Könyvajánló - Bolyongó

Mostanában nem sok ilyen téma volt a blogon, de bevallom nem is nagyon olvastam semmit- sőt könyveket se vásároltam 😨 Szavakkal le se tudom Nektek írni, hogy mennyire hiányzott ez, hogy újra egy másik világ részese legyek, megismerjek más karaktereket, élettörténeteket és ne a mindennapjaimba feszüljek bele.

Úgy alakult az élet, hogy sikerült egy találkozót összehozni egyik barátnőmmel, aki történetesen nagy könyvmoly- talán az egyik legnagyobb azok közül akiket ismerek ,- így belépve a birodalmába tátott szájjal voltam, ugyanis könyvek mindenfelé amerre a szem ellátott (meg unikornis 😄 ).
Rögtön kinéztem magamnak egy pár könyvet amit úgy elolvasnék, így hát kikölcsönöztem tőle, egyet pedig ő maga adott nekem oda, hogy biztos tetszeni fog. Nos erről az egyről szeretnék mesélni, mert tényleg tetszett.

Link

Papp Dóra-féle könyv lenne ez, akitől előtte még semmit nem olvastam; annyit tudtam csak az írónőről, hogy van ezen kívül még pár könyve és velem kb. egyidős. Általában nem változtatnak a tényeken ezek az információk, mert attól, hogy valakit nem ismerek vagy nem ismertebb szerzőről van szó még lehet jó könyve.  Ráadásul most, hogy nem sokára indulunk Norvégiába elég jó ráhangolódás- témába vág ♥

Nos én a Bolyongó című könyvet olvastam most- körülbelül 2 nap alatt pörgettem ki, annyira lekötött. Sima egyszerű ifjúsági regény akar lenni, mégis olyan témával és történettel foglalkozott, ami engem is érint és még így konkréten egy könyvben sem olvastam. Megmondom őszintén reménykedem egy folytatásban mert úgy hagyta abba, hogy bőven lehet ott még folytatni.
Egyébként eredetileg  a leírás a könyv hátulján engem nem fogott meg mert semmi ez ahhoz képest amiről szól a sztori- mondhatni kellemes csalódás.

"Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról. 
Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek…" - moly.hu

Amíg olvastam, végig azon gondolkodtam, hogy nagy fába vágta a fejszét, ugyanis belevitte az írónő a viking témát, a mitológiát, a rockerséget és mindezt iskolai keretek között tálalta.
Ez a könyv a viking énemnek; - vagyis nem mondanám "énemnek", mert kicsit úgy hangzik mintha disszociatív személyiségzavarban szenvednék, akinek több énje is van😂 -  részemnek való teljesen. Nem sűrűn olvasok ifi regényeket, de ilyenből lehetne még. Nagyon jót szórakoztam rajta.

A szajréval 😈😈

A főszereplő itt egy 19 éves srác aki érdekes múltját ott hagyva jön új suliba. Neki nagyon szépen ki van dolgozva a karaktere, nem volt nehéz azonosulnom vele. Emlékszem sokat hülyültem Zolival, hogy ezt a könyvet tuti ő írta álnév alatt, mert sokszor úgy beszélt a főszereplő, olyan stílust vett fel mint neki van. Talán mondhatom, hogy túl érett a felfogása a srácnak a korához képest. Kérdem én: hol voltak ezek mikor én ennyi idős voltam? 😂😂
Sokszor olyan gondolatmenetet nyomnak le, ami kicsit túlmutat az ő korosztályukon. Mag a skandináv mitológia nem egy könnyű téma és erről ennyi idősen, egy ilyen korosztálynak (gondolok az osztálytársakra) mesélni esélytelen kb.

Nagyon irritáltak sokszor az új osztálytársak. Jön ez a különc srác, aki pogánynak vallja magát és ezen mindenki kiakad. De nem értem miért. Ugyanis a mai világban, mikor már annyi opció van az ember ki és mi létére hogy nem igaz, valahogy furán hat, hogy ennyire nagy hangsúlyt kapott az osztály kiakadása attól, hogy valaki pogány. Ráadásul ma már ez is valahol divatba jött, így nem lehetett ismeretlen senki számára a téma. Szóval ez kicsit el lett túlozva, viszont abból a szempontból meg értem, hogy az ember ilyen: ami ismeretlen attól fél.

Egyetlenegy logikai hibát találtam, semmi többet: van az a rész -spoiler- amikor a főhősünk hallgatózik az ajtóban és arról beszélnek az osztálytársai, hogy mennyire imádják a Vikingek sorozatot, mégis hülyének nézik szegény Norbertet végig egészen a történet közepe utánig, értetlenkednek, amikor kb a sorozatban is pont ilyeneket, ha nem durvább dolgokat csinálnak.
Na most itt van amiről fentebb beszéltem, hogy valamilyen szinten divatba jött ez is, így nem keltene a valóságban ekkora felháborodást, hogy valaki pogány; illetve valami alap fogalmuknak kellene lennie a témáról már csak a sorozat miatt is, amit elvileg imádnak.
Emiatt (is) irritált a Mira nevezetű karakter, mert állandóan belekötött olyan dolgokba, amikbe minek? Egy rohadt vallásról, életútról beszélünk, mit akar rajta megérteni? Más vallásokat se faggatnak felesleges dolgokról, pedig mindegyiknek megvan a maga teremtéstörténete.
Illetve ami még irritált a csajban, hogy miért akarja ő is vagy bárki más lebeszélni a hitéről? Nincs annál veszélyesebb dolog szerintem, ha valakit megfosztunk a hitétől, legyen az bármi- vallástól függetlenül. Nagyon nem tartozik ez senkire és az illető be is kattanhat, össze is törhet teljesen ha elveszik ezt tőle, és nem azért mert fanatikus,hanem mert sokan erre építenek, ebbe kapaszkodnak nehéz időkben.
Meg miért akar mindenkinél mindent jobban tudni?
Na szóval őt meg megpofoztam volna, de ugye férfi a főszereplő és nem nő; és mivel zseniális a srác karaktere, így imádtam ahogy kezeli, lereagálja a csajt- szóval ott le a kalappal. 😄

Ezt csak úgy itt hagyom; a sajt bolyongó képem

Ez pl. kifejezetten tetszett benne, hogy egy fiatal srác szemszögéből vezeti le a történetet, aki bolyong a világban és megy amerre jónak látja, vagy amerre érzi. Imádtam, hogy bele lettek téve az istenek, az áldozás fogalma, a kommunikáció velük, a természet közelsége. A srác személyisége meg egyszerűen nagyon ellett találva (nem is tudom elégszer hangsúlyozni) -és nem csak azért mondom mert Zoli hasonló figura -; ez a nyugodt, rendes érvekkel rendelkező, önmagáért kiálló mégis tisztelet tudó karakter. Végre egy jó főszereplő - ilyenekkel mostanában az újonnan kijött filmekben se találkoztam.

Imádtam, ahogy a kapcsolatok kialakulnak az iskolai színtéren, illetve a magán kapcsolatok is szépen lassan kibontakoztak. Nem lehetett könnyű ezt így kitalálni, mert bár mind voltunk gimisek mégis én pl. sose figyeltem a fiúk viselkedését így egymás között. Minden tiszteletem, mert szerintem baromira életszerű lett ahogy kialakult a kis közösségük és végül befogadta az osztály.
Megismerhettük azt a bizonyos múltat ami miatt ide vezetett a kedves Norbert útja; ami nem kevés feszültséggel volt még a jelenben is tele - végül le lett zárva a dolog így elengedhette teljesen.

Egyszerű kis sztori ez, mégis kemény problémákkal és nagyon erős, jó személyiségekkel, kevés agyfelbaszással, sok izgalommal. Engem nagyon megfogott, nem mostanában olvastam olyan könyvet amibe így bele vitték a viking vonalat és (!!!) jól is használták, hiba nélkül. Gondolom rengeteg kutató munka van mögötte, de megérte mert jó kis történet lett (a vérsasnál egy kicsit megijedtem, de ügyesen kijött belőle az írónő).
A lezárás vegyes érzelmekkel van számomra tele, mert bár happyend a problémák legyőzése és a sok titok kiderülése miatt, de valahol szomorú mert tovább áll a srác. Viszont teljesen megtudom érteni, neki mennie kell tovább - és emiatt remélem, hogy lesz még egy könyv a további kalandjairól és az istenek útjáról. 

Minden pogány és észak hőseit kedvelő és követő embernek ajánlom, főleg olyanoknak akik ismerkednek ezzel a kultúrával (volt akinek már javasoltam nyári olvasmánynak) mert nem egy egyszerű unalmas gimis életet ír le unalmas problémákkal.
Akik nincsenek benne, azoknak is egy szuper olvasmány, mert képet kapnak arról, hogy nem minden tetovált, durvább kinézetű, a megszokottól eltérő gondolkodás módú és hitű ember gonosz vagy gáz. Ez pontosan a valóságot írja le, mert  (általában) az a legnormálisabb és legártatlanabb aki így néz ki mégis elvan ítélve. Teljes mértékben a szívemből szól. Imádtam.  ♥

Ezután hirtelen nem tudtam mit kezdjek magammal, de végül, hogy az űrt kitöltsem elkezdtem egy másik könyvet; Paul Tremblay - Szellemek a fejben. Nem ismerem ezt a könyvet se, de eddig bejön.

Ismeritek valamelyiket?  

Mindennek van határa - Lopás, másolás

Veszélyes dolog kilépni az ajtón Frodó kimondani a véleményed, mert biztos lehetsz benne, hogy valami jó kis megbélyegzést kapsz érte. Te leszel a bunkó, a beképzelt  az álszent és még kitudja mi. Az emberek hajlamosak a fröcsögésre ha a véleményük nem egyezik a Tieddel.

Most mégis úgy vagyok vele (ismét), hogy muszáj kiírnom magamból egy témát ami igazából biztos sok embert érint, és ez nem más mint a Lopás, másolás. Hogy melyik a rosszabb arról vitatkozhatnánk, de számomra egyre megy a kettő.  Eszméletlen milyen gyerekesnek érzem ezt az egészet, hogy még mindig erről kell beszélni. De mikor mikor mindenfelől az arcodba jön ez akkor azért megelégelné ezt bárki.

Loptam ezt a képet innen - de nincs köze a témámhoz.

Minden olyan ember megtapasztalja ennek a keserű ízét, aki valamilyen formában alkot, nyomot hagy maga után- rajzol, zenél, fotóz, modellt áll, körmöt épít, ír, stb. - és nem a wordben szerkeszt 😂
Talán azért kívánkozik ki belőlem ez most, mert a napokban engem is és a környezetemben lévő embereket is ez a "probléma" környékezett meg, hogy vagy a munkájukat lopják (és eladják sajátjukként), vagy fullba lemásolják( és ezt is úgy adják elő mintha saját lenne).

Nagyon gusztustalannak tartom.  Ma már nem tehet ki az ember semmilyen  tartalmat, mert azon kell kattogni, hogy mikor ki csórja el vagy kopizza. Persze szokták mondani, hogy "szarjam le", meg "biztosan valamit jól csinálsz", csak számomra ez nem elég vigasz. Aki valaha is alkotott valamit - bármit- , ő pontosan jól tudja, hogy egy adott alkotásban mennyi befektetett idő, energia van, kreativitás, ötletelés, kivitelezés, gürizés. Aztán jön valaki, aki az olcsó híg másolatod akar lenni és egy mozdulattal ugyanazt megcsinálja, csak sokkal bénább verzióban (általában ez így van), vagy fogja és az egész tartalmadat kérdezés nélkül elemeli.

Bennem ez mélységes csalódást vált ki, mert ilyenkor én is, illetve a környezetemben lévők (akik meséltek erről) úgy érezzük, hogy abba akarjuk hagyni, mert béna az egész.
Sokszor elgondolkodom rajta, hogy ezek az emberek akik ennyire mások dolgaira vágynak vajon mit éreznek; miért gondolják, hogy nem fogom észrevenni ezt az egészet, vagy ha nem én, akkor valamelyik olvasóm, közeli barátom?! Jelzem: szólnak.
Nem egy eset volt, mikor ismerősök írtak, mert valaki a képemet használta - bevallom irtó jól esett, ahogy kiálltak értem, mert úgy éreztem van akikre számíthatok ilyenekben is, ha én mondjuk nem vagyok elég szemfüles. Mert persze senki nem ül állandóan a net előtt és bújja a tartalmat, hogy na ma ki lopott...

Alap esetben évekig lekakiltam ezt az egészet. Mindig volt valaki a környezetemben, aki jónak érezte ezt az utat választani. Az ismerőseim, barátaim mondták, hogy örüljek neki van egy kismajmom (ironikus, de ki nem állhatom a majmokat), vagy azt mondták, hogy ne képzeljek sokat bele, így hát az ember elsiklik ezek mellett. Nyilván jobb dolgom is volt, minthogy ebbe öljem az energiáimat. Viszont egy idő után az ember eszméletlenül megunja, amikor minden színtéren az életedben a kopizást látod; most ezt tettem ki, akkor ő is ugyanazt, most erről írtam, ő is, most ide mentem, gyorsan ő is, írtam valamit, egyből ment az egész egy másik oldalra. Why?

Ezt innen loptam - Jó a cikk ami hozzá van

S tudjátok az a helyzet hogy alapesetben nem is érdekelne a dolog, mert valahol az ember kis hiúságát legyezi, de bakker kérjed! Erre is van példa: volt egy fiatalabb lány ismerősöm akinek tetszett egy nagyon régi sminkem, amit szeretett volna megcsinálni. Rám írt, megkérdezte és ennyi. Máris nem marad a szálka senkiben: Te elkérted (tiszta a lelkiismereted), én odaadtam (nem idegesítesz) és mindenki jól jár. Nem értem, hogy ezt miért nehéz. De minden tiszteletem azoknak, akik ezt megteszik.

Azt is tudom, hogy minden ember inspirálódik valahonnan, én is mit pofázok. Ez így van, csak ugye aki kicsit is kreatívabb az nem telibe másol vagy lop. Az inspiráció nekem annyit tesz, hogy valahol meglátok valamit, olvasok valamit és kedvet kapok valami hasonló témához, de nyilván átformálom (általában a végén teljesen más lesz belőle), magamat viszem bele, ugyanis ha teljesen átvenném, akkor az nem is én lennék. Akkor hol az egyéniség? 
Ja, hogy Te nem akarsz önmagad lenni? Cosplayezz, ott fontos a pontos másolás, de ne más személyiségét akard ellopni, úgyse áll jól.
Vagy oké, vegyél el mindent úgy ahogy van, de akkor említsd meg a szerzőt. Szerintem ez a minimum.

Igazából az ilyen embereket nem tudom hova tenni, mert a szememben nagyon gyerekesek. Tudjátok tizen x éves korunkban ment ez az egymás majmolása, meg hisztizés arról, hogy jaj mért másolsz. Ezért is írtam fentebb, hogy nagyon szánalmasnak érzem magamat is hogy megint erről kell írnom, de muszáj kiadnom mert a pofátlanságnak is van határa.
Nyilván nem fogom senki vérét venni, békés természetű vagyok; tudom, hogy sokan megragadnak a gyerekkorban, akiknek nem csak egy plusz gyermeki "énjük" van, hanem konkrétan gyerekek még. Szóval ez Nekik inkább csak egy amolyan jó tanács szerűség, főleg mert nem mindenki nyugodt ilyen esetben és nehogy véletlenül kihívják maguk ellen a sorsot.

Persze ilyenkor jön a duma(legalábbis meséltek ilyet is), hogy akkor ne csináljunk semmit, ha félünk, hogy felhasználják a dolgainkat. Ez azért meredek mert nehogy már mi álljunk le valamivel, mert valakinek önértékelési gondja van, vagy szimplán nem elég kreatív és másokon élősködve akar feljebb jutni.

Nem akarom tovább húzni a témát mert sok sztorit tudnék említeni, de elég így általánosságban szót ejteni erről és reménykedem, hogy minden ilyen ember lép egy szintet legalább és befejezi az ilyen hülyeségeket, mert bosszantó és higgyétek el kiderül.

Terem vs otthon - edzés

Szerintem amíg világ a világ, addig ez egy tipikus 'jó kérdés' lesz.  Ahányan vagyunk annyiféle gondolat létezik erre.  Elég régóta mozgok a termek világában - igazából ez az egész még a legelső fiúmmal kezdődött és bőven gimis csitri voltam, 10. osztály körül. Kisebb nagyobb kihagyásokkal  egészen mostanáig, így van mögöttem egy kevés tapasztalat.

Igazából én egyik verzióra se tudom azt mondani, hogy jó vagy rossz, mert szerintem mindegyiknek megvan az előnye és hátránya. Gondoltam kicsit hangosan agyalok ezen és megosztom Veletek az én nézőpontomat erről 😊

💪Terem💪

Előnyei

• Speciális gépek állnak a rendelkezésedre - mindenféle izomcsoportra lehet ma már gépet találni, szóval ha valaki nem elég kreatív, hogy szabad súlyokkal állítsa össze a gyakorlatokat, akkor sincs baj, mert a lehetőség mindenkinek adott; nem beszélve a sokféle fajta kardió gépről;
• Szakemberek állnak rendelkezésedre, akiktől bármikor kérdezhetsz segíteni fognak ha valamit nem ismersz a teremben - ez egy nagyon szimpatikus dolog; a legtöbb teremben vannak már évek óta oda járó fickók vagy csajok és azok biztos tudnak okosat mondani ha bármi kérdése van az embernek;
• Személyi edzőt fogadhatsz magad mellé -a legtöbb teremben mindig rohangál minimum egy, akit felkérhetsz, hogy foglalkozzon veled- így biztos megkapod a minőségi és helyes edzést egy órára; persze ki kell fogni, hogy normális legyen meg jó árat kérjen, de a kisebb helyeken inkább ez van. Sokkal jobb szerintem szakemberrel együtt dolgozni, mert ő látja ha valamit rosszul csinálsz és egyből javít, hogy ne rögzüljön szarul a gyakorlat. Lehet, hogy hülyén hangzik és így nem gondolnak sokan bele, de a terembe járás is olyan, hogy kell hozzá gyakorlat- főleg ha az ember nagy súlyokkal akar később dolgozni, ugyanis ott ha hibázol akkor lesérülhetsz. annak meg nincs értelme. Szóval sosem szabad félni segítséget kérni. 
• Változatos edzéseket tudsz magadnak összeállítani- annyiféle jó gép van még a kis termekben is, hogy győzzön az ember válogatni, a szabad súlyokról meg ne is beszéljünk; 
• Hasonló célért küzdő emberek vesznek körül- így akár motivációnak is fellehet ezt fogni;
• Változatosság, új inger az életedben mert ehhez mindenképpen ki kell otthonról mozdulni; 
• Hozzá tudsz szólni valakihez (ha akarsz) - mert mindig van lent valaki, így magányosnak sem érzed magad;
• Idővel barátságokat lehet kötni- igaz ez egy magányos dolog szerintem, de csak jól esik, ha mész a terembe és vannak köszönő komák; 
• A lehetőségek végtelenek az eszköz használat terén; 
• A legtöbb terem ki van egészítve valami szépségápolási hellyel is- gondolok itt körmösre, szaunára, szolira, masszőrre; szóval csak jól jár az ember;
• A legtöbb teremben lehetőség van esetleg csoportos órákra, ami szintén csapatépítő jellegű, illetve nagyon mulatságos, így fel sem tűnik, hogy szenved az ember; 
• Előbb utóbb elkészül a beach body;

Hátrányai

• Fizetni kell érte - sajnos sok helyen nem is keveset, de azért mindig meglehet találni azokat a nem túl elit helyeket, ahol nem megy rá inged gatyád;
• Emberek közé kell menni - ez ugye nézőpont kérdése, mert van akinek nem okoz problémát; személy szerint utálok emberek közé menni, de ez is egyfajta önerőszak, mert muszáj. Úgy vagyok vele, hogy ne a testem meg a rossz szokásaim irányítsanak, hanem majd én azt tudom, ezért próbálom magam kényelmetlen helyzetbe hozni, és ez az. Viszont úgy érzem működik, mert most már ott tartok, hogy csak bizonyos napokon érzem azt, hogy nem bírok közéjük menni. Szóval mégiscsak jó terápiás jellegű ez a dolog 😄
• Nem tudsz rögtön megfürdeni - vagyis ez így nem 100%-ban igaz, mert rendelkezésre áll a tusoló, de sokan vannak akik túl szemérmesek  vagy éppen meleg víz nincsen. 
• Zsúfoltság- vannak időszakok, amikor egyszerűen fullig vannak a termek.. , ez általában kora reggel és késő délután van, meló előtt meg meló után. Ilyenkor sajnos van, hogy várni kell.
• Foglalt a gép ami neked kell - ez bármikor megeshet, még akkor is ha csak keményen ketten vagytok a teremben- van, hogy a másiknak is pont ott van dolga ahol nekünk... Ilyenkor újratervezés fejben (edzővel ez azért jobb, mert ő már annyira rutinos, hogy rögtön talál más alternatívát ugyanarra az izomcsoport megmozgatására).
• Bosszantó emberek - hiába, de ahányan vagyunk annyiféle személyiség típus, így alap, hogy nem lehet mindenki szimpatikus, plusz ha még irritáló dolgokat is tesz a közelébe az embernek, akkor csak megy az idegeskedés. Ilyenkor jobb a terem másik részét megcélozni. 
• Időveszteség - gondolok itt arra, hogy azért senki nem a kondiban lakik, így oda el kell valahogy jutni ami idő. Persze tudjuk azt, hogy mindenkinek arra van ideje amire szán... Mindenkinek megvannak a prioritások. Én pl. munka előtt járok, így igaz elmegy az egész délelőttöm kemény munkával és csak utána húzom le a műszakomat estig, de nekem így éri meg. 
• Rohadt büdös emberek - ez van akinek kellemetlen, vagy aki meg nem foglalkozik vele. Mondjuk ezen pánikolni szerintem felesleges, mert nyilván izzadni meg szenvedni megy az ember a terembe, és még nem találkoztam olyannal, aki rózsaillatú izzadtságot termelt volna. Ha valaki ezt nem bírja, vagy önmagának találja cikinek, akkor ne menjen terembe.
• Hangoskodás - vannak helyek ahol ki van írva, hogy tilos kiabálni (fura, hogy ezt ki kell írni) 😆, de ennek ellenére természetesen a legtöbben csinálják vagy épp nyögnek. Ez ilyen. 
• Tuctuc zene - sokan ezt használják kifogásnak, hogy emiatt nem mennek terembe, mert jaj a zene. Igazából Te magad is vihetsz zenét, nincs megtiltva. Én pl. kardióhoz csak saját zenét használok, viszont súlyozáskor elvagyok azzal a zenével ami ott van - igaz, hogy nem az én világom, rohadt uncsi egy idő után mert ismétlődik, de teljesen jó szerintem. 
• Gép foglalás - az ilyet én is utálom, mert amikor az ember szeretne haladni, akkor nem tud, mivel épp beszélget a másik aztán a gépet meg foglalja... Ezt amúgy terme válogatja, mert nincs mindenhol ez; ahol én vagyok ott max a súlyokat nem pakolják el. 

💪Otthon💪

Előnyei

• Könnyen a napirendbe illeszthető, bármikor neki állhat az ember;
• Nem kell kimozdulni - nem megy az idő azzal, hogy eljusson az ember a teremig; az időjárásnak se kell kitenni magunkat;
• Nem kell emberekkel érintkezni - talán a legjobb része, de ez is nézőpont kérdése, mert van aki szeret kommunikálni;
• Edzés végén csak Te szagolod magadat és Téged sem szagol más;
• Nem kell várni a súlyokra, egyből minden rendelkezésedre áll;
• Rengeteg videó közül lehet válogatni a neten, amikre lehet tornázni (nyilván figyelembe kell venni, hogy mennyire hiteles);
• Rögtön ellehet menni tusolni úgy, hogy arra se kell várni, és kényelembe megejtheti az ember;
• Nem muszáj edző cuccba öltözni 😂
• Előbb utóbb elkészül a beach body 😂

Hátrányai

• Ellehet sumákolni ezeket az edzéseket - én a magam részéről például ezért nem csináltam itthon tartósan 😣 Sokszor nem volt kedvem, meg még egy kicsit pihenni akartam és ott tartottam, hogy elment a semmire az egész délelőttöm, mert akkor már kitoltam, hogy majd legközelebb, vagy tökre más kötötte le a figyelmem. Bár én az otthonról dolgozást se szeretném, mert ugye ilyenkor az ember alapból szívesebben foglalkozik mással. A terembe meg én leteszem a telefont (nincs közösségi média, nincs telefonálgatás, csak zene), ott vannak a többiek körülöttem és alapból ciki sokáig ülni vagy nem csinálni semmit, szóval ez is amolyan löket; 
• Nem biztos, hogy a 100%-ot adja bele az ember, mert nincs környezeti motiváció- ezt úgy értem, hogy azért a terembe körül veszi az embert sok más egyén és látod ahogy mindenki küzd, harcol és valahol ez az emberben is egyfajta vágyat ébreszt, hogy neked is megy. Persze ez lehet, hogy csak az én hülyeségem;
• Ha rosszul végzed a gyakorlatot senki nem szól és korrigál - így elég hülyén rögzülhetnek gyakorlatok illetve nem is lesz hatásos, aztán megy a csodálkozás, hogy valami nem jó 😴😴
• Könnyű lecsalni a videókat - ma ezt hagyom ki, ma meg amazt... Ördögi kör;
• Korlátoltak az eszközök - azzal tud az ember dolgozni ami otthon van; persze ha van komplett edzőterem a lakásban az a legjobb 😂, de nyilván nincs;

Bármelyik mellett is dönt az ember nincs rossz megoldás vagy jó. A végcél ugyanaz ha jól csináljuk. Lehet hibázni egymagadban is és társaságban is. Minden benne van a pakliban.
Az idő ráfordítás mindkettő esetben megfog térülni, csak türelemmel kell lenni és szerintem ez a lényeg ♥
Természetesen a listát mindkettő oldalon lehetne még itt is és ott is bővíteni, így ha van valami tapasztalatotok nyugodtan osszátok meg kommentben 😄

Jó edzést mindenkinek a nyárra is! ♥

It's a hard goth life

Igazából a történetem nem itt és most kezdődött. 

Viszont most úgy érzem, hogy valamennyit kiadok ebből mert tele vagyok gondolatokkal, tapasztalatokkal. Igazából én ezt az "életemet" eléggé elrejtem a nagyközönség elől- valójában én magam sem tudom ám, hogy miért, talán nincs is úgy különösebb oka.

Egyszerűen én nem akarok követendő példa lenni, nem hiszem, hogy bárkit is akarnék/ tudnék motiválni vagy bármi. Viszont azt hozzá kell tennem, hogy egy -most már- kedves ismerősöm miatt teszem végül ki ezt a bejegyzést.

Amióta az eszemet tudom én dagadt vagyok. Ezt ki kell mondani, és ami a legfontosabb, hogy meg is kellett tudnom élni, el kellett hinnem: a magasságomhoz képest túlsúlyban szenvedek.

Ez van. Rengeteg minden játszik játszott szerepet ebben. Nyafizhatnék, hogy most akkor genetika vagy nem genetika: nyilván az is, de az én hibám is- az életmódom hibája. Ezek karöltve eredményezték ezt nálam, a pár hónappal ezelőtti életemet, testemet. Az évek alatt felhalmozott szégyenem.

Pár éve már tisztában voltam vele mit szeretnék illetve eldöntöttem, hogy változtatni akarok. Felkerestem egy személyi edzőt még Pécsen, akivel szépen haladtunk, a hónapok folyamán jóba is lettünk nagyon; szerettem csinálni. Kicsit nevetséges a dolog -lévén, hogy nem is látszik- , de én szeretek mozogni. És nem csak a kezdeti lelkesedés beszél(t) belőlem, mert ez a dolog a mai napig tart.
Aztán ugye itt volt amiről korábban meséltem, hogy sajnos jött a költözés plusz mellette a záróvizsgám és minden a feje tetejére állt. Persze mindenki azt mondja, hogy arra van időd amire szánsz, de a prioritások megváltoztak akkoriban. Most ha azt veszem eltelt egy év és mondhatom, hogy megint van egy újrakezdésem folytatom ahol abbahagytam, ahol abba kellett(!!) hagynom.

Nem mondom, hogy nem próbálkoztam mikor frissen ide költöztünk Fehérvárra: örömködtem is, hogy van mellettünk egy fain nagy konditerem. Csak aztán hamar kiderült, hogy ez egy eléggé elit hely és akárhányszor mentem tele volt, minden foglalt volt, plusz rengetegszer lettem ott beteg és emellé drága is volt.
Frissen költözöttként sok mindent nem engedhettünk meg magunknak, pláne amiatt, hogy ugye (most már mondhatom:) idén utazunk Norvégiába és erre gyűjteni kellett! A sok betegeskedés miatt meg kihasználni se tudtam a bérletemet, így elegem lett nagyon; dühös voltam, sajnáltam magamat és persze mindenki más volt a hibás. Újra eltunyultam, stresszeltem rengeteget, idegbeteg voltam.

Nekem nem való a mozgás nélküli élet, de kiadás kiadások hátán és sose fért bele. Én úgy érzem, hogy egy harcoslélek vagyok (egyébként ne gondolja senki, hogy ez ilyen egozás akar lenni mert távol álljon tőlem, de van egy valós képem magamról és ahhoz ezt a kifejezést találtam a legtalálóbbnak; illetve ha már az élet ezt az utat dobta nekem, hogy mindenért küzdeni kell, akkor is találó), nem szeretek semmit feladni - csak már akkor ha reálisan belátom, hogy valami nem fog működni, de addig nem. S ez pont egy ilyen dolog az életemben.
Tudjátok nehéz és fárasztó, hogy ha az egész életed abból áll, hogy vasakarattal fogd magad vissza, míg mások nagykanállal élik az életet melletted. Oké, ez még olyan volt, hogy ment de az akarat is megtud törni. De a legnagyobb löketet az adta - bizony, ismétlem magam-, hogy elköltöztem.

Ne értse senki félre, nagyon szeretem az otthoniakat meg kényelmes is volt pénz szempontjából, de ott más világ volt: mindig kaja, "jaj egyél már",  más életmód és hát észre se vettem mit teszek, mert automatikus volt minden. Szóval az étkezésemre nem tudtam figyelni rendesen, sőt még a mai napig szerencsétlenkedek ezzel.
Szóval ebből a szempontból ez a legjobb ami történhetett, minden más szempontból szomorú és nehéz volt elszakadni.

A lényeg, hogy megmérgeltem magam tavaly ősszel és kerestem egy másik konditermet, ami szerencsémre viszonylag közel van, gyalog lazán megközelíthető és ugyanazok az árak vannak mint Pécsen voltak!  De akkor még aktuális volt ez, hogy kiadás kiadások hátán, így nehéz volt kihozni a dolgokat és megállapodtunk itthon abban, hogy nem karácsony előtt két perccel kezdek el oda járni, hanem az egész után.
Ez nem okozott problémát, mert a fokozatosság elve mellett vagyok: így eleinte, hogy vissza szokjak itthon kezdtem el csinálni a szokásos videóra a mozgást, meg csökkenteni kezdtem a felesleges étkezéseket, nassolásokat, de leginkább a rendszertelenségre próbáltam figyelni, hogy az csökkenjen. Rengeteget olvastam ezek után, mit mikor és hogyan érdemes; tanácsok, tippek, sőt még a mai napig olvasok ilyenekről, mindig tanul az ember valami újat.

Aztán idén volt alkalmunk év elején megnézni ezt az általam kiválasztott termet.  Úgy voltunk vele, hogy azért nézzük már meg mielőtt 100%-ra mondjuk, hogy ide fogok járni.
Ez sokkal kisebb hely volt mint az előző, így nem is járnak annyian ide, viszont teljesen hozta a Pécsi formát: hasonló gépek, kedves emberek (az előző helyen a tirpákság az alap), oda jutsz mindenhova ahova szeretnél, mindenki csinálja a dolgát. Szóval nekem elsőre irtó szimpatikus volt és ott akkor végleg eldöntöttem, hogy ezt a helyet választom.

De kezdeni ott én február közepe felé kezdtem csak, szóval nem rögtön év elején.  Az alapból olyan tré, mert akkor sokan mennek a hülye újévi fogadalmaik miatt. Ahh.😑
Szóval mondhatom, hogy nem most kezdtem vagy ahogy fentebb írtam nem itt kezdődik a történetem, ez csak a folytatás.

Régen is voltak ilyen posztjaim amiket azért írjam, hogy másokat is motiváljak magamon kívül; hogy más is csinálja így; illetve, hogy magamnak is bizonyítsak. Mostanra minden annyira megváltozott; alapból én nagyon sokat változtam az elmúlt időszakban, így a hozzáállásom, a mentalitásom, a személyiségem formálódott.

Már nem érdekel, hogy bárkinek is bizonyítsak- régen ennek a megszállottja voltam: mit gondolnak mások, mit fognak szólni, jaj kövessenek; nem érdekel, hogy mások szerint jó e így ahogy csinálom- én nem szeretném, hogy bárki is engem vegyen követendő példának, mert az megint plusz egy felelősség a vállamon, hogy akkor mindenkinek jó legyen, ráadásul mindenki egy külön test, külön egyéniséggel, külön igényekkel és ami nekem jó az nem biztos(sőt!!), hogy másnak is be fog válni, ez ennyire egyszerű;  nem érdekel, hogy minél gyorsabban fogyjak le- én is azok közé tartoztam aki azonnal akart eredményt és nem fogadta el, hogy rohadtul nem egy könnyen fogyó típus, sőt... , így meg csak csalódást éreztem sokszor; nem érdekel, hogy osszam az észt- nem akarok én okosabb lenni senkinél, nem is akarom az egészet jobban tudni, bőven elég ha a saját testemet ismerem és azt tudom ami neki  kell és ha meg is osztok ebből valamit, akkor az a személyemre szabott (akár eredmény, akár tunning).

Mondhatni mostanra mindent leszarok (elképzelhető ezért rejtettem el ezt az életemet, sőt nem is elrejtettem, hanem úgy éreztem, hogy nem pofázni kell róla, hanem csinálni 💪 ). Ez így nyers és tarthat bárki felelőtlennek, de amíg nekem jó, addig az úgy jó. Egy harcos léleknek csak a küzdelmek számítanak és azokat mi magunknak egyedül magányosan kell megélnünk. Nem számít ha elbukunk, mert annyiszor állunk fel ahányszor kell- itt vagyok ennyi idősen és az egész eddigi életem ebből állt, hogy siker és kudarc, teljesen hullámzóan. Illetve már maga a cél sem érdekel: nekem nincs kitűzött álomalakom, nem érdekel a bikini szezon, nincs időkorlát, nincs kiló meghatározás, nincs semmi.

Csak a megélt pillanat! Nekem ez számít. Utálom és imádom minden egyes percét az egésznek. Igen, nem fogok Nektek hazudni, ott van az utálat is. Tudjátok mint a Gyűrűk urában Gollam: utálta és imádta egyszerre a gyűrűt. Pontosan így érzek minden egyes pillanatban én is.
De csinálom, mert a lelkem és a testem is jól érzi magát ettől és minden egyes alkalommal felül múlom magam és ez kell a harcos léleknek; a fejlődés, az újabb és újabb küzdelmek.

Nem fogom magam centikben se mérni és a mérlegre is ritkán állok, mivel tisztában vagyok a testem változásával  és azzal is, hogy nem ugrik egyből le a mérleg 40 kilóra- nálam az amúgy is esélytelen és nincsenek irreális gondolataim.
Valahogy nincs ezekre a megerősítésekre szükségem állandóan. Ti jelenleg annyit láttok belőlem, hogy dagi vagyok. Igen ez így van. Viszont sok dolog van ami változott csak nem látványos (bár már anno megjegyezte a személyi edzőm is, hogy nem szívesen állna mögém ha rúgok 😂), viszont én nem sietek sehova.  Ha 2 évembe kerül, hogy elégedett legyek magammal akkor kivárom, ha 10 évembe kerül, akkor azt is. Ha elbukok oké, ha nyerek oké. Teljesen mindegy mert szeretem csinálni és ez évek óta tart.
Nem szeretnék leállni hosszabb időkre, az őrületbe kergetne.

Sajnos a harcos lélekhez nem jó párosítás a testem, ugyanis az immunrendszerem az egy katasztrófa- kicsit is nagyobb terhelés, legyengülés és egyből összeszedek valamit (ilyenkor meg bizony kimaradnak az edzések és mindenhogy megterhel ez engem).
Igazából itt kezdtem megismerkedni a különböző gyártók étrend kiegészítőivel és mélyedtem bele még jobban a témába, hogy a lehető legjobbat adjam a testemnek. Vitaminok: na ezek azok amikre nekem a legnagyobb szükségem van. Mozgás szegény életmód alatt nyilván elég az a mennyiség amit az ember megvett egy Herba-házban vagy üzletben, de ha aktívabb vagy akkor édes kevés.
Ezt mind saját káromon tapasztaltam meg természetesen😢 (többek között mikor extra magnézium hiány és kiszáradás kapott el és még az edzés közben fellépett az izomgörcs; valamint mikor másfél hétre kiütött valami nyafka betegség).

Természetesen  ezeket is fokozatosan vittem bele a minden napjaimba (bár van mikor simán elfelejtem a vitamint bevenni), illetve edzőknél kérdezősködtem a használatukról, fontosságukról.  Mindig tanul az ember újat és alapból így állok mindenhez. Ti tudtátok, hogy a testünk előbb emészti el az izmokat mint a felesleget?  Mert én nem.😌
Nyilván lehet mindenféle segítség nélkül fogyni,formálódni, akár testet építeni is- élő példa rá barátom, akinek nagyon szép izmai vannak és szimplán annyi volt a titok, hogy építőiparban dolgozott és emelgette a fene tudja hány száz kilós cserepeket egész nap, illetve rendben volt az étkezése.😂😂 Szóval mindent mindenhogyan meglehet oldani, ez találékonyság kérdése, illetve megint csak az ember alkata.

Örülök, hogy ma már mindenki kedvére válogathat a lehetőségek közül, így mindenki talál magának megfelelő motivációt.
Több embertől kapok pozitív visszajelzéseket és ezekért egyébként hálás vagyok, attól függetlenül, hogy fentebb írtam, hogy nem elvárás részemről. Az embernek mindig jól esik a pozitív megerősítés, de ennyi év kellett hozzá, hogy ne ez lendítsen csak előre.
De ettől függetlenül mindenkinek hálás vagyok aki egy kicsit is támogat ezen az "eltitkolt" utamon.

Rengeteg mindent tudnék még írni, de nem nagyon szeretném széthúzni ezt a bejegyzést. 💓

Szuper nap egy távol élő barátnőmmel

Mindig is nagyon jellemző volt, hogy olyan barátnőket adott mellém az élet, akik természetesen a világ másik végén élnek.😂 Hát ugye miért ne?! Néha elgondolkodom, hogy vajon miért jó ez, mit kell ebből megtanulnom, hova kell fejlődnöm ezáltal?!
Nyilván türelmet és talán lojalitást.  Mondjuk ezek sose okoztak problémát nálam egy barátságban, ugyanis ezek a dolgok maguktól értetődőek voltak, így nem volt nehéz a távbarátságokat sem kezelni. Nyilván nem lóghatunk mindig együtt aminek sok rossz oldala van, de azért jó oldala is (nem unjuk meg egymást😂) plusz ott lappang egy nagyfokú várakozás a következő találkozás lehetőségéig.

Szerintem aki igazi jó barátnő, azzal nem okozhat problémát olyasmi mint a távolság- főleg egy modern világban. Ha a másik nem hajlandó ilyenekre, akkor az elgondolkodtató és hagy némi kivetnivalót maga után sajnos. Az ilyen kapcsolatok jóindulattal sem nevezhetőek barátságnak és ezt nekem is sajnos be kellett látnom.

A lényeg, hogy az a kevés jó barátnőm akik vannak mind messze élnek tőlem. A legtöbbjükhöz már közelebb kerültem, de ha valaki külföldre költözik /külföldön él, az már megbonyolítja a dolgokat.
Február elején egy ilyen barinőm látogatott haza és jött el hozzám is Írországból. Régóta tartjuk a kapcsolatot majd pár évvel ezelőtt sikerült egy pár órára összefutnunk először, aztán végre most egy egész napot eltöltöttünk együtt.

Sajnos csak egy nap volt, ők másnap utaztak haza, nekem meg az egyetlen szabadnapom a heten kb., de ez is valami. Nagyon vártam már, mert azért személyesen átbeszélni több évnyi dolgot azért kényelmesebb mint neten. 
Nagyon vegyes érzelmekkel voltam  egyébként; izgultam, mert mindig kicsit pánikba esek személyesen az emberektől,de itt "nehezítő" tényező volt, hogy jött a külföldi barátja és jaj mit fog gondolni?, jaj hogy érzik majd magukat? jaj nem ért majd szegény gyerek semmit, jaj beégek...,stb. Szóval az agyam pánikolt, de jó érzésű izgalom is volt bennem, mint amikor vár az ember egy fontos csomagot vagy koncertre készül. Ott volt bennem még a várakozás, a vissza számlálás, a félelem, hogy lehet lemondják, szóval rengeteg minden egyszerre.

De persze nem volt semmi; a találkozásunk pillanata annyira természetes volt, mint levegőt venni. Egyből jöttek a csacsogások, a nagy öröm és a félelmek csillapodtak.
Kaptam ajándékba egy csomó szuper és irtó klassz cuccot ♥, ami tökre szerencsés, mert  egyszerűbb volt így lehozni mint postázni. Mondjuk ezen meglepődtem, mert nem sok olyan kaliberű ember van, aki csak úgy odaadja a másiknak a márkás cuccait. Szóval minden tiszteletem az övé és nagyon köszönöm ♥

Úgy terveztük a napot, hogy megjönnek, átöltözünk és elmegyünk itt a környékre fotózni, közben csacsogunk.  Na ez nem volt ilyen egyszerű, mint ahogy elterveztük természetesen. 😆
Megjöttek és neki is álltunk a készülődésnek, bár előbb átnéztük amiket hozott nekem és kb. az arcom letudtam volna kaparni örömömben, de valahol az agyam mégis azon hitetlenkedett, hogy ez így wtf és why?!
Ajándékoztam én is már el ruhát, de valahogy mostanában csak rossz dolgok értek, aztán így nem vártam ilyen emberi kedvességet, de kellemesen csalódtam és a morálom is emelkedett.
Gondolkodtam, hogy ide tegyem e be a képeket a cuccokról, de végül úgy döntöttem, hogy kap egy külön posztot, mert nem kevés és most inkább a napunkról mesélnék.

Szóval átnéztük a ruhákat, amik az ágyra lettek ömlesztve és végül semmit nem találtunk meg utána, hisz minden fekete volt. 😆Ha ez nem lett volna elég, Lucia az ágyra borította a fehér sminket (vagy barnát?), ami persze királyul látszott a fekete lepedőn.😅 Ez olyan jellemző, de én olyan jókat nevettem, hogy nem igaz, hisz magamra ismertem teljesen. Mondtam is, hogy ne foglalkozzon ilyenekkel, hisz ki lehet mosni. "Jaj de hát Zoli mit fog gondolni.."  Na mint kiderült, ugyanezt mint én. 😂
Több óra után végre elkészültünk, aztán elindultunk. Jó volt mert tudott kocsit szerezni, így nem volt gond eljutni máshova; a gondot a behalt mobilnet és egy félreértés okozta.😪 Nagyon kellemetlen volt, de félreértett engem Zoli, én meg emiatt őt és végül full nem arra indultunk amerre kellett volna. 😞
De végülis ők sem egy ideges típusok  és úgy álltunk hozzá, hogy minden rosszban van valami jó: hát láttunk iszonyú szép helyeket a környéken. Igaz végül a célhoz nem jutottunk el sajnos, de találtunk egy régi -valószínűleg- orosz laktanyát, ahol egész sok hó volt még! ♥
Szóval végül szerencsénk lett. Hazafelé meg tudtuk az ő gps-üket használni, így a legrövidebb úton haza is értünk- igaz kicsit később mint tervezték.

Kisebb szerencsétlenségekkel ugyan, de jól alakult szerintem a nap és végülis beszélgettünk is egy tökre jót a kocsiban, meg lettek képeink és végre újra láttuk egymást. Én nagyon örültem nekik; szegény srácot( a párját)  sajnáltam, mert ő nem beszél magyarul, én meg annyira nem angolul és irtóra sajnáltam.😓 Ráadásul én zavarban vagyok az új emberektől és olyankor még magyarul se tudok mit mondani, nem hogy más nyelven. De megbeszéltük ha máskor jönnek, akkor már hosszabb időre és iszunk is valami lélekmelegítőt, így talán könnyebben kommunikálok, és természetesen bárhova megyünk Zoli vezet és ő is navigál. 😂

Sajnos mikor hazaértünk, akkor még kicsit beszélgettünk és menniük kellett. Nagyon várom már a következő alkalmat, hogy újra az országba járjanak. Megbeszéltük, hogy mi is meglátogatjuk őket, amint a helyzet engedi ♥
Nagyon kikapcsolt ez a nap, főleg mert mostanában nagyon stresszes vagyok.  Várom a következőt!

További képekért látogassatok el az instagram oldalamra, vagy a Facebook Nekromancica oldalára.

Társadalmi elvárások #1

Azon már rég túl vagyunk, hogy tessék megfelelni a viselkedéseddel meg az öltözködéseddel a társadalmi normáknak. Legalábbis ezt én már rég le tudtam tenni. Főleg tini korban nagy ennek a hatása, mikor mindenhonnan ezzel bombáznak, meg akkor még kisebb az ember ellenállása és nehezebben érvényesíti az akaratát, így könnyebb az elnyomás meg a ráhatás.
De ezzel az én koromban (legalábbis aki lelkileg erre megérett) nem sokan foglalkoznak, már rég lerakták és éli mindenki úgy a kis életét, ahogy jó neki- úgy öltözködve ahogy akar.

De valójában nem is erről akarok beszélni, mert most kivételesen nem ez volt ami befészkelte magát a fejembe, hanem egy teljesen más dolog, ami mondhatni ugyanilyen elvárás, minthogy normálisan öltözködjek.
Ilyen többek között, hogy "ennyi idősen meg kellene házasodni".  Valóban feltűnt nekem is, hogy az ismerőseim nagy részénél ez történt, mert a facebook hírfolyam másról sem szól, csak a lánykérésekről, házassági képekről. Amivel persze semmi baj nincsen, mert ugye ez a "normális", ez az elvárás az emberektől, ezt szokták meg, ezt így is akarják.
De annyira feleslegesnek érzem, hogy másoknak is lenyomják ezt az egészet a torkán, szinte kötelező jelleggel, vagy ha más nem akkor nyomasszák vele az embert az állandó kérdésekkel úgy, hogy tényleg legbelül az elbizonytalanodás legyen a végén, a kételkedés önmagunkban és/vagy a másikban, hogy akkor nem is szeret eléggé. Közben ez egy marhaság.
Nem egyszer kérdezték a hozzátartozóimtól, hogy na házasság? Aztán úgy jön le az egész, hogy nekem nincs is jó kapcsolatom, biztos millió gond van, vagy hogy milyen gyerekek vagyunk még. Szinte lehet érezni ezt, meg mellé a szánalmat az emberek részéről.

Elhiheti mindenki, hogy nincsen semmi gond, hogy ennyi idősen én nem házasodtam meg, ugyanis azt tudni kell rólam (aki esetleg még nem tudta), hogy én ellenzem az egészet. Mármint nincs gondom azzal ha más csinálja, de a magam részéről nincs ilyen elvárás vagy távlati terv köszönöm. Amúgy is rengeteg szervezés, tervezés, idegeskedés és nem utolsó sorban rengeteg rengeteg pénz,.... aztán ha el akar az ember válni, még több pénz.
Biztos nagyon király dolog de nekem nem szükséges ilyen papír, ilyen formaság ahhoz, hogy megnyugtassam a lelkemet, hogy tudjam szeret a másik.
Mások nyomása, akarata miatt meg nem mennék ebbe az egészbe bele. Lehet évek múlva változik a véleményem erről, de jelenleg itt tartok és iszonyúan zavar, hogy erőltetni próbálják sokan és nem érdekli őket az, hogy én is tudok dönteni az életemről és nem kellenek hozzá ők.

 Szóval jelenleg ez az új kedvencem, a "mikor lesz már gyereked" kérdéssel kézen fogva. Szóval itt is a másik pontunk mert ugye hát ki nem maradhat a felhozatalból.  Napi szinten van elárasztva a közösségi média a sok gyerek képével, hogy ki milyen aranyos, cuki, vagy ott van az első fing, az első lépés, stb.
Halálos. 😪
Gonoszan hangzik, de a gyerekeket sem kedvelem és sosem éreztem vágyat arra, hogy nekem legyen sajátom. Gyerekkoromban vagy inkább tini koromban ugye azzal magyaráztam magamnak, hogy persze mert én magam is gyerek vagyok, majd biztos jön ez a pont.  Természetesen magamban kerestem a hibát, hogy miért lehet ez, mikor másnak 15 évesen is van és jaj de szereti. Aztán mellém fújt több olyan embert is a szél, akik ugyanúgy gyerek nem kedvelők voltak és rájöttem, hogy ez is normális. 💁

Egyenesen a falra mászok attól, mikor valakivel beszélgetek és más témája nincsen és kb. erről szól minden. Félreértés ne essék, nincs bajom ha valaki erről beszél, de NE állandóan. De az a túlárasztott nyálazás engem nagyon irritál. Sokan a háziállataikkal esnek így át a ló túloldalára és az sem jobb.
Illetve azt tudni kell, hogy van olyan ismerősöm akinek vannak gyerekei és van közte egész pici és teljesen jól elvagyok velük meg szeretem is őket, viszont nem voltak sztárolva őrült módon. 
A kisebbekkel semmit nem tudok kezdeni, a csecsemőket meg egészen csúnyának látom és nem tudom megérteni mi a szép benne- persze erre is az a duma, hogy "majd ha lesz sajátod, akkor nem így gondolod" , de köszi nem, amíg nem muszáj addig nem akarok. ✌
Ráadásul tudom, hogy mire felnő, nem lenne túl szép az élete. Most minek akarnék kínozni egy másik lelket a saját  önzőségem miatt? Már most szívás megélni és akkor neveld fel és ő is éljen meg utána. Na szóval nem hiszem,  hogy jó ötlet erre a világra.
Sok embernek szerintem el kellene fogadni, hogy nem mindenki való erre a szerepre és csak azért minden második embernek van, ne kelljen már kényszerből vállalni. Sőt szerintem tiszteletreméltó ha valaki felismeri a maga határait és nem hagyja magát belerángatni dolgokba csak azért, hogy a másik örüljön, meg a társadalom ne egy elfuserált aggszűznek nézze.

Kicsit komolyabb témákat feszegettem most. Természetesen ez mind általánosságban, az én szemszögemből. Ezzel nem kell egyetérteni és megérteni sem kell, de attól még így van jelenleg. Annak azért valahol örülök, hogy a modernebb társadalmunk nem kényszerít (egyenlőre) semmi ilyesmire.

Ezzel szemben viszont imádom az állatokat, főleg a cicákat így nagy valószínűséggel nevelni fogok valamilyen kis apróságot. 💗

Múltévi összefoglaló

Nem szeretnék nagy regényekbe kezdeni, csak pár kis gondolatot osztanék meg az elmúlt évemről, illetve az idei tervekről.  Ja, hát hosszú lett 😅

Jelenleg irtó beteg vagyok, mert ugye mivel mással is kezdődne az új év. Beteg emberek mindenütt, tinik akik nem öltöznek fel rendesen(szakadt farmerek), te meg elkapod és nem elég szenvedés munkába járni, de még a betegség is rájön plusz dolognak.
Ez már mondhatni hagyomány, mert mindig év elején jön ki rajtam- bár elképzelhető, hogy az év végi fáradtság ez, ami volt olyan kedves, hogy nem az ünnepi időszakot dúlta fel. Milyen nagylelkű. De reménykedem, hogy most túl leszek rajta és erre az évre kész.

A múlt évem egyébként nem volt olyan katasztrófa. Volt benne jó és rossz is, nagyobb jó dolgok, sok kicsi rossz.  De tényleg nem panaszkodhatom, mert nagy lépéseket tettünk.

Év elején sikerült Zolival össze költöznünk- de úgy, hogy mindketten függetlenedtünk a szülőktől. Ez azért eléggé nagy lépés (legalábbis nekem, Zoli nevében nem beszélhetek), mert a mai világunkban mást sem hallani, hogy az emberek 30-40 évesen is otthon élnek, mert lehetetlen az önfenntartás. Én is ellettem volna még otthon, de valahol jobb ez így, mert az ember így teljesen önmagáért felelős és nem szól bele senki, hozhatunk ténylegesen saját döntéseket anélkül, hogy minden jóindulattal valaki beleszóljon.

Ezzel egy időben szinte, teljesen önerőből találtam egy másik munkahelyet. Lehet, hogy hülyén hangzik meg nem kellene, hogy fontos legyen kiemelni azt, hogy önerőből, de nekem mégis az. Hiszen az eddigi munkáimat így vagy úgy, de a kapcsolataimnak köszönhettem. Itt viszont egy teljesen új közegbe csöppentem, új város, új emberek és senkit nem ismerek,  és mégis összejött egy munka, ami lényegében ugyanaz mint az előzőek. Aki esetleg nem tudná: felnőtt értelmileg sérült emberek egy lakóotthoni közösségben.

Pont költözés közben volt a záróvizsgám a suliban, szóval egy időben lett még egy szakmám; és ez is mikor máskor lenne, mint költözéskor, az új munkahelyre való beszokásomkor. A nagy vizsgámat már úgy tettem le, hogy Fehérváron laktunk és be kellett utaznom. Iszonyú időszak volt ez az egész, de sikerült és lett végre egy nagyobb fokú végzettségem is.

Újra tartom a kapcsolatot régebbi barátokkal, barátnőkkel. Most, hogy közelebb kerültem a fővároshoz sokkal jobbak az esélyeim utazni az ott élő ismerőseimhez, barátaimhoz. Most már csak egyetlen egy akadály van, hogy a munkám időbeosztása semmit nem enged. Erre igyekszem gyúrni ebben az évben, jobban beosztani az időmet.
De örülök, hogy újra kommunikálok pár emberrel- persze akivel nem lehet, azzal hiába próbálkozom, nem jutok előrébb és ilyenekre egy idő után elfogy a motiváció sajnos; nem lesz kedvem időt és energiát áldozni rájuk, mert ők sem veszik a fáradtságot, holott mindenkinek ugyanannyi ideig tart mint nekem.

Az egészséges életmódomnak most annyi. A legrosszabb dolog volt elhagyni a pécsi edzőtermet, ahova jártam. Itt Fehérváron minden 2×- 3× drágább sajnos és ez nagyon visszavetett több téren is. Erről egyébként tervezek írni, hogy milyennek látom ezt a várost.
A lényeg, hogy kondizni nem sokat tudtam járni, mert horror áron van a bérlet is, meg a napi díj is; itthon egy ideig működött a dolog, de sajnos megcsömörlöttem, meg változott a beosztásom időrendje és már borult minden, szóval szerencsétlenül alakult ez a része az életemnek. Plusz még az ünnepek... Mi egész végig utaztunk. Itt is kajálni, ott is kajálni (és muszáj mert különben "jaj ki kell dobni", és a pazarlást gyűlölöm), de közben 3-4 órát ül az ember egy helyen mert utazik.. Szóval katasztrófa volt.
Ezen a dolgon még változtatnom kell. Iszonyú nehéz ilyen munkarendben összeállítani  normális időbeosztást úgy, hogy pihenésre is jusson a 12 óra munka mellett. Egyenlőre minden évben kudarcot vallok ezen a téren, mert folyamat változás van, nincs rendszer és nem vagyok egy túl spontán ember.
Sajnos emiatt egy drasztikus változást találtam ki: más kondiba fogok járni. Ugye mi eddig együtt mentünk Zolival, mert itt van egy a seggünkbe, de kb. a legelitebb és nem jönnénk ki jól anyagilag. Így én kinéztem egy másikat, ahova buszozni kell, de árban olyan mint a pécsi és ide munka előtt és munka után is tudnék járni. Más módszert jelenleg nem látok.
Ha valaki esetleg dolgozik ilyen munkaidőben, megoszthatja velem a tapasztalatait (: Mindenesetre, ebben még ügyeskedni kell.

Danival szerencsére simán össze tudunk járni- igaz nem annyit mint mikor pécsi voltam, de azért idén tavaly is készültek fain sorozatok, bár nekünk jelenleg a lehetőségeink korlátozottak sajnos, mert nem tudok távolsági busszal annyi mindent cipelni 😆 Szóval erre is valami okosat ki kellene találni, hacsak le nem teszem a jogsit 😝😝 Ami nyilvánvaló, mert Zoli se hagy ezzel békén, bár én nem akarom.

Vettünk jegyet egy külföldi fesztiválra. Meg megvannak a repülőjegyek is, szóval menni fogunk idén a Midgardsblot fesztiválra augusztusban. Ez az amitől rettenetesen félek,- mert nem hogy norvégul nem tudok, de angolul se normálisan, viszont ami biztató, hogy ott senki nem tud rendesen angolul (videókban hallani), így nem olyan gáz ha össze vissza magyarázok majd, meg hát ász lapom Zoli, ő fain angolul-, viszont egy hatalmas álmom válik valóra, hogy eljutok Norvégiába ♥  Szeretnék majd sok sok beszámolóval hazatérni.

Sok minden egyéb dolog is volt, de most egyenlőre ennyit. Vannak dolgok amin változtatni kell, idővel minden  helyére kerül.

További képekért látogassatok el az instagram oldalamra, vagy a Facebook Nekromancica oldalára.