Oldalak

2015. február 1., vasárnap

Bloggerek házifeladata- eszközök a blogoláshoz

Facebookon egy ideje bent vagyok egy blogger csoportban,ahol mások is indítottak játékot,pl ezt a bloggerek házi feladatát. Legutóbbit is meg akartam csinálni,de inkább mégsem-ez lényegtelen.  Most megint ráakadtam a következő témára és gondoltam megcsinálom. Nem ígérem hogy hosszú bejegyzés lesz,mert nem túl sok mindent használok-de lássuk.
 Mindenekelőtt nekem attól függ,hogy milyen témában írok. 
Szoktam használni forrásmegjelölést szinte mindig,mert anno fényképészeten megtanultam,hogy mindent leperelhetnek az emberről ha valaki kicsit is kötekedős..és bár az internet egy nyitott világ,akkor sem szeretnék kockáztatni; illetve a másik ok -a nyomósabb ok-,hogy fordított esetben én is elvárnám/jól esne ha a másik megjelöl a bejegyzésében ha már visz tőlem valamit. Ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni. Akkor nem tudok forrást megjelölni,ha nem éppen aktuálisan nyitottam meg az oldalt. Pl. egy régen lementett képnél már nem tudom megcsinálni,de látható mik az én képeim és mik interneten találtak. 

A másik dolog az idézetek. Főleg ha filmekről írok, vagy könyvekről akkor mindig bemásolok belőle részletet,vagy a hátoldalon lévő ismertetőt. Ez kicsit megkönnyíti az olvasók dolgát talán.

A legtipikusabb dolog a kép csatolás. Szerintem ez az ami mindenkinél jellemző; én meg kifejezetten szeretem képekkel nyomatékosítani az irományaimat, illetve jó mert az olvasók láthatják a dolgokat. Tudom vannak akik kevésbé szeretnek olvasni és a képekkel teletömött posztokat részesítik előnyben.. van aki szeret olvasni,azoknak meg a szöveg kell- én próbálok középen maradni: képek is vannak,meg iromány is.
Amit mostanában sikerült végre megcsinálnom,az a képek vízjelezése. Ezt eddig csak a portré fotózásos képeimnél használtam,de jól jön itt is szerintem. Már réges-régen akartam ezt használni,de rossz volt a ps-em (tiszta bugos/hibás volt), nem rég kaptam egy újat és most minden rendben működik.
Bocsánat,ez egy béna minőségű kép,de példának jó lesz
A címkézést szoktam még használni,meg az ütemezést. Az utóbbit eléggé sűrűn,mivel nem érek rá délutánonként mint a legtöbb ember,így előre legyártom a napi posztot és irtó hasznos,hogy a többit elintézi az oldal!

Igazából nem tudom mi minden van még- lehet,hogy kihagytam valamit,de egyenlőre ennyi. Nem használok különleges dolgokat,a blogger.hu adta lehetőségekkel élek,egyszerűen. Ennyi (:

De ha bárkinek van bármi ötlete,nyugodtan ossza meg! ♥

2015. január 31., szombat

Januári pozitív összefoglaló♥

Múltkor valamiért beugrott,hogy valami más dolog is kéne a blogomba,ami személyes,meg ami másokat is érint,és mivel szilveszterkor kimondatlan fogadalmat tettem,hogy idén megpróbálok pozitív lenni,így gondoltam összehozom ezeket. Igazából a tavalyi évem egy rakás kaki volt,tele negatív gondolatokkal,hatásokkal,emberekkel... és idén megpróbálnék kicsit változtatni ezen;kezdve azzal,hogy amik eszembe jutnak útközbe,azokat összegzem hónap végén és megosztom Veletek.  
Nem mondom,hogy így nem lesznek rossz napjaim,vagy nem lesz szükségem másra aki meghallgat,mert nyilvánvalóan de. Csak ezzel is próbálom bemantrázni a jót ;)
Amúgy máshol nem olvastam ilyeneket,de aki akar szintén csatlakozhat és elmondhatja mi jó történt vele e hónapban ♥

Csanáddal taliztam többször is.
Elég sok mindent kellett bepótolni,mert az utóbbi időben távol volt tőlem és neten nem olyan jó kapcsolatot tartani mint élőben. Most volt idő mindenre: beszélgetni, vásárolni, kockulni (ő egy nagyon jó barátom).


Lett munkahelyem abban a munkakörben amibe szerettem volna hogy legyen.

Megnéztem egy rakat TheVR videót- sőt nem rég végeztem a The Evil Withinnel.

Volt heti jótettem is- húgomnak segítettem egy ölelésért cserébe.

Túléltem az első 24 órámat teljesen egyedül.
Öm igen, itt épp valakinek a blogját olvastam hajnalban :D
Igazából nem tudtam mitől kell tartanom majd: esetleg elfelejtek valamit megcsinálni éjszaka? Vagy kidőlök totálisan a nem alvástól? Végül minden szuperül ment és semmi baj nem volt :D


Lett egy iszonyú szép,saját stílusú táskám -ami amúgy azóta is szuper.

Havazott a hónap alatt többször is,és volt mikor minden gyönyörű hó fehér volt; bennem a hófehér a tisztaság érzését kelti,lehet ezért imádom ennyire. Tisztának tűnik a város.

Újra szerelembe estem egy körömlakkal  (Flormal).

Mindennap becsületesen futottam.

Skyrimeztem többször is,illetve Dragon Age-eztünk Csanival ♥

Nőtt a hajam.

Sikerült pozitívan csalódni az emberekben- vagy más szóval megleptek.

Sütöttem újra mézeskalácsot, illetve palacsintáztunk bent a fiatalokkal.


Ezen kívül voltak még biztos jó dolgok,de ennyi jutott eszembe. Ha bárkinek van kedve,nyugodtan kommenteljen- mesélje el milyen jó dolog volt ebben a hónapbaj (:

2015. január 30., péntek

The Evil Within gameplay TheVR módra plusz saját vélemény

Mindenki tudja,hogy imádom a jó játékokat- aki még nem,az most megtudta-,habár az én gépemen jobbára semmi nem fut el,így paraszt módon másoknál szoktam néha kockulni...na de majd egyszer... ,viszont akkor lesz több ilyen poszt is. 
Most viszont egyenlőre így oldom meg,hogy a srácok videóit felhasználva mondok véleményt. A TheVR srácokat nem kell bemutatni azt hiszem, mivel korábban már írtam róluk ajánlást Nektek. Sok magyar gamer videóit néztem már,de ők a legjobbak nekem (főleg mikor egy jó para horror game közben Pisti arcán minden érzelem tükröződik... hát kész :D).
No,de mára a címben olvasható The Evil Within játékról ejtenék pár szót.  Megjegyzem, én sose játszottam vele és NEM is fogok. Ennek több oka is van: nekem irányíthatatlannak tűnik a játék,habár játszottam már sok külső nézetes  game-el,plusz a sok menekülős rész,meg szörny legyőzésnél én csak bénáznék,amivel saját magamat hergelném csak fel és jönne a RAGE. Na azt meg nem szeretem.
A történetről
"Sebastian Castellanos nyomozó és társai újabb feladata, kideríteni, milyen körülmények között haltak meg a Beacon Mental kórházban a rendőrök. A biztonsági kamera felvételén egy titokzatos csuklyás (nevezetesen Ruvik) hihetetlen gyorsasággal végzett három rendőrrel, majd ejtette foglyul Castellanos-t. Bezárta egy általa alkotott világba, ahol mindenféle szörnyűséggel kell szembenéznie. A világ összeomlik, félelmetes szörnyek és halálos csapdák várnak rá. Horrorisztikus útja során harcolnia kell a túlélésért és rájönnie, mi rejtőzik a gonosz erők mögött."
A játékos harmadik személyű perspektív kamera előtt irányítja a veterán rendőr nyomozót, Sebastian Castellanos-t. A játék fejezetekből áll, rangsorolás nincs. Célja, hogy a Ruvik nevű ellenfél által alkotott világába zárva, mely a folytonosan alakuló időben és térben repíti Sebet - a való világban vagy a rémálomban - túléljük azokat a borzalmakat, melyek ránk várnak." - forrás
Hogy én ettől hogy beijedtem mindig: rohadt gyors és instant öl ha elkap
Nos igen, bevallom csak második nekifutásra néztem meg ezeket a végig játszásokat mert a elején rettenetesen irritál az egész játék. Ne értse félre senki, nagyon szép a grafikája- így amennyit láttam belőle- ,jó a történet,a fejezetek, kellően félelmetes és véres, jók benne az enemy-k (főleg az a sok lábú,kezű csaj (?) ),végig szinten tartja az izgalmat. Volt olyan mikor annyira izgultam,hogy már a fülhallgató zsinórját rángattam,rágtam,illetve mikor Pisti nem figyelt és jöttek mögötte, vagy szimplán alacsony volt az élete akkor is kiabáltam neki- kész pánik volt és beleélés :D Utoljára az Outlastnél éreztem hasonló izgalmakat (az meg egy menekülős horror,amivel szintén nem játszanék,mert  semmi fegyver,semmi élet..csak egy nyomi kamera).
De maga a főhős egy iszonyú szerencsétlen kaki- jó tudom,azért mert az elején nincs feltápolva; a játék során 'agylét' kell gyűjteni,amit bizonyos helyen fel lehet használni és lényegében ettől lehet fejlődni- de mindenhez nagyon sok kell!
Suttyó a játé rendesen,mert van mikor több enemyt zúdít a főhősre,úgy hogy alig van lőszer, van mikor több erősebb ellenfelet.... elég sok a csapda,amit nem mindig lehet könnyen  észre venni illetve hatástalanítani..van pár random ijesztő dolog,illetve van pár logikai rész... Szóval fúh.

Tetszik a játék nagyon,de az én idegrendszerem nem bírná; bár nem tudom hogy a bénázásom miatt idegeskednék,vagy szimplán a játék okozta stressz miatt. :D
Jelenleg ez az utolsó végigjátszásos videó,én egy hét alatt néztem végig az elejétől munkába indulás előtt. Hétvégére végeztem is,és már kialakult egy jó kis kép a játékról ezért is merem ajánlani. ♥

Nem tudom közületek hányan szeretnek kockulni, vagy esetleg ismeritek e a játékot? 
Játszottatok vele?
Videó alapján tetszett? ♥

2015. január 28., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc sorozat / Tv műsor

Nálam ez újdonság lesz,de úgy éreztem néha kellenek a téma frissítések- plusz új év, új dolgok ideje jött el-,így részt veszek Orbán Szilvi Vigyázz! Kész! Posztolj! játékában,vagy akárki akárminek hívja (:
A játékba való részvételért hozzá forduljon mindenki,ő informál.
 A témánk pedig a A Kedvenc sorozat/ Tv műsor.
Kezdem a Tv műsorral,mert tv-t kevesebbet nézek. A legtöbbet nézett csatornám a Comedy Central és a TLC.  Máson általában filmekkel merik megszakítani a reklámokat,szóval olyan felesleges lenne néznem.
 TLC-t már többször emlegettem a blogon,mert sokszor adnak olyan műsorokat/sorozatokat amiktől a falnak megyek és komolyan nem értem,mire fel kell olyan témával kapcsolatban leadni bármit is! De voltak érdekes dolgok, ITT a legutóbbi olyan bejegyzésem,ami a csatornával kapcsolatos. Eredetileg azért kedveltem,mert itt nem szokott reklám lenni csak ajánló; na ez 2015től megváltozott sajnos.
Amiket itt nézek sorozat/műsor:
Mit ne vegyél fel!
Ez ilyen átalakítós műsor. Szeretem nézni ahogy az igénytelenségből szépet faragnak. Habár nem követem a divatot,mégis sok embernél eltalálják milyen ruha illik az alakjára.

Mondj igent a ruhára!
Nagyon sok szép esküvői ruhát lehet itt látni,különböző stílusok,árak,színek,stb. A kényes embereket nem szeretem itt se,de olyan csinosak szoktak lenni, az eladók meg kedvesek.

Torta király
Hát Buddy meg a csapata valami elképesztő! Nagyon sokszor írtam már a blogon,hogy imádom mikor az emberek a semmiből alkotnak valami szépet: na ő ilyen!  Olyan torta csodákat csinálnak hogy elájulok! Bármilyen téma,stílus,forma,elképzelést megvalósítanak (:


 Élet 250 kiló felett
Na ez egy nagyon motiváló és szomorú műsor. Olyan emberek életét mutatja be,akik iszonyú túlsúlyosak,és műtéti beavatkozással gyomorgyűrűt kapnak. S az út amíg elérik céljaikat. 

Szex vészhelyzetek
Ez egy új műsor és szerintem irtó muris. Ezt nem nézem rendszeresen, de jókat lehet nevetni rajta,meg iszonyú egyesek milyen hülyeségre képesek :D 


A Comedy Centralon általában az este folyamán leadott animációs műsorokat nézem: South Park, 
Family Guy, 
Bob Burger Falodája
 Ezek közül a legtöbb mind a való életet,az emberi butaságot parodizálja ki és pontosan ezért szeretem. Egy kis irónia,szarkazmus sok sok humorral. Én nem szeretek híradókat nézni,mert semmi pozitív dolog nincs benne,ezek viszont röhejesek- habár tudom,hogy ezek is az életből merítve születtek így ezek is úgymond szomorúak és jelenleg épp ellent mondok magamnak, de mikor nézem,akkor nem ilyenen jár az agyam. De gondolom értitek ;)
Ezen kívül:
Vikings  
Mike&Molly , 
Életem értelmei, 
Jim szerint a világ
Amerikai Horror story (AHS)

Ezek mind olyan műsorok,amiken jókat tudok nevetni! (:


2015. január 25., vasárnap

Könyves TAG- Day and Night Book TAG

 Hajnali fél kettő van,és megírtam egy halom hosszú levelet,elrendeztem a dolgokat és agyi kapacitásom nem sok van,de azért csak csak nézelődök más oldalakon: így jutottam el egy számomra ismeretlen könyves TAG-hez,amit Moly.hun egy csoportban megosztott lánynál találtam.
Továbbra is szeretem a könyveket,így gondoltam kitöltöm.
Nappal vagy éjszaka olvasol többet?
Természetesen nappal. Ennek több oka is van: napközben érek rá jobban,este aludni szeretek; hamar elfárad a szemem este a lámpafénynél így csak erőltetem; illetve elálmosodom tőle könnyen. Szóval a legegyszerűbb nappal olvasni természetes fénynél. 

Van olyan könyv, ami megváltoztatta a gondolkodásmódod (valamiről)?

Általában a hitvilágokkal ,különböző kultúrákról ,népcsoportokkal kapcsolatos  könyvek,vagy az igazságot feltáró könyvek szoktak elgondolkodtatni,de nagyon drasztikusan még nem változott meg a gondolkodás módom. Inkább csak nyitott vagyok.

YA vagy nem? 
Aki esetleg nem értené: ifjúsági könyvek. Amúgy nem jellemző hogy az ilyenekre mennék rá. Ifjúsági egyedül a Twilight kötetek- de azt is csak azért olvastam el,hogy össze lehessen vetni a filmmel. Illetve a Fairy Oak kötetek,amik nagyon aranyosak. De ezen kívül más ilyen könyvet nem olvasok. 
 
Van olyan karakter, akiről úgy gondolod, hogy létezik?
Sok író a környezetéből veszi az egyes karaktereit,szóval.. :P No de komolyra fordítva a szót: nem tudom. Az első gondolatom Drakula volt- szóval maradok ennél: ő elképzelhető :D Őszinte leszek: nem szoktam ilyeneken fantáziálni.

El a kezekkel a könyveimtől vagy szívesen kölcsönadom?

Nagyon erősen függ attól,hogy ki az illető. Akiről ordít messziről,hogy megbízhatatlan,vagy ismerem és tudom hogy az,annak nyilván nem adok semmit se. De akiről tudom,hogy maga is vigyáz a könyveire,annak mért ne? 
Meg szoktad szagolni a könyveid? 
Igen- honnan tudtad?! 
 
Nem mindenki kedveli a könyveket - baj/nem baj?
Igazából nem zavar,csak akkor tudja vele más téren közös nevezőre jutni. De amúgy jobban kedvelem akinek a könyves ízlése megegyezik az enyémmel,de nem kötelező persze. Csak akkor van miről témázni.

Vigyázok a könyveimre, vagy nem?

Természetesen! Nem szeretem ha a gyűjteményembe sérült könyvek vannak. Még az üzletben is megnézem alaposan,hogy milyen az a könyv.  Egyébként másoktól se viselem ha bántják a könyveiket-kicsit bolond vagyok.

Úristen, túl sok könyvem van! Igaz vagy hamis? 

Teljes mértékben. Nyáron nagyon betankoltam könyvekből és most már el kéne olvasnom: de sok sorozat és hiányos. S zavar hogy nem teljes a lista ,meg hát folytatni se tudom. 

Előfordult már, hogy leöntötted vagy összekented a könyved? Ha igen, hogyan? 
Nem,és ezt már egy másik TAG-ben kifejtettem, hogy  nem eszem vagy iszom olvasás közben és igyekszem figyelni.
 
Ha olvasol, akkor csak olvasol, vagy csinálsz közben valami mást is?
Semmit nem csinálok közben. Elvileg nem zavar a Tv,de gyakorlatban mindig lenémítom. Nem szeretek semmi zavaró tényezőt miközben beleélem magam a sztoriba (:

Ha bárkit érdekel,akkor nyugodtan töltse ki,én kíváncsi vagyok mások válaszaira is ♥

2015. január 22., csütörtök

Dolgok amiket nem szívesen vallok be még magamnak se.

Gondolom minden embernek vannak hülyeségei,pozitív ,negatív gondolatai,egyebek. No én olyasmit osztanék meg,amiket még magamnak se merek bevallani vagy amikre nem szívesen gondolok. Egy kis személyes téma.
Szeretem a hosszú göndör hajat. Alapból én az a 'csak azért is' vagy a 'csak azért se' emberke vagyok- ami igen rossz tulajdonság,(-bár szerencsére nem mindig van jelent az életemben): én hullámos hajjal születtem és utáltam. Mindig is tiltakoztam,hadakoztam ellene, gyűlöltem,mert mért pont nekem kell ilyennek lennie.  Persze szándékosan utáltam,mert nekem ilyen volt,meg anyáéknak tetszett. Na jó,hozzá kell tenni azt is,hogy valóban nem is állt jól,mert kerek volt a fejem gyerek koromban és ez még jobban nagyított rajta.
Azóta viszont rájöttem,hogy abszolút nem utálom a göndör hajat,sőt nagyon is tetszik; szeretem elnézegetni másokon (:

Szeretem a nálam jóval idősebb embereket. Ezt a valóságban sose mondom ki senkinek,mert ezen a legtöbben már ott megsértődnek,hogy "nálam idősebb". Ebből sokan sértést hallanak,pedig eszembe se jutna bárkit is lenézni a kora miatt!
Próbáltam sokféleképp meghatározni,mint például "anyum korabeli". De volt aki ilyenen is megsértődött,úgyhogy azóta nem hangoztatom a kor témát,mert csak a baj van vele, vagy én voltam túl hiú emberekkel körül véve?!


Rettegek az új dolgoktól,a fájdalomtól (amit más okoz fizikailag) és a félelemtől. Ez így furán hangozhat,de megtud a félelem bénítani ha egy ismeretlen emberrel kell találkoznom mondjuk állásinterjú céljából. Szerencsére azt a félelmemet leküzdöttem,hogy olyanoktól már nem félek,akikkel neten váltottam jó pár szót: emiatt tettem meg azt,hogy tavaly nyáron elmentem az Országos goth találkozóra.  Ha nem gyógyítom ki magam ebből a rossz szokásomból,akkor lehet begubózva néztem volna végig milyen jól szórakoznak,az amúgy ismerőseim. (:
A félelemtől magától is tartok,mert nem szeretek megijedni és nem is szeretek félni. Tudom,hogy páran ki sem nézik belőlem,és sokat  is fejlődtem ezen a téren!

Tömegiszonyom van- lightosan. Ez lehet beörököltem-ha lehet ilyesmit-,de kellemetlen mikor a tömött buszon úgy érzem menten lefordulok a székről. De ezt én gyengeségnek élem meg és nem foglalkozom vele,ergo elhitetem magammal,hogy nincs: és így elvonatkoztatok. 

Utálom,ha van valami témám,vagy ötletem,ami másnak is megtetszik és szó nélkül lemásolja magának a saját oldalára. Nem vagyok egy irigy,gonosz csaj,mert szívesen adok bármit, de megtisztelhetne a másik fél,hogy megemlít ha már tőlem ihletődött meg.

Igazából azért vagyok fent sok oldalon,mert imádok elpepecselni a szerkesztgetéssel,meg a design alakításával. Szeretek szépítgetni és a tumblr oldalam is arra használom a kép vadászáson kívül.

Szeretem ha különböző emberek fotóznak. Ez lehet egoistának hangzik,de mivel sokan sokfélék vagyunk,így minden ember látószöge más és mindenki másban láthatja a szépet. Én is emiatt szeretek különböző modellekkel együtt dolgozni ha fotózásról van szó,mert az én elvem szerint: mindenkinek van szép és kevésbé szép oldala,minden csak fény,türelem és viszonyulás kérdése. De ugyanezt fordítva is szeretem: ha valaki belőlem hoz ki többet. Semmi jónak nem vagyok elrontója. S ezt tényleg nem egoizmusból írom, az távol álljon tőlem. 
 Utálom mikor egy ember a goth szubkultúrát bele keveri egy egészen oda nem illő  stílusba és akkor van képe rámondani hogy: "az én egyedi stílusom". Nem lányom, ez feltűnési viszketegség,vagy szimplán képtelen vagy eldönteni hova tartozz! Ámen!

Titkon rajongok az olyan emberekért,akik tehetségesek és a semmiből csodákat alkotnak (rajz,festmény,építészet,stb). Ha tehetném minden tehetséges művészt támogatnék,csak hogy lássam a műalkotásaikat,meg a kreativitásuk kibontakozását! (: 

Nem mindig vagyok erős,kitartó és pozitív. Igyekszem mindig ezt a látszatot kelteni,de néha nekem is szükségem van felkarolásra és nyugtató beszélgetésekre.

2015. január 19., hétfő

Filmélmények ♥

Valamiért úgy alakult,hogy kapásból kettő Daniel Radcliffe-s filmbe is belebotlottam és pont ezekhez volt kedvem. Nem bánom egyiket se,bár nCore hozzászólásokban leszólták.

Az egyik filmje a Horns volt. 
"A film főszereplője Ig Perrish (Daniel Radcliffe), aki az első számú gyanúsított a saját barátnője (Juno Temple) meggyilkolása ügyében. Egy reggel két szarvval a fején ébred, melyek segítségével vallomásra bírhatja az embereket, így hát megkezdi a valódi gyilkos utáni kutatását, hogy bosszút állhasson."
Fogalmam sincs mikori a film,de ha jól láttam akkor tavalyi. Elég nagy szégyen,hogy pl. nem lett lefordítva. Nem haltam bele a feliratba,de egy év után  illik szinkronizálni a filmeket.
Nos összességében szerintem remek film volt. Az első gondolatom,hogy én is szeretnék ilyen szarvakat és erőt :D
Ncore-on a a horror, fantasy,dráma,thriller kategóriában találtam,ami  szerintem nem helyénvaló, ugyanis ez egy szerelmi dráma volt egy kis vallással megfűszerezve (ami miatt gondolom ráhúzták a fantasyt). 

A film nagyon jól fel volt építve szerintem; az a tipikus nem tudni mi van a főszereplővel,mi történt.. de vádolják barátnője gyilkosságáért. Így hát a filmben a főhősünk nyomozásba kezd,hogy ki,mit és mért tett a barátnőjével.
Nem akarom szét spoilerezni a filmet,de azt megjegyzem,hogy hányok az erőszakolós részektől. Nem értem mért nem lehetett azt kihagyni a filmből- semmi jelentősége nem volt,ha már fejbe cseszte egy kővel és úgyis meghalt az a szerencsétlen. Annyira értelmetlennek tartom mikor mindent beleakarnak sűríteni a filmbe. Így is épp eléggé drámai volt.
A film vége felé pedig folyamat dumáltam a filmhez,mert nem értettem mért szakított a csaj a sráccal,ha annyira szereti, ami a  a legvégén kiderül-szóval direkt így csinálták meg,hogy összezavarja a nézőt; illetve agyfaszt kaptam attól is mikor a rendőrök folyamatosan a srác nyomában voltak egész film alatt szinte, de amikor kellettek volna,akkor is csak egy volt és azt is lelövik!! Na az ilyen dolgoktól vagyok rosszul.
Mondhatjuk,hogy a sztori tipikus, romantikus,nyomozós vonalat követ- tele igazságtalansággal (hamis vád),meg olyan félig meddig lezáratlansággal.
Viszont úgy érzem,hogy erről a filmről csak jót tudok mondani: tetszett a történet- ez a bukott angyal asszociáció nagyon jól el volt találva, jók voltak a szereplők, (habár a legvégén a srác mikor még az ördöggel is harcolt az túlzás volt), az események jól követték egymást, a vallási része is célzott  volt,de kellett az Isten-Ördög téma miatt, és voltak benne kisebb poénok.

Na de nem lőném le a filmet: egyszer ajánlom mindenkinek aki szereti a sírós, bosszúállós szerelmi sztorikat (- ja de ne rózsaszín köntösű love storyra gondoljon senki).


A fekete ruhás nő volt a  másik film amit megnéztem és szintén Daniel Radcliffe játszotta a főszereplőt.
"Arthur Kipps egy fiatal ügyvéd, akit egy távoli kis faluba küldenek, hogy rendezzen el egy hagyatéki ügyet. Kipps beköltözik az elhunyt ügyfél házába, hogy ott nyugodtan dolgozhasson. Azonban hamar kiderül, hogy az ódon lakhely sötét, tragikus titkokat rejt, de a félelem akkor uralkodik el igazan Kipps-en, amikor meglát egy kísérteties fekete ruhás nőalakot."
Ez a film nekem olyan átlagosnak tűnt. Persze voltak benne ijesztgetős klisék,de nehéz lenne valami nagyon újat kitalálni és nekem így is elment. Nem mondom hogy nagyon megijesztett vagy megmozgatta a fantáziámat,de lekötötte a figyelmemet.
Spoiler: A vicc,hogy nem sok derül ki a filmből szerintem. Elmegy a házhoz a  főszereplő (akinek amúgy  van gyereke),látja a síroknál a nőt ,ami idézőjelbe kísérti (konkrétan nem történik semmi tettleges). 
Abban reménykedtem,hogy az elhunyt nő házában a papírokból amit rendezget a főszereplőnk sok minden kiderül. De csak annyi,hogy a fiát elvették tőle,és más családnak adták(azt hiszem a nő testvérének),akiknél meghalt mert balesetet szenvedtek a mocsárban. Emiatt dühös lett az anya és kinyírta magát. Ezután kísértette a környéken élők gyermekeit: öngyilkosságra késztette őket-de lényegében egy ujjal se ért hozzájuk,csak megjelent és a kölykök engedelmeskedtek.... 
Szóval nem olyan véres,meg rémes, inkább olyan,hogy mi magunk paráztatjuk be magunkat.
Színészi játék ebben nem sok van, happy end szintén nincs- bár attól függ ki hogy nézi. A szellemnőt még lehet is sajnálni az elején,mert ugye elveszik tőle a kisfiát és belehal mikor megtudja hogy elvesztette, viszont eléggé logikátlan dolognak érzem,hogy  más gyerekeken áll bosszút akik nem is tehetnek semmiről. ami az abszolút vicc: a legvége,mikor a főhősünk egyesíti a szellemnőt a szellem fiával...és ennek ellenére se nyugszik meg a szellemanya,hanem tovább öl azzal a jelmondattal,hogy "Nem felejtek". Egyszer megnézhetős film,aminek állítólag van/lesz második része.


Ti láttátok már ezeket a filmeket? (: