a fájdalmat. Szeretem az olyan filmkeet amik nem laposak, megy a cselekmény és igazságosság van benne.  Ezt mindig beszéljük Krisszel,hogy utálunk egy csomó filmet,mert a legtöbb esetben árulás van és a főhősnek esedeznek a bocsánatért az meg megbocsát... Nem igen szeretjük ezeket a keresztény megnyilvánulásokat... Ha bűnös akkor lakoljon meg érte. Akkora nagy dühöt éreztem miután kiderült a csavar a filmben (hogy mégis ki hazudik kinek) és még a jókat csukják le és szívatják meg.  De utána jött a felülemelkedés és biztató szóra és hatalmas volt a rage (harci düh) és mindenki megkapta a magáét. Ezt szeretem. Szóval jó érzéssel jöttem ki a filmről és nem maradt bennem semmi igazságtalanság érzés. Ez az egy amit nem bírok elviselni ,és a való életben is ezért akadok fent dolgokon.
Szóval moziztunk délutánig (:  Nagyon tetszettek a filmek,totál felfogtam a mondanivalójukat,élveztem a jeleneteket , mindkettő királyul volt megcsinálva. A Herculest 3D-ben néztük. Jó helyet is kaptunk,szóval végre egy kis lazítás volt.
Mozik után elnéztünk a könyves boltba- folyamat keressük az Angolszász krónikák azon részét ami még elvileg kapható,csak nehéz rábukkanni.  Délután felé a nagy dög melegbe hazaszenvedtük magunkat és kidőltünk.
Vasárnap mielőtt jött Krisz busza (bár kettőt is lekésett :D) ,árkádoltunk; vettem anyunak egy fekete horgolt táskát,remélem tetszik neki majd- de max elhordom én ,mert egész kis aranyos darab (:
Összességében jól telt a hétvége,de sajnos megint mehetek dolgozni :'( Viszont már a másik csoportban kezdek ^^  ♥

4 megjegyzés:

  1. Naaaa, de jó, végre egy kis könnyítés, ez már nagyon kellett neked :) Remélem jó lesz ez a pár hét, amit a másik csoportban töltesz, picit pihenhetsz akkor :)
    Az a lakk nagyon jól néz ki, mutatsz majd vele manikűrt? ^^
    A Demónát és a Herculest is nagyon meg akarjuk nézni, de most nincs rá keret, úgyhogy megvárjuk, amíg másként lesz elérhető :D De örülök, hogy tetszettek neked, mert bízom az ízlésedben, szóval akkor biztos tényleg jók :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj én is nagyon örülök neki,mert ez már kellett tényleg (: Csak most félek,nehogy visszategyen,mert tőlünk meg megy el ember szabira... és akkor meg vissza ne tegyen hogy mert kevés az ember =/
      Persze ,majd ha lesz rá erőm,meg kedvem akkor festem a körmöm (:
      A két filmet meg ajánlom annak ellenére hogy leszólják páran. Szerintem te is élvezni fogod,mert aki kicsit is érző lény,az értékeli. A hercules meg harcolós,de én szeretem az ilyesmit is (:

      Törlés
  2. Na! Hazaértem és jó hírek vártak...a munkához "gratulálok" - illetve ahhoz, hogy kiérdemelted az égiek "kegyelmét"...
    Boldog szülinapot így utólag...a lakk az csodaszép a puzzle meg szintén nagyon jól néz ki (a bal oldali kép nekem meg van poszterben, olyan gyönyörű V. F. összes képe amúgy *-*)...a nyakpánt is csoda szép...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No szia újra (: Örülök ha hazaértél (:
      Köszi szépen, örülök mikor az égiek szerencsét osztanak ;)
      És köszi a köszöntést,meg a dicséreteket ^^ Aranyos vagy.
      V.F-tól nekem medálom van, meg zászlóm *-*

      Törlés