Változások ideje- érzelmi túltengés

Lehet,hogy ez a bejegyzés most összevisszaság lesz,és nagy hülyeség lesz az egész,de ezt több napig írtam egy jegyzettömbbe. Mikor eszembe jutott valami,vagy inkább éreztem valamit,azt megpróbáltam leírni,de nehéz ezekről beszélni,szóval bocsi a kuszaságért. De jelenleg kb. ez van bennem.


Nekem szakadt már meg a szívem, nekem kellett már lemondanom az életben sok mindenről, megtapasztaltam olyan kemény dolgokat ilyen fiatalon,amit mások elképzelni se tudnak.
Nem akarom magam sajnáltatni,de tegnap este csillag nézegetés közben minden ok nélkül elsírtam magam. Sose történt velem ilyen dolog még ezelőtt. Mármint sírni sírtam persze,de mindig volt valami kiváltó ok,ami miatt megtörtént,de tegnap nem.

Nem régiben írtam arról,hogy mennyire furcsa változást érzek magamban legbelül- ez úgy látszik még mindig nem ért véget. Néha úgy érzem,mintha a lelkem meg akarna szólalni,mintha valamit a tudtomra akarna adni,de nem tudok rájönni mit.
Annyi mindenen filoztam tegnap este. Elgondolkodtam azon,hogy sokaknak milyen jó életük van,élik a mindennapjaikat,kisebb nagyobb gondokkal, de ennyi. Elvannak. Azon is gondolkodtam,hogy mennyire utálom magamat már,elegem van a "képességemből", ugyanis nem tudom eldönteni,hogy áldás e, vagy átok,de inkább az utóbbi. Ugyanis képes vagyok átérezni,teljes mértékben a másik ember helyzetét,és érezni amit ő érez. Lehet hogy erre más is képes,és nem képesség (ezért is tettem "" jel közé), de nekem fájdalmat okoz. Akkor jón jön,ha olyan emberre hangolódok rá,aki pozitív minden mennyiségben. De az az igazság,hogy ilyet nem nagyon találok a környezetemben.
Majdnem minden embernek vannak problémái,amik a világ problémáihoz képest semminek tűnnek. A legrosszabb,hogy a világ gondját is érzem,és azonosulok vele,és sokszor az őrületbe kerget...

A legfájdalmasabb mikor mindent egyszerre érzek: a saját apró gondjaimat,mások apró gondjait,és a világ hatalmas nagy gondjait. És akkor mért vagyok olyan amilyen?! Na ezért. Mert van mikor egyszerre tör rám minden érzés,fájdalom,gond,baj,világkatasztrófa,és képtelen vagyok ennyi érzelmet,érzést kezelni. Ez sokszor idegrohamban ,bunkóskodásban,szemétkedésben,sírásban nyilvánul meg. Ezért szoktam akaratomon kívül megbántani embereket,mert elszabadul bennem ez a pokol,és kezelhetetlen.

Arra is felfigyeltem,hogy akárhányszor meghallgatom a Wizard zenekartól a Visitor című számukat,elkezd folyni a könnyem. Pedig a legtöbb ember erre tombolna,pogózna,meg miegyéb. Nekem önkéntelenül is a könnyem folyik, és még úgyis hogy nem értem a szöveget, mégis mintha érteném,és átérzem, s ez kész katasztrófa.
Mikor megnéztem magát a Thor című filmet,ott is kiakadtam,mert magamra vettem az Asgardiak baját. Márkó elmesélte a mitológiai részt,és még jobban kiakadtam,mert fájt amit például Lokival műveltek.
Tegnap este ezen is sokat gondolkodtam,és emiatt is akkora lelki fájdalmat éreztem,hogy elmondani nem tudom. Kevés vagyok én ehhez.
Mindig mindenkinek a baját átérzem,átélem,holott velem ilyesmi meg sem történhetett,hisz fiatal vagyok.

Nem tudom mi történik velem,de kezdem elveszteni a kontrollt.
Nem akarok ezek miatt a hangulatváltozások miatt magamra haragítani senkit,mert én lélekben békés ember vagyok,és szeretném ha az emberek kedvelnének,és nem utálnának.
De ez így nehéz lesz.


Minden nap más jön ki rajtam. Bennem van az is,hogy többre vágyom. Elegem van abból,hogy így kell leélnem az életemet. Sablonosan. Megszülettem,tanulok,dolgozok (ha lesz rá lehetőség egyáltalán valaha is) ,megöregszem,és meghalok. Én ennél többre vágyom, sokkal többre. Nem akarok ebben a városban meghalni. Annyira szeretnék világot látni,részese lenni kalandoknak, vagy bármi érdekes dolognak. Vágyok ,és várom a csodát. Tudom,ilyenkor mindenki azzal jön ,hogy vegyem észre az apró dolgokat, blablabla... igen, ez meg volt. 21 éve az apró csodákon élek, apró csodáknak örülök, de most már vágyom egy kicsit többre. Szeretnék látni egy természetfeletti csodát,részese lenni,vagy akármi.
Igen,én bevallom,hogy többet szeretnék már. Egyre jobban kezdem úgy érezni,hogy belezsúfolódtam ebbe a testbe,és meg van kötve a kezem,nem tehetek semmit....
Egy sima ember vagyok,halandó,aki semmihez nem ért , csak kihasználják,és még rossz helyre is született.


Szóval szerintem érthető,hogy mért vágyom többre. Nem akarok úgy meghalni,hogy nem értem el semmit az életben,vagy hogy nem történt semmi. De valószínű,hogy így fogok,mert velem soha semmi nem történik.

Ennek örömére megnéztem a Bosszúállókat,és szuperhős akarok én is lenni =) Megváltani a világot,összefogni más olyan emberrel akinek a célja szintén ilyesmi, mellette sok embernek segíteni,és eltörölni az igazságtalanságot.
Na jó,lehet kicsit túlzásba estem,de jó ilyeneket irkálni.